Volt - nincs

- délutáni alvás (bár ma VOLT! VOLT!)
- Ágónak hosszú haja (és nagyon cuki a röviddel, fotók majd holnap biztos készülnek, mert buli lesz)
- kék cumika (mert cafatokra rágta)
- elalvás előtti tejecske (az elmúlt időszakban úgy tűnt, hogy inkább nem örül neki, bár 1,5 deci azért lecsúszott simán; ma, hogy nem kapott, egy nyikk sem volt miatta)
- és sajnos úgy fest, hogy nincs többé Boribölcsi, amit egyelőre nem is tudok elhinni (Bori kicsit teljesen illegálisan üzemelt, ezért könnyű nagyon belekötni, és az új házban a lakók megtesznek mindent, hogy ellehetetlenítsék)

A nem alvásról

Írhatnék persze a karácsonyról is, az sokkal jobb volt, mint ez az új szokás, hogy nem aszik du. Mert ez picit rémes. Estére hisztis és rém fáradt (már délután is), és bár eddig belealudt a fürdés utáni tejecskébe (ami még mindig cumisüvegből megy), ma már ez se volt, mondjuk fürdés se, mert úgy üvöltött (a fogát erőszakkal megmostam, szegény).
Szóval, most újra kell strukturálni az életünket asszem, hogy senki (főleg én) kapjon agybajt ettől a helyzettől. Semmi gond, sikerülni fog, de addig az eddigieknél nagyobb önuralomra lesz szükségem. Nehezen megy.
Na jó, a karácsony az szupi volt, de nézzétek meg inkább a fotókat, annál jobban leírni úgysem tudom.

Fog

Ezúton szeretném megköszönni Ágóbágónak, hogy a (néhány híján összes) fogait minden különösebb nyavalygás nélkül növesztette ki. Az van ugyanis, hogy a fognövesztés elképesztően kellemetlen. Rákapcsolt a bal alsó bölcsességfogam és az egész bal oldalam sajog, a torkom olyan, mintha be lenne gyulladva és van egy folyamatos égető érzés a számban. Ráadásul ahogy ez kinéz, januárban (és remélem nem előbb) kereshetek szájsebészt, aki kiszedi, mert gyakorlatilag a torkomban nő a cucc, nem az ínyemen. Nagyon vacak és ha én kisbaba lennék, azt hiszem még annál is többet nyavalyognék Á fülébe a helyzetről, mint így.

Szolg. közl.

Üzenném minden kedves érdekeltnek, hogy a karácsonyi pakkok/lapok feladásával menthetetlenül elcsúsztunk. Talán majd holnap.
Kicsit bánt, hogy az előállítók egy tök cuki ajándékunkat pici odafigyeléssel sokkal szebbre csinálhatták volna, de azért szerencsére van, amit nem lehet elrontani.
Valamint: a legkicsibb ma előbb azt kérte, hogy menjünk a hintaszékbe és ott meséljek neki Bogáncsról, majd mikor 5 perccel később visszamentünk a szobájába, arra kért, hogy a saját ágyikójába rakjam és ott heverjek mellé (ne pedig a megszokott nagy ágyon aludjunk el). "Párnát hozol, Tita? Takaród van, Tita?" (Három napon belül a második saját-ágyában elalvás, vehetjük ezt biztató jelnek?)

Holnap sok rohanás, de meglátjátok aztán, micsoda szép karácsony jön. "Karácsony? Hol van?"*

*Ágó nem "miért?"-ez, hanem "hol van?"-oz meg "az azt jelenti, hogy?"-oz. (ld. pl. "-Ez Tita? - Az a kazán. - Az azt jelenti?!")

Pályaválasztás

Hosszú út után (egy alaplapot is szerzünk a teszveszen - nem számítógépbe valót, hanem duplohoz illőt) rájöttem, hogy azért az ortopédcipőfelsőrészkészítőnél lehet, hogy még menőbb lenne/lett volna, ha rejtjelkulcsgyártónak tanulok.
Már késő.

Éééés

elaltatta! A saját ágyában! Ilyen még nem volt. Mondom én, hogy ez az év hétvégéje.

Az év hétvégéje

Mióta Ágó megvan, tegnap először (!) sétáltunk kettecskén egymásba karolva az éjszakában. De olyan is rég volt, hogy minden kaktusz egyszerre egy helyen lett volna. Szóval, ez igazán jól sikerült.
Aztán anyu olyan jól visszarakta a kigurult gyereket az ágyába, hogy reggel 9.46-ig aludtunk (na jó, addigra Á is visszarakta egyszer, meg én is, sőt én ott is maradtam mellette), amire szintén nem volt még példa, mióta hárman vagyunk. Mondjuk így egy kicsit késésbe kerültünk a 10-re meghirdetett mézeskalács-sütő partihoz, de azután lefaragtuk a hátrányt és még ebéd előtt megsütöttünk ezer mézeskalácsot (hogy aztán délután még kétezret süssünk).



Igaz, piciÁ nem aludt el - és azóta se, apája most küzd vele -, én mégis leléptem, mert ma mehetettem egy ajándékért, amit valaki kapni fog. Lerajzolom, merre jártam: egyes részeken én voltam az első, aki nyomott hagyott a hóban. Majd kiköptem a tüdőm, szakadt a hó, el voltam tévedve, de tök szép volt. Mondjuk közben aggódtam picit a fiúkért, meg arra gondoltam, hogy mennyire vicces ez. Mert. Majd elmondom, kié az ajándék, ha már megkapta. Nevetni fogunk rajta mind.
Ha most végre elaludna, az lenne csak a szuper,
de azért így is az év egyik legtutibb két napja van mögöttünk, és perpill nagyon szeretem a havat is, mert igazi karácsonyi hangulatom lett tőle.

LH1342 Frankfurt 22:50 22:59 2A Leszállt

Igen, ma főleg ide írogatok

Szóval: gestartet.
Én meg lőttem közben egy utasszállító duplo gépet a teszveszen. Nem olcsó, mert nagy volt a licitverseny a végén, de hajtott a vadászösztön (meg ez a repülő-ügy úgy általában a begyemben volt ma, valahogy le kellett csillapítani).

Helyzetjelentés vol. 2.

Persze, hogy nem érte el a csatlakozást. De azért mindjárt indul most már, remélem.
Közben mi jól mulattunk, igaz a "golyós bolt" zárva volt, de helyette elmentünk ("Csizmában, kérem szépen! Nem kell csizma! Nem kell csizma!) a vonatos kávézóba. Aztán minden rendben ment este is, a szokásos kis kötelező körökkel: nem akar fürdeni, pisilni a bilibe, nem akar - jé, ma akart - vacsorázni, hol a számítógép!? "Mesét nézni számítógépen! Apuka elvitte káeshába. Mesétnéznimesétnézni!"
A menet a lecsillapítás után ma a következő volt:
- mese könyvből (Kisvakond és a város: a kedvenc részek, amikor az úthengeres bácsi azt mondja, hogy "Én még ilyet nem pipáltam!", ill. a takarítónénis rész)
- tej elfogyasztása (korábban ez mindig sötétben zajlott, de az a meglátásom, hogy Ágó kezd félni dolgoktól, többek közt a sötéttől, de nem mondja, mert azt hiszem, nem ismeri a "félni" szó jelentését. Csak üvölt, ha lekapcsolom a lámpát, ami azért mégis elég egyértelmű jel. Szóval tompított lámpafényben vacsi.)
- hintaszék ("Mesélni Bogáncsról!") mese - ma volt egy olyan kis intermezzo is, hogy vigyünk inkább át a hintaszéket az ő szobájába, de a kezdeményezést sikerült azon nyomban elfojtani.
- át az ágyba ("Hintaszékbe vissza!", "Mesélni Bogáncsról!)
- mese
- részemről alvás szimulálása
- Ágó részéről végeláthatatlan monológ: "Elmentünk a golyósboltba, zárva volt, sötét. Golyósboltban sok autó: betonkeverő, rendőrautó, dömper, tűzoltóautó, fekete autó, fehér autó. ... Ez a mi utcánk. (adatvédelmi okokból nem írom ki, de itt elmondta szépen, hogy hol lakunk) Ez a Bori utcája. Bori utcája melyik, Tita? Fruzsi utcája. Panna utcája melyik, Tita? Ez a Bori utcája. Villog, autó kijöhet." És így a végtelenségig. Vagyis egyszer-kétszer még felszólított, hogy meséljek a Bogáncsról, de én kitartóan aludtam, így hirtelen elhallgatott és elaludt. Drága kicsi manó.

Még volt időm felhívni Á-t, aki már a beszállásra várt. Most azt írja a cucc: gate geschlossen.

Ja, ha már így benne vagyok, akkor a beszéd kapcsán leírom azt a fejleményt, hogy a picuriÁ képes a személyes névmások használatára, most már magát is "én"-ként nevezi meg néha, valamint tudja őket ragozni is és kb. el is találja: "nekem", "neked", "tőled". Ez nekem roppantmód tetszik.

Helyzetjelentés

Gondolom, kedvező a széljárás, mert Á gépe mostanra lefaragott 20 percet a késéséből. Csak így tovább, hátha el lehet még csípni a csatlakozást. Ha nem, akkor remélem, van még hely a későbbi LH járaton, amivel ugyan éjfélre ér csak haza, de mit bánom én, csak bújhassak már oda hozzá.

Egyébként minden oké, a bölcsiben ma ott volt Bori egy barátja, amit Ágó ki is használt, és rajta lógott egész nap, végre volt apapótléka. Ebédelni viszont nem volt hajlandó. Nem vagyok meglepve, napok óta nem eszik jól megint, most a levesek mennek, más főtt étel alig-alig. (Fognövesztés van, no de akkor is!) Főztem is neki almalevest, mire hazajött. Működött, bár jobban örült a túrórudinak, amit a papa hozott neki (van hozzá versikéje is: kívül túró, belül rudi, így lesz belőle túrórudi).

Csak az altatás ne lenne ennnnnnyire rémes. Tegnap is negyed háromkor aludt el, ma is. Miután már bömbölt, kiabáltam, bömbölt, kínlódtam, fenyegetőztem meg minden. Csak arra tudok gondolni, hogy a friss levegőn játszás hiánya teszi, hogy nem fárad el korábban. Nagyon rossz, nagyon felhúz, tényleg attól félek, hogy egyszer lecsavarom - mondjuk - az orrát tehetetlen dühömben. Mert dühít, hiszen így későn kel, a délutáni programok borulnak, de estére mégis nagyon nyűgös lesz.

Valamint szeretném megjegyezni, hogy szánalmas a karácsonyi képeslap felhozatal. Egyszerű levelezőlap formájút sehol nem találtam elfogadhatót, a nagy, borítékos lapok között vannak itt-ott jók, de 400 forintnál kezdődnek (kedvenceim a WE-ben kapható 1090 ft-ot kóstáló, szép, de nem különösen gyönyörű lapok).

Arról, hogy az előbb még egész mást akartam írni,

de közben megnéztem a repterek jövés-menésjelentőjét és arra a felismerésre kellett jutnom, hogy Á valszeg nem fog hazaérni ma, de ha mégis, akkor sem azzal a géppel, ami még emberi időben jön. Mert a jóég tudja miért (nem is érdekel), ma Kansaiban sem szálltak fel rendben a gépek, vagyis már indulásnál összeszedett kb. két óra késést, épp annyit, amennyi az átszállásra jutóideje lett volna Frankfurtban. Szóval, lehet, hogy ma Frankfurtban éjszakázik, de hát végül is egy éve is így volt (igaz, akkor nem a reptéren), micsoda nosztalgia!

Mondjuk eredetileg is valami olyasmit szándékoztam írni, hogy elég furcsa, hogy annak ellenére felkel a nap, hogy Á nincs mellettem.
Elvittem a kisebbet a bölcsibe. Nem nagyon akart, nyafikázott, látszott, hogy egész egyszerűen rossz a kedve. Hiányzik az apukája, aki "elment a káeshába japánba, dógozni", ráadásul "apuka elvitte a számítógépet, dógozik japánban", tök kedvetlen, alig-alig nevet. Vagy csak én látom így, mert én így érzem magam. Rémes lehet kamionsofőr nejének lenni, meg egyedülálló anyának/apának. Ezek a kis manók minden apró rezdülését megérzik az embernek. Nem lehet, úgy tenni, mintha jókedvem lenne, ha közben nincs. Nem lehet átverni.
Jó, azért ennyire nem tragikus a helyzet, sőt, szerintem tök jól vesszük az apumentes napokat, amiben nagy segítségünkre van az összes barátunk és ismerősünk, akik szerencsére pont jókor tűnnek fel és hívnak át egy délutánra/délelőttre bennünket.

Amikor hazajöttem a bölcsi-bolt-posta körútról, gondoltam, hogy meghallgatom a Pilinszky verseket, amik megvannak cd-n, de aztán megijedtem, hogy tényleg meghallom még a végén, hogy "Kimondhatatlan jól van, ami van./Minden tetőről látni a napot." és inkább letettem a vállalkozásról. Helyette hallgatom azt a cd-t, amit B. hozott és akkor azt hittem, ez nyári zene, de nem, ez téli is.

Ja, és tudjátok mi a legdurvább? Hogy annyira fejlett jellem vagyok, hogy még most sem estem kétségbe, pedig igazán nem tudom, mit fog szólni piciÁ, hogy az ígérettel ellentétben ma sem lesz még apukája. És mit fogok szólni én.

Továbbá, mivel így állnak a dolgok, ma nem írok egy sort se a dissz.-ből várhatóan. Hanem takarítok és ha marad idő, elmegyek ajándéknézőbe. Mikor máskor?

Jellemünk fejlődéséről

Mármint Ágóéról meg az enyémről.
Ő hajlandó volt picike ijedt sírdogálás után bejönni velem a moziterembe, ahol bábszínházi előadást néztünk. Nem is bánta meg, mert tök jól érezte magát, énekelt, kiabált és tövig rágta a kezét (mert nő a foga), hogy az egész mandzsettája tocsogott a nyáltól a végére. Ez volt az első eset, hogy láthatóan tényleg jól érezte magát (a vége előtt 3 perccel ugyan ki kellett jönnünk, de addigra már legalább 40 percet bent voltunk és szerintem is hosszú volt), tök jó.
Én pedig higgadt maradtam egész nap annak ellenére, hogy Á nem jelentkezett. Igazán büszke is lettem magamra egy ponton. Ez igazán valami, én - aki ismer, tudja - igazi nagymestere vagyok az izgulásnak (ok nélkül éppolyan jól tudok, mint okkal), a majrofonozásnak (copyright Tatta), meg minden. De ma arra gondoltam (amire minden normális ember szokott hasonló esetben), hogy minek telefonálgatna a világ végéről naponta, jól van, ha gondban lenne, akkor jelentkezne. És hősiességemnek meg is lett a méltó jutalma. Várt egy levél az inboxomban, hogy tök jól van. (Titkon azért reméltem, hogy lesz levél, de mivel azt hittem, hogy nem tud géphez jutni, ez csak amolyan vágyálom volt, nem valós várakozás.)
Szóval, most jó nekem.

Zikzik

Kipróbáltuk a szánkót, de nem aratott egyértelmű sikert. Ámbár lehet, hogy csak arról volt szó, hogy Ágó már nagyon jött volna hazafelé. Akármilyen jó neki akárhol, azért legjobban hazafelé szeret menni. Sötét is volt, hó is. Aztán a hazafelé úton kb. ezeket mondta: "Mama! nem szeretünk gyorsan menni!", "Tita! Nem beszélgetni.", végül, mikor végre találtunk parkolóhelyet a háztól nem túl távol, közölte, hogy: "Vissza, papához." (Azok után, hangsúlyozom, hogy tegnap este nem akart elaludni Bligeten, hanem inkább haza akart volna jönni.)

Most M mama itt alszik, jó volt nekem, hogy nem kellett a nagy hideg lakásban rögtön szembenézni Á itt nem létével. És bár 21.00-ra mama éppúgy elaludt, mint Ágó, azért most is jó érzés, hogy ott szuszog az ágyunkban.

Én meg mondjuk megpróbálok most dolgozni.

Felkészültünk

Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen: szép új kabátom, sálam és sapkám+kesztyűm van, jöhet a zimankó.
Ami azt illeti, jön is. Egyelőre csak az ablaktáblák zörögnek tőle, meg szegény Á eszegeti a reptéri reggelit, ahelyett, hogy a repülőn felszolgáltat eszegetné. Én meg picit izgulok, hogy felszáll-e ma, vagy inkább itthon alszik a finom meleg ágyikóban. Háromból két reggelen úgy szoktunk kelni, hogy Á már nincs itthon, de ma nagggyon üres volt nélküle a lakás. Azért szerencsére a picikébbÁ boldogan caplatott át a bölcsibe és anélkül vetette bele magát a játékokba, hogy akár csak hátra nézett volna. Furcsa érzés, de sokkal jobb, mint amikor sírva-bömbölve hagytam ott.
Ja, és kaptunk szánkót (témavezetői szánkót, biztos a disszertációm is könnyedén fog siklani most már).

"Neked van fényképed rólam?"

Vajon miért kérdezi ezt, mielőtt lelép a világ másik végére?
(Aszongya, ad még egy tízezrest is.)

soksokadik nap

A bölcsi új helyre költözött, kicsivel közelebb hozzánk. Kicsit kisebb a lakás, de ugyanolyan kellemes, vagy talán még jobb is, parketta van és nem kő, és szép világos, mert emeleti.
Minden gond nélkül elmentünk, minden gond nélkül eltöltötte a délelőttöt (ami idő alatt én tettem egy lépést előre és kettőt hátra, ugyebár -- nem vagyok mínuszban, Anyu, mert szerencsére volt kész anyagom, mielőtt nekiültem), minden gond nélkül hazajöttünk. Erre varrjatok gombot.
Amikor reggel átöltöztettem, egyszer csak feltűnt Panna az előszobában. Ágó ábrándos tekintettel csak annyit mondott: "Szép, szép." Bori szeme persze felcsillant: "Az új lakás, Ágó?" "Panna."-jött a válasz. Így lett szerelmes az én kisfiam.

Halljatok a tudományos életemről is

Egyet előre - kettőt hátra.
(ez a disszertációíró technikám)

Kieg.

Btw ez elég undi. Mármint bilit pucolni. Úgyhogy jobb lenne, ha a remek székecskés klotyót használná, de azt most épp mégse.

Kakk

Két óra van, és mára máris beszámolhatok egy alsógatyába, ill. egy bilibe megejtett kakkról. Pelust csak addig adtam rá, amíg kimentünk sétálni. És az első eset is megelőzhető lett volna, hogy ha miután megkérdem tőle, hogy kell-e pisilnie, nem engedem tovább grasszálni, hanem leültetem a bilire. Magától ugyanis nem nagyon szól, vagy csak későn, de ha sikerül elkapni és leültetni, akkor mindent megtesz a produkció érdekében (ld. második eset, ahol ugyan teljesen "szabálytalanul" egy könyvvel a kezében trónolt, de elvenni nem akartam tőle, ha már épp az volt a kezében, mikor betoppant utánam a fürdőbe).
Valami majd csak lesz.

Agykontroll

Az meg az Ágó.
Már picinyke korától akkor alszik el a legkönnyebben, ha én is nyugodtan szuszogok. Ez persze érthető. De annyira érzékeny, hogy a legkisebb pulzusváltásra vagy gyorsabb szuszogásra azonnal reagál és félálomból felébred, amikor én mondjuk arra gondolok altatás közben, hogy "ó, bakker, elfelejtettem megírni egy fontos e-mailt".
Ehhez képest képzelhetitek mi volt ma, amikor már amúgy is zűrösen indult az altatás (mert Á ilyenkor pont úgy esik haza fociról, hogy mi már a sötét szobában kuksolunk, de még teljesen ébren). Szóval odajött hozzánk Á, ettől a piciÁ végképp elveszítette aludni való kedvét, aztán kijött Á, aztán cseréltünk és én jöttem ki, de a picurikának sehogyse volt jó, leginkább ő is ki akart jönni. Szóval jól össze volt zavarodva minden, de végül az apája átvezette a nyűglődésen és nekem már csak az volt a dolgom, hogy egy picit mellé bújjak és álomba szuszogjam. No, és akkor jutott eszembe, hogy Á elutazik a jövő héten, és akkor jajj-jajj, nem lesz, aki kisegítsen, ha rájön az ötperc és minden hisztit nekem kell majd higgadtan kezelni (amiben köztudottan nem vagyok éppen mester). Ettől nyilván úgy kezdtem szuszogni mint egy gőzkazán,* mire egyszer csak egy pici kéz simogatta meg az arcomat ("jóvan Tita"). Aztán odabújt, egészen belefurakodott a hónaljamba és elaludt(unk).

*Egyszer T-vel (nem Tatta, de csak a magánhangzót kell megváltoztatni és akkor megkapjuk az itt elrejtett nevet) egy szűk kanapén osztoztunk egy éjszakára. Csak úgy fértünk el, ha mindketten az oldalunkon feküdtünk. Mikor épp végre álomba merültem volna, T. így kiáltott fel: "Zsuzsikám, te úgy szuszogsz, hogy attól félek, mindjárt felrobbansz!"

(megj.: wc-fronton ma sem romlott az átlag)

Mikulások

Azok mi vagyunk. Az előbb besettenkéztünk a szobájába, hogy elhelyezzük a meglepiket a lefekvés előtt kikészített csizmába. Ez volt az első igazi settenkedős meglepizés. Jó volt.
Tempera, színes papír, nagy rajzfüzet, csokika. Mikor kérdeztem du., hogy minek örülne jobban festéknek vagy csokinak, akkor az előbbit (!) választotta. Persze nagyban befolyásolta a helyzetet, hogy éppen festés közben voltunk és fogytán volt a fehér tempera. Napok óta újra- és újrafestünk ugyanis egy garázst, ami egy kis kartondobozból készült (és amit eredetileg azért szedtem össze egy bolt előtt, hogy abban majd jól lehet ajándékot küldeni a távol lakó rokonoknak).
Du. megvettük a régóta tervezett "wc szék"-et (aka szűkítőt), és a bababoltban összefutottunk egy Mikulással. Ágó kellően távolságtartóan viselkedett, de azért kapott ajándékcsomagot, benne csokikát (eldugtuk), szaloncukrot (megette), meg egy kis figurát (autószerelő nő, nálunk Juliska néven fut). Nem tudom, hová teszi magában ezt a Mikulás dolgot. Visszatérve a "kisszék"-re. Hazatérve kipróbáltuk, eredménytelenül, de a pelust nem volt hajlandó visszavenni. Fél óra múlva kb. sikerült felszentelni a cuccot! Igaz utána még kétszer cseréltünk gatyát, de a második alkalommal a wc-be is jutott. Meglátjuk.

A párásító pedig a barátunk. 3-4 óra esti párologtatással sikerült lecsökkenteni a köhögőrohamokat (ki is porszívóztunk).

A világ kicsiségéről, avagy Szany nagyságáról

Gondoltátok volna, hogy a pici M., akit Ágó a szekrénybe zárt a bölcsiben, épp egy szanyi fiú fia?
Nekünk is meglehetős meglepetés volt, mikor ma a bölcsibuliba menet a kapuban összetalálkoztunk egy szülőpárral, akik közül én az anyukának köszöntem (hiszen néha összefutunk reggelenként), Á viszont az apukának. Mi anyukák nagyon meglepődtünk. Aztán kiderült, hogy bizony a srácok jól ismerik egymást.

Az is vicces volt, mikor Bori ránézett a NagyÁ-ra és aszonta: "Jé, nagy Ágó!", mert neki a kisfiú a viszonyítási alap, ő hármunk közül Ágót ismeri a legjobban. Ez nekem fura élmény.

Gyerekek gyerekek...

Azért nagyon jó, hogy van sok gyerekes (mármint gyerekkel rendelkező) a barátaink között, mert ha felhívom őket (különösen B.-ra gondolok), akkor jó hosszan elmeséljük egymásnak a legújabb drámákat, és minden olyan sztorira van egy mégolyanabb válasz sztori. És a végén nagyot lehet nevetni az egészen és örülni annak, hogy micsoda jó, hogy van gyerekünk, és hogy olyan gyerekünk van.

Elképesztő okosak egyébként. (Ágó pl. a keddi alkalommal, amikor nem akart elindulni a bölcsibe, egy ponton azt mondta nekem, hogy "Boribölcsi zárva. Nem megyünk.") Mindig tudnak olyan érvet, ami kikezdhetetlen(nek tűnik). P.-nek játszós edzőcipőt szerettek volna venni, olyan dologhoz tehát, amihez a legolcsóbb is jó. De a vásárlásnál P. mégis kiválasztotta a bolt egyik legdrágább darabját. És nem azt mondta, hogy az olcsó az olcsó, gagyi (hiszen ezeket a szavakat nem is érti), sem hogy nem tetszik neki. Hanem azt, hogy szűk, szorítja (akkor is, ha láthatóan nem szorította). Mert a másik kellett. És nem azért, mintha az márkás lett volna (bár az volt), és mintha ő tudná, hogy a márka bármit jelent. Csak mert csak. És a szűk az kikezdhetetlen érv, hiszen apaanya nem fog szűk cipőt a lábára húzni. Hát így.

Mellesleg: ma egész úton cipeltem megint, itthon hatalmas bömbivel indultunk. Borinál egy nyikk nélkül köszöntünk el. Ezt a forgatókönyvet még nem ismerem. Mindig előttem jár egy lépéssel.

Hócsizma

Ma is volt egy-két nagy vitánk és hiszti, de végül is ez a világ rendje. Egyébként az, hogy az új csizmájában két napja nem akar gyalogolni (előtte nem volt vele gond, sőt bizonyos helyzetekben most is kiválóan működik) az csak és kizárólag nekem köszönhető. Amiért tegnap ölben cipeltem át a bölcsibe. Hát, ha oda el bírtam vinni, leszek szíves ezentúl mindenhová hurcolni, nem?! Elismerem a dolog logikáját, még keresem a megoldást, hogy mégse így legyen.
Ma minden esetre megejtettük az első olyan utcai bömbölést, amikor a kegyetlen anya 10 méterrel a gyereke előtt sétált fapofával és várta, hogy a háttérben lemaradó kis hóember abbahagyja a cirkuszt és nekiinduljon. Egy kutyasétáltató nénivel folytatott beszélgetés után Ágó valóban odaszaladt hozzám, de csak azért, hogy előröl kezdjük a "Felvesz-felvesz, elfáradtam!" -"Ágó, nehéz vagy, mint egy sózsák, nem bírlak el." mondatokból álló végeérhetetlen párbeszédünket.
Igen, végül felvettem, letettem, felvettem, letettem és csak eljutottunk az óhajtott célba (aka. golyós bolt), ahol a minket már jól ismerő házigazda lány azt mondta (nem tudom, miért ma, látszott rajtam a kimerültség?), hogy micsoda szerencse, hogy Ágó ilyen nyugodt, mosolygós, kiegyensúlyozott gyerek. (Azért a hazafelé indulásnál előadtunk egy rövid magánszámot, de az gyorsan lement.)

Pusztavámi emlék

Az volt ott az egyik legjobb, hogy az egész éjszakát egy helyben, ráadásul Á. mellett töltöttem (igaz a háromból egyszer a picike közénk fészkelődött). Itthon ilyen nagyon ritkán van.

maijó: amikor érte mentem a bölcsibe és odarohant, felugrott a nyakamba és átkarolt meg lefejelt :)(BK-val is találkoztam egyébként reggel, úgy tűnik, a legrosszabb reggeleken belefutok, hogy gyorsan kiönthessem valakinek a lelkem)

Egy újabb kedd

Szóval, ma már itthon elkezdett sírni és kapálózva ellenkezni, mikor nekiláttunk öltözködni, hogy elinduljunk a bölcsibe. Szuper volt. De nap közben ennek ellenére egész jól elvolt a helyiek szerint. (Hogy azért nem ebédelt annyit, amennyit szokott, mert már a fülén jön ki a rántotthusi vagy mert bojkottálja az intézményt vagy mert nő a foga, azt nem tudom egyelőre.) A délutáni hatalmas alszika után persze nyűgösen kelt (mint mindig, ha túlalussza magát)...

...

áhh, nincs ehhez kedvem, pocsék nap volt a mai, és most elkezdődött az éjszakai köhögés, mint minden este mostanában. Száraz a levegő? Nem jó a gyapjúszőnyeg? Gyakrabban kéne porszívózni.

Apja-fia

Most meg úgy találtam rá, hogy a feje helyett a két kis talpa lógott ki a takaró alól. A feje ennek megfelelően a dunyha alatt volt. Mielőtt kétségbeestem volna, lerántottam a takarót. Szuszogott. Azóta viszont köhög. Nem bírja a friss levegőt?

Megvolt az első havas hétvége is.

Update 1, 2

1. Á pulcsijából végül mégis kézzel kellett kimosni a beleszáradt mustárt. (Khm: én mossam kézzel, de ő abban jár a henteshez sültkolbászkázni!)
2. PiciÁ aszongya, hogy a játszóra indult az ominózus alkalommal a bölcsiből. De persze sokszor válaszolja a "hova készülsz?" kérdésre, hogy a játszóra, úgyhogy ez végül is nem jelent semmit.

Vajon miről meséltem akkor,

amikor egyszer csak arra ébredtem, hogy azt mondja a szám: "És Bruno apukája meg rehabilitációra jár."
Igen, elaludtam. Igen, mesélés közben. No most mi van, veletek még nem történt ilyen?
Arra emlékszem, hogy a mese elején Bogáncs a vonattal épp egy hatalmas hídon robogott, ami Európát és Afrikát köti össze, az utastársai meg arról meséltek neki, hogy mi minden lakik a tenger mélyén.
Hogy hogy jön ide szegény B. szegény már nem élő apukája, azt aztán nem tudom. De mikor felriadtam rá, hogy ezt mondom, akkor inkább rövid úton befejeztem a mesét. Már Prücsök is aludt.

Szökevény

Képzeljétek, megszökött a bölcsiből!
Benne volt a kulcs (a kulcsra zárt ajtóban) a zárban, és persze kinyitotta. A liftig galoppírozott zokniban a jéghideg gangon. Bori ott érte utol, vigyorogva visszament. Eszem megáll. Bár persze nem különösképp meglepő, gondolom, utánam indult.
Egyébként vigyorogva, jókedvűen töltötte a napot. Felpörgeti ám - minden reggeli neheztelés ellenére - a bölcsi, jól érzi magát. Mikor meg érte megyek egy kis virgonc, röhincsélő ugribugri jön elém és a nyakamba ugrik, hív hogy menjek játszani a szobába. Bár azt sem kell kétszer mondani neki, hogy indulunk haza.
Az altatások viszont megint átalakultak. Hónapokig jó volt a könyvből mesélés és utána a Bóbita meg a "Túl a vízen egy kosár" c. nóta, de most lejárt a szavatosságuk. Újabban csak és kizárólag Bogáncsról mesélhetek, főként olyat, amiben Bogáncs vonattal utazik valahová. Addig kell mesélni, míg bele nem alszik (közben az ölemben ül). Kíváncsi vagyok, meddig bírom fantáziával.

De hol tanulja az olyan szavakat...

... mint: messzeség, mélység (több nem jut eszembe, pedig esküszöm leesik néha az állam).

Minden esetre azt már tudja, hogyan működik a kapitalizmus. Mivel múltkor (is) nagyon nyafisan indultunk a bölcsibe, kénytelen voltam elmondani neki, hogy muszáj dolgoznom, különben X. és Y. mérgesek lesznek rám, mert nem haladok a munkámmal. Valamint, hogy ha nem dolgozom, akkor nem fogok pénzt kapni és nem tudunk elmenni majd vásárolni a boltba. Estére az apájának mindezt már úgy foglalta össze, hogy: "Tita, dóga van, pézt." Hát, így.

Korlátaink

Sosem gondoltam volna, hogy az én szerelmemnek vannak korlátai, de amikor Á megkért, hogy a - valóban - csodaszép pulcsiját kézzel mossam ki inkább, nehogy a mosógép kárt tegyen benne, akkor be kellett látnom, hogy önző kis állatka vagyok.

A picibb meg ma is bömbizett, mikor ott hagytam. Mikor lesz mán vége ennek?

Őszölés

Végre eljutottunk együtt egy kis őszi üdülésre. A nem túl távoli Pusztavámra mentünk, de odafelé a sötétben, azért ez is hosszú útnak tűnt (hazafelé meg azért, mert Ágó elhatározta, hogy csakazértis kinyitja az ajtót az autóban az autópályán, ami a kellőnél kicsit nagyobb feszültséget generált kettőnk között). A hely tök jó volt, semmi pucc, de nagyon kedves házigazdák, fincsi vacsik, közeli erdő (szarvasok, lovak), emészthető mennyiségű látnivaló (Mór, Zirc). Szóval jól mulattunk.
Csak Ágó toporzékolós hisztikéit viselem néha nehezen (ez a friss élmény, azért írom, de azt le szeretném szögezni, hogy az idő nagyobb részében ő volt a világ legaranyosabb kisfiúja, aki pillanatok alatt csavart minden szembejövőt az ujja köré).
Ami kimaradt, pedig szerettük volna: egy jó kis móri ezerjó kóstolás, meg a zirci Reguly Antal könyvtár.

Bóbita

Bóbita Bóbita
porszívó hátulja

valamint

Egyszer volt egy komód, egyszer volt egy rizsünk, egyszer volt egy másik szoba ---- és így tovább, "egyszer volt" minden, ami épp az útjába kerül.

Csakazértis

BK-ba botlani a trolimegállóban
pityergés közben finom őszi levegő

(felírom ide, hogy lássátok: vannak apró, meg tökre nem is apró örömök minden nap, Ágóbágóval meg tőle függetlenül is, bár főleg azért vele)

Fene tudja hanyadik nap

Végre jól indult volna, azt hiszem, csak a tegnap esti nagy mulatozás hatására ma jól elaludt a kis Földimogyoró, ezért nem maradt idő az itthoni játszikára indulás előtt, amitől rossz kedvűen vágtunk neki a bölcsibe vezető útnak.
Megvártam az ajtó előtt fülelve, hogy meddig sivít szegény, nem volt az egész egy perc, de azért így is rémes volt, hogy Bori felkapta és elvitte mellőlem, hogy minél jobban lerövidítse ezt a sírós szakaszt. Így kell, ügyes volt, de azért rossz érzés (puszit adtam neki előzőleg, mert anélkül végképp nem tudom ott hagyni). Ráadásul a lépcsőházban találkoztam egy szembejövő anyukával (játszótérről ismerős, de eddig a bölcsiben nem futottunk össze), akinek egy Ágónál idősebb kisfia van! Jajj, mi lesz ebből!!!

Du. jön M. mama, együtt megyünk a kismanóért, remélem, az megenyhíti a szívét.

Ja, és hát igen, igaza van annak (Kke), aki szerint "beszoktatás" helyett pontosabb "betörés"-t emlegetni. Tényleg. Szegény kicsi flótásokat betörjük a nagy, rohanós világ rendjébe. Gonoc.

Amikről nem írok

pl. a lábam rezgéséről.
Mert még azt hinnétek, hogy hipochonder vagyok. Pedig olyat tud a lábam, hogy néha (napjában 5-10x) azt hiszem, a zsebemben van a zizegősre állított telefonom. De nincs.

Ami viszont ide tartozik: Ágó világa helyreállt. Ma boldogan, mosolyogva integetett az ajtóból, és azt kiáltotta: "Sziasztok Titák!" majd elment az apájával a játszóra. Elképesztő megkönnyebbülés ez azok után, hogy egy-két hete (a bölcsis válság hatására) egy pillanatra sem engedett ki a látómezejéből.
Csak menni fog ez valahogy.

Lusta vagyok

írni, ezért bemásolok néhány részletet egy chat-ablakból:

képzeld
van egy olyan szép festményünk is itthon mostmár, amit a kisPrücsök a bölcsiben nekünk rajzolt
mikor elindultunk haza, a lépcsőházból kellett visszamenni
mert eszébe jutott, hogy azt haza akarta hozni
tudod mi van rajta?
megmondom
egy Volvo!

az a nagy játék mostanában, sétálás közben
hogy megnézzük, hogy melyik autónak van 2-es a rendszámában
néha próbálkozom más számokkal
elég jól felismeri őket, a 0, 1, 6-ost
a többit még nem
azoknak a szegény kis autóknak, akiknek nincs 2-esük azt szokta mondani, hogy "jóvan, jóvan szitoen"
mert azok nyilván nagyon szegények

a falat is sajnálta a múltkor
mert mondtam, hgoy nagyon koszos és ha egy mód van rá, ne húzza végig rajta a kabátját meg a kezét
felfedezte, hogy lukacsos is
szegény fal
bár rájött, hogy a lukacsokban nyilván rókák laknak

tegnap a kockáit ringatta, mert leestek a földre
és biztos megütötték magukat
érted! közben meg püföli a kisebbeket
na, ezek vannak

ja, meg még az is volt
hogy elénekelte egy az egyben a hinta-palintát egyedül
asszem ez volt az első ilyenféle teljesítménye
hinta palinta régi duna kiskatona
na jó, ő úgy fejezte be
hogy
kiskatona, ugorja a
zimmezumm

ilyen kisfiú ez
szerinte ha van két banán a konyhapulton
akkor "beszélgetnek a banánok"

Babakocsitlan

Hazatérve a mamák-papákkal töltött üdülések után eltüntettük Ágó babakocsiját. Először némiképp zokon vette (bagijó, bagijóka! - így kereste a helyén). Az első napon nehezen is ment a sétálás. De másnaptól egész jól. S bár még mindig nem szeretném elkiabálni, de most, hogy már a bkvézós tűzkeresztségen is átestünk, némiképp megnyugodtam, hogy ez így menni fog.
Emlékszem, amikor én ált. isiből először mentem haza egyedül (vagyis nem Tatával) villamossal-busszal, hát úgy elfáradtam, hogy egész du. aludtam. Ma, az első 15-ös túra után Ágónak se kellett kétszer mondani, hogy aludjon. És délután még megyünk 4-6-osozni, ami azért rázósabb, mert sokkal messzebb van a megálló a háztól.

1. nap, végre

Bár hallottam, hogy nyafizik, mikor eljöttem, de Bori azzal fogadott, mikor érte mentem, hogy ma nem volt sírás.
Hogy nagy baj valóban nem lehetett, azt abból gondolom, hogy egy szuszra azt is elmesélte (Bori), hogy Á szívatja M.-t. Ő az egyetlen fiú Án kívül, bár kisebb mint ő, de már két lábon jár, emiatt Á vetélytársnak tekinti. Elvette a cumiját és olyan magasra emelte, hogy M ne érje el. Meg bezárta valami szekrénybe. Szerencsére M Bori bölcsijében szocializálódott, úgyhogy ilyen apróságokat nem vesz a lelkére. De azért igazán szenya dolog ilyet csinálni vele, még ha a szívem - nem is annyira - mélyén, örülök, hogy Ágó magára talált. Hihi. Le fog nyugodni, amint rájön, hogy M nem egy "domináns hím".
Ebédnél meg közölte Borival, hogy ő koszos tésztát nem eszik. Kukorica volt a szószban, kérem!

Eközben én úgy csináltam, mint egy felnőtt. Utaztam a metrón (és rácsodálkoztam az emberek sokféleségére), beszélgettem az egyetemen (igazán, igazán olyan volt mint 6-7 éve: csendes, beszélgetős, cédulapakolós, jó --- csak halkan jegyezném meg, hogy jesszus 6-7 éve!!!!---), gyrost ettem és még egy csokikaboltban is voltam. Köszönöm, ez így jó lesz. Csak maradjon így.

Más

Meglepő módon nagyot tud javítani a lakás élhetőségén, ha minden lámpa működik meg elem van a faliórában meg ilyenek.
Továbbá: belefulladt ma egy légy a tejeskávémba (tudom, az én hibám, miért kell nekem egy bögre kávét egy egész délelőttön keresztül, kortyonként iszogatni és közben állni hagyni). Nem vettem észre, mikor beleittam. Nem nyeltem le, de megcsikizte a lábaival a számat. Végül nem hánytam el magam.

Azután

Mikor érte mentem odarohant, átölelt és nagyot mosolygott, utána visszarohant játszani. Hazasétáltunk (közben bekapott két mandarint, majd itthon még egyet, a nap végéig összesen ötöt vagy hatot) és a szokott időben jókedvűen elaludt. Sokat aludt, hosszabban mint mostanában szokott (két órát), utána még egy fél órán át ült az ölemben és bambult. Fél óra után felállt, elsétált a spájzig, ahol közölte, hogy "mangarin".
Ha kérdezzük, hogy mi volt a bölcsiben elsőre azt szokta mondani, hogy "autózok". De mindig megemlíti azt is, hogy: "sírt". Ha tovább faggatjuk, hogy miért sírt, azt válaszolja, hogy: "Tita." Nagyon vacak, de ugyanakkor azért jó érzés, hogy most már el tudja mondani, hogy mi a baja (nem csak ebben az esetben, máskor is sikerül megtudni, ha elsőre érthetetlen okból sír vagy nyavalyog), ami azért sokat segít a problémamegoldásban is. Ma vacsinál, mikor azt kérdeztem, hogy "De ugye legközelebb már nem fogsz sírni miattam a bölcsiben?", akkor azt felelte, hogy "nem". Bízzunk benne. 20 percig bömbizett reggel, de utána minden rendben ment. Szerencsére csak hárman voltak ma, úgyhogy gyakorlatilag egy teljes ember jutott Ágóra, ami a parkban különösen jól jött, gondolom, miután ő csak és kizárólag hintázni akart.
Du. pedig elmentünk egy a park közelében nyílt új kávézó-játszóházba, ami szupi csak drága (a játszóház része), viszont mivel túlzottan is út közben van, félek, hogy gyakori vendégek leszünk ott.

A közös sétálás elképesztő jó érzés a hosszú babakocsizások után. Nagyon ügyesen jön, nap közben már nem is kérte se ma, se tegnap, hogy felvegyem. Az esti hazasétáknál szokott nyafizni, de mandarinnal az ilyen helyzetek is áthidalhatók.

1. nap, sőt

Annyira sírt, hogy mikor kiléptem az ajtón, én is elpityeredtem és rögtön hívtam Á-t. Tudom, hogy a picirke is jó kezekben van és tudom, hogy ez ilyen és ki kell bírni.
Vagyishát pont az a baj, hogy nem tudom, legfeljebb igyekszem bebeszélni magamnak. Azt tudom, hogy nagyon sírt. És azt is, hogy ha hisztizik és sír mostanában, akkor egy jó érvvel meg tudom nyugtatni magamat és őt is, hogy miért fölösleges a bömbölés. Ebben az esetben nem tudom ezt a jó érvet. Hiába mondom magamnak, meg neki is, hogy muszáj dolgoznom, ha közben azt érzem, hogy egy dolog muszáj: őt jókedvűnek látni.
(És igen, túl leszünk ezen, és igen, tényleg muszáj dolgoznom, ha már tizenx évet belefeccöltünk ebbe az egyetem-dologba, meg persze érdekel és szívesen csinálom és ezt akarom csinálni, de perpill mindez baromi gyenge magyarázatnak tűnik arra a vörös és taknya-nyála egybefolyató gyönyörű szöszi fejre, akit Bori kezeiben hagytam egy fél órája.)
((Tudom, hogy Bori nem fog felhívni, és hálás vagyok neki érte, hogy túlsegít minket ezen a nehéz ügyön, amit mondjuk hívjunk leválásnak vagy bárminek, de ettől még abban is biztos vagyok, hogy Ágónak nagyon rossz délelőttöt szereztem. --- És meglátjuk, hogy mi követi ezt este majd és holnap és mikor legközelebb megyünk a bölcsibe.))

Mit mondjak? piszok szarul érzem magam.

+/-

Nagyon sok minden történt az elmúlt napokban, voltunk Szanyban és Galyatetőn, üdültünk és vizsgázott (Á) meg konferált. Meg történt nagyon szomorú és nagyon vidám - szóval annyi minden, amit úgysem fogok már leírni.
Röviden azért néhány dolgot mégis érdemes felírni (a teljesség igénye nélkül, mert inkább aludni kéne már ilyenkor)
- pozitív, hogy már két napja babakocsi nélkül közlekedünk (de ne bízzuk el magunkat); hogy visszaállt a régi jó alvási rend, nagyjából hiszti nélkül este is; hogy gond nélkül iszik pohárból; egyre jobban beszél; ma nem félt a hajszárítótól; kinőtt a két alsó szemfoga
- negatív, hogy bár gond nélkül iszik pohárból, mégis inkább a cumisüveget használja; a hajszárítótól ugyan nem félt ma, de a hajmosástól magától igen; újból rátört a vadmalacka-korszak és mindenkinek nekimegy a játszón (ez lehet, hogy csak a hosszú játszótér nélküliség okozta elvadulás, de lehet, hogy hosszabban fog tartani); még mindig köhög.

Addig is, nézzetek képeket.

Őszi körkép

A bölcsi okozta felfordulás (hiszti hiszti hátán és konstans Titafüggőség) többé-kevésbé megszűnt (eltekintve mondjuk a nem éppen elhanyagolható ún. szeparációs szorongástól - aka szepiszori -, ami nem kevéssé nehezíti meg a mindennapokat, mert nem hogy pisilni nem mehetek el nap közben úgy, hogy 20 mp-en belül ne tűnne fel egy kis sipító manó, de nem hajlandó az apukájával bevásárolni menni - korábban (két hete) ez az egyik kedvenc programja volt -, az apukájával a játszón maradni, az apukájával vacsorázni és aludni). A hiszti is megmaradt persze valamilyen mértékben (jellemző felbukkanási helyei: csoki evés esetén; a játszón, ha 1. nincs azonnalrögtön szabad hinta, 2. vki elveszi/kéri a pöttyös labdáját stb.), de pár napja megint kiszáll a kádból bömbi nélkül, sőt az esti mesenézés is újra a régi módon - dühroham nélkül - ér véget. No, és persze az ominózus hintaszékes eset óta minden este kell pár percet ücsörögni a hintaszékben és csak utána lehet visszamenni a heverőre elaludni (és csak oda, a babaágyba sohasem!).
Az örvendetes javulást (mert minden kicsi gikszer ellenére itt javulás van, kérem szépen!) vélhetően az serkentette a leginkább, hogy ezen a héten nem volt bölcsizés. Takony mián. Helyette köhögős és orrfolyós napok voltak (és lelki helyrerendeződés). Mégis, talán még így is megérte a csere. Bár nem tudom, mi lesz, mikor újra elmegyünk Borihoz. Addig még egy hét kimarad, mert üdülni fogunk! (A család egy része kevesebbet, más része többet.) No, azt hiszem, erre nekem van a legnagyobb szükségem. Mert javulás ide vagy oda, az egy hét bezártság, és a fertőzés veszély miatti társaságmegvonás totálisan legyalulta és kocsonyássá tette az agyamat.
Mondanom sem kell gondolom, ez hogyan érintette az épp szárba szökő disszertáció írási kedvemet. Ezen a fronton roppant aggasztó a helyzet, ami meglehetősen sokat ront az amúgy sem rózsás hangulatomon.
Így vagyunk.

Na jó, hogy mégse így érjen véget ez a szedett-vedett bejegyzés, elmondom, hogy Ágó elkezdett ragozni és a "mindent mond" állapotába került. Valamint elképesztő cuki fantáziája van: szerinte a babapiskóta azért likacsos, mert benne lakik a róka; a köhögő rohamok közepette pedig arra hívta fel a figyelmemet, hogy neki valami van a torkában - a kérdésre, hogy szerinte mégis micsoda, azt felelte, hogy a "kikako". A játszón is "láttunk" már rókát, csúszdázott, majd elbújt a fűben. És maxicuki, ahogyan a képeket, rajzokat 100%-ig létezőként, megfoghatóként, megehetőként, pakolgathatóként kezeli, sőt hosszan lehet vele labdázni is az ő kis képzeletbeli labdáival.

Állapotjelentés

"Akkor én most elmegyek fürdeni, pedig szívem szerint ennék egy hagymás rostélyost."

(Tatta, ne keresd az értelmét, nincs neki. Talán csak hogy éhes vagyok.)

Olvasói statisztika és más

Szintén üdvözlöm azt a kedves pozsonyi olvasót, aki "hasmenés" keresőszóval talált a blogra.
Az most épp nincs. És ma - tegnap - végső soron (eltekintve a kis hintaszékes kitérőtől, ami - úgy tűnik - pillanatnyilag az esti szertartás részévé vált) minden a régi kerékvágásban ment. Ja, és persze eltekintve attól, hogy Ágó perpill nem hogy a bölcsiben nem akar Tita nélkül lenni, és nem hogy a játszón nem akar az apájával kettesben maradni, de sírós rohammal vetett véget a bevett hétvégi apukás bevásárlási kísérletnek is. Nem volt hajlandó Á-val elmenni a boltba, hogy én itthon porszívózhassak! Aztán helyet cseréltünk, Á porszívózott, mi meg felfedeztük piciÁval, hogy bezony okt. 23-án, akármekkora kilométeres bevásárlólistával indulunk is neki, zárva vannak a boltok.
Viszont megkezdődött az elmaradt zsúr pótlása, és Ágó főzőcskéző kellékei máris megsokszorozódtak (bevásárló kosár, tányér, pohár, szeletelhető zöldségek, gyümölcsök).

A hangerőről

Még az előzőhöz tartozik az is, hogy viszont, amint újszülöttnek is őt hozták ki elsőnek a csecsemősök mindig, mert "olyan hangosan üvölt ez a gyerek anyuka, hogy mindenkit felver!", úgy a hangja most is ezerszer erősebb bármelyik általam ismert gyerekénél. Valamelyik nap megdöbbenve néztem, ahogy egy anyuka próbálta megnyugtatni a kisfiát és közben azt mondta neki, hogy ne kiabáljon olyan hangosan, mert mindenki őket nézi. No, az a kisfiú ugyan a torka szakadtából üvöltött valóban, de a hangerő így is csak akkora volt, mint Ágónál egy kisebb nyikkanás. Ez a körülmény azt hiszem, tovább fokozza Ágó hisztijének elviselhetetlenségét.

Ejha!

Tudom én, hogy a dackorszak, a két éves körül nagy hisztik hozzátartoznak a gyerekőcök normális fejlődéséhez, de hogy az én egészséges fejlődésemet évszázadokkal vetik vissza, az is biztos. Ma volt először, hogy a sokak által javasolt "ne szólj hozzá, foglalkozz látványosan mással, akkor abbahagyja"-taktikát bírtam csak választani, mert Ágó minden egyéb kísérletre (racionális érvelés, figyelem elterelés, simogatás) csak egyre durvább hisztivel válaszolt. Ezzel, hogy én hidegvérrel hajtogattam a száraz ruhákat, miközben nem néztem rá (csak a szemem sarkából figyeltem, hogy az őrült üvöltés és toporzékolás közben azért ne tegyen kárt se magában se a berendezésben), egész rövid idő alatt abbahagyta. Remek. Mondjuk tegnap este (az ominózus hintaszékben-akarok-elaludni esetben) nem működött ez a módszer.
A hisztik közötti szabadidejében ő a legdrágább gyerek a világon (ezt jól is teszi, mert így van mire gondolnom, miközben hisztizik és így meg tudom fékezni magam, hogy nehogy véletlenül kitekerjem a nyakát).
Egy szó mint száz, nagyon összejött neki minden mostanában: fogak, gyomorrontás, takonykór, bölcsi meg ki tudja még mi.
Egyébként van valami hisztipiszti-együttható is: egy héttel ezelőttig akkor nyafogott, ha ebédelni kellett indulni. No, most - asszem, ez a bölcsi hatása egyébként - ott toporog a sarkamban ebédidőben trollostúl, tűzoltóautóstúl, hogy mikor kap már enni.

Egyébként

Készül a második évről szóló fotóválogatás, de lassan halad. Azért addig is nézzétek az októberi képeket.

Kérelem

Szeretnék lemondani.
Hintaszék. Agyam eldobom.
Erről ennyit.

Bölcsi - 4. nap

Meglátjuk. Már egy órája ott van. Bori nem hívott. Ami végül is nem sokat jelent. Jó esetben jót, rossz esetben azt, hogy én nem hallom, ahogy sír.

update: Igen, csak én nem hallottam azt a kb.40 percet. Bori figyelemeltereléssel győzött, de az ő meglátása szerint még nincs vége. Ügyesek voltak minden esetre, Ágó dalolva jött haza. Az esti altatás itthon egy egészen más történet.

Bölcsi krach

Persze meglepett a múlt héten, hogy milyen pikk-pakk ment ez a bölcsibe járás dolog. Az már sokkal kevésbé, hogy ma kiderült, hogy mégsem eszik olyan forrón a kását. (Ettől még váratlanul érintett és nagyon nem volt jó.) Szóval, ma odafele mondtam Ágónak, hogy akkor majd ebéd után jövök érte. Erre ő azt felelte: "Nem! Tita bölcsi." Ami azt jelenti, hogy én is maradjak ott. És mivel nem maradtam, kb. 20 percen belül éktelen szomorú bömbibe kezdett (nem vittem a cumiját ráadásul, így először elszaladtam venni, mikor azt vittem, akkor épp bömbölt, de aztán megnyugodott - eljöttem, de alig tettem le a senekem itthon, Bori hívott, hogy Ágó nagyon keservesen Titázik, szerinte menjek inkább vissza.). Így hát ott maradtam, és akárhányszor felvetettem, hogy egy picit eljövök, nem engedett. Ez van.
Itthon aztán mondtam, hogy majd mikor legközelebb megyünk, akkor ott fogom hagyni megint, mire azt felelte: "Jó." (Ami persze jelentheti azt, hogy valóban jó, hagyjam ott nyugodtan, meg jelentheti azt is, hogy jó'van, majd ezt még megtárgyaljuk).
Meg még az is van, hogy megint nem esett neki igazán jól az ottani kaja, lehet, hogy a hétvégi gyomorizé ezzel is összefügg. Majd figyelek. (Hozatott kaja, csak olyan helyen kaphatna jobbat, ahol helyben főznek.)

Hát, így van ez a nagy-nagy kétéves, aki okos és szép mint a nap.

2 éve

Ugyanazt tudnám most írni, mint tavaly ilyenkor. Ágó szülinapja ilyenkor, előző este kezdődött, mert már lehetett tudni, hogy bármi történik, legkésőbb reggel megszületik. De nem várta meg, míg kiparancsolják, jött magától. De ne szaladjunk előre. Két éve ilyenkor orvosi tanácsra lefeküdtem aludni (az orvos meg - állítása szerint - nem, mert úgyis mindjárt hívják, hogy szülök).
Ezt el is meséltem Ágónak, ma altatás közben. Valamiért megint csak velem hajlandó aludni menni, pedig hónapokig nem volt semmi kifogása az APUKÁja ellen, de most keserves zokogásban tör ki, ha nem megyek vissza hozzá. Vannak ilyen hullámok, most nem aggaszt különösebben.

A tél előszele

Nem, nem a mai időjárás. Hanem az időjárás okozta bennragadásunk. A lakásban. Ma vált egyértelművé, hogy ha másért nem is, a bölcsi azért jó döntés, mert így legalább két olyan nap van a héten, amikor Ágó más embereket is lát rajtam kívül. Mert az, hogy itt vagyunk bezárva, mindkettőnket megvisel. Kiborítanánk egymást, akárhogy is. Jóllehet, megviseli a bölcsi is. A hét végi lebetegedésére nem tudok úgy gondolni, mint amihez a bölcsinek nem volt köze. Elfáradt, az biztos. De remélem hozzászokik a társasághoz és akkor csak a puszta élvezet marad (ami így is megvan, abban biztos vagyok, csak nagyon új még neki az a szituáció).

Nemi szerepek

A mai volt a harmadik olyan hétvégi ebéd, ami után a Kisfiú így szólt: "Apuka szoba! Tita mosogat!"

Ágó és a születésnapok

Eddig nem volt neki sok, de a rituálé túlzottan hasonló.
Tavaly ez volt.
Most meg - nohát, nohát - hasmenés, láz, Nurofen (azóta váltottunk, narancsos helyett epres ízűt kap) hatására jó kedély. Csak maradjon is az. A zsúrját így is le kellett mondani. Viszont misztikus - henger alakú - csomag érkezett a tengeren túlról.

Jajj, de utálom, ha beteg.

2. nap

Csak most (11:40) kezdem az órát lesni. Ó, micsoda anya az ilyen! Ennyire könnyű lenne megszokni, hogy nincs itthon?
Azért várom már, hogy megpuszilgassam a Kis Tejfölt. De mit is mondhatnék? Nem rossz csendben (napvilágnál) dolgozgatni.

Átállítódás

Az van, hogy én gyárilag leginkább 9-10 órát szeretek aludni. De mostanában éjjel 1 körül fekszem és hét-negyed nyolckor kelünk. Ez elfáraszt. De korábban lefeküdni nem tudok. Később kelni a bölcsis napokon nem akarok, mert akkor 1. mire odaérünk Ágóval, éppen mennek ki a játszira, 2. nem sokat nyerek (időben), ha itthon van, amikor ott is lehetne.
Pedig ő is aludna még reggelente, és a legundibb dolog egy alvó kis puhafülűt felébreszteni. Még akkor is, ha simogatással. Más napokon meg, mikor aludhatnánk, mindig valahová menni kell. Vagy felkel magától korán.

Az új kedvenc

Ha további részekről bárki bármit tud, vagy netán DVD-n rendelkezik velük, ne habozzon jelentkezni!

1. nap

12.30-ig beláthatatlanul hosszú az idő.

No, de vajon kié ez a csodaszép cipőke?

Erről a hétről még...

Vannak dolgok, amik nagyon rosszul festenek, de egy rövid beszélgetés vagy/és ha egy pillanatra máshogy nézzük őket, mégis egész jók. Tök jó, hogy van kivel beszélni ilyenkor.

És nem csak nekem volt vacak hetem. Sőt. (Sőt, az enyém a végére csudijó lett.)

De hol van az a nyomroult zöld cumi!?

A kéket szétrágta. És vettünk újat, mert azt mondja, hogy neki bizony szüksége van cumira.
Kéket vettünk. Hiszen a kéket rágta szét. És tessék, mint minden egyes este, miközben az egyik megvan, a másik eltűnt. A zöld. Én ebbe bele fogok őrülni.

update: megvan! megvan!

Az autómárkákról

Elsőként a Volvo volt meg, aztán jött szépen sorban a többi is.
Úgy mint (fonetikusan írom): nissánt, opent, merci/mercédesz, ford, tojota, fiát, lada, trabant, jönó (olykor jenó), szitojan, fokaja, béemvé, pözsó, sevaja, skoda, polskiautó, szuzika. Több nem jut eszembe.
Fontos, hogy a jelekből indul ki, nem az autó formájából mondjuk (nyilván). És a dísztárcsát figyeli, mert az inkább szemmagasságban van, mint a motorháztető. Ez viszont néha összetűzésekhez vezet, mert - nem tudom, megfigyeltétek-e - csomó autón van opel dísztárcsa (akkor is, ha egyébként ford).
És tudja cifrázni: kék fokaja, feketek nissánt, hatalmas volvo.
Ilyesmi teszi ki az utcán folytatott beszélgetéseink 98%-át (a maradék arról szól, hogy "cumi! cumi!", vagy "keksz, pogi!", vagy "kaki", vagy "néni - bácsi", vagy "kuka autó", vagy "másik oldal!").
További szép estét.

A legkisebb kukás

... és miközben én itthon izgultam, pár száz méterre egy kismajom boldogan tömte magába a kekszet és kisautókat tologatott.
Amikor a játszótéren rátaláltam a csapatra, ez a kép fogadott:

Attól még

Attól még az én icipici Ágóm,
jaj
hogy most ott hagytam a Boribölcsiben másfél órára.

De most már indulhatok érte, a játszón találkozunk!

2 éves státusz

Így hívják azt, amikor két éves kora körül a dokkernéni megméri meg megnézi a gyerekőcöt. Vittünk virágot. (Ezzel remekül rá lehetett beszélni Ágót, hogy elinduljunk. Bár azt is beígértem, hogy a dokkernéni meg ad majd matricát - mindig szokott -, ami végül elmaradt. Biztos mert most nem bömbizett a Prücsök.) Végre a nagyfiús mérlegre lehetett állni, nem a babamérlegre kellett ráültetni. Persze így se ment könnyen, ezért először én is ráálltam vele Aztán - a kijelzőn megjelenő szám láttán - reménykedtem, hogy legalább 15 kg a gyerek, akkor még én is a tolerálható kategóriába tartoznék. De "csak" 13.6 kg (oké, akkor én se vagyok sokkal több annál, amit reméltem). 89-90 cm. A feje alig nőtt féléves korához képest, a mellkasa kicsit jobban.
És hogy ne legyen minden ilyen vidám, a dokkernéni bedobta a "hát, egy kicsit szűk ez a fityma" félmondatot, amitől előttem persze rögtön megjelent a Madarász u.-i kórház sebészeti osztálya. Hiába mondta, hogy mielőtt a "hideg kés" (basszus, hát miféle dolog ilyen kifejezéseket használni, mikor tényleg a világ forog velem az egész ötlettől) alá küldenénk a gyereket (küldi a pék!), azért még van szteroidos krém meg minden, és egyébként is, amíg pelenkás, addig nem lehet... Jajj. Ugyanezzel a dumával jött egy éven át, a tök-ügyben is... Hát, reménykedjünk, minden esetre.

Bölcsi, könyvtár

Annak ellenére, hogy a nagy visszatérés (a munka világába) első (ja, bocs, második) nekifutásra nem/sem sikerült, hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy teszünk egy próbát: megnézzük a közeli családi napközik egyikét, hátha picit megtetszik a kislurkónak és heti egy-két alkalommal ott tudja tölteni a délelőttöt. A cél nem az ő közösségbe integrálása (lehetne ez is a fedőduma, de igazából nem erről van szó), hanem az én disszertáció-írásba integrálásom. Szóval adok magamnak egy lehetőséget (jó drágán), hogy bebizonyítsam: nem azért haladok ilyen lassan, mert egy lusta dög vagyok, hanem mert nehéz este tíz körüli kezdéssel értelmes gondolatokat szülni.
Persze ehhez az is kell, hogy Ágónak legalább egy picit is tessen a dolog, holnap megyünk felmérni a helyet (bár a csajt, aki csinálja, sokat láttuk már, hiszen egész nyáron ugyanott legeltetett ő, ahol mi is legeltünk). És persze csak délelőttről és persze egy-két napról van max. szó. HA... No, majd meglátjuk.

Kulturális életének - mármint Ágóénak - felpezsdítése érdekében viszont - a hétvégi Klimt kiállítás megtekintése után - ma elmentünk a kerületi fiók SzabóErvin/Hamvas Bélába és rögtön ki is vettünk három könyvet. Kicsit félek, hogy majd jól beléjük szeret (noná, egy autós Tesz-Vesz is van köztük, meg egy Thomas!) és nem fogom tudni meggyőzni, hogy vissza kell őket adni. Ezért úgy határoztam, hogy nem árulom el neki, hogy 28 nap a kölcsönzési idő, hanem 3-4 naponta fogjuk cserélni a szettet, talán ennyi idő alatt nem szokja meg annyira az itt létüket, hogy sajátjának érezze őket.

Aludjatok jól.

Ágy, alvás, paplan

Lehet ugyan, hogy bujkál vagy bújik, de lehet az is, hogy egyszerűen csak egy újabb formája ez az aludni-nem-akarás a dacolásnak. Pár hete - rémes hisztik és sírások árán - lejátszottuk a meccset a délutáni alvással kapcsolatban. Úgy tűnik, most az esti elalvás-kérdés tisztázása van soron.
Ma ugyanis volt egy jól evő* és elképesztő jókedvű gyerekünk. Egészen az utolsó pillanatig, mikor a mesekönyv nézegetést a tejecske elfogyasztásának és az alvásnak kellett volna követnie. Ehelyett jött a tegnapról ismert hiszti. Ám mivel ma egyébként jól volt, nem dőltem be neki és határozottan ellenálltam. De azért megremegett néha a magabiztosságom.

És tegnap nem írtam, hogy vettem egy új paplant, mert a régi túl nagy, a pokróc most már túl kevés. Így hát most egyszersmind beszámolnék róla, hogy az új paplan kiváló, remek - én ilyen finomat nem tudom, mikor aludtam utoljára. Már ami a hőfokot illeti. Mert a rácstalanított ágyban alvó kisembert persze legalább kétszer - ki tudja, olyan sötét és hideg van, hogy nem biztos, hogy pontosan számolok éjjelente - tettem vissza a szőnyegről az ágyába, ami ugyebár azzal jár, hogy mezítláb talpalok, hogy visszategyem és vacogva kuporgok még mellette egy picit.

*Ágó alapvetően egy kiválóan evő gyerek, de most egy hete kb. nem szeretne főtt ételt fogyasztani, viszont legalább rossz a gyomra.

Huhh

Az olyan esték, mint ez a mai, rádöbbentenek, hogy micsoda mázlisták vagyunk Ágóval úgy általában.
Vagy bujkál benne valami, vagy a foga bújik kifelé, de ezt a mennyiségű hisztit tényleg alig lehet győzni. Mármint mi még csak-csak, de ő nagyon nehezen küzd meg vele. Kétségbeesésében dobál mindent, ami a keze ügyébe kerül, közben meg szívszaggatóan bömböl. Azért mi is belefáradtunk, mire végül - egyébként a lenyugodástól számított kb. 20 percen belül - elaludt.

Egyébként meg, nem mintha vádaskodni akarnék, de azt hiszem, nem drukkoltatok eléggé hétfőn.

Nicsak!

Ez a 100. bejegyzés.
Annyit jegyeznék csak meg, hogy ma, amikor a focipályán piciÁ belenézett a napba, így kiáltott fel: "Világít a lámpa!" Ez volt az első tökéletesen ragozott mondata. Még ha a tartalmát tekintve némiképp sántított is a dolog. Aztán egyébként becsukta a szemét és azt mondta: "Sötét." (A világos-sötét az mostanában nagy kedvenc, meg ez a szembecsukósdi is.)

Befűtöttünk

...nohát. Pedig okt. 1. lett volna a kitűzött cél, bár hát tök mindegy, de milyen dolog már ez a hirtelen hideg. Főleg a szél. Bár egyelőre csak a nagyobbik Á-n észlelhetők a megfázás erős tünetei. Nekem meg mondjuk hónapok óta folyamatosan folyik az orrom, lehet, hogy ez már nem az allergia.
Tök sok cukiság van, de most hirtelen nem tudom felsorolni őket. Az egyik igazán vicces, hogy Ágó néha azt kiáltja: "Szeret a mama!" Biztos nem találjátok ki, ezért megmondom, hogy ilyenkor arra gondol, hogy énekeljük el - a lehető leginkább hadarva - a Mézga Géza nyitódalából azt a részt, hogy: "Papamamagyerekekcsupaszívszeretet". Még táncol is hozzá. Akkor is, ha a kádban ül. Ökölbe szorítja a kis mancsait és rázogatja őket. Elég vicces.

Nem haladok, nem haladok.

Holnap meg...

Ágónak szép új frizurája lett a hétvégén (nem is volt akkora nagy eset, nem kellett küzdeni), elképesztő ütemben bővül a szókincse. Az elmúlt héten először hagyott simán faképnél, hogy valaki kvázi-ismeretlennel (mondjuk fél évente ha találkoznak fél órára) elmenjen liftezni (félreértés ne essék, ennek én tökre örülök!), és most hétvégén történt meg az is először, hogy tudtam dolgozni úgy, hogy ő közben ugyanabban a házban volt, de nem foglalkozott velem.

Holnap meg - tudjátok mit - akár gondolhattok is rám, reggel is, meg délután is; az sose árt.

A becsapott gyermek

Nem, igazából nem csapjuk be. Csak picit.
Megpróbáltuk ugyanis meggyőzni arról, hogy az ilyen nagyfiúk, mint ő, már nem esznek tápit cumisüvegből vacsorára. Jól teleetettük kenyérrel, felvágottal, kakaóval, a következő alkalommal meg tejbegrízzel, de amikor a mesike utáni lámpaoltásra került a sor (máskor ilyenkor kerül elő a tápis üveg), akkor ő hangos "VACSI! VACSI! VACSIKA!" kiáltások közepette követelte a jogos jussát. Úgyhogy kapott tápit, jól meg is fájdult a hasa.
Átmeneti visszavonulás után ismét nekiindultunk a csatának. Ezúttal a tápi helyébe tejet raktunk (ismét felrúgva egy korábbi nagy elvet, miszerint tápin és vízen kívül semmit nem kap cumisüvegből, tanuljon meg rendesen enni meg inni). És láss csodát! A gyermek szó nélkül itta a lét, pedig máskor hallani sem akar a tejről. Ki érti ezt? (Egyébként annak idején, amikor először kapott tápit anyatej helyett, akkor is izgultunk, hogy hogy fog reagálni. És ugyanígy nem szólt semmit, hanem cipp-cupp benyalta azt is.)
Így most itt megállunk, elsőnek az se rossz, ha nem kell kisebb vagyont költeni a tápszerre. Aztán majd csak meggyőzzük valahogy, hogy ne cumisüvegből - és fogmosás után - cuppogjon az elalváshoz.

Vannak

ezek a furcsa viszonyok. Amiket sosem fogok tudni megmagyarázni, mert az még csak-csak tudom, hogy én hányadán kezelek embereket, de hogy ők engem...

Meg vannak egy nyomorult hét után nagyon szép péntekek és boldog szombatok.

No, és vannak sürgős és már rég elmúlt határidők, úgyhogy itt abba is hagyom a mélyen szántást.

vw polo ferdehátú

ez van beírva a gugli keresőnkbe... bezony, felmerült, hogy könyvespolc helyett autót veszünk. de még csak a tervezős stádiumban vagyunk.
nem is ezt akartam írni, hanem hogy: Még egyszer nagy gratula, Gy.! Megesz a sárga irigység, nagyon ügyes voltál! (meg persze tök jól esik, hogy olvasol :)

autón kívül egyébként munkát is keresek legújabban, hátha a több feladat jobb időbeosztásra serkent (vagy legalább több lesz a pénzünk és főleg a munkaviszonyom tőle). mert ha hiszitek, ha nem, a gyerek munkaviszonyból lesz. munkaviszony nélkül is tud lenni, csak félő, hogy felnevelődni nem tud (nyilván fel tud, de mennyivel jobb már gyed-et kapni, mint nem).

látszik-e a bejegyzésen, hogy késő van, fáradt vagyok és megittam egy nagy adag búzasört?

Jajka, titajegy és titapóni

Eljött a kicsinyitőképzős korszak. Ennek egyik gyöngyszeme a JAJKA (értsd: kicsi, aranyos jaj), de persze vannak ennél egyszerűbbek is, úm.: bagolyka, macika, polipka, sütike, focika és társaik(ka).
A héten jártunk kétszer is a Margit-szigeten, mert Ágó gólyát szeretett volna nézni és több kedvem volt oda ellátogatni, mint az Állatkertbe trolizni. Elképesztően élvezte (és szerintem még fogja is) a szigeti Vadaskertet. Kicsi, átlátható, kedves az állatgondozó bácsi. Először megszeppenve, másnap már magabiztosan szaladgált és mutogatta nekem az állatokat (és megnevezett mindent, de mindent, megint leesett az állam). Miután már jó barátságba kerültünk a gondozóval, megkérdeztük a pónik nevét. Vilma, Zsuzska, Kloé és Gyöngyi - így hívják őket. Azonban elkövettem azt a hibát, hogy elárultam Ágónak, hogy a Zsuzskát úgy hívják, ahogy engem. Onnan kezdve az a ló mán csak Tita volt.
Mint ahogy titajegynek hívják a kezén látható anyajegyet is :) (pedig ott azt mondtuk neki, hogy anyajegy - ő fordította le saját magának).

Jajj, mindezek ennél sokkal viccesebbek és megérdemelnék, hogy ennek megfelelően hosszabban írjak róluk, de most nem megy. Mindegy, így legalább nem rablom sokáig senki idejét.

KIKAKO és az autó 2. rész

Ezt - igen, kizárólag a második részt - naponta megnézzük + minimum egyszer (a délutáni altatásnál), de alkalmanként kétszer (reggel, felkeléskor is) el is olvassuk a mesekönyvből.
Nem mellékesen a videó kedvéért a egy újabb internetes klub tagja lettem, mert a korábban használt videómegosztó oldalról levették a második részt (most vajon azért, mert mi minden nap megnéztük? de hát azért tette az illető oda, hogy mások is lássák, vagy nem?)

zs

Hol ilyen, hol olyan. Esős, őszi. Nehezen haladós, nyafogós. Jó meg rossz.

Na, akkor vissza a tudományhoz!

Festék, ecset

Tök ügyesen fest. (Tegnap Ával voltak itthon és valahogy szóba került közöttük a festék/festés dolog. A részleteket nem ismerem, csak azt tudom, hogy ma úgy indultunk el itthonról, hogy bizony be kell mennünk egy boltba, ahol lehet ecsetet és festéket venni. Mivel éppen olyan helyre mentünk, ahol van is ilyen bolt a közelben, a zuhogó eső ellenére beszereztük a szajrét.) Még azt is érteni tűnik néha, hogy nem kell odanyomni az ecsetet, elég csak simogatni vele a papírt.
Egyedül azt nem tudtuk megbeszélni, hogy ebéd után már nem vesszük elő a szettet, mert aludni kell.
Így hát (miután ebéd közben egyszer majdnem megfulladt, mert ahelyett, hogy rágott és nyelt volna, azt kiabálta, hogy "FESTÉ") ebéd után egy kb. negyed órás elképesztően durva hisztit csináltunk végig. Ő tombolt, dobált, széket borogatott, üvöltött és taknya-nyála folyt (esélyesnek tűnt, hogy a kaját is kihányja, annyira üvöltött), én meg egyszerre sajnáltam és próbáltam megnyugtatni. Az eredeti koncepcióm az volt, hogy hagyom, hadd tombolja ki magát. De tényleg annyira belelovalta magát, hogy már a testi épségét féltettem, ezért próbáltam közbeavatkozni. Kevés sikerrel. Aztán valahogy túl lettünk rajta.
Rossz, mert mostanában elég nyűgös amúgy is. Dackorszak, vagy mifene. Tudom, hogy ez nagyon fontos az ő pszichés fejlődésének meg minden, de azért elég rémes nézni-csinálni. Pláne, hogy ebben a festékes helyzetben az ő szempontjából nézve én tényleg egy nagy genyó vagyok. Hiszen mi okom lehet arra, hogy nem veszem elő ebéd után. Semmi. Egyszerűen hatalmi szóval úgy döntök, hogy nem veszem elő és kész. Mert erősebb és nagyobb vagyok. (Hiába tudom én, hogy azért nem veszem elő, mert akkor soha-soha nem lenne alvás többé. És ezt el is mondtam neki, hogy aludni kell ilyenkor, de alvás után festünk majd újra. De azért az előttem is teljesen világos, hogy ez az ő szempontjából roppant gyenge érv.)
Na, mindegy. Most alszik (btw angol altatót énekeltem neki, mert az a könyv volt elől, és hiába akartam magyarra váltani, ragaszkodott a Twinkle twinkle little star-hoz).

Folyt.

Mondjuk most épp arra lettem figyelmes a számítógép előtt dolgozgatva, hogy jég hideg az orrom. (De a kezem nem, úgyhogy még nincs minden veszve.) Igen, és este is fáztam az utcán.

Ágó viszont úúúúúúúúúúúúútál hajat mosni. És bömböl. És szegény. De közben egy elképesztő hisztipók. (Nem a hajmosásos hiszti miatt, azt elfogadom, hanem úgy általában.)

Hidegek

Azt hiszem, nem bánom, hogy vége a nyárnak. Jó kis nyár volt, de jó kis ősz lesz, ami jön, meglátjátok!

Asszociációk

Ágó mindig elképeszt, ahogy egyik dologról egy másikra asszociál. Vagy nem is asszociáció ez, inkább csak az emlékezete sajátos működése, a látott-hallott dolgok remek összekapcsolása. Ma pl. mondtam neki, hogy ne csoszogjon, mire azt felelte: DÉDI.

Továbbá mindig is vártam, hogy valaki ismeretlen idetévedjen a blogomra, valami fura keresőszóval a guglin át. És lám: ma valaki Debrecenben beírta, hogy "pénztárgép" és ide jutott. Asszem Ágó büszke lenne. Bár félek, hogy az illető nem azt találta, amit keresett. Azért remélem, jön még máskor is.

Nagyfiú

Vagyis már nem baba. Mondjuk az egyik anyukatárs aszonta erre a felvetésemre - mármint, hogy Ágó már nem baba többé - hogy szerinte régóta nem az. Lehet, de most az új őszi szerkójában tényleg annnnnnyira máshogy néz ki. Eleve már az is furcsa, hogy a ruháinak mérete van. Nem picik, hanem van kiterjedésük. Első sorban a cipőjének. Ami 24-es, de akkorának tűnik, mint egy csatahajó.
Na mindegy.
Egyébként a beszédben is új fordulat állt be. Már nem csak főneveket használ, hanem igéket is (elment, tolja, eltört, guggolok, kérek - ezek jutnak eszembe hirtelen, de talán van többi is; napról napra jönnek elő azok a szavak, amiket passzívan ki tudja, mióta tud).
Ellenben a wc smafu, és a bili is csak kivételes esetekben működik, jóllehet, pontosan tudja, mikor fog pisilni. Tudja, szól, de nem hajlandó kimenni. Gondolom, ebben az esetben is a türelem a megoldás.
Egyébként meglehetősen büszke is lehetnék magamra, ha nem lennék nagyon szerény is, mert szerintem tök jól bírom cérnával. Pedig tényleg, igazán fárasztó tud lenni. Több oka van, hogy mégis inkább a türelmet választom (ami persze nem jelenti, hogy időről-időre nem vagyok mégis egy megveszekedett idegzsába, kiabálós hárpia): egyrészt sokkal célravezetőbb (ha türelmetlenkedek, kiabálok, veszekszem, akkor csak bepörög és még sokkal tovább tart, mire elérjük a kívánt célt), másrészt ma, mikor kijöttünk a turkálóból (messze jobb cuccokat lehet ott találni Ágónak, mint bárhol máshol), hallottam, ahogy egy anyuka azt mondja a gyerekének: "Semmit nem tudok csinálni tőled, mert mindig hisztizel, most is ki kellett jönnünk." A gyerek kisebb volt, mint Ágó. Melege volt, unta, akármi. Ezért sírt. És erre az anyja ezt mondta neki. Nekem meg felállt a szőr a hátamon. Azt hiszem, még semmit se hárítottam így Ágóra, meg remélem, nem is fogok.

Itt a vége...

Sok blogot olvasok, és szinte egyik szerzője sem felejti el megemlíteni, hogy itt a nyár vége, készpassz ősz van. És az a nagy büdös helyzet, hogy én is így érzem, no nem mintha szomorúsággal töltene el.
A kolozsvári lakodalom volt az utolsó nagy nyári program. Végül egyedül mentem, mert "nem vagyunk túl bátrak": hosszú az út, Ágó nem ült még ennyit autóban, Ákos meg nem vezetett még ennyit idegen utakon. Mit mondjak? Remekül éreztem magam nélkülük :) Persze, hiányoztak, meg izgultam, meg lestem a majrofont, meg vártam a híreket, rengeteget beszéltem róluk, de összességében egészen jól megvoltam nélkülük. Jó volt két napig felnőtt tempóban csinálni a dolgokat: várost nézni, beszélgetni, enni-inni és mulatni.
A lakodalom jó volt, bár egy-két sötétebb felhő vetett rá árnyat, de azokat úgyis elfeledteti az idő. A kaktusz különítmény rengeteget nevetett, táncolt és kivettük a részünket a fogyasztásból is. Kikka szerint többször kéne elegáns ruhás partikat szervezni, Borka szerint gyakrabban kéne esküvőkre járni, szerintem meg egyszerűen remek kis banda ez.

Közben az itthoniak is remekül mulattak. Eljött Szanyból mama és papa és itt is aludtak és szórakoztatták a fiúkat. A picibb ugyan kétszer nem aludt délután és ma - ismét velem - nagyon kemény küzdelmet folytattunk, hogy végül mégis lefeküdjön. Számítani lehetett rá, hogy felborul majd a világrend, de azért ma nagyon kikészültünk mindketten. Remélem, holnap már könnyebb lesz. Viszont pöpecül lehet végre babakocsi nélkül sétálni vele: a triciklin ül, hol sétál.

Most pedig itt az ideje a megfeszítettebb munkának, ennek fényében ma végre újra olvastam.

Takarítás és készülődés

Már a legutóbbi két takarításnál (tudjátok, ezek egyike az itt is megörökített nagy alkalom volt, amikor mindent, de mindent kisuvickoltunk B.B. látogatása alkalmával) feltűnt, hogy a porszívónk nem százas. Nem csak, hogy nem szítta rendesen a port, de ráadásul egy idő után rendre kikapcsolt, mert túlmelegedett.
Ma fény derült a rejtély okára, íme:



Az a cuki kis rózsaszín macskafej volt beszorulva a csőben. Csoda, hogy nem égett le az egész cucc, úgy ahogy van.

Közben ezerrel készülünk Boldi és Réka, Réka és Boldi esküvőjére. Ma egy adott ponton (az utolsó alkalmas pillanatban) az is eszembe jutott, hogy váltsak lejt. Okos vagyok.

Mivel sietek, mert még össze is kell csomagolnom a pakkomat, már csak egy fontos dolgot jegyzek fel. Ha néhány év múlva meglepve mesélném, hogy a gyerekem képzeletbeli barátokat tart és társalog velük (hallottam már ilyesmit), akkor emlékezzek rá, hogy 22 hónaposan remekül eljátszott képzeletbeli tárgyakkal. Képzeletbeli kijelzőt kölcsönzött a pénztárgépére, képzeletbeli (vagyis újságban látott, de nem kézzel fogható) autót adott Gakkának, stb. Ez a Gakka-autós tényleg meglepett. Három különböző színű Smart volt a HVG egyik cikkében illusztrációként. Ágó mindhármat "megfogta" és odaadta Gakkának az étkezőasztalnál ülve. Amikor elindultunk befelé a szobába, akkor "felszedegette" őket és odaadta Gakka kezébe. De csak kettőt. Fél útról visszafordult és aszonta: "Pio." Márminthogy a piros Smart az asztalon maradt és legyek szíves utánuk hozni...

Kedves Mind!

Hősök vagytok, ha még mindig erre vetődtök néha.
Fogok írni. Előbb-utóbb. Sűrű a program, meg mardos a lelkiismeret, hogy nem haladok kellőképp a disszertációírással. Meg jön az ősz, megváltoztak a fények és hamarabb sötétedik.

"Super nano"

B.B. trolival távozott - München felé.
Ágó picit keresgéli még, de azért eltelt az első nap a régi kerékvágásban. Azt hiszem, mindannyiunknak jól esett kizökkenni a megszokottból, de végső soron jól esik visszapottyanni is. A magam részéről megállapíthatom, hogy öreg vagyok mán, szeretem a megszokott rendemet, ráadásul szeretek félmeztelenül szaladgálni a szoba és a fürdő között, szeretek halkan reggelizni. Mondjuk semmi olyan nem történt, amit kifejezetten nem szeretek, sőt, B. kifejezetten kellemes vendég volt: napokat töltött egyedül bóklászva a városban (első napján pl. rögtön kipróbálta a 28-as villamost és meglátogatta a kínai piacot), kiszolgálta magát, mosogatott is, reggel zuhanyozott, vagyis nem akkor, amikor mi, nem horkolt, Ágót imádta (és viszont). Még egy dalt is költött róla, melynek szövege nagyjából a címben szereplő egy sor volt. Szóval tök jó volt, de most ideje nekilátni újra a munkának.
Jesszus. Ezt én mondtam?

Ágóbágó csodálatos dolgokat tud. Mondani, rajzolni, csinálni. Elképesztő fantáziája van és még elképesztőbb memóriája.

Nem sokára a nagyok is jönnek, jó lesz.

Azoknak a lelkeseknek, akik mégis olvasnak

Álljon itt egy rövid helyzetjelentés. Valójában ez egy levél része, de idemásolom:
B. csak azon van meglepve, hogy Ágó vajon miért nem egy kis gömböc, ha egyszer annyit eszik, mint két felnőtt (épp visszajött az étvágya, gondolom, túl van a foghelyzet nehezén).
De az semmi, hogy eszik, mert az igazán mókás az, hogy beszél is. Jönnek elő sorra a szavak, amiket eddig csak passzívan tudott, és hát marha édes. Ma reggel pl. megnézte a rókát a könyvben (RÓKA, teljesen jól, picit apus r-rel) és aztán aszonta: FARKA, és megmutatta a farkát is. Tegnap a DUA parton teljesen extázisban volt és aszonta: DUA, DUA, HAJÓ, HAJÓ. Szerencsére aztán láttunk DAU-t (daru), amitől abbahagyta a hajózást, de aztán sajnos elértünk az alagúthoz, amin viszont nem mentünk át, és ettől a Lánchídon (HID) végig azt kiabálta, hogy BABA BABA AGÚ (azaz, hogy a baba át akar menni az alagúton). A BABA BABA résznél mindkét mutatóujjával a saját mellét bökdösi, a félreértések elkerülése végett. Csakúgy, mint akkor, amikor VOLVO-kat keres a parkoló autók között jövet-menet. Ha lát egyet ismét magára bök és azt kiabálja: BABA BABA VOLVO (miszerint a babát megilleti a Volvotulajdonlás joga). Na, vajon ki tanította meg neki pont ezt a márkát? Azóta sikerült póriasabb járgányokra is felhívnom a figyelmét, felismeri még az Opel meg Toyota jelvényeket.
Így vagyunk. Most du. könnyen ment az alszi, mert APUKA dolgozik, BRÚDÓ meg várostnéz.

Itt most

csend lesz egy picit, mert B.B. itt vanik és ami időt nem Ágóval, azt vele töltjük. Vagy is-is.

Beszélgetés még

Hogyaszondja, délutáni induláshoz készülődünk és hogy valamivel rávegyem a Törpét, hogy egyáltalán hajlandó legyen kitenni a lakásból a lábát, bevetettem a mostanában nyerőnek bizonyuló fagyi témát:
- Ágó, induljunk! Elmegyünk az apu elé és eszünk közösen fagyit.
- Píz.

Mert ugyanis legutóbb azzal az érvvel hárítottam el a fagyikövetelését, hogy nincs nálam pénz (tényleg nem volt). No, nem bízza a véletlenre, inkább még indulás előtt szól a lüke anyjának, hogy ezúttal ne pancserkodja el a dolgot.

Cukifej.

Nem is beszélve arról, mikor este nem akart elindulni fürdeni, hanem a pénztárgépével jött és "BÁDI!"-zott, nekem meg kicsúszott a számon, hogy "Boltos bácsi, szeretnék egy rendes kisfiút, aki segít elpakolni aztán megy fürdeni." Erre ez a Cukifejű megcsippentette a saját arcát, és aztán odanyújtotta a kezét nekem. Kapott is sok puszit és megmondtam neki, hogy valójában ő a legrendesebb és legaranyosabb kisfiú a föld kerekén.

És persze, tudom hogy ez ezentúl csak egyre inkább így lesz, hogy minden napra csinál valami elképesztően aranyosat, de tényleg majd összepisilem néha magam a meghatottságtól, hogy nekem milyen cukimuki kisfiam van.

Mindennapi párbeszédek

Az utcán:
- Vaji!
- Nem, ebéd előtt nincs fagyi, majd délután apuval.
- Apuka! Apuka!
- Igen, majd vele.
- Vaji!
- Majd délután.

Itthon:
- Vaji!
- Rajzoljunk fagyit, Ágó?
- Jó. Kéta.
- Jó, hozom a papírt meg a krétát.
- Pepi.
- Papírt.
- Tűtótó, tűtótó!
- A tűzoltó is kér fagyit?
- Jó.
- Nézd, megrajzolom a tölcsért, te rajzolj gombócokat.
- Kék.
- Kék gombócot. Rajzolj pirosat is, meggyest.
- Pio. ,,, Tűtótó!
- Megkóstolja?
- Jó.
- Nyamm-nyamm. Hű, de finom ez a fagyi. Jó hideg.
- Hide.
- Hideg, mint a hó.
- Hó. ,,, Brumm-brumm (valójában inkább bumm-bumm)
- Megkóstolja a maci is?
- Jó. ,,, Hide.

Ugyancsak itthon:
- Tita! Bádi!
- Jövök... ,,, Boltos bácsi! Szeretnék vásárolni egy kis ananászt, van?
- Jó. (elszalad a Tesz-vesz városért, aminek az akárhanyadik oldalán van egy zöldségespult, ahol van ananász is rajzolva. Úgy csinál, mintha felcsippentené és ragyogó képpel a kezembe rakja.)
- Köszönöm szépen, nagyon szép. Mennyibe kerül?
- Hét.(mindig, minden hétbe kerül)
- Tessék, itt a pénz. Köszönöm, Boltos bácsi.

De persze a legtöbb párbeszéd az úgy kezdődik, hogy:
- Ágó, gyere csak.
- Nem.

A hajam fog kihullani ettől a sok nem-nemtől, de hát ez van, hóbortok és nem-nemek jönnek-mennek. Remélem mielőbb. Mert ma kismilliószor kellett körbejárnunk a homokozót, hogy megfelelő BOTot találjunk a főzőcskézéshez. És hiába volt jó egy ideig az egyik, a következő DADA (dara) már egy újabbal kellett, hogy készüljön... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Update: ja, merthogy az csak délután jutott eszembe, mikor Ának meséltem a botkeresős történetet, hogy ugyebár KÉK botot kellett volna találnunk a parkban!

Hétvége

Vannak új képek.
Ez a hétvége igazi hétvége. Letettem róla, hogy budaligeti hétvégét szervezzek a kaktuszokkal, mert egyszerűen hiába van nyár, mindig rohangászunk valahová. És ettől nem csak a munkával nem haladunk, de a lakás is romokban hevert meg még fáradtak is voltunk.
Így hát ez egy rekreációs és itthon lebzselős hétvége. Felváltva megyünk Ágóval sétálni, miközben az itthon maradó fél tesz-vesz, kicsit rendet rak, kicsit pihenget. Ezzel a beosztással elértük, hogy mostanra (vasárnap délelőtt) csillog-villog a lakás (de úgy ám, hogy még a konyhai szemetesből is enni lehetne, a tavasz óta a sarokban álló cipőkből is kiporszívóztam a pókokat - a porszívó egyébként túlmelegedés miatt kétszer állt le kényszerpihenőt tartani - és Ágó ágya alatt is csillog a parketta).
Esténként meg még dolgozni is marad idő és erő. Vagy meccset nézni, vagy focizni menni.
Lassan befejezem a fejezetet, amivel május közepére akartam készen lenni. Lassan haladok, igen, de azért talán még időben vagyok. És persze valószínűleg nem olyan lesz ez az egész, ahogyan megálmodtam, de most azon vagyok, hogy legyen meg akárhogy. Ha sok időm marad (marad időm), még ráérek szépítgetni. És bízzunk benne, hogy nem ez életem főműve.

Lassan hazaérnek a parkból, megyek.

Koccintson ön is kakaóval!

Az a jó a ritkán hazalátogató barátokban és rokonokban, hogy egy találkozás alkalmával is maradandó nyomot hagynak az ember gyerekében. Itt van pl. T., aki megtanította Ágót koccintani. (És csak zárójelben említem a híres Tatadalt, amit pedig hát vajon ki tanított neki?!) Nagyon sokszor koccintunk azóta. Eddig csak cumisüveggel (az ő részéről), de a kakaó meghozta az áttörést. (Ez egy olyan elvem volt, amit nem adtam fel -- kevés az ilyen Ágó-nevelési elv --, nevezetesen, hogy ha nem vizet vagy tápszert kap, akkor most már legyen olyan jó és igyon pohárból, mert azt a kád szisztematikus kiiszogatásával már rég bizonyította, hogy technikai problémái nincsenek a dologgal.) Szóval tegnap délután meglátta a kakaós zacskót és közölte, hogy DADADAADA, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy kér tejbegrízt (dara) kakaóval. Erreföl elárultam neki, hogy a kakaót bizony tejjel is lehet fogyasztani és csináltam is egy bögrével gyorsan, amit aztán átöntöttem előbb egy kisebb bögrébe, majd a pohárkájába. És lám, előbb kanalazni kellett a szájába, de egy jó koccintás után hajlandó volt a szájához emelni a poharat és onnan nem volt megállás (annyira nem, hogy ma a reggelinél meg kellett ismételni a produkciót).

További híreink: sok boldogságot az ifjú házasoknak! (ma, miután beszéltem B.-val telefonon mondtam Ágónak is, hogy ő volt az, mire Ágó azt felelte: R. -- nemtom, mindenki legyen szíves nyilatkozni, hogy kiírhatom-e a nevét, mert ez a sztori így pl. elég fura)

Ha mifelénk jártok és Ágó egy pénzérmét nyom a kezetekbe, miközben azt mondja: "Bádi!", akkor onnan kezdve szólítsátok Boltos Bácsinak, kérjetek tőle bármit és ő előteremti, a pénzt pedig a pénztárgépébe rakja.

Elképesztő dolgokat vagyok megtenni egyes férfiakért. Jövő héten B.B. jön hozzánk Rómából és lemostam az ajtókat miatta. Nehogymá' azt higgye (így kell írni, megnéztem), hogy egy disznóólban élünk. Pedig.

Ajjajj

Nohát, az előbb írtam egy bejegyzést, amellyel az volt a célom, hogy eljuttassam minden kedves olvasóhoz Ágó kedvenc (biciklis) dalát. Aztán egy ponton rájöttem, hogy ezt már megtettem korábban. Sajnálom, így a mai bejegyzés elmarad.
Esetleg azt azért elmondom, hogy megrendeltük a(z általunk - mármint a szülők által) vágyva-vágyott triciklit.

Játékok

Talán említettem már, hogy Ágó meglehetősen mániákus (ha nem, akkor hát most mondom). A főzőcskézéshez mindig kér kanalat (KA-KA), de ha nem jó fajtát adunk neki, akkor lebiggyedt szájjal nyivákolni kezd. (Oké, én sem vagyok hajlandó bármiből meginni a reggeli kávékámat.)
A formaberakót (autós) ma simán megcsinálta. Egy hete még nem.
Ával ma megint vásárolósat játszottak - az új pénztárgép, ugye - és szerepet is cseréltek! Ágó volt a vevő. Nekem ez hihetetlen, hogy ilyen szerepjátékokat tud játszani, minimális szókinccsel. (Vásárlásnál vagy a közelben lévő dolgokat szoktuk tőle kérni, vagy valami rafináltat - mint pl. zöld korong, kék kocka stb., amihez értenie kell legalább két szót és ki kell választania sok tárgy közül a megfelelőt - vagy pedig zöldséget-gyümölcsöt, amit a könyveiből keres ki.)

Dübörög a nyár

Szanyban voltunk a hétvégén. Vonattal. Amit Ágó remekül bírt, oda- és visszafelé is. Néhány könyv, toll-papír, autó és markoló, tízórai/uzsonna elegendő volt, hogy lekössük. Sőt, a legfergetegesebb az volt, amikor a hazaúton azt játszottuk, hogy egymásnak dobáltunk egy képzeletbeli labdát hárman. Ágó szuperül vette a lapot, dobott és elkapott és nagyokat kacagott. Le is ejtette egyszer a lasztit a földre, onnan kellett felvenni. És mindezt az a gyerek, aki kapcsán nemrégiben azon elmélkedtem, hogy mikor tanul meg vajon elvonatkoztatni. Mostanában egyébként sem töprengek ezen sokat: úgy főz bablevest kavicsból és fűszálakból, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, hosszú tízpercekig elvan a különböző babái igényeinek kielégítésével (etetés, öltöztetés - amit én csinálok, de ő irányít - stb.).
Szanyban teljesen otthonosan mozog. Nem csak a házban, de az utcán is. Tudja, hol lakik a kakas, hol a Dédi (akkor is, ha nem a szokott úton megyünk a házhoz, hanem a falu felől jövünk), imádja a kutyát. És rajong a tévéért, majd nézzétek meg a képeket, hamarosan feltöltöm őket.
A kutya kapcsán említeném meg, hogy mostanában tényleg nagyot ugrott Ágó beszélőkéje is. Hónapokon keresztül a kutya az VA-VA volt, most egyik napról a másikra VAU lett (ahogy mi mindig is mondtuk neki). A béka ezzel egyidőben BÉKA lett, holott eddig csak valamiféle kuruttyolást hallatott, ha erről volt szó. Ugyanígy a ló. Már nem belenyerít a mindenségbe, ha a lovakról beszél, hanem szép szabályos NYIHAHA-t mond. Azt nem is tudom, hogy a harangszó mi volt, de valami abszolút nem bimbammszerű. Most már az is BIM-BAM. Fura. Ezek szerint eddig is jól hallotta, amit mi mondtunk, (sőt talán azt is hitte, hogy ő is ugyanazt mondja, amit tőlünk hall), csak kiejteni nem tudta ugyanúgy.
És egy csomó szót tud, csak úgy, egész meglepő.

Folytatom majd, egy csomó minden volt a fejemben, amit le akartam írni, de most elfáradtam. Meg kéne még kicsit tanulni.
Addig is, hallgassátok meg Ágó kedvenc dalát.

Taka és pénztárgép

Itthon sajna nincsenek taka nénik, akik hétről-hétre jönnének, hogy kipuceválják a lakást, ágyneműt cseréljenek és leporolják még a lámpaburákat is. Nem mondom, hogy így aztán sosincs tisztaság, bár...
Szóval most a fiúk elmentek játszózni, én meg wc-t pucolok meg próbálom lerobbantani a kádról a homokozóból hazahordott rétegeket. Az a jó, hogy Ágó fürdetője és a homok olyan elegyet alkotnak, ami aztán szuperül beleül a lefolyócsőbe, ami ettől elveszíti az áteresztő képességét. (Vagyis: ne felejtsek el legközelebb valami csőkidugító cuccot is beszerezni az illatszer boltban.)
Délelőtt meg múzeumozni voltunk. Gy. (nemtom, nem kérdeztem, hogy ragaszkodik-e az anonimitáshoz, de maradjunk inkább ennyiben) vendégszeretetét élveztük. Azt hiszem, Ágót könnyű lesz így múzeumlátogatóvá nevelni, ha mindenhol szabadon garázdálkodhat (a múltkor már Vácon is). Bár azt azért meg kell jegyezni, hogy nem nagyon akart garázdálkodni, nem mászott bele az installációkba, nem püfölte a vitrineket, nem tapizott meg mindent, csak, amit megengedtünk neki. Viszont rohangált és rácsodálkozott mindenre.
A múzeumi látogatás csúcspontján pedig Gy. mindenféle ajándékokat adott neki, többek között egy PÉNZTÁRGÉP-et! A hazaúton sikerült eldugnom a szajrét a táskámba, de ahogy hazaértünk elő kellett adnom. Az alábbi kép fél perccel azután készült, hogy betettük a lábunkat a lakásba. Köszi, Gy.!

A nyár

A nyár mindazonáltal nagyon jó. Emlékszem, tavaly is micsoda jó kis délutánokat töltöttünk el a Parkban. Most ugyan átszoktunk a "kisjátszóra", de a hangulat itt is megvan. A gyerkőcök kiismerik magukat, meg- és felismerik egymást (tegnap úgy borult az egyik kisfiú Ágó nyakába, mintha évek óta nem látták volna egymást, pedig csak 3 nap volt). Jönnek-mennek, pakolnak és visítanak, ha nem kaphatnak meg mindent (nem minden kölök, de Ágó igen).

Mellesleg jegyezném meg, hogy rájöttem: a kisfiú éppen úgy néz ki, mint a Vizipókból a bal alsó lilás kiscsiga. Füligszáj. (Vicces, hogy miközben a neten keresgéltem kép után, találtam egy blogot, aminek a szerzője azt írja, hogy ő kiskorában az anyukája szerint épp erre a csigára hasonlított. Hm... Vagy az anyukák gondolkodnak egysíkúan vagy minden gyerek csigabiga.)



Nagyon álmos vagyok.

Jaj, már megint az időjárás!

Szupi hideget csináltál drága Időmanó, nekem tényleg kedvemre való.
Lenne, ha nem lennék ilyen nyámnyila. Így viszont most már egy éjjele és egy napja szenvedek a fejfájástól, amit rövid időre ún. vizuális migrénnel is kísérve. Kiváló-remek. Nekem egyébként nem pont így csinál a szemem ilyenkor: pl. sose színesen vibrál, kizárólag fekete-fehérben, és nem körben, hanem oldalról úszik be, míg kitakar mindent. A legviccesebb, hogy mivel igazából nem is a szemben történik, hanem az agyban - a leírás szerint -, kívülről semmise látszik, és bentről se tudom azt mondani, hogy a jobb v. a bal szemem csinálja, valamint hiába csukom be a szemem, akkor is "látom".

Egészségügyi rovatunkat olvasták.

ui: nem a teljes rovatot, mert Ágó lázáról és az én kezdődő torokfájásomról nem tettem említést

Gondol

Ma reggel volt egy telefon (Kke), nagyon kedves, nagyon jól esett. Mikor nincs is ok, hogy telefonálj, csak kitalálsz egyet. Szoktam én is. Hogy tudja, hogy gondolsz rá.

Azért kiegyenlítődik mégis

Lehet, hogy nyál-anyaság, de azért az mégiscsak kárpótol elég sok mindenért (még ha mondjuk az ún. "tudományos karrierem" meg Ágó két eléggé külön dimenzió is az életemben), ha a délutáni szunyából egy kis szempár ébreszt, amelyik centinyi közelségből vizslatja, hogyan szuszogok.
Aztán meg vécébe pisil ismét. Az utolsó ilyen eset említése óta inkább kudarcok értek (engem, őt nem) pisiügyben. Pontosan tudja, mikor kell pisilnie, de ha kérdem, hogy jön-e a vécéhez, rendre nemet int a fejével. Ennél is trükkösebb, ha a fürdés előtt, mikor levesszük a pelenkáját, kirohan a szobába és odapisil minden közepére.

És valóságos párbeszédet folytattunk ma:
- Ha megeszed az uzsit, átöltözünk mindketten és elmegyünk a játszóra. Apu is odajön. Jó?
- Jó.

A délutánonként menetrend szerint érkező viharért meg itt mondanék köszönetet az Időmanónak. Jó húzás, köszi!

Az van,

hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy a legjobb lett volna. Mindazonáltal nem lett rosszabb semmi, mint volt, csak mégis.
Mindegy, feltöltöm a képeket ide, és akkor egy kicsit jobb lesz.
Ágó szavait követni sem lehet, annyi sok van már neki.
Meleg van és holnap még melegebb lesz.

A szúnyogbántó, a csiripkedő madarak és a mondatokban beszélő kicsiÁ

Hétvégén Feketehalomban voltunk, ami idén is szuper volt. Eltekintve az agresszív kutyától és a töméntelen szúnyogtól. Utóbbiaknak köszönhetően a bokám triplájára van dagadva és nincs egyetlen lábujjam sem, amelyik ne volna dimbes-dombosra csipdesve. (És mit sem segített a Dodó által szúnyogbántóként titulált légycsapók nagy száma, az összes hiperszupi szunyiűző szer és semmise).

Tavaly piciÁ abban különbözött Dodótól és Palitól, hogy még nem tudott járni. Idén az őket elválasztó szakadék az, hogy a "nagyok" már tudnak beszélni (piciÁ korukban is tudtak már, egyébként). Kíváncsi vagyok, mikorra dolgozódik el a köztük lévő korkülönbség (ami egyébként nem nagy: január - június - október)
Viszont ahogy nőnek, úgy egyre viccesebbek is. Kétségkívül a legviccesebb jelenet Dodó és Pali párbeszéde volt vacsora után:
P: Menjünk focizni, Dodó!
valami felnőtt: Töröld le a kezed, Dodó!
D: Letörlöm a kezemet.
Pali is nekilát letörölni Dodó kezét és arcát.
D: A másikat is! (törlésre nyújtja a másik kezét is)
Pali törölget, majd vágyakozva:
P: Menjünk inkább focizni, Dodó!
(leírva tán nem annyira vicces, de elképesztően cukik voltak, mi meg dőltünk a röhögéstől)

Miután hazaértünk, nagyÁ este visszafurikázta a zucikit anyuékhoz. Hogy hová megy az APUKA, azt Ágónak többször elmondtuk. Este, mikor fürdés előtt kétségbeesett "APKA-APKÁ"-zásba kezdett megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, hogy hol van az apu. "APUKA - AUTÓ - MAMA"-válaszolta, ami szerintem egyértelmű mondatalkotás.

ui.: A csiripkedés. Az megy úgy volt, hogy Pali már ágyba bújt, de a bébiőrön keresztül egyszer csak azt lehetett hallani, hogy: "Apa jöjjön, apa jöjjön!" P. bement, de hamar kijött újra. Pali azért hívta, mert: "Megijedtem, apa." - "Mitől ijedtél meg, Palikám?" - "Csiripkednek a madarak."
Hát így.

Tengerentúliak

Köszönöm, jól vagyunk, csak hirtelen még egy tengerentúli rokon tűnt fel a láthatáron. Neki köszönhetően tegnap igazi éjszakai életet éltem (bár az utolsó metróval hazajöttem azért). Láttam a budapesti éjszakát, meg a sok fiatalokat, akiknek biztos nem az járt az eszükben sörözgetés közben, hogy dehát disszertációt kéne írniuk. Ne, senkise mondja, hogy ennyi pihi (ezt apu kedvéért, aki szereti az olyasmi szavakat, mint pl. cuki, uncsi, telcsi, csöri --- ez nekem is abszolút kedvencem egyébként: "Rádcsörizek telcsin." - mondtam már le emiatt randevút) belefér, mert az a büdös igazság, hogy nem fér bele. Nem mintha az itthon töltött esték különösebben produktívak lennének, 28 fokban ugyanis szétolvad az agyam és úgyse tudok egy épkézláb mondatot se kipréselni magamból.
Ennek örömére holnap elhúzunk nyaralni F.h.-ra a Kaktuszokkal, ami jó lesz. Homok és forróság, szúnyogok és összevissza rohangászó nyakig szutykos gyerekek. Ilyesmire készülök.

Á-hoz fogható meg nincs is a földön. Miután egész nap izzad a gályán, majd meglegelteti a kisfickót, elmegy bevásárolni és végül rántottát süt.

A telefontöltőről

Az a különbség a szomszédaink (na jó, igazából két ajtóval odébb) és miköztünk, hogy mikor ma becsöngettem hozzájuk, hogy tudnának-e kölcsönözni egy Nokia-töltőt, akkor:
1. az anyuka fél percen belül megtalálta a cuccot
2. egyetlen csomó sem volt a zsinóron.

Nálunk ilyesmi sohasem fordulna elő.

Megj.: Mondjuk igaz az is, hogy ők 5-ből 4-szer tutira egy szál törölközőben nyitnak ajtót. (Ma kétszer is pl.) Vagy az van, hogy nemcsak rendetlenek vagyunk, de koszosak is, vagy ők fürdenek az átlagosnál többet és kizárólag az átlagostól eltérő időben.

Megvagyunk még

csak időközben hazaérkeztek Ágóbágó keresztszülei (az egyszerűség kedvéért mindkettőjüket Tatának hívja) és ezért B.ligeten ragadtunk pár napig. Bár már itthon vagyunk, de nincs kedvem írni. Se blogot, se disszertációt (főként azt nincs), de igyekszem hamar helyrerázni magam, mert így bajba kerülhetek.
A kistücsök beszél, mint a vízfolyás (na jó, mint egy kis csőrepedés), napról napra több mindent, felismerhető szótagokat vagy kevésbé felismerhető betűkapcsolatokat mond. Meg használja a jeleit persze.
A pár napos kihagyás után tegnap úgy viselkedett a játszón, mint egy kis Maugli. Nekiment mindennek és mindenkinek, de mára szerencsére helyreálltak a dolgok a fejében.
És elállítódott a belső órája is, úgyhogy Á ma 8 körül indult dolgozni (hogy odaérjen 8-ra).

Majd jövök. Addig tessen fényképeket nézni itt.

Gyümölcsök

A főtt étellel kicsit hadilábon áll a fiatalúr mostanság, bár az elmúlt napokban sikerült minden vita nélkül megebédelnünk. Igaz, hogy hétfőtől-szerdáig mindent meggyszósz fedett, csüt.-pénteken meg milánói makaróni volt.
A többi étkezés viszont diadalmenet mindig. Reggelire lekváros kenyér (na jó, ma már nem kért baracklekvárt, csak meggyet), olykor-olykor felvágott és tita (sajt), néha ka-ka(kalács), egész ritkán kiga (kakaóscsiga). Tízóraira gyümölcs. Általában a játszin. Meggy, barack, körte, becsúszik néha banán is, azt könnyű szállítani, és gogó (kölesgolyó) meg "csatt-csatt" (Ágó jeleit nem lehet verbálisan rögzíteni: amikor csattogtatja a fogait, akkor kekszet kér.) Az ebédet már írtam. Aztán uzsi: gyümi, joghurt (joghurtos gyümi, vagy turmix), néha ismét lekváros ka-ka, vagy daaaaa (tejbegríz, dara).
A délutáni játszózás közben lecsúszik még ez-az, aztán esetleg itthon még valami, végül tápi fürdés után, az ölemben feküszkélve fogyasztva.

Szóval ez a nyár remek, van ezerféle gyümölcs, amiket a kismókus nagyon lelkesen töm magába. Annyira lelkesen, hogy tegnap (amikor gyalog közelítettük meg a játsziról hazafelé úton a zöldségest) kikapott egy nektarint a zöldséges kirakatából és bele is harapott menten. Megvettük, megmosattuk és hazafelé boldogan nyomta magába, még a füléről is folyt a lé.

---
majd folytatom, de most sürgős meccsnézhetnékünk van.

Kilók

Ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak (két fő), akik mostanában azt mondták nekem, hogy szerintük sokat fogytam. Jól esett, igazán.
Csakhogy Á ma azzal jött haza a játsziról, hogy az egyik anyuka, akivel közösen legeltetünk minden nap, csillogó szemmel azt kérdezte tőle: "Ágónak kistestvére lesz?"
Szóval nem elég, hogy kövér vagyok, de még a szájára is vett a banda.

(Délután kicsit aggódva vittem Ágót játszani, mert azért mégiscsak ciki ez mindkettőnknek - neki, mert lekövérezett, nekem mert kövérnek néztek -, de ő még kínosabban érezhette magát, mert nem is jött, hanem a nagymamával küldte le a gyereket.)

Ma sincs péntek

pedig mindig, ha Á nem megy dolgozni, bennem már kora reggel megszületik ez az érzés. De nem, ma sincs, bár holnap se megy, úgyhogy azért nem olyan rossz a helyzet. Az nagyon jó, mikor itthon van. Még akkor is, ha hiába van itthon, a disszertációmat sose írja meg, hiába kérlelem. Nagyon nehéz a sorsom. Csokit se hozott. Csak fagyit :)