Ágóról

Bár ki másról is írnék ebben a blogban.
Olyan memóriája van, hogy néha igazán megdöbbenek. Ma a kisjátszóra menet azt mondta nekem: "Tita, lökjél úgy, mint amikor a Margit-szigetről jöttünk hazafelé és én már fáradt voltam és nem akartam tekerni. Te rátetted ide hátra a lábad és azzal löktél. Tudod?" Amiben csak egy dolog, hogy ez kb. egy hónapja volt, ami figyelemre méltóbb, hogy az indítékra és a kivitelezés módjára is ilyen alaposan emlékszik. Én tudom, hogy a gyerekek kiváló megfigyelők, de Ágó olyan apró részletekre emlékszik irtó pontosan, hogy az ijesztő. A múltkor Szanyban majdnem sírva fakadt, mert az apukája nem abban a csészében szolgálta fel neki a kakaóját, amiben legutóbb (értsd karácsonykor kb.). Ezer ilyen apróság van.
Nagyfiú. Ezt most már ő mondja, öntudatosan magáról. Ha valami új helyre mászik fel (és éppen mostanság beindult a mászóka génje, mert eddig a nagymozgásban azért nem volt valami extraügyes), megáll és azt mondja: felmásztam, mint a nagyfiúk. Ma pedig focizott a szinten lakó nagyfiúval (5-6 éves), tökre egyenlő partnerként (mert a nagyfiú is úgy kezelte, mert ez egy ilyen aranyos nagyfiú) és rém büszke volt magára.
Hazaérve meg még festettünk (nem, előbb szájon döfte magát a villával, ami aztán be is akadt a felső két Süsüfoga közé, amitől sírógörcsöt kapott, meg is értem). Néhány napja kapott rá ismét a vízfestékre, a hosszú tempera-uralom után. Most már ráérzett, hogy hogyan lehet vízfestékkel is erős színeket csinálni, és ma, életében először tudatos kompozíciót alkotott. Mármint persze nyilván eddig is tudatos volt, de ennek a logikáját én is értettem :) Eleve úgy indult neki, hogy fest egy madarat meg egy pillangót. "Nem olyan könnyű madarat festeni." - mondta. A dolog az én szememmel nyilván nem hasonlít semmilyen madárra, de mindegy. Időközben úgy alakult, hogy szép nagy színes pacákat festett, és igyekezett befesteni a papír minden részét. Szerintem gyönyörű lett. Nem az volt, mint eddig, hogy festett valami tök szépet, de aztán a végén a biztonság kedvéért az egészet átfestette feketére, hanem meghagyta színesnek.
Aztán festett egy darazsat: "ez a feje, az orra, a füle - egyik füle, másik füle - és a haja" - mondta. Részben meg is festette ezeket a részeket, még ha nem is felismerhető. De igyekezett mindent a jó helyre rajzolni.
Valamint imád ragasztgatni, úgyhogy két napja nagy fecnikből összerakott képeket gyártunk. Felaprít valami színes papírt ollóval (most már tök egyedül vág, a felvágandó papírt sem kell neki tartani) aztán pöttyöket nyomkodunk egy nagy lapra, amibe belenyomkodja a fecniket. Nagyon élvezi. Meg még szép is az eredmény.
És fantasztikus dolgokat beszél, állandóan, folyamatosan, be nem áll a szája.

Az előbb meg felült az ágyán és valamit nyöszörgött, odamentem, visszadöntöttem. Ilyenkor nagyon cuki. Lövése sincs, hogy hol van, csak néz bambán. Érdemes visszafektetni időben, különben elindul valamerre és felébred, pedig még nem aludta ki magát. Tegnap az ébredést fél óra keserves sírás követte (rég volt ilyen), mert azt hiszem, túl hirtelen kelt fel és nem talált még vissza az ébrenlétbe rendesen.