Az autórúl

Nagyon örültünk, amikor a kedves Dobozt megvettük. Doboznak ugyan ritkán hívjuk, mint ahogyan ritkán használjuk az autót magát is. Pedig a nevére rászolgált (vagy nomen est omen?), a ritka használatért cserébe pedig bőven van részünk meglepetésben.
Még a vizsgáztatásnál jártunk (szeptemberben vagy októberben), amikor az első meglepi jött. (A hektikusan működő check engine lámpát nem számítom a meglepik közé, mert az szerves tartozéka az autónak.) Á direkt elvitte egy távoli helyre vizsgázni a masinát, mert az előző tulaj gondos kis kezei besötétítették a hátsó lámpaburákat, ami egy hivatalos márkaszervizben azonnali eltanácsolást jelentett volna. Így viszont simán vette a kötelező vizsga akadályát, hazafelé viszont tádámm: betört a szélvédője egy felpattanó kavicsnak/teherautóról lepattanó rakománynak köszönhetően. A biztosító olyan összeget ajánlott, amiből gyári szélvédőt nem tudtunk volna finanszírozni, így Á újra elautózott egy (másik) távoli helyre, ahol nem gyárira cserélték jutányos áron. Aztán néhány utazás következett, egész eseménytelenül (check engine persze volt). Mígnem néhány hete Szanyba indultunk látogatóba. Friss téli gumikkal (75e), amiket a legjobbkor szereltettünk fel, mert az indulási napon havas eső kezdett szállingózni. Vagy hódara. Mindegy. Az autópályán, valahol Tatabánya és Győr között rémes hang zúgott föl a jobb első kerék felől. "Húz, Á?" "Nem, nem húz." "Akkor is álljunk le." A senki által nem ajánlott leállósávi leállást választottuk mint egyetlen lehetséges megoldást. Szerencsére volt nálunk pokróc (Ágó meg mán felébredt, korábban ő takarózott vele), úgyhogy Á be tudott feküdni az autó alá. Merthogy az első lökhárító belső műanyag borítása jött le és az ért hozzá az első kerékhez. Hogy ez egy korábbi járda padkáról való szerencsétlen letolatás közben szerzett sérülés, vagy a gumisok emelője okozta repedés eredménye (volt)-e, azt nem tudjuk. Á átmenetileg rögzítette a cuccot, aztán kb. 5 km múlva még egyszer, majd Szanyban egy kukoricatorzsával "végleg" fixálták. Legalábbis hazafelé jó volt.
Egy héttel ezelőtt Gryllus koncertre indultunk vasárnap reggel. Ágót nem volt könnyű rábeszélni 1. a koncertre, 2. arra, hogy beüljön a szerinte "büdös" autóba. De beült végül. Csak az autó nem indult. Se kép, se hang. Rögvest az akkura gyanakodtunk, de sajnos ellenőrizni nem tudtuk, mert a motorháztető nem nyílt. Később mégis, akkor kivettük az akkut, néhány napig pihentettük a szobában, hátha hő hatására megjavul. Persze nem. Akkor vettünk neki új akksit (18e). Beszerelés után pöccre indult.
Három órával ezelőtt elindultunk Szanyba. De az autó nem indult. Se kép, se hang. No jó, néhány pisla kis fényecske a műszerfalon, de más semmi.
Szerencsére RiTaKa éppen a Bliget-Vác/Dkeszi útnak vágtak neki, így megálltak nálunk egy röpke bikázás erejéig, meg itt hagyták az akkutöltőt. Most tölt.

Tegnap nem jöttek át, nehogy Katus elkapja Ágótól a hasbajt. Ágó mára jobban van, de most sem találkoztak, mert a két gyerek két külön szobában aluszkált, míg a bikázás zajlott. RiTaKa már elindultak tovább, Ágó még alszik, Szanyba csak holnap megyünk.

Már csak egy csomag van az adventi ajándékokból

... és akkor mára megbetegedett.

Anyám&apám

Ma volt a karácsonyi játszódélután az oviban. Elég cukik voltak, énekeltek meg lehetett játszani, meg kaptunk igazi ajándékot, amit a fa alá tehetünk.
Ágó (akit A néni csak "kommunikációs menedzser"-ként szólít, igazán nemtom miért :) így jelentette be az érkezésünket: "C, itt van az apám meg az anyám." (C helyén a dadus néni keresztneve állt, "néni" kitétel nélkül.) Mindezt a mosdó közepén félig felhúzott gatyával.
Ával együtt úgy ítéljük meg, hogy Ágót szeretik az oviban. A nénik aranyosak, Ágó pörög, mint a kis búgócsiga.
Hazafelé azért, amikor a "fenyőerdőn át" (fenyőpiac a piac mögött) baktattunk, Ágó boldogan kérdezte: "Most jön az a ...., amit szeretek?" - "A téli szünetre gondolsz?" - "Igen, most jön a téli szünet?"
Hosszú volt ez a 2,5 hónap, elfáradt. Nehéz lesz januárban újrakezdeni, de legalább azt láttuk ma tényleg, hogy nincs rossz helyen egész nap.

Munka

Egyfelől olyan vagyok lassan tényleg, mint a már emlegetett Petya. Épp csak menyasszonyi ruhákat nem mosok még a hideg pincében.
Másfelől a sokféle munkaszerű tevékenység mellett A munkanélkülinek lenni (legalábbis abban az adott asztaltársaságban és abban az adott szituációban - ahol az én "megmentésemre" szövetkeztek) tök vacak.
Valóban kikerekedett volna az arcom?

Elkezdődik

az a korszak is, amikor összezavarodik a kommunikáció, mert Ágó mást mond/máshogy él meg dolgokat az ovival kapcsolatban, mint ahogyan azt az óvónénik szánják vagy akarják. Semmi extrém (egyelőre), csak ma kaptam egy kis adalékot ahhoz, hogy miért indulunk itthonról minden reggel úgy, hogy "de mondd meg, hogy én már ettem itthon". Azért "kéremszépen" (B néni szavajárása, amit Ágó átültetett az itthoni szóhasználatba is), mert tegnap pl. kukoricapehely volt, amiből persze minden itthon evés ellenére kért volna a kicsiÁ. Csakhogy kukoricapehely csak annak járt, aki vajaszsömlét is evett, azt viszont nem kért. Gondolom mindenki átérzi, hogy ez aztán mennyi sérelmet jelent. Hát, így.
És akkor persze ott állok az ajtóban, nem tudom ki mit mondott kinek és egyáltalán. És akkor reagáljak okosan. De B néni ügyes volt, elmondta a szitut, majd azzal a mozdulattal meg is ragadta Ágó pracliját és vitte magával festegetni, mondván: "Na de csak nem fogunk most ebből ügyet csinálni itt kora reggel." Ami azért fontos, mert Ágónak ez Ügy a javából, minden reggeli, szájlekonyulós.

Alvás

Á szokott beszélni álmában, az köztudott. A minap a sötét éjszakában egyszerre csak a legtermészetesebb hangján azt közölte: "Egy ismerősünktől kapott sablon alapján." Szerintetek miről álmodott?
Pár perccel - vagy órával, nem tudom, aludtam - Ágó kuruttyolt a szobájából, hogy: "Apu!", ami csak azért furcsa, mert mióta világ a világ engem szokott hívni. Mondjuk így is én mentem át, szóval mindegy is. Viszont újabban (két éjjel óta) rendesen alszik megint, nem áll neki hisztizni vagy nyikorogni, hogy át akar jönni hozzánk. 5 és 6 között, amikor felébredek (erről mindjárt írok még), át szoktam hozni, így mégis itt ébred. Erről a karácsonyi szünetben fogunk leszokni, az ovi idején még így marad az egyszerűség kedvéért. Bár most egyenesben vagyunk az ovival. Néhány kötelező nyaffangás minden reggel van ("De kit fogok először meglátni Tita, mikor bemegyek?"), de nem akad ki a válaszon, miszerint: "B nénit." Meg minden áldott reggel úgy kell elbúcsúznunk a csoport ajtajában, hogy én szólok az aktuális óvónéninek, hogy Ágó már reggelizett (néha azt is kell mondanom, hogy és ebédelt és uzsonnázott) otthon, nem kér reggelit. Az óvónénik erre vérmérsékletük szerint reagálnak. A néni: "Igen, és éjjel is ettél? És fényt is tudsz enni?" B néni: "Igen, tudom, mindig ezt mondja, aztán mégis eszik.", amiből Ágó A néni reakciójától nevetni kezd, B néniétől inkább sírva fakad (de legalábbis nem örül).
Szóval az ovi kb. rendben, ezzel párhuzamosan itthon is vidám az élet. Bágó időtlen idők óta tegnap kelt először bal lábbal, de szerencsére az is elmúlt. Rendszerint hihetetlen jókedvű már attól a perctől, ahogy kinyitja a szemét. Amire most még rásegítenek a kis adventi csomagjai is, amikért pizsisen, mezítláb elrohan a konyhába aztán a nagyágyon nyitogatja, miközben öltözünk.

Ami az alvást illeti, mármint az enyémet, azzal meg az van, hogy bár tudvalevőleg kiváló alvókám volt valaha (annyira, hogy a kollégiumban nyugodtam szenderegtem, miközben a szobában két gitáros gyakorolt és az én fejem kb. az erősítőn pihent), ez sajna elmúlt. Előbb éberré váltam, nagyon lerövidült az az időszak, amikor igazán mélyen alszom. (Ez Ágó születése után történt, amikor valóban beindultak valami anyai ösztönök, hogy minden nyikkra felrezzentem.) Azután szaggatottá vált az alvás, ami két dolognak köszönhető: egyrészt elalszom, amíg Ágót altatom és utána éber vagyok még kb. 22-23 h-ig, ráadásul erre erősen rásegített a disszertáció írás, amikor meg valóban teljesen felébredtem ebben az időszakban, hiszen még dolgoztam is. Most annyival rosszabb, hogy felébredek Ágóaltatás után, de már lusta vagyok dolgozni, viszont aludni sem tudok. Éjjelente 2-3-4 alkalommal kelek fel, mondjuk szerencsére vissza is tudok aludni. Meg mostanában - vagy a számítógépezéstől vagy az időjárástól - fáj a fejem is, meg Á-é is, ami szintén nem segít a jó alvásban. Ellenben a fiúk.... na, ők tudnak aludni.

Kábé; nincs értelme

Egyik nap vidáman mesélte, hogy felment a galériára az oviban. Másnap megkérdeztem, hogy:
- "Ma is felmentél a galériára?"
- "Nem, ma nem. Csak kétszer-kétszer... nem, egyszer-egyszer megyek fel. Kábé."

"Nagyon finom" neki, ha Á. a szakállával vakargatja a hátát :) De Á. tegnap megborotválkozott. Amit Ágó nem vett észre egész addig, míg este ki nem rohant a fürdőből, hogy gyorsan odakucorodjon Á ölébe egy kis vakargatásra. Már dörgölődzött egy ideje, amikor egyszer csak hátrafordult:
- "Hát a szakállad?"
- "Leborotváltam. Neked van szakállad?"
- "De apuka! Annak semmi értelme nincs. Még nem vagyok felnőtt."
Odadugta az arcát Áéhoz, hogy összemérjék.
- "Nincs semmi értelme, apuka."

Egy-két újabb ötlet,

hogy mit mondjatok anyátoknak, ha azt akarjátok, hogy megszakadjon a szíve.

"Amikor az udvaron vagyunk, mindig nézem a házakat, hátha ellátok az egyetemig és meglátlak téged."
"Te vagy a legédesebb. ... De rossz legédesebb vagy. - ??? - Mert mindig elmész reggel az oviból."
"Idedugod még egy picit a fejedet?" (és magához húz és ölelget meg szagolgat)

Ó, számtalan variáció van...

Szemlélődés

A. néni szerint az "ácsorgás" nem más, mint a szabad játék része, amit szakszóval ő "szemlélődésnek" nevezett. Ja, hát szóval a gyerek unatkozik/nem tud egyedül játszani/k..vára elege van az egészből = szemlélődés. Oké, persze neki van igaza, tök normális, hogy nézelődik, lassabban oldódik fel, meg minden. Na meg igazából azt se bánom, hogy ezt ők is normálisnak találják és hagyják. El is fog múlni, gondolom. Csak rossz belegondolni, hogy ez kis Kugli ott ácsorog és rám vár, ahelyett, hogy jól érezné magát. (Ma megint volt sírás, hosszú volt a hét és ráadásul B. néni van ott egész héten reggelente, aminek Ágóbágó nem örül. Na de majd jövő héten A. néni hét lesz.)

A hónak viszont nagyon örült. Még jó, hogy pont tegnap kezdtük el a gyalogmenést, nem lett volna szerencsés ma bicajozni. Megállapította azt is, hogy ez már a "Mikulás előjele".

Advent

Na ma meg az volt, hogy "ígérjem meg, hogy az A néni hamar megérkezik". A nénit (nevezzük így őt, a másik óvónénit meg B néninek, akikhez képest a dadus C néni) nagyon szereti, B néni viszont a múlt héten rákiabált, mert bepisilt, ezért őtőle azóta tart. És ezen a héten B néni van ott reggel és A néni csak a gyümölcsevéskor érkezik meg. C néni szerencsére ott van végig, és ő is Ágó nagy kedvence.
Ma mentünk először gyalog, így egy kicsit persze lassabban értünk oda, de annyival is kevesebbet kell várni A nénire. No, meg a biciklin azért lassan kezd hideg lenni (én mondjuk nem fázom, de Ágó nem teker és jön szembe a hideg). De így is terveztem, hogy ha a beszokással nagyjából megvagyunk, akkor átállunk a nem sietős üzemmódra, nekem azon a 20 percen már nem nagyon múlik semmi.
Azért jó lesz már, amikor szőröstül-bőröstül szeretni fogja az ovit, de most még nem tartunk ott. Szereti, de nehéz neki, az is biztos. Elfárad szerda-csütörtökre, ilyenkor már semmit sem szeret, semmihez sincs kedve és ma még azt is mondta, hogy aludni se fog. Szuper.
Ma kinyithatta az első adventi ajándékocskáját. Erre nem készült, úgyhogy nagy volt az öröm, csak sajna Á nem látta, mert korán reggel elhősködött itthonról, hogy du. tudja vinni csizmacserére a Dobozt. (Aminek a megszervezése rám volt bízva. Remélem, nem lesz gond.)