Nátha, eső

Holnapra nagyszabású hajókázást tervezünk, de most azért félek, hogy elmossa az eső. Ráadásul Bágó valahogy taknyos lett (azt hiszem, nagyon kimelegedett tegnap, aztán izzadtan indultunk haza, kb. ennyi történt), és úgy viselkedik, mint ilyenkor mindig (vagyis mint egy igazi férfi): pánikba esik, ha álmában nem kap levegőt és utána nyafog-nyafog és nyafog, de kifújni csak nagy nehezen hajlandó, inkább szenved. Ma az ő szobájában alszom (máskor csak hajnalban szoktam átvándorolni).

Give me gin & tonic

Akkor én most, péntek éjfélkor, Grósz Emil közepén iszom egy gintonicot. Javamra legyen mondva, hogy ezt a fél literes gint még a Csalogányban kaptam egyszer Á.-tól.

Ágóról

Bár ki másról is írnék ebben a blogban.
Olyan memóriája van, hogy néha igazán megdöbbenek. Ma a kisjátszóra menet azt mondta nekem: "Tita, lökjél úgy, mint amikor a Margit-szigetről jöttünk hazafelé és én már fáradt voltam és nem akartam tekerni. Te rátetted ide hátra a lábad és azzal löktél. Tudod?" Amiben csak egy dolog, hogy ez kb. egy hónapja volt, ami figyelemre méltóbb, hogy az indítékra és a kivitelezés módjára is ilyen alaposan emlékszik. Én tudom, hogy a gyerekek kiváló megfigyelők, de Ágó olyan apró részletekre emlékszik irtó pontosan, hogy az ijesztő. A múltkor Szanyban majdnem sírva fakadt, mert az apukája nem abban a csészében szolgálta fel neki a kakaóját, amiben legutóbb (értsd karácsonykor kb.). Ezer ilyen apróság van.
Nagyfiú. Ezt most már ő mondja, öntudatosan magáról. Ha valami új helyre mászik fel (és éppen mostanság beindult a mászóka génje, mert eddig a nagymozgásban azért nem volt valami extraügyes), megáll és azt mondja: felmásztam, mint a nagyfiúk. Ma pedig focizott a szinten lakó nagyfiúval (5-6 éves), tökre egyenlő partnerként (mert a nagyfiú is úgy kezelte, mert ez egy ilyen aranyos nagyfiú) és rém büszke volt magára.
Hazaérve meg még festettünk (nem, előbb szájon döfte magát a villával, ami aztán be is akadt a felső két Süsüfoga közé, amitől sírógörcsöt kapott, meg is értem). Néhány napja kapott rá ismét a vízfestékre, a hosszú tempera-uralom után. Most már ráérzett, hogy hogyan lehet vízfestékkel is erős színeket csinálni, és ma, életében először tudatos kompozíciót alkotott. Mármint persze nyilván eddig is tudatos volt, de ennek a logikáját én is értettem :) Eleve úgy indult neki, hogy fest egy madarat meg egy pillangót. "Nem olyan könnyű madarat festeni." - mondta. A dolog az én szememmel nyilván nem hasonlít semmilyen madárra, de mindegy. Időközben úgy alakult, hogy szép nagy színes pacákat festett, és igyekezett befesteni a papír minden részét. Szerintem gyönyörű lett. Nem az volt, mint eddig, hogy festett valami tök szépet, de aztán a végén a biztonság kedvéért az egészet átfestette feketére, hanem meghagyta színesnek.
Aztán festett egy darazsat: "ez a feje, az orra, a füle - egyik füle, másik füle - és a haja" - mondta. Részben meg is festette ezeket a részeket, még ha nem is felismerhető. De igyekezett mindent a jó helyre rajzolni.
Valamint imád ragasztgatni, úgyhogy két napja nagy fecnikből összerakott képeket gyártunk. Felaprít valami színes papírt ollóval (most már tök egyedül vág, a felvágandó papírt sem kell neki tartani) aztán pöttyöket nyomkodunk egy nagy lapra, amibe belenyomkodja a fecniket. Nagyon élvezi. Meg még szép is az eredmény.
És fantasztikus dolgokat beszél, állandóan, folyamatosan, be nem áll a szája.

Az előbb meg felült az ágyán és valamit nyöszörgött, odamentem, visszadöntöttem. Ilyenkor nagyon cuki. Lövése sincs, hogy hol van, csak néz bambán. Érdemes visszafektetni időben, különben elindul valamerre és felébred, pedig még nem aludta ki magát. Tegnap az ébredést fél óra keserves sírás követte (rég volt ilyen), mert azt hiszem, túl hirtelen kelt fel és nem talált még vissza az ébrenlétbe rendesen.

Cumi (avagy dugó)

23:20
Á: Nyikkant a gyereked {néha bizony így nevezzük}, alszik, de a cumiját nem talátam.
Zs: Akkor gyere, menjünk, keressük meg {egyik éjjel az ágya alatt tárolt tűzoltóállomásban találtam meg, hála a beépített zseblámpával ellátott telefonomnak}

Hosszas keresés, az ágy felforgatása és a környék gondos bevilágítása után sem találtuk. És akkor megsimogattam a "gyereket".

A szájában volt.

Meglestem

Mára persze várható volt, hogy nem lesz egyszerű a bölcsibe menés. Nem is volt. Mindegy. Aztán a következő sokk a postán ért, amikor az ott felbontott borítékból egyenesen a postásnő kezébe adtam a csekkeket, anélkül, hogy megnéztem volna őket. Két csekk volt. Aszonta: 69.000 forint. Azért egy ez csatorna-víz meg egy gázszámlához egy kicsit sok. Valamit elbarkácsoltunk a gáz körül, gondolom rosszul diktáltam vagy akármi. Most ki kell majd nyomozni. Utálom az ilyesmit.
A disszertáció-fejezet megbeszélés ehhez képest egy virágos díszmenet volt. Pl. nem is hangzott el, hogy "Zsuzsi, ennek nincs értelme." Sőt, egész bátorítólag hatott rám a konzultáció. Mert az pl. elhangzott, hogy "ennek van szerkezete". Legalább ez.
Azután még az is belefért, hogy lefussam a munkaügyi (nem, inkább csak munkaügyi adminisztrációs) kört az egyetemen. Trolival mentem és a markolós játszónál lévő megállóból, amíg a troli ott ácsorgott, meglestem a kisMukit. Csúszdázott. Jókedvűnek tűnt. Akkor is az volt, amikor érte mentem.

Dolgok

Hosszú idő óta ez az első délután, hogy a "szokott" rendben zajlik, azaz én el tudok szökni a játszótérről, hogy a magam dolgával foglalkozzak. Ennek örömére foglalkozom is: előkerestem a szövegeket, amiket este, ha Ágó elaludt, el akarok olvasni. Ha sikerül. Mert mostanában 10 óra körül kászálódok ki a szobájából. Nem azért, mert csak addigra alszik el, hanem mert én is elájulok mellette és képtelen vagyok előbb felkelni. Ez így nem túl hatékony.
Viszont legalább az edzőterembe se járok már mióta. És szerintem nem is fogok, bár cserébe azt tervezem, hogy az ilyen "normális" délutánokon, amíg ők a játszón vannak, addig én majd lemegyek kocogni a Duna-partra. Már csak rá kell vennem magam.
Az április végéig befejezni tervezett fejezettel nem állok sehogy. Vagy legalábbis nem jól.

Az ovi viszont egész jól sült el. Odafelé a Picuri nyiforgott, hogy ő bizony nem jön el oda, és én meg sohase menjek inkább dolgozni. Végül azonban bejött, rohangált a kertben (ami egy szuper szuper kert) és még az óvónénikkel is beszédbe elegyedett. Meg játszott a bent is. Meglátjuk. Egyelőre reménykedem, hogy fel fogják venni tényleg.

Kastély és húsvét

Az a helyzet, hogy a múlt héten teljesen kizökkentünk a kerékvágásból. Előbb elmentünk üdülni, mert hazajöttek a Távoli Rokonok, aztán meg elmentünk húsvétolni a Nemannyira Távoliakhoz. Bágót ennek megfelelően nem is mertem ma bölcsibe vinni, mert egy hét az pont elég arra, hogy teljesen elveszítse az itthoni ritmust. Bár - egyébként - úgy tűnik, nem veszítette el, de azt hiszem, ő se bánta, hogy ma még itthon maradt.
Holnap megnézzük az ovit. Most úgy tűnik, hogy kicsit várja, kíváncsi. Majd meglátjuk, de nagyon remélem, hogy jó benyomást tesznek rá, sok múlhat még azon.

Hamarosan lesznek fotók is, de igazság szerint dolgozni kéne, nagyon-nagyon. Most épp az - a disszertációírók körében állítólag közismert - állapot állt elő, hogy akartam írni egy rövid fejezetet, de valahogy ez is hosszú lesz. Pedig igazán nem akarom, én haladni akarok a vége felé, minél gyorsabban. Mondjuk ebből a szempontból ez a hét aligha vált a javamra.

31

Az első szülinapi ajándékom az volt, hogy Ágó a hírre, hogy ma van a szülinapom, kiugrott az ágyból és szaladt, hogy akkor süt csokitortát, egyedül. Miután erről sikerült lebeszélnem, eszébe jutott, hogy festett nekem egy képet múltkor a bölcsiben (a nagyon sírós napon), de ott maradt, és ki is van lukadva, mert túl sok vizet használt hozzá. Megegyeztünk, hogy majd legközelebb elhozzuk.
Aztán kaptam sms-eket (ravaszul összekevertétek BR a telefonjaitokat, és nagyon köszönöm ezúton is), meg felhívott az anyukám meg az apukám külön-külön, aztán meg még RiTa is megérkeztek! Hoztak ajándékot, ettünk sütikét, nagyot viháncoltak Ágóval, szóval jó kis szülinapom van nagyon.
És olyan tavasz van, hogy nomég, gyönyörű, finom, meleg.
A disszertáció azért nyomaszt rendesen.
De ha más nem jön össze, felcsapok Blixen-kutatónak, mert Tatta jóvoltából szerintem nekem van ebben az országban a legtöbb Blixen/Isak Dinesen könyvem, csak tudnám, mikor fogom elolvasni!

Nem esett fejre

mert egy anyuka elkapta. De nagyon közel járt hozzá, hogy jó magasról (a kisjátszó nagycsúszdájáról) fejjel lebucskázzon, mert valahogy beakadt a lába és elveszítette az egyensúlyát. Jaj, fel se fogom, annyira megijedtem.

Tegnap kakaós csigát vacsizott. Elénekelte neki a "csigabiga gyere ki"-t, aztán rögtön ugrott a következő dalra: "csíkos macska haj", de érezte, hogy valami nem stimmel. "Hogy is van ez a dal, Tituska?" - kérdezte.

Szegény kisflótás

Ma reggel valahogy nagyon rossz ütemben jöttem a bölcsiből. A Kismuki azt hitte, hogy ott maradok olvasni még neki (mondjuk sose szoktam, de ez ebből a szempontból most mindegy), én meg azt hittem, hogy elköszöntünk rendesen és vette, hogy én már megyek. Mire visszaért a szobából a könyvvel én már a sarkon túl jártam. Bori hívott, hogy menjek azonnal, mert valamit nagyon elrontottunk, Bágó nagyon bömböl. Az az igazi, hüppögős kiakadós volt. Mikor visszaérve leültem, csak annyit mondott két hüppögés között, hogy most bemegy egy könyvért, de el ne tűnjek, mire visszajön. Ő akart bemenni, de ahogy kikerültem a látóteréből, üvölteni kezdett, úgy kereste a könyvet. Aztán olvastam. A bölcsiscsajok egyesével jöttek oda, mindannyian valami cuki vonzó programmal próbálták megnyugtatni és becsalni Ágót. Végül nekem sikerült kitalálni egy jót, amitől bement. Most hívtam Borit, minden oké.

Csak arra gondolok, hogy mennyire baromi jó, hogy nem kell egy marcona főnökkel vitatkoznom minden ilyen alkalommal, amikor elkésnék. Nem kérdés, hogy akkor is visszamennék Ágóhoz ilyen esetekben, ha dolgozni kéne járnom, de azért így egy konfliktussal kevesebb (a gyomrom így is annyira belefájdult a dologba, hogy csak na).
Már elkezdtem pedzegetni neki az ovit, két hét múlva lesz a nyílt nap. Nem lesz az se egy könnyű menet ősszel (ha felveszik egyáltalán, de azért azt remélem), bár addigra már nagy hároméves lesz, de akkor is. Bori épp ma mondta, hogy Bágó, ha tehetné csak olvasgatna egyedül egy sarokban (vagy egy felnőttel), ha kézműveskednek, ő nem megy, ha táncolnak, nem megy. Kerüli a többi gyereket. (Bár tegnap a játszón engem is meglepett, milyen aranyosan játszott a kisebbekkel.) Édes Kispókom. (Jaj, már megint egy hülye nevet adtam neki?)

Miért nem szólt senki?

Hogy a szalámis bejegyzés értelmetlen? Mindegy, átírtam.

Megvagyunk egyébként, semmi izgalmas nem történt hál'istennek. Dolgozgatok, lassan, Bágó hajlandó elmenni a bölcsibe (nem szívesen), a gyomorbaj óta rendesen eszik, élvezi a játszózást is (a játszóterezési kedve is alábbhagyott egy időben), hétvégén jönnek haza Tattáék!

Herceg és szalámi (ÚJ, JAV. változat)

- Mikor megyünk legközelebb szállodába?
- Két hét múlva.
- De Tita, akkor nem szállodába megyünk, hanem egy kastélyba.
- Igazad van, de ez egy olyan kastély, ami ma már szállodaként működik.
- Hogy hívják azokat, akik régen benne laktak?
- Hercegek.
- Hm... a hercegek ... azok félelmetesek?
- Nem, egyáltalán nem félelmetesek. Uralkodók. Olyasmik, mint a királyok, csak kisebb a hatalmuk.
- Akkor a hercegek emberfélék?

....

- Ez mi?
- Szalámi. Felvágott. Hús.
- Neeem. Ez nem husi.
- De Ágó, a szalámi az husi. Szerinted akkor mi ez, ha nem hús?
- Ez biztos nem felvágott, azok nem így néznek ki.
(ez ugyanis előre csomagolt, szeletelt szalámi volt, nem papírba göngyölt felvágott, minta többi)

....

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy kategóriákat gyárt, most már elég nagy sikerrel. És nagyon ügyesen próbálja elrendezni benne az ismeretlen dolgokat. És mivel mindenről, de az égvilágon mindenről megkérdezi, hogy micsoda, szerintem egykettőre végzünk is ezzel a néhány dologgal, ami körülvesz bennünket. :)

Ovi

Mondtam már, hogy nagyon izgulok az ovis beiratkozás miatt?

A lift rabja

Ahhoz képest, hogy három éve inkább felgyalogoltam a 7. emeletre gondolkodás nélkül akárhol, mióta Ágó megvan, eleinte a babakocsi miatt, most meg a tempó és a cangamanga okán sokat-sokat liftezünk. És mondhatom, bátor vagyok, nem is tudom, mikor láttam olyan liftet utoljára, amibe inkább nem szálltam be.

Aztán ma hazafelé Bágóval beragadtunk itt a házban.
Nem mondom, hogy nem lett szaporább a pulzusom és nem izzadt egy picit a tenyerem, de mivel ott volt ez a kismukkancs, kénytelen voltam önuralmat gyakorolni (bár azt hiszem, egyébként sem kezdtem volna sikítozni). Szerencsére a közös képviselő és a liftesek is gyorsak voltak (a közös képviselőre csak azért volt szükség, mert a liftben található vészcsengőre először nem jött válasz - de aztán igen, és 10 percen belül jött is a bácsi, akit egyébként kb. kétnaponta egyébként is látunk a házban, merthát ez a lift ez egy olyan).

Bágó is tök cuki volt, mondjuk benne még nincsenek jól kiépült félelmek (igaz tegnap azt mondta, nem csúszik le a nagy csúszdán, mert fél, hogy leesik a szakadékba, de empirikusan bizonyítottuk neki, hogy ez egy tévedés) és remélem, ez az eset sem hagyott mély nyomot.

Kezdődik a kínos beszólások kora

Tudtommal előbb-utóbb minden gyerek nekilát, hogy módszeresen kínos helyzetbe hozza a szüleit azzal, hogy őszinte (és hangos) megjegyzéseket tesz a környezetében élőkre.
Bágó a múltkor még csak a maga ártatlan tudatlanságát árulta el, amikor a szoknyás nő láttán közölte, hogy a "néni elfelejtett nadrágot húzni", de ma folytatódott a történet.
Amikor ugyanis délután kiléptünk az utcára ott meglátott egy nénit, aki valami vacak műszálas anyagból viselt kopott, de szemmel láthatóan becsben tartott nadrágot. Ágó megállt és így szólt:
- Ez a néni vett nadrágot az utcára. De miért benti nadrágot húzott?
(mármint hogy én el szoktam neki mondani, hogy itthon még csak-csak felhúzhatja a kitérdesett gatyáját, de az utcán nézzen ki rendesen)
(na jó, lehet, hogy ez még nem volt igazán kínos beszólás - többek között, mert a néni meg se hallotta - hiszen a benti nadrág végül is nem valami szitok, de érzem én, hogy mostanában kezdődik majd az ő kis rendezett világának és a rideg valóságnak a szembesülése)

Mellesleg miután tegnap lematricázott, ma elkapta a két fülemet és azt mondta, lábos vagyok.
(Ja, és hát tök okos szerintem, jó, persze elfogult vagyok, de azért felírom ezt is. Mondtuk neki, hogy hétvégén megyünk egy barátunkhoz. Kérdezte, hogy hol lakik (a címekre, utcanevekre nagyon fogékony). A Fazekas u.-ban, feleltük. "Fazekas, az olyan, mint a lábos." - mondta ő. Elégedett vagyok. Ritkán használjuk a fazék szót, még sosem volt róla szó, hogy ki csinálja a lábosokat (pedig kb. mindenről megkérdezi, hogy hogyan készült, a sajttól a gerberáig), mégis ilyen ügyesen összepakolta az ismereteit.)

Gyorsan feljegyzem

Egy pillanatra hirtelen élvezni kezdtem a disszertációírást.

(Volt már ilyen, de mostanában abszolút nem volt jellemző, sőt. Gondolom attól van, hogy új fejezetet kezdtem.)

Vacakul állok.

Matrica

Bágó ma reggel azt mondta, hogy én matrica vagyok, és felragaszt a legós dobozára. De én akkor se leszek lapos, mert Tita vagyok.

Egyébként ha így folytatom, hamarosan lapos leszek. De legalább Ágó meggyógyult. Miközben én kicsit azon aggódtam, hogy vajon elérek-e vele a bölcsiig meg vissza (mármint anélkül, hogy közben kínos balesetet szenvedek), neki csak eszébe kellett juttatnom, hogy tegnap azt ígérte, hogy ma nem fog sírdogálni, mikor Borihoz megyünk. Az első nyikkanás után szóltam, hogy mit ígért és onnan bakker szó nélkül jött (vagyis a gangon még ismételgette, hogy "nem akarok Borihoz menni", de inkább a maga szórakoztatására és nem teljes átéléssel) és ott meg elment játszani, mintha nem is lett volna ez a múlt heti szörnyűség. Ami ettől még volt és van, de ez az okos nagyfiú, úgy látom, nem csak akkor erős akaratú, ha túrórudit akar szerezni, hanem képes legyőzni saját magát is, ami elég fantasztikus.

Egészségünk

Bocs kedves olvasók, hogy még mindig csak ez foglalkoztat (nem, igazából nem csak ez, de ez per pillanat meglehetősen idegesít). Ágó után ma rajtam a sor (bár feltűnően jól érzem magam az elmúlt fél órában az azelőtti másfélhez képest, de nem szeretném elkiabálni, mint ahogy azt sem szeretném sugallni, hogy a hirtelen javulás esetleg azzal áll összefüggésben, hogy a fiúk elmentek itthonról). Ellenben ő (Ágó) csütörtök éjjel óta semmit sem termelt, ami ugyancsak aggasztó.
Na, dolgozom, azért hagytak itthon.

(még csak annyit, hogy Ákos ma tüsszentett egy hatalmasat és Ágó azonnal rávágta, hogy "Egészségedre!", ami tök nehéz szó szerintem. Meg egyébként is teljesen jól nevelt, akárhányszor kér és kap vizet, mindig meg is köszöni, ami igazán jól esik.)

Blee

Az elmúlt fél óra programja: egy repülőjegy lefoglalása, egy pelenka+pizsu+lepedő kicserélése.
Lassan (már rég) megérett rá a helyzet, hogy elkérjük anyutól a gumilepedőt, mert minden ilyen eset a matracon is foltot hagy.
DE: még mindig inkább egy nagy f*s jöjjön, mint egy hányás.
Azért holnap alkalmasint felkeressük most már a gyerekorvost. (Nap közben még amellett voltam, hogy hagyjuk, de kicsit kezd aggasztani, és azt még nem is írtam, hogy kedden reggel eleredt az orra vére.)
A fantasztikus, hogy mindezt gyakorlatilag átaludta.