MGK és Róma

A múlt héten nem jutott idő megírni, hogy újabb kisKaktusz született. Isten hozott! (Remélem, azóta otthon is vagytok már!)

Közben meg Mami-Papi, Ágó meg én elrepülőztünk Rómába. Bizony.
Brunonál lakunk (ő meg az anyukájánál).
És remek nekünk.

memento

Ágó azt állítja, hogy akkor is velünk fog lakni, amikor már felnőtt lesz. Lesz családja, gyereke, de velünk fog lakni. (persze nem szeretném, ha ez így lenne, de felírom, hogy legyen mit az orra alá dörgölnöm, amikor majd 18 évesen közli, hogy albérletbe kíván költözni)

Azért is akar velünk lakni, hogy tudjon vigyázni Andorra, ha mi esetleg meghalnánk.

Levágtuk

Andor gyönyörű fürtjeit... Azt hittem, sajnálni fogom, de az az igazság, hogy 1.) nagyon csapzott bírt lenni, 2.) nagyon utál hajat mosni és szárítani, ami hosszú hajjal felér egy gyerekkínzással, 3.) annyira cuki a feje, hogy valójában a haja hossza nem is számít. Az eddigi kis angyalkánk helyett most egy ízig-vérig pasasunk van, de így is szuper.
További rövidhírek: maga kanalazta az uzsonnáját, valamint keresztülgyalogolt a gyerekszoba szőnyegén.
Megállíthatatlanul felnő és maholnap azt vesszük észre, hogy "már nem velünk jön forrócsokizni, hanem a barátnőjével"*

* tegnap a Ma-Pa (értsd: Mamika-Papika)  Gyerekfelvigyázó Team segítségének köszönhetően sörözni mentünk Ákossal és két barátunkkal (vagy legalábbis kollégánkkal. nehezek ezek a definíciók). Miközben ők itthon mulattak (és kiderült, hogy Andor remekül visszaalszik Papikával is, ami jó hír, bár a Ma-Pa GyT-re nézvést tartogat jövőbeni veszélyeket...), mi megtudtuk - sok egyéb mellett - hogy milyen nehéz is megélni egy anyának, amikor a fia kirepül.