Itt a vége...

Sok blogot olvasok, és szinte egyik szerzője sem felejti el megemlíteni, hogy itt a nyár vége, készpassz ősz van. És az a nagy büdös helyzet, hogy én is így érzem, no nem mintha szomorúsággal töltene el.
A kolozsvári lakodalom volt az utolsó nagy nyári program. Végül egyedül mentem, mert "nem vagyunk túl bátrak": hosszú az út, Ágó nem ült még ennyit autóban, Ákos meg nem vezetett még ennyit idegen utakon. Mit mondjak? Remekül éreztem magam nélkülük :) Persze, hiányoztak, meg izgultam, meg lestem a majrofont, meg vártam a híreket, rengeteget beszéltem róluk, de összességében egészen jól megvoltam nélkülük. Jó volt két napig felnőtt tempóban csinálni a dolgokat: várost nézni, beszélgetni, enni-inni és mulatni.
A lakodalom jó volt, bár egy-két sötétebb felhő vetett rá árnyat, de azokat úgyis elfeledteti az idő. A kaktusz különítmény rengeteget nevetett, táncolt és kivettük a részünket a fogyasztásból is. Kikka szerint többször kéne elegáns ruhás partikat szervezni, Borka szerint gyakrabban kéne esküvőkre járni, szerintem meg egyszerűen remek kis banda ez.

Közben az itthoniak is remekül mulattak. Eljött Szanyból mama és papa és itt is aludtak és szórakoztatták a fiúkat. A picibb ugyan kétszer nem aludt délután és ma - ismét velem - nagyon kemény küzdelmet folytattunk, hogy végül mégis lefeküdjön. Számítani lehetett rá, hogy felborul majd a világrend, de azért ma nagyon kikészültünk mindketten. Remélem, holnap már könnyebb lesz. Viszont pöpecül lehet végre babakocsi nélkül sétálni vele: a triciklin ül, hol sétál.

Most pedig itt az ideje a megfeszítettebb munkának, ennek fényében ma végre újra olvastam.

Takarítás és készülődés

Már a legutóbbi két takarításnál (tudjátok, ezek egyike az itt is megörökített nagy alkalom volt, amikor mindent, de mindent kisuvickoltunk B.B. látogatása alkalmával) feltűnt, hogy a porszívónk nem százas. Nem csak, hogy nem szítta rendesen a port, de ráadásul egy idő után rendre kikapcsolt, mert túlmelegedett.
Ma fény derült a rejtély okára, íme:



Az a cuki kis rózsaszín macskafej volt beszorulva a csőben. Csoda, hogy nem égett le az egész cucc, úgy ahogy van.

Közben ezerrel készülünk Boldi és Réka, Réka és Boldi esküvőjére. Ma egy adott ponton (az utolsó alkalmas pillanatban) az is eszembe jutott, hogy váltsak lejt. Okos vagyok.

Mivel sietek, mert még össze is kell csomagolnom a pakkomat, már csak egy fontos dolgot jegyzek fel. Ha néhány év múlva meglepve mesélném, hogy a gyerekem képzeletbeli barátokat tart és társalog velük (hallottam már ilyesmit), akkor emlékezzek rá, hogy 22 hónaposan remekül eljátszott képzeletbeli tárgyakkal. Képzeletbeli kijelzőt kölcsönzött a pénztárgépére, képzeletbeli (vagyis újságban látott, de nem kézzel fogható) autót adott Gakkának, stb. Ez a Gakka-autós tényleg meglepett. Három különböző színű Smart volt a HVG egyik cikkében illusztrációként. Ágó mindhármat "megfogta" és odaadta Gakkának az étkezőasztalnál ülve. Amikor elindultunk befelé a szobába, akkor "felszedegette" őket és odaadta Gakka kezébe. De csak kettőt. Fél útról visszafordult és aszonta: "Pio." Márminthogy a piros Smart az asztalon maradt és legyek szíves utánuk hozni...

Kedves Mind!

Hősök vagytok, ha még mindig erre vetődtök néha.
Fogok írni. Előbb-utóbb. Sűrű a program, meg mardos a lelkiismeret, hogy nem haladok kellőképp a disszertációírással. Meg jön az ősz, megváltoztak a fények és hamarabb sötétedik.

"Super nano"

B.B. trolival távozott - München felé.
Ágó picit keresgéli még, de azért eltelt az első nap a régi kerékvágásban. Azt hiszem, mindannyiunknak jól esett kizökkenni a megszokottból, de végső soron jól esik visszapottyanni is. A magam részéről megállapíthatom, hogy öreg vagyok mán, szeretem a megszokott rendemet, ráadásul szeretek félmeztelenül szaladgálni a szoba és a fürdő között, szeretek halkan reggelizni. Mondjuk semmi olyan nem történt, amit kifejezetten nem szeretek, sőt, B. kifejezetten kellemes vendég volt: napokat töltött egyedül bóklászva a városban (első napján pl. rögtön kipróbálta a 28-as villamost és meglátogatta a kínai piacot), kiszolgálta magát, mosogatott is, reggel zuhanyozott, vagyis nem akkor, amikor mi, nem horkolt, Ágót imádta (és viszont). Még egy dalt is költött róla, melynek szövege nagyjából a címben szereplő egy sor volt. Szóval tök jó volt, de most ideje nekilátni újra a munkának.
Jesszus. Ezt én mondtam?

Ágóbágó csodálatos dolgokat tud. Mondani, rajzolni, csinálni. Elképesztő fantáziája van és még elképesztőbb memóriája.

Nem sokára a nagyok is jönnek, jó lesz.

Azoknak a lelkeseknek, akik mégis olvasnak

Álljon itt egy rövid helyzetjelentés. Valójában ez egy levél része, de idemásolom:
B. csak azon van meglepve, hogy Ágó vajon miért nem egy kis gömböc, ha egyszer annyit eszik, mint két felnőtt (épp visszajött az étvágya, gondolom, túl van a foghelyzet nehezén).
De az semmi, hogy eszik, mert az igazán mókás az, hogy beszél is. Jönnek elő sorra a szavak, amiket eddig csak passzívan tudott, és hát marha édes. Ma reggel pl. megnézte a rókát a könyvben (RÓKA, teljesen jól, picit apus r-rel) és aztán aszonta: FARKA, és megmutatta a farkát is. Tegnap a DUA parton teljesen extázisban volt és aszonta: DUA, DUA, HAJÓ, HAJÓ. Szerencsére aztán láttunk DAU-t (daru), amitől abbahagyta a hajózást, de aztán sajnos elértünk az alagúthoz, amin viszont nem mentünk át, és ettől a Lánchídon (HID) végig azt kiabálta, hogy BABA BABA AGÚ (azaz, hogy a baba át akar menni az alagúton). A BABA BABA résznél mindkét mutatóujjával a saját mellét bökdösi, a félreértések elkerülése végett. Csakúgy, mint akkor, amikor VOLVO-kat keres a parkoló autók között jövet-menet. Ha lát egyet ismét magára bök és azt kiabálja: BABA BABA VOLVO (miszerint a babát megilleti a Volvotulajdonlás joga). Na, vajon ki tanította meg neki pont ezt a márkát? Azóta sikerült póriasabb járgányokra is felhívnom a figyelmét, felismeri még az Opel meg Toyota jelvényeket.
Így vagyunk. Most du. könnyen ment az alszi, mert APUKA dolgozik, BRÚDÓ meg várostnéz.

Itt most

csend lesz egy picit, mert B.B. itt vanik és ami időt nem Ágóval, azt vele töltjük. Vagy is-is.

Beszélgetés még

Hogyaszondja, délutáni induláshoz készülődünk és hogy valamivel rávegyem a Törpét, hogy egyáltalán hajlandó legyen kitenni a lakásból a lábát, bevetettem a mostanában nyerőnek bizonyuló fagyi témát:
- Ágó, induljunk! Elmegyünk az apu elé és eszünk közösen fagyit.
- Píz.

Mert ugyanis legutóbb azzal az érvvel hárítottam el a fagyikövetelését, hogy nincs nálam pénz (tényleg nem volt). No, nem bízza a véletlenre, inkább még indulás előtt szól a lüke anyjának, hogy ezúttal ne pancserkodja el a dolgot.

Cukifej.

Nem is beszélve arról, mikor este nem akart elindulni fürdeni, hanem a pénztárgépével jött és "BÁDI!"-zott, nekem meg kicsúszott a számon, hogy "Boltos bácsi, szeretnék egy rendes kisfiút, aki segít elpakolni aztán megy fürdeni." Erre ez a Cukifejű megcsippentette a saját arcát, és aztán odanyújtotta a kezét nekem. Kapott is sok puszit és megmondtam neki, hogy valójában ő a legrendesebb és legaranyosabb kisfiú a föld kerekén.

És persze, tudom hogy ez ezentúl csak egyre inkább így lesz, hogy minden napra csinál valami elképesztően aranyosat, de tényleg majd összepisilem néha magam a meghatottságtól, hogy nekem milyen cukimuki kisfiam van.

Mindennapi párbeszédek

Az utcán:
- Vaji!
- Nem, ebéd előtt nincs fagyi, majd délután apuval.
- Apuka! Apuka!
- Igen, majd vele.
- Vaji!
- Majd délután.

Itthon:
- Vaji!
- Rajzoljunk fagyit, Ágó?
- Jó. Kéta.
- Jó, hozom a papírt meg a krétát.
- Pepi.
- Papírt.
- Tűtótó, tűtótó!
- A tűzoltó is kér fagyit?
- Jó.
- Nézd, megrajzolom a tölcsért, te rajzolj gombócokat.
- Kék.
- Kék gombócot. Rajzolj pirosat is, meggyest.
- Pio. ,,, Tűtótó!
- Megkóstolja?
- Jó.
- Nyamm-nyamm. Hű, de finom ez a fagyi. Jó hideg.
- Hide.
- Hideg, mint a hó.
- Hó. ,,, Brumm-brumm (valójában inkább bumm-bumm)
- Megkóstolja a maci is?
- Jó. ,,, Hide.

Ugyancsak itthon:
- Tita! Bádi!
- Jövök... ,,, Boltos bácsi! Szeretnék vásárolni egy kis ananászt, van?
- Jó. (elszalad a Tesz-vesz városért, aminek az akárhanyadik oldalán van egy zöldségespult, ahol van ananász is rajzolva. Úgy csinál, mintha felcsippentené és ragyogó képpel a kezembe rakja.)
- Köszönöm szépen, nagyon szép. Mennyibe kerül?
- Hét.(mindig, minden hétbe kerül)
- Tessék, itt a pénz. Köszönöm, Boltos bácsi.

De persze a legtöbb párbeszéd az úgy kezdődik, hogy:
- Ágó, gyere csak.
- Nem.

A hajam fog kihullani ettől a sok nem-nemtől, de hát ez van, hóbortok és nem-nemek jönnek-mennek. Remélem mielőbb. Mert ma kismilliószor kellett körbejárnunk a homokozót, hogy megfelelő BOTot találjunk a főzőcskézéshez. És hiába volt jó egy ideig az egyik, a következő DADA (dara) már egy újabbal kellett, hogy készüljön... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Update: ja, merthogy az csak délután jutott eszembe, mikor Ának meséltem a botkeresős történetet, hogy ugyebár KÉK botot kellett volna találnunk a parkban!

Hétvége

Vannak új képek.
Ez a hétvége igazi hétvége. Letettem róla, hogy budaligeti hétvégét szervezzek a kaktuszokkal, mert egyszerűen hiába van nyár, mindig rohangászunk valahová. És ettől nem csak a munkával nem haladunk, de a lakás is romokban hevert meg még fáradtak is voltunk.
Így hát ez egy rekreációs és itthon lebzselős hétvége. Felváltva megyünk Ágóval sétálni, miközben az itthon maradó fél tesz-vesz, kicsit rendet rak, kicsit pihenget. Ezzel a beosztással elértük, hogy mostanra (vasárnap délelőtt) csillog-villog a lakás (de úgy ám, hogy még a konyhai szemetesből is enni lehetne, a tavasz óta a sarokban álló cipőkből is kiporszívóztam a pókokat - a porszívó egyébként túlmelegedés miatt kétszer állt le kényszerpihenőt tartani - és Ágó ágya alatt is csillog a parketta).
Esténként meg még dolgozni is marad idő és erő. Vagy meccset nézni, vagy focizni menni.
Lassan befejezem a fejezetet, amivel május közepére akartam készen lenni. Lassan haladok, igen, de azért talán még időben vagyok. És persze valószínűleg nem olyan lesz ez az egész, ahogyan megálmodtam, de most azon vagyok, hogy legyen meg akárhogy. Ha sok időm marad (marad időm), még ráérek szépítgetni. És bízzunk benne, hogy nem ez életem főműve.

Lassan hazaérnek a parkból, megyek.

Koccintson ön is kakaóval!

Az a jó a ritkán hazalátogató barátokban és rokonokban, hogy egy találkozás alkalmával is maradandó nyomot hagynak az ember gyerekében. Itt van pl. T., aki megtanította Ágót koccintani. (És csak zárójelben említem a híres Tatadalt, amit pedig hát vajon ki tanított neki?!) Nagyon sokszor koccintunk azóta. Eddig csak cumisüveggel (az ő részéről), de a kakaó meghozta az áttörést. (Ez egy olyan elvem volt, amit nem adtam fel -- kevés az ilyen Ágó-nevelési elv --, nevezetesen, hogy ha nem vizet vagy tápszert kap, akkor most már legyen olyan jó és igyon pohárból, mert azt a kád szisztematikus kiiszogatásával már rég bizonyította, hogy technikai problémái nincsenek a dologgal.) Szóval tegnap délután meglátta a kakaós zacskót és közölte, hogy DADADAADA, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy kér tejbegrízt (dara) kakaóval. Erreföl elárultam neki, hogy a kakaót bizony tejjel is lehet fogyasztani és csináltam is egy bögrével gyorsan, amit aztán átöntöttem előbb egy kisebb bögrébe, majd a pohárkájába. És lám, előbb kanalazni kellett a szájába, de egy jó koccintás után hajlandó volt a szájához emelni a poharat és onnan nem volt megállás (annyira nem, hogy ma a reggelinél meg kellett ismételni a produkciót).

További híreink: sok boldogságot az ifjú házasoknak! (ma, miután beszéltem B.-val telefonon mondtam Ágónak is, hogy ő volt az, mire Ágó azt felelte: R. -- nemtom, mindenki legyen szíves nyilatkozni, hogy kiírhatom-e a nevét, mert ez a sztori így pl. elég fura)

Ha mifelénk jártok és Ágó egy pénzérmét nyom a kezetekbe, miközben azt mondja: "Bádi!", akkor onnan kezdve szólítsátok Boltos Bácsinak, kérjetek tőle bármit és ő előteremti, a pénzt pedig a pénztárgépébe rakja.

Elképesztő dolgokat vagyok megtenni egyes férfiakért. Jövő héten B.B. jön hozzánk Rómából és lemostam az ajtókat miatta. Nehogymá' azt higgye (így kell írni, megnéztem), hogy egy disznóólban élünk. Pedig.

Ajjajj

Nohát, az előbb írtam egy bejegyzést, amellyel az volt a célom, hogy eljuttassam minden kedves olvasóhoz Ágó kedvenc (biciklis) dalát. Aztán egy ponton rájöttem, hogy ezt már megtettem korábban. Sajnálom, így a mai bejegyzés elmarad.
Esetleg azt azért elmondom, hogy megrendeltük a(z általunk - mármint a szülők által) vágyva-vágyott triciklit.

Játékok

Talán említettem már, hogy Ágó meglehetősen mániákus (ha nem, akkor hát most mondom). A főzőcskézéshez mindig kér kanalat (KA-KA), de ha nem jó fajtát adunk neki, akkor lebiggyedt szájjal nyivákolni kezd. (Oké, én sem vagyok hajlandó bármiből meginni a reggeli kávékámat.)
A formaberakót (autós) ma simán megcsinálta. Egy hete még nem.
Ával ma megint vásárolósat játszottak - az új pénztárgép, ugye - és szerepet is cseréltek! Ágó volt a vevő. Nekem ez hihetetlen, hogy ilyen szerepjátékokat tud játszani, minimális szókinccsel. (Vásárlásnál vagy a közelben lévő dolgokat szoktuk tőle kérni, vagy valami rafináltat - mint pl. zöld korong, kék kocka stb., amihez értenie kell legalább két szót és ki kell választania sok tárgy közül a megfelelőt - vagy pedig zöldséget-gyümölcsöt, amit a könyveiből keres ki.)

Dübörög a nyár

Szanyban voltunk a hétvégén. Vonattal. Amit Ágó remekül bírt, oda- és visszafelé is. Néhány könyv, toll-papír, autó és markoló, tízórai/uzsonna elegendő volt, hogy lekössük. Sőt, a legfergetegesebb az volt, amikor a hazaúton azt játszottuk, hogy egymásnak dobáltunk egy képzeletbeli labdát hárman. Ágó szuperül vette a lapot, dobott és elkapott és nagyokat kacagott. Le is ejtette egyszer a lasztit a földre, onnan kellett felvenni. És mindezt az a gyerek, aki kapcsán nemrégiben azon elmélkedtem, hogy mikor tanul meg vajon elvonatkoztatni. Mostanában egyébként sem töprengek ezen sokat: úgy főz bablevest kavicsból és fűszálakból, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, hosszú tízpercekig elvan a különböző babái igényeinek kielégítésével (etetés, öltöztetés - amit én csinálok, de ő irányít - stb.).
Szanyban teljesen otthonosan mozog. Nem csak a házban, de az utcán is. Tudja, hol lakik a kakas, hol a Dédi (akkor is, ha nem a szokott úton megyünk a házhoz, hanem a falu felől jövünk), imádja a kutyát. És rajong a tévéért, majd nézzétek meg a képeket, hamarosan feltöltöm őket.
A kutya kapcsán említeném meg, hogy mostanában tényleg nagyot ugrott Ágó beszélőkéje is. Hónapokon keresztül a kutya az VA-VA volt, most egyik napról a másikra VAU lett (ahogy mi mindig is mondtuk neki). A béka ezzel egyidőben BÉKA lett, holott eddig csak valamiféle kuruttyolást hallatott, ha erről volt szó. Ugyanígy a ló. Már nem belenyerít a mindenségbe, ha a lovakról beszél, hanem szép szabályos NYIHAHA-t mond. Azt nem is tudom, hogy a harangszó mi volt, de valami abszolút nem bimbammszerű. Most már az is BIM-BAM. Fura. Ezek szerint eddig is jól hallotta, amit mi mondtunk, (sőt talán azt is hitte, hogy ő is ugyanazt mondja, amit tőlünk hall), csak kiejteni nem tudta ugyanúgy.
És egy csomó szót tud, csak úgy, egész meglepő.

Folytatom majd, egy csomó minden volt a fejemben, amit le akartam írni, de most elfáradtam. Meg kéne még kicsit tanulni.
Addig is, hallgassátok meg Ágó kedvenc dalát.