Meglepetés

Kinyitottam a szerkényt és rám mosolygott egy gyönyörű csizma!
Félreértés ne essék: tavalyi. Csak én teljesen, de teljesen elfelejtettem, hogy van nekem ilyen. Hát, máris várom a zimankót!

Egyébként most mindjárt elmegyek, hogy kezet fogjak és doktori címet kapjak egy egyetemen, amelyik a másik kezével (hogy úgy mondjam) épp alattam fűrészeli a fát. Faramuci helyzet.

Úgy szép, ha zajlik

Az elmúlt hét címszavakban (mert a változatosság kedvéért álmos vagyok):
- megvédtem a disszertációt, ami - nem is várt - megkönnyebbülést jelentett. Komolyan, én nem gondoltam, hogy ennyire mélyen nagyon nyomaszt és/vagy unom a dolgot, de a védés másnapján (vagyis még aznap éjjel) hihetetlen megkönnyebbülés szállt meg.
- Ágó a vártnál könnyedebben visszatért az oviba, ahol az első nap megdicsérték, hogy milyen fegyelmezett, amiért egyáltalán nem vakarózik, a második nap mondták, hogy picit vakarózott, a harmadik nap már a kapuügyeletes azzal fogadott délután, hogy a gyerekem átvérezte az ágyneműt alvás közben. (Itthon is megtörténhetett volna, C néni szépen ellátta, mostanra egész jól helyrejött az is, a többi seb szépen javul továbbra is.)
- Bár az összkép még mindig elég ijesztő lehet, ma ugyanis a Madarász u.-i kórház sebészetén az ügyeletes orvos azt mondta, hogy függetlenül attól, hogy mit mutat majd a röntgenkép, ő biztosan nem gipszeli be ezt a gyereket, mert akkor menthetetlen lesz az ekcéma. A röntgen után meg azt, hogy ő bizony fáslit sem rak rá, inkább szellőztessük a sebeket a bokáján, az ekcéma sokkal rosszabb állapotban van, mint a boka maga.
- Ui. mára kelve Ágó nem tudott ráállni a bal lábára, mert valószínűleg megrándult a nagy bubipukkasztgatás közepette tegnap este, vagy amikor kimentünk pisilni éjjel, ez mán sosem fog kiderülni.
- Merthogy volt nagy bubipukkasztgatás B.csabán a lakodalomban.
- Merthogy ui. B.csabán voltunk péntek óta, ahol szuperjól mulattunk. Játszóztunk és gyereknapoztunk (beleült egy igazi tűzoltó- és egy igazi rendőrautóba), fagyiztunk és rohangásztunk.
- És lakodalomban voltunk, ahol talált magának egy nagyfiút (az egyetlen gyereket magán kívül), egy 8 évest, akivel remekül elmulattak egész este.

Így vagyunk.

Lazaság

Végre kimerészkedtem a ovi-levéltár-haza útvonalról bicajjal és ma Lágymányosra, meg Dudi látogatóba is elkerekeztem, sőt, állítólag du. Ákihoz is elmegyünk még Ágóval. Biztos jól fogok aludni este, nem mintha ez máskor gond volna. Sőt, mostanában úgy kidőlök estére, mint a sicc, pedig itt van kérem a hajrá, most már csak rajtam áll a védés dolga.
Ágó jól van. Csak óvónéninek képzeli magát. Először csak az szúrt szemet, hogy a cipőjét mindig az óvónéniké mellé rakja ahelyett, hogy a polcra tenné a helyére, aztán egy napon közölte velem, hogy ő az óvónénik segítője. És a kérdésre, hogy miben segít nekik, azt sikerült válaszolnia, hogy pl. szól nekik, ha valaki rosszalkodik és ők nem látják. Na, szuper. Javasoltam, hogy inkább úgy segítsen, hogy betolja a székeket vagy elpakolja a játékokat vagy ilyesmi, mert ez a szólós dolog nem annyira nyerő, még azt gondolhatnák beavatatlan külső szemlélők, hogy ő esetleg árulkodik. Ezt persze határozottan elutasította, a székbetolásra meg csak annyit mondott, hogy "de hát én mindig betolom a széket, szó nélkül, mások után is." Na, helyben vagyunk, az én gyerekem a kis stréber :)
Viszont fejből tudja a Kvantum Fantumot, hosszú percekig tudja mondani a szöveget szó szerint... (Na jó, ott kicsit megbicsaklik a tudása, amikor a mesebeli Kata azt énekli, hogy "Sandokan Sandokan, tenger tigrise...", mert Ágó szerint a szöveg ott a következő: "Szent a tánc! Szent a tánc!")

Na, most dologra.

Kvantum Fantum

Nagyon jó kis tavaszi szünet volt ez, és a végére, megkoronázásként, a várva-várt második opponensi vélemény is befutott pár perce. Eddig csak három határidő volt 10 napon belül, de azt hiszem, a válasz megírása is felkerülhet erre a "sürgősen elintézendő"-listára. (Ennek örömére most nem írok, vagy alszom, hanem blogokat olvasgatok, meg írok.)

Egyébként, ahogy a címben is jelzem, véget ért a Maszathegy uralma, helyette a hétvégén és ma kb. 600 hallgattuk meg a Kvantum Fantumot, amiből Ágó, ha lehet, nyilván még kevesebb ért, mint a korábbiból, de nem baj, nagyon-nagyon be van zsongva tőle és teli torokból üvölti az utcán, hogy: "Most már nem Kvantum Fantum az úr!" (Milyen kár, hogy nem egy héttel ezelőtt, Schmitt távozásakor sikerült ugyanezt :)

Na szóval jól vagyunk, megvagyunk, jön újra a mókuskerék.

Pécs tavasszal

Tegnap 9 és 11 között semmit tettem Pécsen. Csak ücsörögtem, nézelődtem, sétálgattam, teázgattam. És hát baromi jó volt. Elképesztő nyugodt és csöndes volt, és hát hihetetlen élmény, hogy bakker semmit, de semmit nem kellett csinálnom. Csak ücsörögni a napsütésben.

(Miért is nem így töltöttem a doktori éveimet? Elég lett volna lefordítanom néhány oldalt valami nem nagyon ismert külföldiül írt könyvből, mennyi időt megspórolhattam volna...)

Tudományos

Megérkezett az első opponensi vélemény.
Most picit izgulni kezdtem.
Lehet, hogy még ebben a tanévben védeni fogok? (Igen, fogok, ez csak amolyan költői kérdés.)
Szóval izgulok.

Leadtam

Határidő

Hivatalosan ma van a disszertáció leadási határideje, amit - hétvége lévén - a következő munkanapként értelmezek (témavezetői jóváhagyással). A cucc itt van kinyomtatva a táskámban, most hoztuk haza. (Mondjuk a sima kötésesekkel lesz még egy forduló, mert azokról lemaradt a külső címlap, de az már hétfőn belefér még reggel.)
Még a téziseket meg kell szülni, angolul is, remek.
Nem vagyok felszabadulva, de megkönnyebbülve igen. Olyan érzésem van, mint ilyenkor mindig, ha nagy feladatot teljesítek: hogy hát igen, ezt meg kellett csinálni, hát tessék, meg van csinálva. Azért holnap, ha minden kész lesz, vagy még inkább hétfőn, miután már le is adtam, jó érzés lesz anélkül felkelni Ágóaltatásból, hogy újra ezzel kéne foglalkozni.

Dissz. írás

Éjfélkor lasagne-t. Hát, tudok élni, na.

Dissz. írás

Így vagy úgy, de nem is olyan sokára lesz egy este, amikor 22h körül nem kell felkelnem Ágó altatása után, csak átcammognom a saját ágyamba.

Bluggy bluggy

Még élünk. És minden szuper is végső soron, csak fáradt vagyok.
Írok, ha kijöttem az utolsó nagy hullám alól.

A helyzet

egyfelől kétségbeejtő (egy hónap múlva le kell adnom a cuccot és még van vele munka dögivel), másfelől meg kibírható (majd lesz valahogy).
Ágó cukimuki, de az agyamra megy szegényem néha, ami nem is csoda, azt hiszem, teljesen kialvatlan vagyok (amivel azt akarom mondani, hogy nem az ő hibája, ha az agyamra megy, én vagyok türelmetlen). Mondjuk azért az, hogy már nincs egy icipici idő se, amikor csönd lehetne, mert akkor rögtön mesét kezd követelni ("Elmesélsz egy tűzoltó Hórihórgast?" - ez ugyanolyan reflexszerű mondatává vált, mint a "Kérem a zöld cumikát.", amit akkor is tud mondani, ha éppen a szájában van). Mesélni kell reggeli, ebéd, vacsora közben, az utcán, csakúgy meg egyébként is.
Közben viszont tök okosakat kérdez (Miért nem tudom kivenni a fogaimat? Miért esik minden lefelé? Miért pisilek és kakilok minden nap? Hová száll a füst? stb.), tök jó a fantáziája és nagyon vicceseket mond. (Az egyik mai kedvencem az volt, mikor Á-val várat építettek a királylánynak, a királyfinak, amit megtámadtak az ellenségek - akik barátságosak voltak. A királyfi legyőzte az ellenséget és követelte a királylány kezét. "Nem adjuk, - szólt a király nevében Ágó - ő a mienk, itt lakik. Marinak hívják. Lego Marinak, itt lakik." --- oké, lehet, hogy leírva nem olyan vicces, de élőben igazán aranyos volt.; A sárkányok és más váras mesékhez tartozó lények kicsit egyébként is érdeklik szombat óta, amikor szuper bábszínházat látott a Pozsonyi Pikniken. Mikor ma üvöltött a fürdőben, csakúgy, mint a fába szorult féreg, megszokásból, fejhangon, amitől a fülem majd szét reped, akkor bementem és kértem, hogy fejezze be, mert azt hittem már, hogy egy sárkány támadott rájuk fürdés közben. Erre azt felelte, hogy ő itt egy szál sárkányt sem látott, de ha jönne is egy, azt lecsapná. "Ha lecsapnám, akkor nem lenne többé?" - "Nem, akkor kimúlna, megdeglene, meghalna." "Akkor nem csapnám le, hanem mondanám, hogy maradjon itt és egyen fűt.")

Ha egyszer ennek vége lesz

akkor én nagyon meg fogok könnyebbülni.
Egyszerűen kifogytak már a szavak belőlem és kínkeservvel szülök meg egy-egy újabb mondatot. És persze utálom azt az érzést is, hogy ezzel kelek-ezzel fekszem, vagy ha nem, akkor amiatt lelkiismeret furdalásom van. És biztos tök jó lehet olvasgatni, csak úgy, amit az embernek épp kedve van.
Még egy fél-háromnegyed fejezet, aztán a bevezető meg a tanulságok, a mellékletek és a bibliográfia - na és persze átolvasni, itt-ott átírni... Hát sikerülhet ez anélkül, hogy begolyózzak teljesen?

28

Nem, annál öregebb vagyok, viszont Ágó egyik nap kinőtte a 26-os szandálját és helyette rögtön a 28-as lett rá jó.
A hétvégén megint nyaraltunk, Feketehalomban, és az is nagyon jó volt, de most megint itt ülök a Zalaerek között és roppantul nyamvadt vagyok.
A Doboz ma átment a műszaki vizsgán, aztán hazafelé az autópályán ráesett valami egy kamionról és betört a szélvédője. Azért hálás vagyok nagyon az égieknek, hogy Á. ezek után simán hazajött vele.

Balaton

Na szóval, a Balatonozás tényleg remekül sikerült. Ágó igazi nagyfiúként viselkedett, szót fogadott, aranyoskodott és persze a társaság középpontja volt. Mondjuk azt eddig is tudtuk, hogy szereti a felnőttek társaságát, de most a gyerekekkel is kedvesen bánt. Mondjuk két nála kisebb lányról van szó és a lányokkal, meg a kisebbekkel egyébként is békés(ebb) szokott lenni. De csak most, hogy újra a kisjátszóra járunk, veszem észre rajta, hogy tényleg nagyfiú lett a nyáron. Eljátszik nélkülem, beszél-utasít-magyaráz, ügyes.
Mindeközben mi is tudtunk pihenni, ami akkor is jó volt, hogyha nekem egyébként most már intenzíven csapkodnak a hullámok a fejem fölött. Vittem is számítógépet, de nem nagyon tudtam dolgozni. De mondom, ez talán nem is akkora baj, igazán kell néha pihenni is. Remek bográcsgulyás, esti iszogatás és beszélgetés, nagy alvások.
Az autó is ügyes volt, épp megint kialudt a check engine ikonja. Jó is, mostanában esedékes a vizsgája, remélem, kibírja addig.
Most még vár ránk egy újabb hosszú hétvége (addigra bele kéne kezdenem az utolsó fejezetbe), aztán menthetetlenül vége lesz a nyárnak. Kezdhetek aggódni az ovi miatt.

Ágó és a disszertáció

Ma egyszer csak odaszalad és felkiáltott:
- Hű, micsoda hatalmas disszertáció!
ami azért nagyon jól esett.
Mint ahogy az is, amikor tegnap, amikor épp nem voltam túl jó passzban és ezt szóvá is tettem, odajött és megpuszilt, hogy könnyebben menjen az írás.
Nagy könnyebbség, hogy elfogadja, hogy most ez az izé az első, nem ő, de remélem, hamar a végére érünk ennek az időszaknak.

Canga

Hazajöttem Bligetről cangával. Hát, az szuper volt. Igazi beetetős pálya: végig gurulni kell, az ember kedvet kap, hogy eztán csak bicajjal járja a várost. De tényleg szuper volt három nap asztalnál görnyedés után. És végig bicikliúton lehet jönni, a legjobb a Duna-parton van (nem tudom, mitől jó, valamiért hangulata van), de jó mindenhol. Remélem, rá lehet szerelni Ágó ülését az én bicajomra is, és akkor aztán jön a jó világ. Mármint persze főleg akkor, ha az opusz is megíródik közben.
Most olyan, mintha látnám a végét, de azért még odébb van.

jó jó, nem bóklászom a neten, dolgozom tovább, na

A fejünket

Azt is kérdezte Ágó nemrég, hogy "Miért nem tudjuk levenni a fejünket?" És milyen igaz, miért nem. Ha tehetném, én bizony leszerelném most az enyémet, kitenném az esőbe, hadd ázzon.

"De ki írja akkor a disszertációt?"

Jaj, szegény gyerek... Ma felmerült este, hogy ki altassa, a mama vagy én.
- Te altass, Tita. ... Bár akkor ki írja addig a disszertációt?-kérdezte a legdrágább egyszem.