Mostanában

a legújabb életemben, amiben anyuka vagyok, feleség és egyetemi oktató meg kutató elég máshogy vannak a dolgok. Minden eddigi életemhez képest.
Egyrészt csupa felnőttes dolgot kell csinálni: pl. egy végigtanított nap után szülői értekezletre menni (és arról jegyzőkönyvet (!) írni - óvónői kérésre, naná, hogy nem magamtól).
Másrészt még jobban be kell(ene) osztani az időt: hogy játsszak is a kispókokkal, de teregessek-főzzek, takarítsak is, és persze készüljek az órákra, olvassak a magam témájában, és haladjak az egyéb önkéntes (vagy nem önkéntes) vállalásaimmal.
Harmadrészt rengeteget kell töprengeni. Mindenfélén. Nagyon nehéz hozzászoknom a tényhez, hogy Andorral sokkal kevesebbet vagyok, mint Ágóval voltam, vagy tán helyesebb úgy fogalmazni: sokkal kevesebbet, mint amennyit szívem szerint lennék vele.

... a bejegyzés itt megszakad, mert ölbe kellett vennem a kis alvó takonypócot

Állapotunk

kielégítő, bár előbb Á, aztán picit Andor és mostanra én is eléggé megtaknyosodtunk. Remélem, legalább Andoré átmeneti csak. Persze azt se bánnám, ha az én fejem is kicsit kidugulna holnapra. A szerdák hosszú napok. 9-kor odaadom Andort D-nak, a babysitternek, és csak du. 4-kor kapom vissza. Még mindig nem zökkenőmentesek együtt, mármint még annyira se, amennyire lehetnének. De remélem, lassan hozzászokik a kis gömbőckefej, hogy hazajövök akkor is, ha kis időre eltűnök. Rém rossz lehet kisbabának lenni.

Ágóéknál ma focibemutató volt, hogy, aki kedvet kap, járhasson foci edzésre. Nem vagyok meglepve, hogy Ágó nem állt be kipróbálni, helyette ő volt a "rendező", őrizte a focipályát. Mikor megkérdeztem, hogy mégis miért nem áll be, azt felelte A néni, hogy ugyanezt ő is megkérdezte, és neki Ágó azt mondta, hogy "ami kötelező, az nem jó". Nohát. Ezt meg hogy tanulta meg 5 éves korára? Én biztos nem mondtam neki. (Mondjuk a foci egyébként nem kötelező, de hát mindegy.)

Andor 9 hónaposan

Nem nagyon futja bejegyzésekre mostanában.
Elkezdődött az egyetem, a kutcsop., ezzel együtt Andor részben babysitter kezébe került. Ma hazatértek a tengerentúli Mormottok és Oszik.
Andorral ma voltunk méreckedni: 9.100 g, 75 cm. Szép egyéves lenne :)

Az oviban és azon kívül

Tegnap kicsit korábban kelt, mint ahogy ébresztő lett volna a délutáni alvásból. Tudjátok mit csinált? "Nézegettem, hogyan szállnak a felhők. Nagyon szeretem a felhőket nézni."
Ovi után néptáncolni mentünk. Olyan édesen ügyetlen, hogy öröm nézni. És olyan elszántan koncentrál, hogy azt is.
A szerdai Andor felügyelet a jelen állás szerint menni fog.
Én pedig határozatlan idejű szerződést kaptam. Amire Á - azon túl, hogy persze nagyon örül neki - azt mondta, hogy abban az a különleges, hogy szemben a határozottal, bármikor felbontható a munkáltató részéről :) Na, de akkor is.
Azt mondtam már, hogy Andornak az alsó metszője mellett a felső szemfoga tűnik nőni?

Két gyerekes

Mintha most érezném igazán, hogy két gyerek Titája vagyok. Egyet reggel elviszünk az oviba, és még mindig marad még egy! Igaz, hogy sokkal-sokkal csöndesebb, hogy Ágó nincs itt, de azért Andor is tud produkciózni (főleg arra gondolok, hogy folyton résen kell lenni, nehogy összetörje a kis kobakját). És aztán délután Ágóért, és együtt haza. Mindezt szép őszben. Teljesen idillikus.
Aztán jövő héten kezdődik a neheze, a két helyen dolgozással, amihez még hozzá jön, hogy alkalmanként hozzá-hozzá kéne csapni mondjuk egy-két nap kutatást. Nem beszélve az írásról. No, majd meglátjuk. Annyit azért tanultam a nyáron, hogy nem kell mindig mindent a legkisebb részletekig megtervezni, lehet picit improvizálni, úgy kevésbé stresszes az egész...

Holnap ovi

És Ágó nagyon várja! Ami nagyon-nagyon jó érzés - mert a két évvel ezelőtti rémséges beszoktatós napokat azóta sem tudtam elfelejteni. Másrészt teljesen hihetetlen, hogy nagycsoportos lesz. Teljesen érett rá, sőt, de akkor is hihetetlen.
Andor stabilan mászik, mint egy kis dömper, végre érezhetően kinőtt a bal alsó egyes foga, és állni is egyre fixebben tud, bár minden napra jut egy (vagy több) hatalmas hátraesés, hatalmas bömböléssel.

Ágó ma bohóckodott az ágyon, ugrabugrált, vetődött, hempergett. Mikor (sokadszor) rászóltam, hogy fejezze be, és ő tényleg rám figyelt végre, az utolsó mozdulatával jól szájon rúgta Andort. Kiabáltam. Látszott, hogy pillanatokon belül sírva fakad, de akkor is kiabáltam, mert nagyon mérges voltam. Később, mikor megkérdeztem, hogy esetleg neki is fáj-e, azért van-e ez a nagy sírás, azt felelte: "Nem, csak nagyon megsajnáltam Andort." Ez az igazi megbánás, nem?

Jó kis nyár volt, eléggé izgulok a most következő félévtől. Drukkoljatok ti is, hogy a babysitternek ne legyen tanulmányi kötelezettsége szerdánként.