Őszies, pihenős

Az van, hogy szokás mondani kismamáknak, hogy pihenjenek. Meg nekem azt is mondta csütörtökön a szonográfus, hogy nem tudja megmérni pici A. fejét, mert már annyira lent van, beékelődve. Hogy ha jön egy front, szerinte meg is születik.
És akkor összeraktam, hogy mindjárt szülök, és még nem is pihentem, sőt, ebben a félévben, azt hiszem, ezt különösebb nagyképűség nélkül mondhatom, bazi sokat dolgoztam.
Úgyhogy még aznap megkértem az én főnökömet, hogy vegye át a holnapi előadást (is, mert a következő kettőt mindenképp ő tartotta volna), bár a szemináriumokat szeretném még megtartani. De ez még semmi: ma elmentem reggel a diabetológiára, de ott a vérvétel után - a szokásoktól eltérően - hazazavartak, a főorvos asszonyt meg se kellett várnom, sőt két hét múlva nem kell mennem már ("Gondolod, hogy mi akarjuk levezetni a szülést?" - ez egy ilyen tegeződős családias biznisz, a terhességi diabetológia). Úgyhogy hazajöttem. Még épp időben, hogy elkapjam a fiúkat és én kísérjem Ágót oviba. Ami annyira-annyira jó volt: egy boldog kisfiú, aki nem is számított rá, hogy lát ma reggel (mint ahogy én se arra, hogy látom őt), egy kitudja mióta először időben munkába induló nagyÁ, a piac előtt egy felállított karácsonyfa, amitől Ágó éppcsak ugrálni nem kezdett örömében. Pici A a hasamban ugyan éppen a reggeli tornagyakorlatait végezte, de még az is olyan jó tud lenni (olykor).
Aztán hazabattyogtam, valamennyit dolgoztam és legvégül megnéztem végre az Eszkimó asszony fázik-ot, ami lehet, hogy pont ilyen taknyos-szürke novemberi napokra való, vagy arra, hogy két órán át kikapcsoljak, pihenjek, tévézzek (jesszus, én idejét sem tudom, mikor néztem meg csak úgy egy filmet!). Szóval, igazán jó most.