Próba/szerencse

Ágót holnap elküldjük az oviba.
Az még kérdés, hogy mi lesz kedden, amikor usziba mennek: elvileg nincs arra mód, hogy otthagyják az oviban, amíg úszkálnak. Én viszont nem szeretném, ha ott ülne bélelt gatyában a (jól fűtött) medence partján.

Ma voltunk Grylluson, de Andor várakozáson alul élvezte (az utolsó negyed órára hajlandó volt kimászni az ölemből - át Papikáéba), de Ágó cukin mulatott. Lement a székek előtti helyre és jött-ment, mintha csak véletlenül sétálna arra - de közben majd kigúvadt a szeme, hogy megnézze Gryllus kazuját. (Végül kicsit túrta az orrát reflektorfényben :)

Itthon - én nem tudom hogyan - egy ponton arra terelődött a szó, hogy mi van akkor, ha valaki még az anyukája hasában meghal. Kb. három mondat erejéig merült fel a probléma, de hát huhh! miért kell ennek a makinak ilyesmi akárcsak eszébe jusson is!

Vasárnap pedig

Vácra mentünk vonattal. Ágóval kicsivel egyszerűbbek voltak annak idején az utazások. Többször voltunk Szanyban annak idején, meg Pécsen. Vonattal. Bambival Vácig, a nem egészen egy órás út is meglehetősen hosszúnak tűnt.
Az ottani programok közül Ágónak a fagyizás és az ebéd, Andornak pedig a 11 órai misére hívó harangszó és még egy extra hangoskodós eset (mindjárt bővebben) tetszett a legjobban. A harangnak hosszan örült (Ágó befogott füllel állt), kalimpált, vezényelt, táncolt. Mikor nagy sokára véget ért a bimmbammolás, mi is továbbcammogtunk. Andor talált egy szuper botot, amivel mindenre rá lehetett ütni. Például az egyik parkoló autóra is. Aminek megszólalt a riasztója. És mit csinált erre ez a kismajom? Megijedt? Dehogy! Táncolni kezdett a riasztó víjjogásának ritmusára... :)

Az oviban és azon kívül

Tegnap kicsit korábban kelt, mint ahogy ébresztő lett volna a délutáni alvásból. Tudjátok mit csinált? "Nézegettem, hogyan szállnak a felhők. Nagyon szeretem a felhőket nézni."
Ovi után néptáncolni mentünk. Olyan édesen ügyetlen, hogy öröm nézni. És olyan elszántan koncentrál, hogy azt is.
A szerdai Andor felügyelet a jelen állás szerint menni fog.
Én pedig határozatlan idejű szerződést kaptam. Amire Á - azon túl, hogy persze nagyon örül neki - azt mondta, hogy abban az a különleges, hogy szemben a határozottal, bármikor felbontható a munkáltató részéről :) Na, de akkor is.
Azt mondtam már, hogy Andornak az alsó metszője mellett a felső szemfoga tűnik nőni?

Sok a galamb, sok a szar

Most, hogy meghalt szegény Cipő, majdnem írtam egy posztot. Végül nem, pedig benne lett volna fiatalkorom nagy titkának leleplezése is, no, hát így ez is elmarad. Legyen elég annyi, hogy mikor tegnap a rádióban az egyik dalából azt az egy sort játszották be, hogy "én elmegyek, de itt marad belőlem néhány pillanat", akkor azért végül is meghatódtam. Mert én tényleg tökre tök sok pillanatot köszönhetek az 1996-1998 közötti Republicnak. A későbbiekben elkanyarodtunk egymástól, de az az időszak sok szempontból tényleg másról sem szólt az életemben (életünkben), mint a koncertekről és a járulékos dolgokról. Szóval vannak szép, jó, emlékezetes pillanatok. Köszi, igazán. A címben jelölt dalt sajnos hirtelen nem találom - akkor azt linkelném ide, de ez van a lemezen előtte, és ez se rossz.

Egyébként...

Ágó, kakilás közben, de csak azután, miután ma is, mint minden_egyes_este, fennhangon megállapította, hogy: "Ez nem hasmenés, az nem így jön ki, hanem placcsan. Ez kemény. --- ezzel tájékoztatva a lichthof mentén lakó 5X3 családot arról, hogy ma is vége a vacsinak és elment kakilni ---, így szólt:
"Egyébként a kasztanyetta ritmushangszer, a szájharmonika meg dallamhangszer."

---

Fürdés közben pedig azt állította, hogy ő tud Ágó betűt meg Andor betűt rajzolni. Én feltételeztem, hogy Mamika tanította meg rá ma délután (csak azt nem tudtam hirtelen, hogy mindezt az előtt, vagy azután, hogy felnyitotta a szemét a számítógépes játékok világára ;). De azt mondta: "Nem, nem a mama. A fejemből tanultam meg." És hogy ez mennyire így van, azt nem csak az igazolja, hogy Mamika is tagadja a közreműködést (mert ő igenis csak számítógépes játékokra tanítja, de túl nem fejleszti ;) hihi), hanem az is, hogy Ágó egy elég sajátos módon készíti el ezeket a betűket, valóban rajzolja, nem pedig írja őket. Összességében nekem döbbenetes, hogy ő ilyeneken töpreng, magában eltervezi, hogy hogyan fogja lerajzolni a betűt, és tényleg. Ezek szerint egyrészt pontosan tudja, hogyan is néz ki az adott betű, másrészt valószínűleg akármi mást is le tudna rajzolni (ahogy ez néha ki is derül), ha icipicit is érdekelné ez a rajzolás dolog.

Ágó kedvenc dala

Voltunk a Balatonon a hétvégén és mondhatom, hogy igazán kifogástalanul sikerült. Majd írok esetleg róla, vagy teszek fel képeket, de addig is, fogadjátok szeretettel Ágó kedvenc dalát, amit NAGYON sokszor hallgattunk meg autókázás közben.

Kultúra és adó

Ma annyira kulturálisak voltunk, hogy anyu+apu jóvoltából elmentünk a Müpába meghallgatni a BFZ-t. Az orgonaülésre szól a bérletük, így akár bele is köphettünk volna a zenészek kottájába, de mi jól nevelten csak ámultunk és bámultunk, hogy ebből a szögből mennyivel mozgalmasabb egy hangverseny. Á kedvence az üstdobos volt, aki elképesztő ügyesen hangolta újra a hangszerét minden nagyobb ütlegelés után. Meg persze nagyon vicces egyszer a karmestert is szemből figyelni, nem csak a hátát nézni.
Csak egész keveset aludtam közben (mert féltem, hogy kinyílik a szám és lebicsaklik a fejem, és mit fog szólni akkor az egész velem szemben ülő publikum).

Itthon nagy vidámság fogadott, csak Bágó nem akart aludni menni, aztán követelte a kockás párnahuzatkáját (amit reggel mostam ki), aztán kicsit verekedtünk (ő arcon vágott, én az ő kezére ütöttem), aztán nagy békében elaludtunk.

Mikor felébredtem rögtönzött adóbevalló szakkört csináltunk, és úgy, mint a nagyok, asztal mellett ülve töltöttük ki a papírjainkat (ezt csak azért írom, mert azt hiszem egy éve azt is megörökítettem, hogy az ágy tetején ülve, pizsiben csináltam az egészet -- a pizsi most is megvolt).

Most meg akkor neki lehetne állni dolgozni, de azt is lehetne, hogy egyszer éjfél előtt fekszem le.

Végre

A tegnapi babakoncert Fellegi Ádámnál teljes áttörésnek tekinthető. Ágó hosszú-hosszú idő után végre teljesen fel tudott oldódni és jól tudta érezni magát egy olyan helyen, ahol több gyerekkel volt szervezett keretek között, kulturális programra összezárva. Eleinte itt is bátortalan volt, haza akart inkább menni, de a zene, a hangulat, a könyvek, a nyugodt légkör végül ott marasztalta, sőt. Nekem ez nagy megkönnyebbülés, azt hittem már, sose lesz vége annak a szerencsétlen időszaknak, amibe egy pechesen kiválasztott éneklős-zenélős helyszín miatt cseppentünk. Nem hiszem persze, hogy most aztán örökre nagyvilági ember lett Bágóból, de nyitásnak ez nagyon szép lépés volt.
Ráadásul mi is jól éreztük magunkat.

Más. Írni kéne, micsoda vicceseket beszél, mert ha nem jegyzetelek rögtön, akkor el is felejtem azonnal. (Volt egy ilyen pl., hogy "odébb hányom innen ezt a maszatot", ami valszeg a hóhányásból ered; és van egy új érve, amit sokszor be is lehet vetni: "az építőmunkások nem szoktak..." eztvagyazt, pl. pelenkát cserélni, vacsiidőben vacsorázni, ebéd előtt kezet mosni, ilyesmi).

Nem tudom, még mit akartam.

Arról, hogy az előbb még egész mást akartam írni,

de közben megnéztem a repterek jövés-menésjelentőjét és arra a felismerésre kellett jutnom, hogy Á valszeg nem fog hazaérni ma, de ha mégis, akkor sem azzal a géppel, ami még emberi időben jön. Mert a jóég tudja miért (nem is érdekel), ma Kansaiban sem szálltak fel rendben a gépek, vagyis már indulásnál összeszedett kb. két óra késést, épp annyit, amennyi az átszállásra jutóideje lett volna Frankfurtban. Szóval, lehet, hogy ma Frankfurtban éjszakázik, de hát végül is egy éve is így volt (igaz, akkor nem a reptéren), micsoda nosztalgia!

Mondjuk eredetileg is valami olyasmit szándékoztam írni, hogy elég furcsa, hogy annak ellenére felkel a nap, hogy Á nincs mellettem.
Elvittem a kisebbet a bölcsibe. Nem nagyon akart, nyafikázott, látszott, hogy egész egyszerűen rossz a kedve. Hiányzik az apukája, aki "elment a káeshába japánba, dógozni", ráadásul "apuka elvitte a számítógépet, dógozik japánban", tök kedvetlen, alig-alig nevet. Vagy csak én látom így, mert én így érzem magam. Rémes lehet kamionsofőr nejének lenni, meg egyedülálló anyának/apának. Ezek a kis manók minden apró rezdülését megérzik az embernek. Nem lehet, úgy tenni, mintha jókedvem lenne, ha közben nincs. Nem lehet átverni.
Jó, azért ennyire nem tragikus a helyzet, sőt, szerintem tök jól vesszük az apumentes napokat, amiben nagy segítségünkre van az összes barátunk és ismerősünk, akik szerencsére pont jókor tűnnek fel és hívnak át egy délutánra/délelőttre bennünket.

Amikor hazajöttem a bölcsi-bolt-posta körútról, gondoltam, hogy meghallgatom a Pilinszky verseket, amik megvannak cd-n, de aztán megijedtem, hogy tényleg meghallom még a végén, hogy "Kimondhatatlan jól van, ami van./Minden tetőről látni a napot." és inkább letettem a vállalkozásról. Helyette hallgatom azt a cd-t, amit B. hozott és akkor azt hittem, ez nyári zene, de nem, ez téli is.

Ja, és tudjátok mi a legdurvább? Hogy annyira fejlett jellem vagyok, hogy még most sem estem kétségbe, pedig igazán nem tudom, mit fog szólni piciÁ, hogy az ígérettel ellentétben ma sem lesz még apukája. És mit fogok szólni én.

Továbbá, mivel így állnak a dolgok, ma nem írok egy sort se a dissz.-ből várhatóan. Hanem takarítok és ha marad idő, elmegyek ajándéknézőbe. Mikor máskor?

Ajjajj

Nohát, az előbb írtam egy bejegyzést, amellyel az volt a célom, hogy eljuttassam minden kedves olvasóhoz Ágó kedvenc (biciklis) dalát. Aztán egy ponton rájöttem, hogy ezt már megtettem korábban. Sajnálom, így a mai bejegyzés elmarad.
Esetleg azt azért elmondom, hogy megrendeltük a(z általunk - mármint a szülők által) vágyva-vágyott triciklit.

Dübörög a nyár

Szanyban voltunk a hétvégén. Vonattal. Amit Ágó remekül bírt, oda- és visszafelé is. Néhány könyv, toll-papír, autó és markoló, tízórai/uzsonna elegendő volt, hogy lekössük. Sőt, a legfergetegesebb az volt, amikor a hazaúton azt játszottuk, hogy egymásnak dobáltunk egy képzeletbeli labdát hárman. Ágó szuperül vette a lapot, dobott és elkapott és nagyokat kacagott. Le is ejtette egyszer a lasztit a földre, onnan kellett felvenni. És mindezt az a gyerek, aki kapcsán nemrégiben azon elmélkedtem, hogy mikor tanul meg vajon elvonatkoztatni. Mostanában egyébként sem töprengek ezen sokat: úgy főz bablevest kavicsból és fűszálakból, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, hosszú tízpercekig elvan a különböző babái igényeinek kielégítésével (etetés, öltöztetés - amit én csinálok, de ő irányít - stb.).
Szanyban teljesen otthonosan mozog. Nem csak a házban, de az utcán is. Tudja, hol lakik a kakas, hol a Dédi (akkor is, ha nem a szokott úton megyünk a házhoz, hanem a falu felől jövünk), imádja a kutyát. És rajong a tévéért, majd nézzétek meg a képeket, hamarosan feltöltöm őket.
A kutya kapcsán említeném meg, hogy mostanában tényleg nagyot ugrott Ágó beszélőkéje is. Hónapokon keresztül a kutya az VA-VA volt, most egyik napról a másikra VAU lett (ahogy mi mindig is mondtuk neki). A béka ezzel egyidőben BÉKA lett, holott eddig csak valamiféle kuruttyolást hallatott, ha erről volt szó. Ugyanígy a ló. Már nem belenyerít a mindenségbe, ha a lovakról beszél, hanem szép szabályos NYIHAHA-t mond. Azt nem is tudom, hogy a harangszó mi volt, de valami abszolút nem bimbammszerű. Most már az is BIM-BAM. Fura. Ezek szerint eddig is jól hallotta, amit mi mondtunk, (sőt talán azt is hitte, hogy ő is ugyanazt mondja, amit tőlünk hall), csak kiejteni nem tudta ugyanúgy.
És egy csomó szót tud, csak úgy, egész meglepő.

Folytatom majd, egy csomó minden volt a fejemben, amit le akartam írni, de most elfáradtam. Meg kéne még kicsit tanulni.
Addig is, hallgassátok meg Ágó kedvenc dalát.