Az alvásról

Ágó nem hajlandó a saját kiságyában elaludni. Bár ami azt illeti, nem is nagyon erőltetem. Ebéd után belebújik az ölembe egy könyvvel és mesélek neki meg énekelgetek és normál esetben 10-15 perc alatt elalszik (van hogy 2 is elég, van hogy 40 is kell). Este meg úgy megy, hogy a szobájában lévő nagy ágyon hempergünk kettecskén, mesélek meg ő is mesél, aztán előbb-utóbb elalszik és át lehet tenni a saját ágyába. Ha ilyenkor megkérdezem, hogy betegyem-e az ágyába, azt inkább fenyegetésként értelmezi (és valóban: ha beteszem, üvölt és kér, hogy vegyem ki). Nem tudom, miért gondolom, hogy ha majd egyszer beszélni fog, akkor el tudja mondani, hogy mi a baja, miért nem akar az ágyikójában elaludni. Mondjuk a választ persze tudom enélkül is. Azért, mert ott nem lehet anyuhajat, meg anyufület tépázni és főként nem lehet odabújni egymáshoz. Mert a nagy és vagány kisfiú persze néhanapján, ha rossz a kedve vagy álmos, akkor bizony nagyon is pici fiú, akit a legjobban azzal lehet megnyugtatni, ha az arcát a tenyerembe hajthatja. Ő találta ki: egyszer megfogta a kezem és odahúzta, hogy a tenyeremet tapasszam a fülére. Azóta ez megy, ha bármi baj van: jön és a kezemet keresi. Az utóbbi időben néha válogat is és nem mindegy, hogy melyik kezemet adom (emiatt néha elképesztően kifacsarodott pózt kell felvennem, mert nem olyan könnyű ám akárhogyan tenyérbe venni egy babafejet. De altatás közben van ennél jobb is. Minden egyes este eljön egy pont, amikor odamászik mellém és úgy rakja a fejét az én fejemre, hogy a füleink egymáshoz lapuljanak. Gondolom, ilyenkor kihallgatja a gondolataimat, vagy mittomén, minden esetre ezután nem sokkal el szokott aludni.

Ráadásként feljegyzem gyorsan az egyik legújabb fura szokását: felmászik az ágyra és minden ott található tárgyat megnyalogat kicsit. Párnát, ágytakarót, pokrócot. Nem tudom még, hogy ez mit is szolgál.

Hétköznapi dolgok

Elképzelhető, hogy a pécsi hétvégéről szóló bejegyzés sosem fog elkészülni. Ez már csak ilyen: vagy megírom rögtön vagy ki tudja mikor (ld. még disszertáció-írás). De sebaj, ott vannak a fényképek, abból ki lehet találni, hogy milyen jól éreztük magunkat (bár az nem látszik, hogy volt sok zivatar, sok séta, kellemes beszélgetések kedves ismerősökkel, Ágó sütött nekünk pizzát egy pizzázóban, ahol egyébként volt még kerti szökőkút teknőssel és szárazföldi teknőssel, vadászgörény meg kerti giccs gombákkal), jártunk játszótereken, Ágó összeszedte az első igazán férfias egész alkarnyi horzsolását -- és nem sírt nagyon --, meg ilyenek).
Most viszont újra itthon vagyunk és már másfél napja nem esik az eső - köszike Időmanó, látod anyu, mégis csak jó helyen fenyegetőztem - úgyhogy minden remek. Meg akkor is remek, ha esik, mert tulajdonképp bezárva lenni is imádunk (pláne, hogy igazság szerint mindahányan kicsit meg vagyunk fázva és valami gyomortáji bizgerga is zavarja a fiúkat mostanában.
Ha be vagyunk zárva, akkor itt vannak a barátaink, GaKa és a maci:



Akiket nem csak a fülüknél fogva rángatni lehet, de néha-néha egy jó kis bőröndös utazás és bőröndi ebéd is belefér:



De ha a barátaink épp nagyon elfoglaltak és nem érnek rá se játszani se utazni (se enni), akkor sincs baj, mert akkor meg le lehet ülni nyugodtan olvasgatni (a lakás bármely pontjára elhurcolható kisszékbe).

Pingvinek

Bocsánat, most meg csak ennyire futja. A pingvinekre. Viszont nagyon ügyesek. Oda mennek, ahová a kurzorral hívod őket.

Kedves Időmanó!

Félreértetted a múltkori üzenetemet, ha azt hitted, azt kérem, hogy a s**gemig érjen a víz. Kérlek, most már igazán nézz magadba.

Pécsi hétvége

A szöveges beszámoló még várat magára, de a képeket már meg tudjátok nézni a májusiak között.

Ma sem tanult meg beszélni

De biztos csak azért nem, mert szebb idő lett és kimentünk, mi több új játszóteret hódítottunk meg.
Viszont! Este előbb alaposan szétrágta a cumiját (két napja keletkeztek az első kis lukak a szilikonon, ma altatás közben viszont többé-kevésbé elrongyolódott a cucc), aztán a kezembe adta, végül elaludt nélküle. Cumi nélküli alvás utoljára a születését követő napokon volt. Mert ugye nekem vannak elveim: pl. hogy az én gyerekemnek sosem lesz cumija. Aztán valahogy kb. a második itthon töltött napon lett.
És azóta egyszer nyöszörgött is álmában, bementem, hogy hátha szüksége van mégis a cumira. De nem volt.
Lehet, hogy ilyen egyszerű lesz a leszokás? Jó lenne.

Jó a rosszban

A sok bezártság hatására Ágó ma megtanult masírozni (magas térdemeléssel járni), valamint kígyót görgetni gyurmából.
Azt hiszem, ha így meg tovább, holnap megtanítom beszélni végre.

Az időmanónak

pedig csak annyit szeretnék üzenni, hogy nyasgem.

Dalok

Mostanában szokta kérni a kedvenc dalait.
A "Tavaszi szél" dallamát tök jól tudja, még a szavakat is igyekszik formálni (ld. "iáóóóó- iiáááóóó", úgyis mint "virágom virágom"). A "Megy a gőzős"-höz előveszi azt a könyvet, amiben először találkozott vele és hevesen "gagagá"-zni kezd. De a kedvencem a "dududu", ami szintén tökéletes ritmusban és dallammal hangzik el. Ez a Kodály-féle "Volt nekem egy kecském"-ből a "tudod-e".

A hidegről

Amikor kisütött délután a nap, egy csapásra elmúlt a térdfájásom. Jesszus, hát elég kripli vagyok.
Az Akadémián viszont igazán szigetelhetnék az ablakokat, mert az azért nem járja, hogy mozog a függöny a széltől (bármekkora tornádóról van is szó).
Bár tényleg nem akármilyen szél volt ez a mai: hazafelé a Jászain az történt, hogy mentem előre, csak nem haladtam.
A fiúk meg remekül elvannak nélkülem, úgyhogy jelentkezhet bárki, aki egész napos programra hívna, csak eddig Ágó miatt nem akart. Csak nagyÁval kell megalkudni, hogy szabit tudjon kivenni...

adó

Apu biztos azt mondaná, hogy este fél 11-kor, az ágy tetején ülve, pizsamában nem lehet adóbevallást csinálni. (Úgyhogy egy részét meg is hagyom holnapra.)

Továbbra is esős

Nem egészen úgy lett, ahogy gondoltam. Ágó egész jól bírja a bezártságot, én viszont ma délutánra teljesen amortizálódtam. Minden ízületem fáj, néha ráz a hideg. Azt hiszem, semmi komoly, csak a sok szürkeségtől nyilván előjöttek az ilyen korban már normális reumatikus fájdalmak. Hehe. Meg az amúgy sem túl magas vérnyomásom (egyszer a szülésznek
sikerült 120/90-et mérnie, meg is jegyezte - mint tudjuk egyébként tényleg humoros ember - hogy bizonyára nagyon felhúztak, mielőtt a vizsgálatra érkeztem) ettől az elképesztő időtől, azt hiszem, megszűnt lenni. Kóválygok, na. Egyébként meg vacakul aludtam, mert a legkisebb nem tud szuszogni, ha náthás (nohát) és akkor nyikorog és anyamelegre vágyik. Annyira, hogy az éjjelt velem töltötte a nagyágyban (még sosem volt ilyen), nagyÁ-t meg száműztük az ő szobájába (nem, nem a rácsos ágyba).
Sebaj, holnap még itthon lesz nagyÁ, én meg megyek a tutoriális védésre (mármint a tutor védi saját magát), vagyis kimozdulhatok itthonról. A srácok - ha nem bírják tovább - elmennek megnézni a vízesést a bevásárlóközpontba. Uhh, hát ide jutottunk. Már egyszer éltünk a közelség adta lehetőséggel, és mit mondjak, Ágó le volt nyűgözve. Meg még szökőkút is van. Szuper.

Esős

Én még csak ellenék ezzel az esővel, de Ágónak még nem tudom, hogyan magyarázom meg, hogy bent kell rostokolni folyton. Ráadásul tegnap megfázódott a parkban pacsálás közben, úgyhogy most vacakul is alszik. Szóval, elmaradt a házassági évfordulós vacsi, pedig jól elterveztük, hogy ma lelépünk.
Viszont most már "álmából felébresztve" is beszél, legalábbis az előbb nem nyivákolni kezdett, mikor felriadt valamire, hanem azt mondogatta, hogy "oda-oda". Gondolom, közben mutogatott a szájába, hogy kéri vissza a cumiját.

Ez történt öt évvel ezelőtt

Aranyoskodások

- reggeli közben a lekvároskenyér katona körbe-körbe megy a tányér peremén, miközben Ágó azt mondja: "ssss-ha-ha"
- elesett kartársnő vigasztalása simogatással és virággal, közben együtt érző hüppögés
- vacsi közben a falon lévő képre mutat és a cumija mellől, mint Popeye a pipája mellől, csak annyit mond: IÁÚÚÚ
- és ma du. a "GÓLYA"-t gyakorlota: "góóa", "góga"

Update: a gógát továbbra is gyakorolja, de van még egy nagyon cuki! Mikor azt mondom neki: "Ágó, most már ideje aludni, csukd be a szemed!" akkor ő a hüvelyk és a mutatóujja közé csippenti a felső szemhéját és lehúzza, hogy becsukódjon.

Mármint hogy MINDENHOVA FELMÁSZIK

Egy kis egyensúly gyakorlat.


Itt meg látszik a szemén, hogy menekül. ("Menekül-menekül"-hogy Palkót idézzem.)


És egy kis levezetés.


További képek a szokott helyen.

Könyvrendelés

Mióta kipróbáltuk, tudjuk, hogy postán könyvet rendelni csudijó.
Most egy olyan helyről rendeltünk, ahol megkérdezték, hogy a választott könyvek mellé elfogadunk-e egyet ajándékba is. Hogyne!
Oké-oké, sejtettem én, hogy a máshogy el nem sózhatóból fognak egyet hozzácsapni a csomagunkhoz, de azért jót mosolyogtam, amikor a két szociológiaelméleti és két abszolutizmusról szóló könyv mellett Robin Cook: Az agy c. bestsellerét találtam a borítékban. Na ja, kapcsolódjon ki a sok kockafej is.
Ha valaki szívesen látná a Cook könyvet a könyvtárában, csak szóljon!

Haladó pálya

Na, aki már elég ügyesnek érzi magát babakocsis közlekedésben, az látogasson el a könyvelőnkhöz babakocsival és egy csokor virággal, és próbáljon ott beszállni a liftbe!
Egyébként Ágó remekül viselkedett (mint mindig), amíg mi ellenőriztük az adóbevallásainkat. (Rajzolt, kapott kiflicsücsköt, felfedezte a fürdőt stb.)
Én nem tudom, egyikünk se analfabéta, de hogy adóbevallást még életünkben nem sikerült hibátlanul kitöltenünk, az bizti. Általában vidámabban jövök el, mint ahogy oda mentem. Most is így történt: Ának ugyan be kell fizetni a frankfurti kéjutazás miatt egy elég magas összeget, de azzal kalkuláltunk előre (még ha persze azért most nagyon rossz érzés lesz is tényleg befizetni), én viszont - köszönhetően az idejekorán megszűnt egyetemi állásomnak - visszakapok egy rendesebb summát. Éljen-éljen!

A Honvéd téri park pedig nagyon szép, különösen eső után, ha csak Ágó meg én rohangászunk benne.

Tatának sok szeretettel!

Boldog tizediket!
És még legalább tízszer ennyit!
Tudom, hogy már tavaly is ezt küldtem, dehát nincs ennél jobb. És csak holnap - vagy amikor arra jár a május 12-e - hallgathatod meg. Vagy amikor megjöttök a vadnyugatról!

Hogy ma evett a cukkinis-paradicsomos tésztából, ráadásul jó étvággyal, az reménykeltő. Az elmúlt napokban ugyanis nem akaródzott ebédelnie, vagy legfeljebb úgy, hogy ha közben ő is etethetett minket (ha saját kanalat/villát kapott, akkor csak szerteturkálta a kaját). A "tita" az viszont bejött ismét. Ja, van új szó is: da-da, ami a daru, mármint a gép és a ka-ka, ami meg a lekvár alá való kalács. Végül is mit izgulok, már legalább egy 10 hónapos gyerek beszédkészségét mutatja.
Igazából tényleg nem izgulok. Beszélni nem tud, de azt egy focistának tulajdonképp nem is kell. Márpedig Ágó jelen állás szerint a labdát szereti a legjobban (meg a mamákat és Dodót). Tegnap reggel cérnavékony hangon - ahogy egyébként sosem szokott beszélni, Ágónak kérem orgánuma van - azzal ébresztett, hogy: "góóóóól". Aztán hamar hozzátette, hogy "mama" meg hogy "kuka". Gondoljon ki mire akar.
A parki lét kezd kicsit nyugodtabbá válni, ma csak egy kisfiúra dobott homokot és csak Hanka fejét rajzolta össze krétával, egyébként tök nyugisan elvolt: bogarat lestünk, szökőkútban pacsált és rohangászott ezerrel. Minden nap összejön a 10-14 ezer lépésem (mert van lépésszámlálóm, onnan tudom).
Viszont MINDENre felmászik.

EK

Egyébként meg Európa Kiadó.
Ez a koncert nagyon rég volt. És kb. három óra hosszú volt, szünettel. Ának el volt törve a lába, és utána gyalog mentünk haza a Csalogányba a Gödörből.
Mondtam már, hogy ma éveket repültem vissza?

Régi-új és a kopasz

Voltam ma a könyvtárban. Nem is számítottam rá, de nagyon jó érzés volt. A mikrofilm nézésnél egyébként kevés rosszabb dolog van a világon, de ma meglepetten néztem a kezeimet, hogy milyen ügyesen teszik be a filmet a gépbe. Arra gondoltam, hogy talán még sötétben is menne, annyit tekertem már életemben és ezzel egy időben vissza is huppantam lélekben néhány évvel ezelőttre, rájöttem, hogy én ezt (a könyvtárazást, a kutatást, atyaég, lehet hogy még a disszertációírást is) tulajdonképpen szeretem csinálni.
Persze ebben sok minden egyéb apróságnak is szerepe van: kellemes találkozásnak az odaúton, a sétának a Várban a könyvtárig, a könyvtár össze nem téveszthető hangulatának meg ilyenek, de azért nem szeretnék érzelegni, inkább csak remélem, hogy a jó hangulat tart még néhány hónapig.

Közben a fiúk itthon buliztak, bár az alanti kép még reggel készült. A vad lovas, aki végre rendeltetésszerűen használja a paripáját. Imígyen (nem ér röhincsélni!):

Kopi!

Huhh, nem kis nekikészülődés és néhány sikertelen nekifutás után este levágtuk a kisfiú haját! Képek hamarosan.

Álmában beszélő

Kivételesen nem a kicsi, hanem a nagyobb Áról van szó. Mindig is sokat beszélt álmában, általában vicceseket mond ("Kössük meg a cinköta!" - mondogatta álmában, miután a firenzei városnézés során kismilliószor álltunk meg cipőt kötni; "Tudod, ez az a cselekvéstípus, amikor csöpög a csap a konyhában, kimész és elzárod." - tudatta a szociológiaelmélet szigorlat előtt.), máskor csak kuncog.
A minap viszont a következő történt. Aludt-aludt, majd álmában fordult egyet és azt mondta: "Kukucs!"

Akrobata

Nem is csak az van, hogy a Tattától kapott lépésszámlálónak hála, most már pontosan tudom, hogy a 14-15e lépés minden nap megvan, hanem az, hogy mindeközben a kölök elképesztő dolgokat művel. Csak röviden, mert aztán még disszertációzni kéne. Ma a következő dolgokra mászott fel és álldogált rajtuk kapaszkodás nélkül: üveg dohányzóasztal, rögzítetlen kerekű babakocsi, 74 db-os pelenkacsomag (mondjuk nem állította az élére, legalább), ágy, hintaszék. De mit izgulok, ma pl. kihagyta a kisasztala melletti kisszéket és a fotel karfáját, bár megpróbálkozott a szekrénnyel és az ajtóval (!).
Annyit mondhatok: néha elfáradok estére.

Anyák napja

Ágónak (meg nekünk) szupi hétvégéje volt Szanyban. Mindenek előtt megtudta, hogy a kutyák nem szeretik a pitypangot, hogy a kakas nem csak a képeskönyvekben létezik, hogy vannak még annál is nagyobb százszorszépek, mint amiket a parkban szokott Hankának ajándékozni, hogy a kiskutyáknak hegyes kis fogaik vannak (erről egyébként még a mai altatás közben is megemlékezett oly módon, hogy azt mondta: "Va-va", majd a szájába rakta a mutatóujját és rágcsálni kezdte). Ismét rájött, hogy a világon a legjobb az ágyon ugrabugrálni, valamint megtudta, hogy szereti a borsólevest (de azért a lekváros kenyeret szereti a legjobban). Kiderült, hogy a Déditől sem kell félni, sőt: neki van babalocsolókannája!
Csináltunk sok fotót, majd valamikor fel is töltöm őket.
Hazafelé még benéztünk a cicás mamáékhoz is, ahonnan - na jó, csak a Moszkva tértől - gyalog, babakocsi nélkül jöttünk hazáig. Azért a teljesen babakocsi mentes közlekedés még várat magára, de azért ez elsőre elég jól sikerült.