Fronthelyzet

Akárhogy is, én a hidegfronttól rendszerint jól alszom. És ez most is így volt. Idejét sem tudom, mikor aludtam ilyen finomat, mint az éjjel. Pedig a kis köhögős Huszimuki is idebújt a kanapétára mellém, de láthatóan ő is jól aludt végül (és a párnámat sem csaklizta el reggelre).

No de vajon

Vajon most, hogy elköszöntem szépen (legalább az egyik) szeminárium résztvevőitől, mert a jövő heti órákat már nem tartom meg (el ne felejtsek írni a másik szeminárium tagjainak) - vajon most piciA megragadja az alkalmat és
- még bent marad 3 hétig, amit én lazázással tölthetek? vagy
- kihasználva a holnapra ígért hidegfrontot pikkpakk megszületik?

Ma nem keveset ültem a kórház szülészetén és nézelődtem. És óóóriásinak találtam a gyerekeket! Jesszus?! Hogy lehet megszülni valami ilyen nagyot?! (pedighát Ágó sem volt éppen apró, piciA kisebbnek ígérkezik) És hogy lehet olyan higgadtnak maradni, mint az ott látott csaj volt, aki besétált, becsöngetett a szülőszobára és a világ legtermészetesebb hangján azt mondta: "Jó napot kívánok, azért jöttem, mert 4 perces fájásaim vannak." (pedighát én sem voltam pánikban, amikor Ágóval odaértünk annak idején). Az egész annyira hihetetlennek tűnik.

Kieg. az előzőhöz

De azért az vicces volt, hogy
- a védőnő - útmutatásaim alapján - elsőre megtalálta a szívhangot (nem szokta), de piciA egy pár mozdulattal úgy kimozgott a készülék alól, hogy utána se kép, se hang
- az a néhány mozdulat, na, igazából az volt a vicces. "Itt akar kijönni, a köldökén?!", "Juj, ez elég durva érzés lehet!", "Jólvan, nem mondom többet, hogy nem igazán mocorogsz!" - kommentálta a védőlány, ahogy piciA elképesztő helyeken és mértékben türemkedett ki rajtam

Terhességes (főleg)

Úgy terveztük, hogy a kanapétát mint ágyat, apu fogja felavatni, amikor ideköltözik az utolsó napokban, hogy kéznél legyen, ha szülni sietünk.
No, az lett, hogy
- a fene se tudja, mikor fogok szülni. Tegnap B. doktor megvizsgált és csak annyit mondott: "Mindannyian Isten kezében vagyunk, én nem tudom megmondani, hogy maga mikor fog szülni. Lehet holnap, vagy két hét múlva is. Vagy négy." Azért azt javasolta, hogy Á már ne menjen messzire, ha nem szeretne lemaradni az eseményről.
- Á viszont csúful megfázott (ami nyilván külön jó egy januárra eleve betervezett mandulaműtéthez)
Szóval végül a tegnap éjjelt hárman három ágyban töltöttük.
Mondjuk így is én aludtam a legrosszabbul, pedig piciA nyugton volt, de helyette a hasam (méhem) keménykedett egyvégtében. Ja, hát vicces, amikor B doktor azt javasolja, hogy a legelső egyértelmű jelre induljak a kórházba, ne várjak 10 meg 5 perces fájásokra, elég ha 40 percenként jön, máris menjek. Csakhogy felismerem-e én a fájást? Ágónál a magzatvíz kicsurranása eléggé kétséget nem hagyó jel volt, de fájni... Fájt, de csak ott a kórházban, és az rögtön 5 perces volt.
Ráadásul ma a védőnő soknak találta az akármit a vizeletben, amire a diabetológián azt mondták, hogy hát végül is ők is látják, de nem vészes. B doktor szerint se. Azért én persze aggódom, mert ez a piciA ez egy ilyen, hogy aggódom miatta.
Szóval, azt hiszem, holnap még elvonszolom magam tanítani, de az lesz utolsó. Hátha még belefér 1-2 hét pihenés.

Őszies, pihenős

Az van, hogy szokás mondani kismamáknak, hogy pihenjenek. Meg nekem azt is mondta csütörtökön a szonográfus, hogy nem tudja megmérni pici A. fejét, mert már annyira lent van, beékelődve. Hogy ha jön egy front, szerinte meg is születik.
És akkor összeraktam, hogy mindjárt szülök, és még nem is pihentem, sőt, ebben a félévben, azt hiszem, ezt különösebb nagyképűség nélkül mondhatom, bazi sokat dolgoztam.
Úgyhogy még aznap megkértem az én főnökömet, hogy vegye át a holnapi előadást (is, mert a következő kettőt mindenképp ő tartotta volna), bár a szemináriumokat szeretném még megtartani. De ez még semmi: ma elmentem reggel a diabetológiára, de ott a vérvétel után - a szokásoktól eltérően - hazazavartak, a főorvos asszonyt meg se kellett várnom, sőt két hét múlva nem kell mennem már ("Gondolod, hogy mi akarjuk levezetni a szülést?" - ez egy ilyen tegeződős családias biznisz, a terhességi diabetológia). Úgyhogy hazajöttem. Még épp időben, hogy elkapjam a fiúkat és én kísérjem Ágót oviba. Ami annyira-annyira jó volt: egy boldog kisfiú, aki nem is számított rá, hogy lát ma reggel (mint ahogy én se arra, hogy látom őt), egy kitudja mióta először időben munkába induló nagyÁ, a piac előtt egy felállított karácsonyfa, amitől Ágó éppcsak ugrálni nem kezdett örömében. Pici A a hasamban ugyan éppen a reggeli tornagyakorlatait végezte, de még az is olyan jó tud lenni (olykor).
Aztán hazabattyogtam, valamennyit dolgoztam és legvégül megnéztem végre az Eszkimó asszony fázik-ot, ami lehet, hogy pont ilyen taknyos-szürke novemberi napokra való, vagy arra, hogy két órán át kikapcsoljak, pihenjek, tévézzek (jesszus, én idejét sem tudom, mikor néztem meg csak úgy egy filmet!). Szóval, igazán jó most.

Meglepetés

Kinyitottam a szerkényt és rám mosolygott egy gyönyörű csizma!
Félreértés ne essék: tavalyi. Csak én teljesen, de teljesen elfelejtettem, hogy van nekem ilyen. Hát, máris várom a zimankót!

Egyébként most mindjárt elmegyek, hogy kezet fogjak és doktori címet kapjak egy egyetemen, amelyik a másik kezével (hogy úgy mondjam) épp alattam fűrészeli a fát. Faramuci helyzet.

T. néni történetei

"A minap egy kolléganőm behozta a féléves körüli kisbabáját, behoztuk a csoportba. Mondtam Ágónak, hogy hamarosan neki is megszületik az ilyen icipici testvére. Mire ő közölte: - Az én testvérem nem ilyen lesz, hanem újszülött."

"Még tavaly egy napon Ágó odajött hozzám és azt mondta: - T. néni, látom, hogy valami bánt. Gyere, öleljük meg a tuját, attól el fog múlni a rosszkedved. Megöleltük. Azután azt mondta, hogy ha máskor bánt valami, csak szóljak, mert akkor eljön velem újra megölelni a tuját, hogy ismét jókedvre derüljek. És ezt egy alig 3,5 éves gyerek. Miközben más észre sem vette, hogy rossz a kedvem."

Mondjuk ugyanez a gyerek ma majdnem hasba rúgott, mert a hasam volt épp rúgásmagasságban.

Szombaton Ágó eljött velem a piacra, ami nagyon jó volt. Menet közben ugrabugrált és énekelt, ami még jobb. Aztán vasárnap Ával mentek Zenekuckóra, ahol szintén jól érezték magukat, hazafelé állítólag fennhangon énekelgette, hogy "őszi éjjel izzik a galagonya". Rengeteget nevet és mosolyog, máskor meg el-elszomorodik, hogy vele nem foglalkozunk eleget (apád füle!), meg hogy oviba kell mennie nélkülem. Én vagyok az ő "anyukavirága", ő az én "kis szamárkóróm". Nagy szeretet- és szeretgetésigény mutatkozik mostanság nála, ami fakadhat abból, hogy ő most (óvónői szemmel is) belekerült valami első kiskamasz korba, meg abból is, hogy közeledik A. érkezése. Mához egy hónapra szeretném, ha megszületne.
Na, de igazából, amit mondani akarok, hogy minden szupi.

Fürdés közben

De miért kell fürdés közben (is) artikulálatlanul üvölteni?

24 órás pisi

Már akkor nagyon viccesnek találtam, amikor két hete hétfőn a diabetológián felvázolta a néni, hogy hogyan is kell ún. 24 órás pisit gyűjteni. Úgy t.i., hogy az ember egy egész napon keresztül egy azonos küblibe pisil, amit (az edényt) előzőleg akkurátusan kalibrál, mondjuk deciliterenként. A végén az összegyűjtött termésben megmeríti az erre hivatott kémcsövet és azt szállítmányozza el a laborba. Emellett egy másik kémcsőben egy reggeli középsugarasat is visz.
Hát, ma este kezdtem gyűjtögetni, és mondhatom, hogy komoly félelmeim vannak, hogy nem lesz elég a kiszemelt üveg, mert az csak 1,6 literes. No de akkor mi lesz, ha két üvegbe gyűlik össze a végén: összeöntöm egy lavórba és onnan merítek, vagy mi?
Mondjuk még ez is jobb, mint amit Á hitt, nevezetesen, hogy az összeset el kell vinni hétfőn. Mondjuk jót nevettünk, ahogy magunk elé képzeltük, hogy egy nagy tescos zacsiban beszállítom az üvegeimet és sorra kipakolom az asztalra. Vagy amin igazán majdnem bepisiltem (! jesszus, még az kéne, hogy ne az üvegbe menjen!), amikor felvázolta, hogy pakolok-pakolok és közben odaszólok a néniknek, hogy "Várjanak, még a férjem is hoz, csak parkolót keres." Hehe.

Mesék félálomban

Az úgy van, hogy este, miután megnéz(ünk) három Hupikéket, megesszük a c-vitamint (amiből mindig többet és többet követel, miközben én ravaszul a fél adagot - se - adom, mert minek is), megisszuk a vizet, pisilünk (ezeket többnyire Ával csinálja igazából), na akkor bebújunk az ágyba (már csak próbaszinten emlegetem, hogy esetleg megpróbálhatna elaludni egyedül is, igazából viszont olyan hulla vagyok olyankor, hogy tiszta szívemből örülök, hogy ágyikót látok), és amikor kificergi magát és elhelyezkedik, akkor aszongya, hogy: "Mesélsz fejbőlkitaláltHamisat?" (ezt naponta sokszor mondja egyébként)
És akkor kell mesélni egy Hami törpről szóló, de szigorúan egyedi és fejből kitalált történetet (néha egyéb paramétereket is meghatároz előre, de ez már csak így van - különböző szereplőkkel - legalább két éve: egy időben valami puli volt, aztán Hórihorgas a zsiráf, és nem is tudom, még hányan és mifélék). Én meg elkezdek mesélni. De ha becsukom a szemem, akkor egyben el is alszom. Így történhetett meg tegnap (is), hogy hülyeségeket beszéltem. A szereplők neveit persze mindig összekeverem egy idő után, de Ágó figyel és kijavít. Tegnap Márti mama is belekerült a mesébe (Hami kamrája helyett véletlenül mamáéba helyeződött át a történet), de igazán azt tetszett Ágónak, amikor - istenbizony nem tudom, hogyan juthatott ilyesmi az eszembe - a fejbőlkitaláltHamisba belekerült a "randalírozó egyetemi tanárok" szófordulat. Ezen hosszan mulatott. Én meg próbáltam legalább annyira felébredni, hogy rájöjjek, mi is volt az utolsó értelmes gondolatom (mármint persze a randalírozó egyetemi tanárok is nagyon értelmes, de hogy valami, ami a meséhez tartozik)...

Ami méltó egy gyerekhez, és ami nem

Bligeten autókáztunk a gyerekszobában, és megsimogattam azt a lüke fejét, mire ezt a kommentárt kaptam:
"Ez aztán a gyerekhez méltó élet! Autózunk, simogatnak!"

De sajnos nincs mindig ilyen jó sorsa, akárhogy is igyekszünk. Nagyon tudom utálni a reggeleket, amikor igazán ugyan nem kell sietnem, de a tökölődést se bírom, no meg szeretném, ha beleszokna, hogy nem szüttyögjük el a reggelt, mert nemsokára eljön majd az idő, hogy Á-val kell nekiindulnia a hideg télben, és Ának bizony időre kell érkeznie a munkahelyére. No szóval nem feszültségmentesek a reggelek. Meg néha a délutánok se, ha tanítottam egész nap, aztán gereblyéztünk egy órán át az ovi udvarán, közben piciA majd kirúgja az oldalam, és esedékes lenne az uzsonna is, a cukor miatt is, meg mert éhezek, ha nem kapok enni időben. Na, szóval ilyenkor nyűgös vagyok.
Ez a kicsi drágaság meg mit mondott a múltkor is egy ilyen kiélezett pillanatban, amikor már ráadásul fél órája hülye hangokat adott ki, fél lábon ugrabugrált és azt várta, hogy én ennek örüljek?

"Na de Tita, mivel vidíthatnálak fel?" - ezt mondta. És akkor ne érezzem magam egy undorító taplónak, aki a féllábon ugrálást és artikulálatlan dalolást direkte idegesítőnek találta, holott annak semmi más célja nem volt, mint az én felvidításom? De bizony undok féregnek éreztem magam, de legalább megtanultam, hogy nézzek már egy kicsit ki a fejemből ilyenkor és vegyem észre, hogy ő egyáltalán, de egyáltalán nem bosszantani akar! Mi mással is vidíthatna fel, mint hogy ő maga jókedvű! Szóval mondhatom, hogy ez igazán jó lecke volt.

Hogy mekkora lelke van ennek a kölöknek, annak utoljára tegnap este adta jelét. Bebújt az ágyikójába, amit imád, szereti a hideg ágyneműkbe fúrni magát és hemperegni, jól betakarózni és ficánkolni! És akkor hirtelen azt mondta ebben a vidám percben, hogy:
"Néha olyan szomorúnak érzem magam." - Mikor, Ágó? "Hát példáHul ilyenkor, most." - Mitől, Ágó? "Hogy nem vagy mindig ott velem, hogy oviba kell menni, hogy nem lehetünk együtt mindig." Finom kis összebújással meg lehetett azért vigasztalni, és úgy örülök, hogy kimondja, amit érez, de közben annyira sajnálom, hogy szomorú, még ha tudom, amit tudok, akkor is.
Hogy mit tudok? Azt, hogy az óvónénik imádják, nyíltan puszilgatják, mert tényleg nem lehet nem imádni, amikor a cuki kis fejével elmondja a magáét. Naponta látom, hogy az óvónénik mennyire kivételesen kedvesen kezelik (tényleg szembeötlő, hogy másokhoz képest mennyire máshogy viselkednek vele - és nem, nem azért, mert épp én vagyok ott, mert akkor is ez van, ha más szülő is ott van épp). És azt is tudom, hogy ő is szereti az ovit, csak hát éppen november van, szünet után vagyunk, hideg van és szürkeség, és mit mondjak, én is jobban szeretnék itthon lenni.

Festés után

Az a kis hang a wc-nkben a főnyomócső felől, ami az álmennyezet felől hallatszik, az bizonyára a csövön belüli csöpögés hangja, semmi esetre sem egy újabb repedésen keresztül szivárgó vízé.

Akkor most már Katusra is vigyáznak az Égből

Így foglalta össze tömören Ágó a ma délelőtti eseményeket, illetve a délutáni alvás előtt még dalba öntötte, hogy: "Nagyon jó volt Katus keresztelője!"
Fura nézni, látni, hogy lesz egy kis hisztizsákból nagy és okos, karórás (bár ma elfelejtette felvenni) fiú.

Mondjuk azt hiszem, hogy a festés utáni takarítást már baromira unja, cserébe tömi magába a pemetefű cukrot (bár újabban lehet korlátozni) és számolatlanul nézi a Hupikéket.

Őszi szünet folyt.

Szóval ez egy remekül kitalált szünet, mert véletlenül sem tudunk pihenni. Mondjuk semmikor máskor nem tudtuk volna megcsinálni a festést se, a festő maga pedig egy merő pozitív csalódás volt (eleve kb. 70e-rel alatta kért a többi jelöltnek, de végül az előzetesen becsült összegnek is csak a felét kérte, ezen kívül pontosan érkezett, betartotta az összes ígéretét és még gyönyörű tisztán is tartotta a lakást, szóval ha jó festőmázolóra van szükségetek, tudunk ajánlani!).
Tegnap hazaköltöztünk Bligetről. Alig 2 óra alatt sikerült is megtenni a kb. 35 perces távot. Néha arra gondoltam a dugóban ülve, hogy milyen jó, hogy nem a szülészetre tartunk éppen, mert akkor frankón egyedül kéne megoldanom a szülés levezetést ott az út közepén.
Ma egész nap takarítottunk. Közben néha arra gondoltam, hogy mit is szólna B. doktor, aki szerint én már inkább ne ugrabugráljak (bár ugyanakkor azt is gondolja, hogy ha esetleg sikerül megszülni kicsiA-t úgy, hogy karácsonyra itthon legyünk, akkor én tutira sürögni-forogni fogok - de megnyugtattam, hogy nem, én a karosszékben fogok ülni és gyönyörködöm a gyerekeimben).
Az esőt nem is bánom, hiszen az orrunkat se dugtuk ki egész nap.
De a félévi vizsga anyagát, a zh-kat és egyéb munkáimat megcsinálhatná helyettem igazán valaki.