Nagyon nehezen indult ez a reggel. Mert kedd van - úszás az oviban.
Ágó eleve úgy eszik ilyenkor, mint egy lassított felvétel, aztán még pisi/fogmosás és öltözködés. Még a pisi előtt megmakacsolta magát és összefont karral megállt, hogy ő nem megy ma oviba (merthogy az elmúlt három hétben ilyen-olyan okokból nem kellett úsznia). És akkor kezdődött: kérlelés, érvelés, fenyegetőzés, fenékre csapás és egy ponton még a gangra is kiraktuk hűsölni.
-------
Nem fejeztem ezt be, nem is fogom most már. Csak a csattanót: délután természetesen azzal fogadott az oviban, hogy jó volt az úszás.
Igaz, hogy nekem olyan sz@r napom lett a reggel után, mint már rég.
...........
De arról akarok ma már írni, hogy mennyire cukik.
Ágó 1: féllábon egyensúlyozva húzom a zoknimat reggel a szekrény előtt, félig még pizsiben. És akkor odajön, hogy nézzem csak meg az ujjammal, neki mozog a B1-es fölső metszőfoga! És féllábon egyensúlyozva, félig lógó zoknival nyúlkálok a szájába. És tényleg mintha mozogna.
Ágó 2: egyik délután mentem szülői beszélgetésre, hogy elmondják, iskolaérett-e Ágó, meg hogy hogy sikerült az éveleji difer-felmérése (érett, jól). A gyerekek alvásideje van az oviban, de hát persze hogy aludnának, amikor ott beszélgetünk a fejük fölött. Ágó rámvigyorizik én meg vissza. Később, mikor végeztünk és együtt el is jöttünk az oviból, azt mondja: "És én rád mosolyogtam. Te meg vissza. Az nagyon jó volt." Rettentő romantikus kisfiam van.
Andor annyi cukiságot csinál egy nap, hogy meg se lehet jegyezni. Kedvence a zsinór és a cica. Székekből és párnákból szokott házikót csinálni, amit rém hosszan rendezget, hogy minden jól álljon benne. És berendezi. Zsinórokkal és gépekkel (szendvicssütő, turmix, húsdaráló, telefon). A zsinórokat akkurátusan bedugja. Valahová. Beleül a házikó közepébe, nyomkod és időnként felkiált, hogy "Forint". Olyankor oda kell menni és láthatatlan pénzt ad a kezünkbe. Papírokat is szokott dugdosni a gépek alá, azt hiszem, olyankor azok a nyugták vagy pénztárszalagok.
A kezei nagyon ügyik és szeret velük játszani. Van hogy a kinyújtott ujjait egybefonja és közli: "sín", illetve kifejlesztette hogy ugyancsak összefont ujjakkal ökölbe szorítja a kezeit, aztán nyitogatja őket: "könyv". Ma pedig sok csipeszt csipeszelt össze, úgy nézett ki, mint egy emberke lábakkal: "Gágá".
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogak. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 6., péntek
2014. január 20., hétfő
Szegény második
A második gyereknek nagyon nehéz.
Ma pl. Andor megpróbálkozott azzal, hogy hisztizik. És én egy csöppet sem tudtam komolyan venni. Pedig még a földre is lefeküdt hozzá. Néhány ütemet rendesen visított, aztán kezdett elhalkulni. Aztán azt hittem, el is alszik ott a földön fekve. Végül felkelt, feltérdelt, rám nézett és elnevette magát. Aztán felmászott az ölembe és elaludt (amit eredetileg nem akart, azért is tört ki a hiszti).
Az úszásról pedig. Nyilván nem úgy van az. Ágó lelkes úszó, menne is, ha én is mennék. De ő azt nem akarja, hogy őt valaki TANÍTSA. Na ne már! Nem volt érv, hogy most is azt teszi vele az a bizonyos bácsi, aki péntekenként instruálja őket, nem volt érv, hogy én nem vagyok úszóedző. Semmi sem volt érv. Nem lesz úszásra járás. Kár.
Még valami: Andornak elképesztő furcsán nőnek a fogai. Talán nem írtam még, hogy a dokkernéni is detektálta, hogy az első felső metszője "megkettőzött" (de, lehet, hogy már írtam), de azon túl, szerintem a kettese is nagyon ferdefurdán nő, valamint az is vicces, hogy egy-egy rágója is van már lassan mindenhol, de a metszők és a rágók között egyelőre nagy hiátus van. (Bár azt hiszem, ez majdnem normális, a szemfogak szoktak később nőni.)
Továbbá: felfedezte, hogy ugyan lehet és érdemes is olyanokat mondani, hogy "gá gá", "bá bá" stb., de a beszéd, amit mi csinálunk, az egész más. Az ő fülével valószínűleg valami gyors hablaty, ezért ma ő is elkezdett gyorsan hablatyolni. Naggggggyon cuki, erre már én se tudok mást mondani. (Egyébként a mi hablatyunkból szemmel láthatóan egyre többet ért.)

2013. szeptember 4., szerda
Az oviban és azon kívül
Tegnap kicsit korábban kelt, mint ahogy ébresztő lett volna a délutáni alvásból. Tudjátok mit csinált? "Nézegettem, hogyan szállnak a felhők. Nagyon szeretem a felhőket nézni."
Ovi után néptáncolni mentünk. Olyan édesen ügyetlen, hogy öröm nézni. És olyan elszántan koncentrál, hogy azt is.
A szerdai Andor felügyelet a jelen állás szerint menni fog.
Én pedig határozatlan idejű szerződést kaptam. Amire Á - azon túl, hogy persze nagyon örül neki - azt mondta, hogy abban az a különleges, hogy szemben a határozottal, bármikor felbontható a munkáltató részéről :) Na, de akkor is.
Azt mondtam már, hogy Andornak az alsó metszője mellett a felső szemfoga tűnik nőni?

2011. szeptember 1., csütörtök
Elfelejtettem
megmosni ma Ágó fogát lefekvés előtt.
(mert felborult a menetrend és én már csak ilyen egyszerű vagyok, ha felborul a ritmus, elveszítem a fonalat - na de ő se szólt!)

2010. december 21., kedd
Fog
Ezúton szeretném megköszönni Ágóbágónak, hogy a (néhány híján összes) fogait minden különösebb nyavalygás nélkül növesztette ki. Az van ugyanis, hogy a fognövesztés elképesztően kellemetlen. Rákapcsolt a bal alsó bölcsességfogam és az egész bal oldalam sajog, a torkom olyan, mintha be lenne gyulladva és van egy folyamatos égető érzés a számban. Ráadásul ahogy ez kinéz, januárban (és remélem nem előbb) kereshetek szájsebészt, aki kiszedi, mert gyakorlatilag a torkomban nő a cucc, nem az ínyemen. Nagyon vacak és ha én kisbaba lennék, azt hiszem még annál is többet nyavalyognék Á fülébe a helyzetről, mint így.
2010. november 8., hétfő
+/-
Nagyon sok minden történt az elmúlt napokban, voltunk Szanyban és Galyatetőn, üdültünk és vizsgázott (Á) meg konferált. Meg történt nagyon szomorú és nagyon vidám - szóval annyi minden, amit úgysem fogok már leírni.
Röviden azért néhány dolgot mégis érdemes felírni (a teljesség igénye nélkül, mert inkább aludni kéne már ilyenkor)
- pozitív, hogy már két napja babakocsi nélkül közlekedünk (de ne bízzuk el magunkat); hogy visszaállt a régi jó alvási rend, nagyjából hiszti nélkül este is; hogy gond nélkül iszik pohárból; egyre jobban beszél; ma nem félt a hajszárítótól; kinőtt a két alsó szemfoga
- negatív, hogy bár gond nélkül iszik pohárból, mégis inkább a cumisüveget használja; a hajszárítótól ugyan nem félt ma, de a hajmosástól magától igen; újból rátört a vadmalacka-korszak és mindenkinek nekimegy a játszón (ez lehet, hogy csak a hosszú játszótér nélküliség okozta elvadulás, de lehet, hogy hosszabban fog tartani); még mindig köhög.
Addig is, nézzetek képeket.

2010. június 15., kedd
A mai ebéddel...
... végre megtaláltuk a kompromisszumot Ágó ízlése és a levesek között. A meggylevesben ugyanis legalább a szilárd rész (a meggy, ugyebár) elfogadható táplálék a kisded szemében.
Jó, hát én sem szeretem a leveseket egyébként, csak gondoltam, hogy a nagy melegre való tekintettel jó lenne, ha enne sok folyékonyat. Bár egyébként kb. 2 liter vizet iszik meg egy nap, úgyhogy különösebb aggodalomra nincsen ok. Esetleg, hogy rengeteget pisil, amit a pelusok sem bírnak már.
Valamint kinövőben van egy pár újabb foga, a bal alsó hármasra tippelek befutókont, de persze simán beelőzheti valamelyik másik még.
No, és dolgozni kéne. Pá.

2010. április 18., vasárnap
2010. április 17., szombat
Fogak
Ma sikerült addig forgatni Ágót, amíg végre csak hanyatt dőlt és kinyitotta a száját is. Be is igazolódott a feltevésem, hogy titkon megint növesztett két fogat. Egy-egy rágófog mindkét oldalon. Most fönt van három metszője és két rágója (legelöl és leghátul, az is lehet, hogy rögtön a bölcsességfogait növesztette ki), lent meg két metsző és ugyancsak két rágó jó hátul.
Akkora mázli, hogy ő ezt így szép csöndben csinálja és csak akkor veszem észre, ha erőszakkal nyomozok a fogak után. (Na jó, lehetett ám sejteni, mert néha-néha mint egy kiskutya, úgy rág mindent, legfőképp a cumiját. Olyankor érdemes gyanakodni.)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)