Nicsak!

Ez a 100. bejegyzés.
Annyit jegyeznék csak meg, hogy ma, amikor a focipályán piciÁ belenézett a napba, így kiáltott fel: "Világít a lámpa!" Ez volt az első tökéletesen ragozott mondata. Még ha a tartalmát tekintve némiképp sántított is a dolog. Aztán egyébként becsukta a szemét és azt mondta: "Sötét." (A világos-sötét az mostanában nagy kedvenc, meg ez a szembecsukósdi is.)

Befűtöttünk

...nohát. Pedig okt. 1. lett volna a kitűzött cél, bár hát tök mindegy, de milyen dolog már ez a hirtelen hideg. Főleg a szél. Bár egyelőre csak a nagyobbik Á-n észlelhetők a megfázás erős tünetei. Nekem meg mondjuk hónapok óta folyamatosan folyik az orrom, lehet, hogy ez már nem az allergia.
Tök sok cukiság van, de most hirtelen nem tudom felsorolni őket. Az egyik igazán vicces, hogy Ágó néha azt kiáltja: "Szeret a mama!" Biztos nem találjátok ki, ezért megmondom, hogy ilyenkor arra gondol, hogy énekeljük el - a lehető leginkább hadarva - a Mézga Géza nyitódalából azt a részt, hogy: "Papamamagyerekekcsupaszívszeretet". Még táncol is hozzá. Akkor is, ha a kádban ül. Ökölbe szorítja a kis mancsait és rázogatja őket. Elég vicces.

Nem haladok, nem haladok.

Holnap meg...

Ágónak szép új frizurája lett a hétvégén (nem is volt akkora nagy eset, nem kellett küzdeni), elképesztő ütemben bővül a szókincse. Az elmúlt héten először hagyott simán faképnél, hogy valaki kvázi-ismeretlennel (mondjuk fél évente ha találkoznak fél órára) elmenjen liftezni (félreértés ne essék, ennek én tökre örülök!), és most hétvégén történt meg az is először, hogy tudtam dolgozni úgy, hogy ő közben ugyanabban a házban volt, de nem foglalkozott velem.

Holnap meg - tudjátok mit - akár gondolhattok is rám, reggel is, meg délután is; az sose árt.

A becsapott gyermek

Nem, igazából nem csapjuk be. Csak picit.
Megpróbáltuk ugyanis meggyőzni arról, hogy az ilyen nagyfiúk, mint ő, már nem esznek tápit cumisüvegből vacsorára. Jól teleetettük kenyérrel, felvágottal, kakaóval, a következő alkalommal meg tejbegrízzel, de amikor a mesike utáni lámpaoltásra került a sor (máskor ilyenkor kerül elő a tápis üveg), akkor ő hangos "VACSI! VACSI! VACSIKA!" kiáltások közepette követelte a jogos jussát. Úgyhogy kapott tápit, jól meg is fájdult a hasa.
Átmeneti visszavonulás után ismét nekiindultunk a csatának. Ezúttal a tápi helyébe tejet raktunk (ismét felrúgva egy korábbi nagy elvet, miszerint tápin és vízen kívül semmit nem kap cumisüvegből, tanuljon meg rendesen enni meg inni). És láss csodát! A gyermek szó nélkül itta a lét, pedig máskor hallani sem akar a tejről. Ki érti ezt? (Egyébként annak idején, amikor először kapott tápit anyatej helyett, akkor is izgultunk, hogy hogy fog reagálni. És ugyanígy nem szólt semmit, hanem cipp-cupp benyalta azt is.)
Így most itt megállunk, elsőnek az se rossz, ha nem kell kisebb vagyont költeni a tápszerre. Aztán majd csak meggyőzzük valahogy, hogy ne cumisüvegből - és fogmosás után - cuppogjon az elalváshoz.

Vannak

ezek a furcsa viszonyok. Amiket sosem fogok tudni megmagyarázni, mert az még csak-csak tudom, hogy én hányadán kezelek embereket, de hogy ők engem...

Meg vannak egy nyomorult hét után nagyon szép péntekek és boldog szombatok.

No, és vannak sürgős és már rég elmúlt határidők, úgyhogy itt abba is hagyom a mélyen szántást.

vw polo ferdehátú

ez van beírva a gugli keresőnkbe... bezony, felmerült, hogy könyvespolc helyett autót veszünk. de még csak a tervezős stádiumban vagyunk.
nem is ezt akartam írni, hanem hogy: Még egyszer nagy gratula, Gy.! Megesz a sárga irigység, nagyon ügyes voltál! (meg persze tök jól esik, hogy olvasol :)

autón kívül egyébként munkát is keresek legújabban, hátha a több feladat jobb időbeosztásra serkent (vagy legalább több lesz a pénzünk és főleg a munkaviszonyom tőle). mert ha hiszitek, ha nem, a gyerek munkaviszonyból lesz. munkaviszony nélkül is tud lenni, csak félő, hogy felnevelődni nem tud (nyilván fel tud, de mennyivel jobb már gyed-et kapni, mint nem).

látszik-e a bejegyzésen, hogy késő van, fáradt vagyok és megittam egy nagy adag búzasört?

Jajka, titajegy és titapóni

Eljött a kicsinyitőképzős korszak. Ennek egyik gyöngyszeme a JAJKA (értsd: kicsi, aranyos jaj), de persze vannak ennél egyszerűbbek is, úm.: bagolyka, macika, polipka, sütike, focika és társaik(ka).
A héten jártunk kétszer is a Margit-szigeten, mert Ágó gólyát szeretett volna nézni és több kedvem volt oda ellátogatni, mint az Állatkertbe trolizni. Elképesztően élvezte (és szerintem még fogja is) a szigeti Vadaskertet. Kicsi, átlátható, kedves az állatgondozó bácsi. Először megszeppenve, másnap már magabiztosan szaladgált és mutogatta nekem az állatokat (és megnevezett mindent, de mindent, megint leesett az állam). Miután már jó barátságba kerültünk a gondozóval, megkérdeztük a pónik nevét. Vilma, Zsuzska, Kloé és Gyöngyi - így hívják őket. Azonban elkövettem azt a hibát, hogy elárultam Ágónak, hogy a Zsuzskát úgy hívják, ahogy engem. Onnan kezdve az a ló mán csak Tita volt.
Mint ahogy titajegynek hívják a kezén látható anyajegyet is :) (pedig ott azt mondtuk neki, hogy anyajegy - ő fordította le saját magának).

Jajj, mindezek ennél sokkal viccesebbek és megérdemelnék, hogy ennek megfelelően hosszabban írjak róluk, de most nem megy. Mindegy, így legalább nem rablom sokáig senki idejét.

KIKAKO és az autó 2. rész

Ezt - igen, kizárólag a második részt - naponta megnézzük + minimum egyszer (a délutáni altatásnál), de alkalmanként kétszer (reggel, felkeléskor is) el is olvassuk a mesekönyvből.
Nem mellékesen a videó kedvéért a egy újabb internetes klub tagja lettem, mert a korábban használt videómegosztó oldalról levették a második részt (most vajon azért, mert mi minden nap megnéztük? de hát azért tette az illető oda, hogy mások is lássák, vagy nem?)

zs

Hol ilyen, hol olyan. Esős, őszi. Nehezen haladós, nyafogós. Jó meg rossz.

Na, akkor vissza a tudományhoz!

Festék, ecset

Tök ügyesen fest. (Tegnap Ával voltak itthon és valahogy szóba került közöttük a festék/festés dolog. A részleteket nem ismerem, csak azt tudom, hogy ma úgy indultunk el itthonról, hogy bizony be kell mennünk egy boltba, ahol lehet ecsetet és festéket venni. Mivel éppen olyan helyre mentünk, ahol van is ilyen bolt a közelben, a zuhogó eső ellenére beszereztük a szajrét.) Még azt is érteni tűnik néha, hogy nem kell odanyomni az ecsetet, elég csak simogatni vele a papírt.
Egyedül azt nem tudtuk megbeszélni, hogy ebéd után már nem vesszük elő a szettet, mert aludni kell.
Így hát (miután ebéd közben egyszer majdnem megfulladt, mert ahelyett, hogy rágott és nyelt volna, azt kiabálta, hogy "FESTÉ") ebéd után egy kb. negyed órás elképesztően durva hisztit csináltunk végig. Ő tombolt, dobált, széket borogatott, üvöltött és taknya-nyála folyt (esélyesnek tűnt, hogy a kaját is kihányja, annyira üvöltött), én meg egyszerre sajnáltam és próbáltam megnyugtatni. Az eredeti koncepcióm az volt, hogy hagyom, hadd tombolja ki magát. De tényleg annyira belelovalta magát, hogy már a testi épségét féltettem, ezért próbáltam közbeavatkozni. Kevés sikerrel. Aztán valahogy túl lettünk rajta.
Rossz, mert mostanában elég nyűgös amúgy is. Dackorszak, vagy mifene. Tudom, hogy ez nagyon fontos az ő pszichés fejlődésének meg minden, de azért elég rémes nézni-csinálni. Pláne, hogy ebben a festékes helyzetben az ő szempontjából nézve én tényleg egy nagy genyó vagyok. Hiszen mi okom lehet arra, hogy nem veszem elő ebéd után. Semmi. Egyszerűen hatalmi szóval úgy döntök, hogy nem veszem elő és kész. Mert erősebb és nagyobb vagyok. (Hiába tudom én, hogy azért nem veszem elő, mert akkor soha-soha nem lenne alvás többé. És ezt el is mondtam neki, hogy aludni kell ilyenkor, de alvás után festünk majd újra. De azért az előttem is teljesen világos, hogy ez az ő szempontjából roppant gyenge érv.)
Na, mindegy. Most alszik (btw angol altatót énekeltem neki, mert az a könyv volt elől, és hiába akartam magyarra váltani, ragaszkodott a Twinkle twinkle little star-hoz).

Folyt.

Mondjuk most épp arra lettem figyelmes a számítógép előtt dolgozgatva, hogy jég hideg az orrom. (De a kezem nem, úgyhogy még nincs minden veszve.) Igen, és este is fáztam az utcán.

Ágó viszont úúúúúúúúúúúúútál hajat mosni. És bömböl. És szegény. De közben egy elképesztő hisztipók. (Nem a hajmosásos hiszti miatt, azt elfogadom, hanem úgy általában.)

Hidegek

Azt hiszem, nem bánom, hogy vége a nyárnak. Jó kis nyár volt, de jó kis ősz lesz, ami jön, meglátjátok!

Asszociációk

Ágó mindig elképeszt, ahogy egyik dologról egy másikra asszociál. Vagy nem is asszociáció ez, inkább csak az emlékezete sajátos működése, a látott-hallott dolgok remek összekapcsolása. Ma pl. mondtam neki, hogy ne csoszogjon, mire azt felelte: DÉDI.

Továbbá mindig is vártam, hogy valaki ismeretlen idetévedjen a blogomra, valami fura keresőszóval a guglin át. És lám: ma valaki Debrecenben beírta, hogy "pénztárgép" és ide jutott. Asszem Ágó büszke lenne. Bár félek, hogy az illető nem azt találta, amit keresett. Azért remélem, jön még máskor is.

Nagyfiú

Vagyis már nem baba. Mondjuk az egyik anyukatárs aszonta erre a felvetésemre - mármint, hogy Ágó már nem baba többé - hogy szerinte régóta nem az. Lehet, de most az új őszi szerkójában tényleg annnnnnyira máshogy néz ki. Eleve már az is furcsa, hogy a ruháinak mérete van. Nem picik, hanem van kiterjedésük. Első sorban a cipőjének. Ami 24-es, de akkorának tűnik, mint egy csatahajó.
Na mindegy.
Egyébként a beszédben is új fordulat állt be. Már nem csak főneveket használ, hanem igéket is (elment, tolja, eltört, guggolok, kérek - ezek jutnak eszembe hirtelen, de talán van többi is; napról napra jönnek elő azok a szavak, amiket passzívan ki tudja, mióta tud).
Ellenben a wc smafu, és a bili is csak kivételes esetekben működik, jóllehet, pontosan tudja, mikor fog pisilni. Tudja, szól, de nem hajlandó kimenni. Gondolom, ebben az esetben is a türelem a megoldás.
Egyébként meglehetősen büszke is lehetnék magamra, ha nem lennék nagyon szerény is, mert szerintem tök jól bírom cérnával. Pedig tényleg, igazán fárasztó tud lenni. Több oka van, hogy mégis inkább a türelmet választom (ami persze nem jelenti, hogy időről-időre nem vagyok mégis egy megveszekedett idegzsába, kiabálós hárpia): egyrészt sokkal célravezetőbb (ha türelmetlenkedek, kiabálok, veszekszem, akkor csak bepörög és még sokkal tovább tart, mire elérjük a kívánt célt), másrészt ma, mikor kijöttünk a turkálóból (messze jobb cuccokat lehet ott találni Ágónak, mint bárhol máshol), hallottam, ahogy egy anyuka azt mondja a gyerekének: "Semmit nem tudok csinálni tőled, mert mindig hisztizel, most is ki kellett jönnünk." A gyerek kisebb volt, mint Ágó. Melege volt, unta, akármi. Ezért sírt. És erre az anyja ezt mondta neki. Nekem meg felállt a szőr a hátamon. Azt hiszem, még semmit se hárítottam így Ágóra, meg remélem, nem is fogok.