Félév zárás

Nincs efélévi dolgom több. A tegnapi vizsgákat én kérem már ki is javítottam (összesen egy db ötös lett, 7 db egyes - 28 vagy mennyi dolgozatból)... A következő vizsga csak jan. közepén lesz!
Na jó, sajnos a cikket, amit nov. 15-re kellett volna megírni, még nem kezdtem el.
A következő félévre sokat kell készülnöm. Pl. két olyan órát tartok, amire még tematikám sincs! Mármint ezeket az órákat tartom csak, slusszpassz.

De megsütöttük a mézeskalácsot, holnap jön a linzer (ó, azt ígértem Ágónak, hogy reggelre meglesz a tészta, de valahogy ezt most mégsem hiszem), a takarítás.

Most viszont lefekszem, mielőtt a szemeim kiesnek a helyükről.

Szava járása

No, már azon túl, hogy:
-"Megőrültél?!"/"Hát ez megőrült!"
-"Elájulok!" (mármint attól ha valami furcsát lát/hall)
-"Ez meg mi a fene?"

"Furcsállottam, hogy csináltak sárga és kék hópelyheket (megj.: mármint a csoport feldíszítéséhez az óvónénik). Nekem csak a fehérek voltak szimpatikusak."

Esti mese, nekem:
"Régen történt, nagyon régen (megj.: ez volt Ágó kezdő sora a betlehemes előadásukban), egy kertben állt egy gesztenyefa. Ősszel lepotyogtak a gesztenyék, elindultak ketten vándorútra. Amikor átkeltek az úton, átment rajtuk egy autó. Megrepedt a héjuk, lejött egy helyen. De láss csodát! Ezek varázs gesztenyék voltak, a héjuk visszanőtt. Visszamentek a kertbe, a gazda összeszedte őket és bevitte a házba. Már nem fáztak a kis gesztenyék. Itt a vége, fuss el véle."

(Most látom, hogy ez valamiért piszkozatban maradt eddig) Karácsony, Jézuska, kérdések

No hát én nem csináltam ebből nagy ügyet eddig, hogy ki is hozza az ajándékot. Nekünk otthon ugyebár a Manók hozták, Ának a Jézuska. Ágóra az oviban és a tágabb környezetében inkább a klasszikus Jézuska-vonal hatott, így amióta erre vonatkozó kérdések vannak, nálunk is ez a diskurzus. Ennek megfelelően tegnap fel is merültek a várható kérdések:
Tényleg karácsonykor van a Jézuska születésnapja?

Nem lehet, hogy meg se született?

De várj! Akkor hogyhogy ő hoz ajándékot nekünk? Hiszen az Ő szülinapja van.

Mindre lehet válaszolni, mindre megnyugtatóan válaszoltam is.

Csak most elkezdtem félni, hogy egyszer majd kiderül, hogy nem is. Mármint hogy nem a Jézuska hozza. Ágó az a klasszikus kisgyerek, aki megéli a meséket, mesékben és a mesék segítségével sok mindent megért. Sokat számít hát neki a karácsony körüli történet, remélem, még sokáig tud ilyen boldog gyerekmódra várakozni!

(És most, hogy beindult a szezon, a lichthofra nyíló ablakkal rendelkező lakótársaink újra minden egyes esti kakilásnál végighallgathatják a karácsonyi repertoárt, amely ráadásul új énekekkel is bővül, olyanokkal, amiket én nem is ismerek.)

1 éves

Közben itt szépen csendben 1 éves lett a legkisebb tapsifüles!
Gyönyörű, huncut és mérhetetlenül cuki! És mindemellett kiszámítható (ki lehet számítani például, hogy MINDIG valami olyasmire készül, amire nem számítasz :), nyugodt és szép (vagy ezt már említettem?)
A szülinapját egész nap ünnepeltük. Reggel még pizsiben bontotta ki az ajándékát és este már pizsiben evett a tortájából. Közben volt D.-val, akinek tegnap is többen mondták, hogy milyen nagyon hasonlítanak egymásra (érdekes, nekem még sosem mondták, hogy hasonlít rám), aztán nagy közös ebéd volt (Andor, Á, D és én). Du. ovis karácsony, amitől mindenki nagyon elfáradt (Ágón igazi drukk, izgalom és várakozás uralkodott, amitől a műsor végére úgy kidőlt, hogy azt hittem, bele is betegszik, de aztán szépen regenerálódott). Este még tortázás és nagy alvás.

Összességében azt mondhatnám talán, hogy nagyon jó nekünk.

Andorhoz és Ágóhoz megérkezett a Mikulás

éppen az előbb
jujj, de jó!
nagyon jó Mikulásnak lenni.

"Tita, jobb lesz, ha most kimész!"

Nagyon várja a Mikulást!

(aki miatt a holnap reggel nem lesz egyszerű, mert - alább részletezett okokból - Ágó egy legó rendőrautót kap, amit bizonyára össze akar majd rakni. annál is inkább, mert úszni viszont nagyon nem akar menni.)
Hogy miért kap rendőrautót?
Az úgy van, hogy szerintem a Mikulás csak csokit vagy valami apróságot hoz. De az óvónénik megkérték a gyerekeket, hogy rajzolják le, mit szeretnének. Ágó egy rendőr rohamkocsit és egy rendőrséget rajzolt, ami elég nagy szó az ő rajzkészségét tekintve. Szóval, ezek után miféle pofátlanság lenne a Mikulástól, ha semmibe venné Ágó kívánságát?!)

Szegény lelkiismeretem

Van énnekem az a főnököm, aki valójában nem a főnököm formálisan, de azért mégis (a hagyományok miatt).
Majd' két éve, amikor a neki végzett munkámmal éppolyan csehül álltam, mint most, írt egy levelet, amely így szólt: "Édes szívem! Ne hagyj cserben!" (azt hiszem, ezt annak idején is leírtam ide, és azt taglaltam, hogy milyen furcsa érzés, hogy egy konszolidált tanszékvezető bármilyen körülmények között ilyen levelet ír nekem. Humoros, de mindenképp arra sarkall, hogy vegyem már észre, hogy éppen valóban pácban hagyom, ha nem csinálom meg az én részemet.)
Na, ma kaptam egy ugyanilyen levelet, pepitában. Mondhatom nektek, hogy az én lelkiismeretem egy élő dolog, amire nagyon könnyű hatni (más kérdés, hogy a lelkiismeretem nem tud több időt, kevesebb derékfájást, kevesebb álmosságot, magukban többet játszó, ezért anyjukat nap közben dolgozni engedő gyerekeket csinálni). Ezért ma nem fogok jól aludni. (Egyébként se aludnék jól persze, mert baromira fáj a derekam...)
Ez a levél egyébként így szól: "Lassan itt a Karácsony! Nagy örömet okoznál vele, ha karácsonyi előzetes ajándékként !"

Bambidu

Na de akkor elmondom azért Andorról, hogy maxicuki.
Újabban kockákat rak egymásra - jóllehet, azért a kockaépítmények ledöntéséhez még sokkal-sokkal jobban ért. De igyekszik! Valamint formabedobózik. Abból sem tud ugyan minden formát, de a sima hengert igen. És egy öröm elnézni, ahogyan ücsörög, forgatja a formákat is próbálkozik.
Csak hogy ne maradjunk hasonlítgatás nélkül, elmondom, hogy Ágó (azon túl, hogy egy éves kora előtt ilyesmivel amúgy sem foglalatoskodott, igaz nem is volt mivel, mert éppen Frankfurtban voltuk és kevés volt a játék) a formabedobózásból felfogta a lényeget ("juttasd be a formákat a dobozba") és a leghatékonyabb módon meg is oldotta a feladatot (nevezetesen kinyitotta a dobozt és mindent belepakolt). Ezzel szemben Andornak látható örömet jelent, ha a kis likon gyömöszölhet be dolgokat. Egyébként is, ő mintha jobban ügyeskedne a kezével (ami hát, azt kell mondjam, nem olyan nagy szó azért Ágóhoz képest). Ma pl. azt játszotta a kádban, hogy megpróbálta elkapni a buborékokat (amelyek előállításának mikéntjére már rájött: hevesen kell csapdosni a vizet és kacagni, ha az arcunkra is fröccsen) és felpakolni őket a hajóra, ami ott úszkált mellette a kádjában. Értjük! bubit pakolt. Hát akkor most mi, ha nem maxicuki? :)

Ágó - Tita nap

Ma Ágó-Tita nap volt, és nagyon jó volt. Annak ellenére, hogy egy nyifinyafi kis hisztipók tud lenni (A. nénitől hallottam az oviban, amikor rászólt az egyik kislányra, hogy "Ne nyávogj már, nem nyeltél macskát!" - és azóta bizony én is lelkesen és sűrűn használom ezt a mondást. Egyben meg is nyugodtam, hogy ez a nyivákolás bizonyára korral jár és/vagy tanult...)
Mégis a legfinomabb az volt, hogy az előbb bementem még egy jóéjszakát puszit adni (ma Apuka nap volt, Á mesélt neki) és a kis plüssmaci fejéhez bújtam (este levágtam a haját, elég rövidre :), mire azt mondta, hogy az adventi naptárból minden második az enyém lehet. De mondtam, hogy az bizony csak az övé. Erre azt javasolta, hogy akkor csak azokon osztozzunk, amik nagyon finomak. "Vagy majd meglátjuk..." - zárta le a gondolatsort nagyon előrelátóan :)

Ha Á htb lenne...

... az milyen jó lenne!

Mintagyerekek

voltak ma.
Oké, hát nyilván a legrosszabbra készültem, mert egy beteggel meg egy picivel bezárva egész nap, azért az járhat nehéz percekkel, félórákkal, órákkal (ld. tegnap, amikor Andor elfáradt és engesztelhetetlenül üvöltözött kb. két órán át, szerencsére megszakításokkal). A "készülés" abban állt, hogy eleve lemondtam arról, hogy magammal akár csak egy percet is foglalkozni tudok majd, ehelyett úgy indultam neki a napnak, hogy mindegy, a lényeg, hogy senki ne bőgjön.
És az lett ebből, hogy mindenki szépen gyógyult, pihent, aludt, játszott, és még magamra is jutott idő (értsd: ittam kávét, ettem ebédet, fésülködtem és még leveleket is írtam és olvastam. Jó, hát dolgozni azt ma sem fog sikerülni. De erről nem csak a gyerekek tehetnek.)
Ide tartozik még, hogy a dokkernénink a lehető legjobbkor jött (fél 12-kor, amikor a hangulat már épp lehanyatlott volna, de a délutáni alváshoz még korán volt), és elképesztően kedves volt (mármint semmi extrát nem csinált, csak annyira örülök, hogy egy ilyen "semmi extra, de ami viszont a feladata, abban vérprofi" néni a dokkenénink). Ágó sírt mint a záporeső, mikor jött, mert hogy ő beteg. Ágyhoz kötött szegény beteg gyermek, aki lám, annyira gyenge, hogy még az orvoshoz sem tud saját lábán elmenni. Ettől a betegség tudattól - ami új neki, mert tényleg nem volt még soha lázas igazán, nem rázta még a hideg, amikor kúszott felfelé a testhője, nem volt még soha olyan élménye, hogy a törölköző érintése kellemetlen, hogy kiveri a víz, hogy általában gyenge - teljesen kiakad naponta, és hát olyankor sírdogál (megjegyezném, hogy ma volt a 3. lázas nap, és este még mindig 38.8-at mértünk).  De a dokkernéni ücsörgött az ágya szélén és kedveseket mondott, pl. hogy na jó, de hát ez csak egy betegség, alszik párat és emlékezni sem fog rá. Meg hogy ilyen most sok gyereknek van, és nem kell aggódni. Meg hogy milyen szép viszont most a bőre, és az pl. milyen jó. És hogy legközelebb, ha megyünk a rendelőbe, Ágó két matricát is választhat. Aztán Andorral is cukizott egy sort (Andor kérésre egymásra pakolt két kockát, amiért még tapsot is kapott). És persze egy fityinget sem fogadott el, mert hogy ez az ő munkája és lázas gyerekhez hívtam, nem úri jókedvemben.

Amúgy pedig kíváncsi is voltam, hogy milyen egy ilyen nap, amikor igazi anyuka az ember. Merthát azért az mégiscsak egy klasszikus anyuka helyzet, hogy otthon ragadsz a beteg gyerekeiddel az első igazán hideg, szürke, hódarás napon és csináld meg, hogy mindenkinek jó legyen. És ez sikerült. És a lakásunk most egyébként is olyan, mint egy igazi kisgyerekes családé (minden szobában alszik valaki, a gyerekek - legalábbis Andor - vándorolnak az ágyak között, éjjelente nyitva van az ajtó a gyerekszoba és a nagyszoba között, amire máskor sosincs példa - hogy Á hallja Ágót (nyilván nem hallja, mert ha ő egyszer alszik, alszik, szóval inkább viszont).

És az is biztos, hogy lesz még ennél rosszabb is  - nemcsak hogy a héten, de jövő héten pl., amikor Á megint elutazik két napra és D. is jelezte, hogy lenne egy fontos dolga szerdán, tudom-e valakivel pótolni... Nem tudom.

Önfegyelem

Ágóról szeretném még elmesélni a következő két dologot.
A második usziról úgy jött haza ovi után, hogy azt mondta: "Nem szerettem meg, de hisztizni sem fogok többé miatta."
Ma pedig du. miután felkelt az alvásból, ami nem sikerült hosszúra, de legalább pihent egyet a lázcsillapítóval a fenekében (csak kúppal megy, a gyerekeknek való lázcsillapító szirupot rögvest kihányja még akkor is, ha épp a gyomrával tutira nincs semmi). Szóval miután felkelt, egészen estig ágyban maradt. Színezett, mesét nézett, mesét hallgatott, papírrepülőt hajigált.

Ez egy öt éves gyerek, szerintem elég menő, hogy ennyire tud uralkodni magán, az érzésein, a félelmein.

(Miközben - és ez sem mellékes - egyre több félelme van, természetesen. Mondjuk ez engem baromira idegesít, hogy a kisfiam, aki régente tökre nem hisztizett, cirkuszolt ilyen piszlicsáré kis kellemetlenségek miatt, most persze fél és szűköl, ha egy ecsetelővel közelítem meg a száját, mert afta van benne, vagy ha kúpot kell kapnia. Egy évvel ezelőtt álltunk át a kúpra, és akkor semmi de semmi aggálya nem volt miatta. Most nehezen ment az első. DE a második már nem, mert le is bírja állítani magát, meg tudja emberelni, még akkor is, ha tudja, hogy kellemetlen dolog következik. A félelmek végső soron természetesek, tudom én. Az önfegyelme viszont irigylése méltó.

Betegséges

Ágónak magas a láza. Még sosem volt. Remélem, hamar elmúlik.
Andor taknyos.

Egyik nap a piacon láttunk sok-sok szaloncukrot a szokásos édességes néninknél.
"Emlékszel, Tita, amikor Andor született én ültem a nagyszobában, mesét néztem és falatoztam sorra a szaloncukrokat?"

A jó nap

Az volt ma.
Éjjel - azt hiszem, életemben először - olyan liftes álmom volt, ami pozitív volt. Szoktam lifteset álmodni. Rendszerint olyat, hogy beszállok és a lift bevadul/nem áll meg/kiszámíthatatlanul megy. Lezuhanni nem szokott, hanem tényleg inkább az lesz, hogy illeg-billeg, megdől és máshová visz, mint ahová szeretném. Rossz álmok azok.
Most is máshová vitt, mert bár én lefelé szerettem volna vele haladni, valaki beelőzött és megnyomta a fölfelé menő gombot, de elvétette az emeletet és az 102-103. (így volt számozva) emeletre mentünk. De oda viszont simán feljutottunk és mikor megállt a lift, egy hegytetőn találtuk magunkat. Ahol ki lehetett szállni és sétálni, sőt, a hegyoldalon gyalog is le lehetett sétálni. (Igen, az is van, hogy általában - a szokásos liftesekben - nem tudok kiszállni.)
Ettől teljesen pozitívan ébredtem. Nem is izgultam a mai órák miatt (ebben benne van az is, hogy a hallgatóimmal a múlt héten hosszabb beszélgetésekbe elegyedtem, hogy vajon miért ilyen lankadt és gyér az érdeklődés az előadás iránt és miért nem olvasnak a szemináriumokra; és miután meggyőződtem, hogy mindez nem az én hibám, azóta jobb a kedvem).
Az idő reggel szép volt.
Délben D. arról tájékoztatott, hogy minden eddiginél jobban vannak Andorral. (És ez így maradt egészen délutánig, amikor visszakaptam a kis ferde fogsorút.)
Az egyetemen sikerült munkára bírnom az asztalomon állomásozó nyomtatót. No, hát ez egy olyan dolog, amit három hónappal ezelőtt is megtehettem volna, de nem tettem, mert... Mert amíg Andor jár a fejemben, amikor ott vagyok, addig teljesen bénultan töltöm a napomat és semmire de semmire nem vagyok képes. És ez egészen máig így volt. Értitek? Nem voltam képes összedugni egy nyomtatót meg a laptopomat. Én nem tudom, miért van ez velem, de hát ez van. Pontosan ez az érzés nyomott maga alá akkor is, amikor hosszú ideig voltam Á nélkül külföldön. Hogy bénultam vártam, hogy vége legyen és újra itthon legyek. Oké, nyilván csináltam ezt-azt, de közel sem azzal a hatékonysággal, amivel lehetett volna. No, ugyanilyen bénán töltöttem eddig a napjaimat az egyetemen. Két és fél hónapot.
Aztán amikor végeztem az előadással, belebotlottam a saját férjembe. Én nem is tudom, mikor jártunk egyszerre ott utoljára. Hát, elég fura volt, de csak két percig tartott, mert utána rohantam, hogy összegyűjtsem a gyerekeket.
Ágónak ugyan rossz kedve volt, de később ez elmúlt.
Á nagyon későn ért haza, de a két kis cuki addig itt jófejkedett, el is múlt a csúf esős délután hamar.

Most még van egy kis dolgom, de ma hamarabb ágyban leszek, mint máskor.
Igaz, a cikkel ma sem haladok semmit. (Illetve de! a nyomtató beüzemelésének hála kinyomtattam egy szupi cikket, amit el akarok olvasni.)

Ja, és megkaptam életem első opponálni való szakdolgozatát. Az a címe, hogy Kisgyermekes anyák a munka világában.
Értékelem a munkáltatóm humorát.

Lenyomott szkanderezésben

Ágó.
Oké, röhögtem közben. De igazából csak kínomban, mert tényleg nagyon-nagyon erős.

---

A gilisztafarmon (amit anyu készített Ágónak) a gernyókat még nem láttuk, de két zöld hernyócska feltűnt ma az üveg falánál.

"Tita, kelj fel és menj ki, még sokat kell dolgoznod!"

Elsőre sikerült még kicsikarnom egy kis alvási lehetőséget, de másodjára azt mondta, hogy most már ő is elaludt, csak aztán észre vette, hogy még mindig ott vagyok, úgyhogy most már menjek dolgozni.
Igen, ez volt most az előbb, az esti mesélés (Ágoston főhadnagy) után...

Az usziban

Járnak "vízhez szokni" az ovival.
Na persze, azt lehetett tudni, hogy Ágó nem fogja egyből imádni. Már eleve azért, merthogy kötelező, rendszeres dolog, ovin kívül, anyája nélkül.
Ráadásul vizes is. Ami a szemébe is mehet. Pláne akkor, ha víz alá menős feladat van.

Az első alkalmon nem volt ott, most pénteken viszont már igen. Mikor érte mentem az oviba, minden egyes ruhadarabja (alsógatya, farmer, kardigán) vizes volt. Később kiderült, hogy az alsógatyájára vette rá az úszógatyát, a többi csak leesett a vizes padlóra és kicsit toporgott rajtuk.

De alapvetően egészen lelkesen beszélt az eseményről. Már ahhoz képest... Említette, hogy E. bácsi még kezet is fogott vele, mikor megcsinálta a víz alá bukós feladatot, a partról a vízbe ugrást meg kifejezetten bátran csinálta, saját meglátása szerint.

Aztán pár óra múlva kiderült, hogy a fogócskázás közben azért nem kapta el Zoltánt, mert Zoltán igyekezett megvigasztalni, amikor sírt. Hogy miért sírt? Hát, mert nem szereti a vizet.

...

És ma (vasárnap) este azzal aludt el, hogy ő nem akar, de tényleg nem akar többé úszni menni az ovival.

(Ó hogy már éppen kezdett halványulni az a három évvel ezelőtti emlék, amikor ott fekszünk az ágyában és ő elkeseredetten bőg bele a fülembe, hogy soha, de soha többé ne vigyem óvodába.)

És ezt csinálom szeptember óta

Ki az ágyból. Kettőt felöltöztet (vagy legalább egyet, mert Á is van azért a földön, mégha olykor túl álmos is). A reggeliket Á csinálja. Egyet megetet. Próbál enni, de közben pakol, kikészít, elrak. Tízórait csinál a kisebbnek. Pelust cserél. Mesél-ágyaz-végiggondoljahogymitkellfeltétlenülelvinni szimultán. Cipőt, kabátot, opcionálisan bukósisakot stb. rájuk ad. Kitessékeli őket a gangra. Ablakokat bezár, tűzhelyet ellenőriz. Maga is felöltözik (valamikor menet közben). Kimegy. Biciklit kioldoz. Lépcsőn bicajt le. Lépcsőn babakocsit le. Ovihoz robog. Biciklit lelakatol. Egyiket küldi átöltözni (közben felolvassa a napi menüt), másikat vetkőzteti, hogy addig se süljön meg. Elköszön. A levetkőztetettet visszaöltözteti. Cipőjét újra és újra ráadja, mert az a pici folyton leszedi és megrágja. Piacnál D.-nek odaad. A háta közben kezd leszakadni (a táskában: könyv, noteszek, laptop, jegyzetek). Utasításokkal ellátja (mármint D.-t). Gyalogol. Villamos. Háta leszakad. Odaér. Lepakol. Kinyomtat-megbeszél-órát megtart-nemjutidejeenni-konzultál-oktatástechnikushoz megy-eszközöket elhoz-összerak-előadást megtart-eszközöket visszavisz. Cuccait összeszedi. Villamos vissza, gyalogol. Itthon kétségbeesetten néző D.-t, kezében síró gyereket talál. Puszilgat, kikérdez, sajnál/örül. Pelenkáz. Babakocsiba berak, oviba elmegy (már nincs rajta a nehéz táska!). Levetkőztet-felöltöztet-felöltöztet. Bicajt kilakatol. Piac előtt lelakatol. Nyamit vesz, tejet vesz, cipőt visszaad. Hazavoncolódik (a babakocsi újra nehéz a bevásárolt holmiktól). Lépcsőn bicajt felhoz. Lépcsőn babakocsit felhoz. Kiköt. Liftbe tessékel. Ajtón betessékel. Levetkőztet. Még egyet. Maga is. Nagyon várja a felmentősereget.

És akkor már csak az esti 1,5-2 órás buli van hátra, amíg mindenki ágyba jut a kicsik közül.

Ágó aggódik

Tapolcáról hazafelé az autóban Ágó csak egy rövidet aludt.
Miután felébredt az első kérdése a következő volt.
"Ennyi sok veszély közepette, amik rá leselkednek, szerintetek megéri Andor, hogy felnőtt legyen?"

(Mi járhatott vajon a fejében?)

Na ja, merthogy Andornak

tüszős mandulagyulladása van.

Most Andoron a sor,

hogy nagyon köhögjön (a múlt héten Ágó adta elő a szokásos hányósat két éjjelen). Annyira kis védtelen, szerencsétlen csapzott kisnyúl. Ráadásul jöttünk ma haza Bligetről (ahol remekül érezték magukat: jöttek Gyuriék, volt wigwam építés és Ágó még a titokos kispadláson is járt), és nagyon lassan haladtunk a forgalomban. Andor nem volt igazán álmos, de jókedvű sem már, és azt hiszem, a bébi autóshordozót is kinőtte. Lényeg a lényeg, kétszer 3 perc csöndön kívül végig üvöltött. És köhögött. A végén már hüppögve bömbölt és reszketett. Akkorra hazaértünk és Á felhozta szerencsétlent. Én őrületesen ideges lettem, szerencsére balesetet nem okoztam, mert még ezt a bömbit is ki lehet zárni valahogy a fülön kívülre, amíg vezetni kell. De azért mégis ott van, majd' megszakadt a szívem miatta, de jobbnak láttam nem megállni, hanem hazajönni mielőbb.
Aztán itthon minden jó is lett. Mire felcuccoltam, addigra Á már be is dugta a fürdőkádba, amitől jó kedve lett, aztán vacsizott és puff, el is aludt. Alszik azóta is, csakhát nagyon köhög. Úgyhogy ma velem alszik, Á a nagyszobában. Ez megy mostanában, szegény Á lassan többet alszik ott, mint mellettem.

Ezzel kapcsolatban még

azt szeretném mondani, hogy végtelenül megbénít, ha betegnek látom őket.
A valóságban gyorsan és ügyesen reagálok (szerintem), de belül mérhetetlenül feszültté és aggódóvá válok. Legszívesebben ott ülnék a szőnyegen kettőjük ágya között, hogy hallgassam, hogy minden rendben van-e. Pedig ez csak egy fosás, igazán, az meg csak egy adag takony. De mégis.
De milyen ügyes, hogy ezt mára időzítette, amikor holnap már nem kell mondjuk előadást tartanom. (Ja, mert az a másik dolog, ami teljesen kicsinál idegileg :)

Most meg

(bár nem erről akartam írni, csak hát megláttam az utolsó bejegyzést - szóval: ma este pizsibefosós buli volt, remélhetőleg csak a vacsira elfogyasztott bundáskenyértől; ebédre az oviban fahéjas szilva levest és currys csirkét ettek :)

Amit írni akartam az az, hogy még csak nagyon kevés ideje vagyok oktató ugyebár. Bizonyára ezért lepődök meg dolgokon.
Először azon, hogy a katalógusra, amire mindenkinek fel kell írnia a nevét, hogy tudjam, hogy ott volt az órán (szemináriumon, az előadáson nincs ilyen) már tegnap is mintha felkerült volna egy név, amelynek a gazdáját nem láttam az órán. Nem igazán jó az arc-név memóriám, de azt a lányt és nevet pont viszonylag hamar össze tudtam kapcsolni. És a mai órán ugyanez történt, ugyanazzal a névvel. Egyfelől eleve figyeltem, mert tudtam, hogy ki a lány barátnője, másrészt meg amúgy is pontosan 50 cm-rel az orrom előtt írt rá ez a barátnő két nevet (a sajátját és a hiányzó lányét).
Óra után roppant lazán és higgadtan megkérdeztem, hogy mégis erre miért van szükség. Részemről ezzel túl van tárgyalva, mert tényleg annyira pitiáner ügy. Csak fel nem foghatom, hogy miért van rá szükség: háromszor lehet "büntetlenül" hiányozni, és ez az első alkalom, hogy nem jött ez a lány.

Másodszor meg azon, hogy egykori tanárom, szakterületünk egyik hazai top alakja ma egy diákjának "K. tanárnő"-ként mutatott be. Nagyon furcsa volt. (Oké, a szándék meg alattomos, ugyanis a diák szakdolgozati konzultációra jött hozzá, de ő kb. a második mondat után azt mondta, hogy ennek a területnek én vagyok a szakértője, ő meg semmiképp, hozzám képest pláne :) :) (igazán humoros), ezért azt javasolja, hogy inkább nálam szakdolgozzon. Jó trükk, remek, köszönöm.)

Orra vére

Ágóbágónak ma kétszer is eleredt az orra vére, elég rendesen.
Én meg mindkétszer rosszul lettem.
Nagyon érdekes. Mert nem a vér látványától. Már 5-10 perce törölgettem a csöpögő vért a mosdó felett, hűtöttem-nyomtam az orrnyergét, töröltem újra, mikor - mindkét alkalommal ugyanúgy - hirtelen leizzadtam és szédülni kezdtem. Nem vértől, de talán attól, hogy olyan hosszú ideig tökre eredménytelenül ácsorogtunk ott és a kisfiamból jött a vér. Nem tudom.
Aztán elmúlt mindkétszer, és most remélem, nem is lesz ilyen egy ideig.

Most meg zivatar van. Be is engedem a szagát.

Kieg. az előzőekhez

Nos kérem, Andort úgy kell elaltatni, hogy nem_szabad_ledönteni a karomra, hanem az ölembe kell ültetni, mintha babakocsi lennék. Hogy nem jutott ez eszembe előbb? Ágóval is pont így kellett.
Fura elgondolni, hogy vannak gyerekek (személyesen is jópárat ismerek), akiket nem kell ölben altatni. Milyen kényelmes lehet! (sóhaj)

Ágót illetően pedig a szezont a fazonnal összekavarásának jeles esete esett. Ugyanis hát perszehogy napos nem jutalomból lesz valaki, hanem sorban az asztalnál mindenki. Viszont való igaz, hogy tegnap óta életbe lépett egy új jutalom: az kap matricát a jele alá egy szép nagy kartonlapra, aki a leggyorsabban és a legszebben öltözik (mármint rendbe rakja a ruháit).
Tegnap ő volt a napos.
A naposok nem kaphatnak matricát, mert nem a többiekkel öltöznek, hanem kicsit korábban, mert nekik még teríteni is kell evés előtt.
Perszehogy ettől megint szomorkodott kicsit. De azért nem nagyon.


....
Ma nincs ovi. Kicsit izgultam, hogyan is lesz ez a vadmalac Andorral és az ugrabugra naggyal, elszoktam már a kétgyerekezéstől. De annyira szupi délelőttünk volt, hogy pacsira is nyújtanám magamnak a kezem :) És az altatás is gyors volt és hatékony. (A sikeres délelőtt nagyban köszönhető Ágónak, mert ha ő ott van, akkor Andor nem nyöszög utánam.)

Ágóbágónak

viszont nehéz az élete. Szomorú, mert a héten még nem volt napos. És a naposság az jutalom. Őt miért nem akarják megjutalmazni? De tudja ám, miért. Mert túl lassú az öltözködésben, márpedig - tudja ő - a naposnak gyorsan kell öltöznie, mert sok a dolga. Tudja ő, tudja, de ő úgy szeretne jutalomból napos lenni.

...

Tartok tőle, hogy a lüke kis maximalizmusából lesz még nehézségünk az életben.

...

Ma azzal fogadott az óvónéni, hogy: "Ágoston, meséld csak el anyának, hogy mit csináltál ma!?"
(így szokták felvezetni, ha mondjuk labdával berúgja valaki az ablakot, nem?)
Á: "Csináltam sógyurmából egy fürt szőlőt."
B néni: "Nem, nem azt. Hanem itt kint az udvaron. Az előbb. Séta... tudod?"
Hát képzeljétek az történt, hogy az eléggé erősen autista kisfiú a csoportjukból ma először jutott arra, hogy nem kíván B nénivel sétálni (mármint erre már gondolom sokszor jutott egyébként is), hanem helyette (ez az újdonság) Ágó kezét fogta meg, és vele ment egy-két kört. Ez nagyon nagy szó, de nem tudom, Ágó hogyan éli meg. Egy olyan kisfiúra gondoljatok, aki a spektrumnak az eléggé szélső szélén van, 5+ évesen még nem beszél, viszont cserébe elég agresszív, a csoportban több olyan gyerek van, aki szabályosan fél tőle és miatta nem szeret oviba járni. Erre tessék, Ágóval sétál! Én nagyon örülök, mert ez nekem két dolgot jelez: egyrészt, hogy Ágó remekül megértette azt, hogy a kisfiú - minden külső jel ellenére - éppolyan kisfiú mint ő. És ezt éreztetni is tudja. Ágó kiszámítható, nyugodt és magabiztos, akire rá mer hagyatkozni egy kisfiú, akit mindenféle változások nagyon érzékenyen érintenek. Szóval ez jó. (Egyébként valami tökre irigyelni való tolerancia, másság elfogadás tényleg látványosan van Ágóban: a múltkor egy törpét láttunk. Ágó reakciója: "Nézd milyen aprócska néni (figyelitek! aprócska, hát micsoda cuki szó ez), olyan mint egy nagycsoportos." És mikor elmondtam neki, hogy van ez így, hogy leáll a növekedés, akkor részéről itt felfogva, megértve. Csúfolódni, kinevetni még egészen véletlenül sem jut eszébe.)
Ja, mondjuk a múltkor nem tudtam viszont arra válaszolni, hogy ha valakinek csak egy lába van, mert a másikat levágták (azt még el tudtam mondani, hogy kb. hogyan), akkor mit csinálnak a levágott lábbal.

Andort régebben

nagyon könnyű volt altatni. Felvettem, ringattam, kész is.
De mostanában (kb. három napja) nem.
És mikor már fáradt, de jóllakott, akkor úgy pörög, hogy le se lehet csapni.
Letörte a komód ajtaját... :)
Ágó annak idején a törölközőtartót törte le.

Viszont éjjel sokkal jobban aludt most, hogy itt volt a bátyókája és együtt szuszoghattak.
Jó rájuk nézni.

Este kilenckor

felmosni!
Anyuka-e vagyok?

Szerdánként

amikor egész nap az egyetemen ülök, időről-időre nagyon felerősödik bennem az a hang, amelyik azt mondja: "HAZA AKAROK MENNI A KISFIAMHOZ MOST AZONNAL!"
Elég nehéz ezt a hangot elnyomni.
Ott kiabál akkor is, amikor az előadást tartom (majd két óra múlva!!! és addig is itt kell lenni, meg közben is).
Ez - hogy finoman fogalmazzak - elég nehéz. Nehezen feldolgozható nekem.

Mostanában

a legújabb életemben, amiben anyuka vagyok, feleség és egyetemi oktató meg kutató elég máshogy vannak a dolgok. Minden eddigi életemhez képest.
Egyrészt csupa felnőttes dolgot kell csinálni: pl. egy végigtanított nap után szülői értekezletre menni (és arról jegyzőkönyvet (!) írni - óvónői kérésre, naná, hogy nem magamtól).
Másrészt még jobban be kell(ene) osztani az időt: hogy játsszak is a kispókokkal, de teregessek-főzzek, takarítsak is, és persze készüljek az órákra, olvassak a magam témájában, és haladjak az egyéb önkéntes (vagy nem önkéntes) vállalásaimmal.
Harmadrészt rengeteget kell töprengeni. Mindenfélén. Nagyon nehéz hozzászoknom a tényhez, hogy Andorral sokkal kevesebbet vagyok, mint Ágóval voltam, vagy tán helyesebb úgy fogalmazni: sokkal kevesebbet, mint amennyit szívem szerint lennék vele.

... a bejegyzés itt megszakad, mert ölbe kellett vennem a kis alvó takonypócot

Állapotunk

kielégítő, bár előbb Á, aztán picit Andor és mostanra én is eléggé megtaknyosodtunk. Remélem, legalább Andoré átmeneti csak. Persze azt se bánnám, ha az én fejem is kicsit kidugulna holnapra. A szerdák hosszú napok. 9-kor odaadom Andort D-nak, a babysitternek, és csak du. 4-kor kapom vissza. Még mindig nem zökkenőmentesek együtt, mármint még annyira se, amennyire lehetnének. De remélem, lassan hozzászokik a kis gömbőckefej, hogy hazajövök akkor is, ha kis időre eltűnök. Rém rossz lehet kisbabának lenni.

Ágóéknál ma focibemutató volt, hogy, aki kedvet kap, járhasson foci edzésre. Nem vagyok meglepve, hogy Ágó nem állt be kipróbálni, helyette ő volt a "rendező", őrizte a focipályát. Mikor megkérdeztem, hogy mégis miért nem áll be, azt felelte A néni, hogy ugyanezt ő is megkérdezte, és neki Ágó azt mondta, hogy "ami kötelező, az nem jó". Nohát. Ezt meg hogy tanulta meg 5 éves korára? Én biztos nem mondtam neki. (Mondjuk a foci egyébként nem kötelező, de hát mindegy.)

Andor 9 hónaposan

Nem nagyon futja bejegyzésekre mostanában.
Elkezdődött az egyetem, a kutcsop., ezzel együtt Andor részben babysitter kezébe került. Ma hazatértek a tengerentúli Mormottok és Oszik.
Andorral ma voltunk méreckedni: 9.100 g, 75 cm. Szép egyéves lenne :)

Az oviban és azon kívül

Tegnap kicsit korábban kelt, mint ahogy ébresztő lett volna a délutáni alvásból. Tudjátok mit csinált? "Nézegettem, hogyan szállnak a felhők. Nagyon szeretem a felhőket nézni."
Ovi után néptáncolni mentünk. Olyan édesen ügyetlen, hogy öröm nézni. És olyan elszántan koncentrál, hogy azt is.
A szerdai Andor felügyelet a jelen állás szerint menni fog.
Én pedig határozatlan idejű szerződést kaptam. Amire Á - azon túl, hogy persze nagyon örül neki - azt mondta, hogy abban az a különleges, hogy szemben a határozottal, bármikor felbontható a munkáltató részéről :) Na, de akkor is.
Azt mondtam már, hogy Andornak az alsó metszője mellett a felső szemfoga tűnik nőni?

Két gyerekes

Mintha most érezném igazán, hogy két gyerek Titája vagyok. Egyet reggel elviszünk az oviba, és még mindig marad még egy! Igaz, hogy sokkal-sokkal csöndesebb, hogy Ágó nincs itt, de azért Andor is tud produkciózni (főleg arra gondolok, hogy folyton résen kell lenni, nehogy összetörje a kis kobakját). És aztán délután Ágóért, és együtt haza. Mindezt szép őszben. Teljesen idillikus.
Aztán jövő héten kezdődik a neheze, a két helyen dolgozással, amihez még hozzá jön, hogy alkalmanként hozzá-hozzá kéne csapni mondjuk egy-két nap kutatást. Nem beszélve az írásról. No, majd meglátjuk. Annyit azért tanultam a nyáron, hogy nem kell mindig mindent a legkisebb részletekig megtervezni, lehet picit improvizálni, úgy kevésbé stresszes az egész...

Holnap ovi

És Ágó nagyon várja! Ami nagyon-nagyon jó érzés - mert a két évvel ezelőtti rémséges beszoktatós napokat azóta sem tudtam elfelejteni. Másrészt teljesen hihetetlen, hogy nagycsoportos lesz. Teljesen érett rá, sőt, de akkor is hihetetlen.
Andor stabilan mászik, mint egy kis dömper, végre érezhetően kinőtt a bal alsó egyes foga, és állni is egyre fixebben tud, bár minden napra jut egy (vagy több) hatalmas hátraesés, hatalmas bömböléssel.

Ágó ma bohóckodott az ágyon, ugrabugrált, vetődött, hempergett. Mikor (sokadszor) rászóltam, hogy fejezze be, és ő tényleg rám figyelt végre, az utolsó mozdulatával jól szájon rúgta Andort. Kiabáltam. Látszott, hogy pillanatokon belül sírva fakad, de akkor is kiabáltam, mert nagyon mérges voltam. Később, mikor megkérdeztem, hogy esetleg neki is fáj-e, azért van-e ez a nagy sírás, azt felelte: "Nem, csak nagyon megsajnáltam Andort." Ez az igazi megbánás, nem?

Jó kis nyár volt, eléggé izgulok a most következő félévtől. Drukkoljatok ti is, hogy a babysitternek ne legyen tanulmányi kötelezettsége szerdánként.

Közeleg a vége

A nyári szünetnek. Pedig most éppen nagyon jól megvagyunk.De azért jó lesz már váltani: Ágó is nagyon tud pörögni, ideje az ovinak, nekem is kéne dolgozni. Andor pedig ma felavatta a babysitterét, akit a golyósboltból ismerünk - és mindketten elégedettek voltak.
Andor ezen kívül sokat ácsorog (kapaszkodva, persze) meg egyre többször mászik kúszás helyett.
Mindketten eszement cukik.

Tűzijáték

Oda mentek a fiúk. Innen hallgatva nagyon hangos. Kíváncsi vagyok, Ágó mit szól hozzá...
Voltunk Feketehalomban, ami nagyon jó volt. Kicsit talán ki is pihentem magam. Hosszúra nyúlik ez a nyár, és amilyen nagyon-nagyon jó a két kismajommal itthon lenni, azért a 3. hónap közepe táján már olykor elég nehézkes is. De egy szavam sem lehet, okos, érett nagyfiú az egyik, a másik meg egy kis kópé, huncut és lehengerlő mosollyal.

update: már a végét követő második percben itthon voltak - vagyis elindultak hazafelé kb. a második lövés után. Ágó rendkívül hangosnak és ijesztőnek találta és félt. De mindezt már mosolyogva mesélte. Meg azt is, hogy amikor félt, akkor az apukája szorosan magához ölelte.

Illendő volna írni

ugyanis egy csomó megörökítendő dolog van. Andor továbbra is egy-két lépést tesz négykézláb, viszont egyre gyakrabban ül, lehet mondani, hogy megtanult ülni, bár olyan még nem volt, hogy mindkét kezét felemelte volna közben a földről. Olykor fel is áll. Eszik husit, szereti. Dehát mindent szeret: a zöldbabot, a céklát, a cukkinit, bármit adok neki, örömmel befalja.
Valamint kiderült róla, hogy ő is egy Titafüggő kis lény. Utálja, ha kimegyek a szobából (kivéve, ha Ágó ott van, akkor eljátszogat azért nélkülem is), és nem hagyja hogy az apukája altassa (ha itt vagyok legalábbis, a jövő héten majd kiderül, hogy mi van, ha nem vagyok itt).
Ágó hosszú hétvégét töltött Szanyban, ahol szuperül érezte magát, és ott állítólag nem is szemtelenkedett és tökéletlenkedett. Velem annál gyakrabban akaszt bajuszt. Elég fárasztó, azt kell mondjam. Amikor pl. nem érti meg, hogy nem lehet összevissza dobálózni a labdával, ha egyszer azt kérte, hogy labdázzunk. Pontosabban lehet, de annak meg lesznek a következményei: ma pl. a parkban beledobta a labdát egy alvó baba babakocsijába. Az őt tologató nagymama - és főleg a nagymama barátnőjének - mély (és egyébként érthető) felháborodására.
No meg mindent tud. Egészen pontosan: mindent jobban tud. (Ebből is adódnak konfliktusok. Ma pl. egy pohár tört el, mert ő tudta, hogy akkor is meg tudja tölteni, ha történetesen Á éppen valami mást csinál a mosogatóban.)
És mindent azonnal el is kell mondania. Hangosan. Igen, a nélküle töltött napok alatt a legmeghatározóbb különbség a csend volt. Ki lehetett bírni.

No, és persze a sok Ágósága miatt vannak konfliktusok, amik gyakran kiabálásba torkollnak. Ma durcásan vonult el wc-re vacsi után, ahonnan csak azt hallottuk ki: "Mert vele bezzeg mindig kedvesek, velem meg NEM." Nohát szegény gyerek. De csak azért se engedtem Á-t oda, hogy megvigasztalja, hátha a dolgon való töprengés vezet valami eredményre. És vezetett. Mikor végzett, könnybe lábadt szemmel jött oda, és azt mondta: "Tita, >krumplit kapálok, verseket olvasok> csak ne kiabálj." (a belső idézet a Kvantumfantumból van, és a Hippitron főnök mondja, amikor el akar szabadulni)
Ilyen cuki.

Folyomány...

Még 21h sincs és én itt ülök hálóingben, várom a vihart, Andor meg alszik (mondjuk már kétszer feltérdelt, hogy kukorékoljon, de ezt minden elalváskor így csinálja, előbb-utóbb abbahagyja).
Nosza, lehet dolgozni!

Vakáció

Mától négy napig vakáción vagyok, ui. a két Á elutazott lekvárt főzni és autót vizsgáztatni a nyugati végekre. A legfeltűnőbb az, hogy csend van. Nagyon jól esik.
Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, két hónap két gyerekkel (sok apukai és nagyszülői segítséggel ugyan) elég kimerítő. Oké, nem vagyok egy született ősanya, akit maradéktalanul kielégít a csemetéi fejlődésében való gyönyörködés. Olykor egész jól esik (esne) olvasni, nyugodtan kávézni, sétálni (ó, a mozira meg a színházra már nem nagyon emlékszem, de biztos azok is jók), de beérném én azzal is, ha mondjuk Ákossal nyugodtan tudnék beszélgetni, anélkül, hogy valaki folyton közbekérdez.
Igen, hát erre ott vannak az esték.
Amikor mi szépen nekilátunk dolgozni, ülünk ketten két szobában, két számítógép előtt. Vagy alszom.

Na, de hogy elmondjam, mi történt az első szabad délelőttünkön: hazatérve a reggeli sétából (amit rövidebbre fogtunk a szokásosnál és csak Andor reggeli alvását ejtettük meg a kinti 50 fokban, a 12 körülit hazahoztuk a 29-be), letettem Andort a gyerekszoba közepén. Négykézláb érkezett a földre és úgy is tette meg az első pár lépést! Igaz, aztán visszaváltott kúszásba. Mire betettem a gépbe a mosást és visszamentem hozzá, már a vonatos doboz mellett - tádádámm - ÁLLT, és nézelődött benne.

Oké, azóta kétszer fejre esett, mert valami magas helyeket akart megmászni és legurult, de így járnak azok, akik heveskednek.

Házőrzők

Andor múlt héten még csak köhögött, később az orra is folyni kezdett, végül mára a szeme is begyulladt. Cserébe így is maxicuki, szerintem előbb fog felállni, mint mászni. Ülni sem tud még, de nagyon lelkesen igyekszik, és szerencsére csak az ágyikójában adja elő azt a kunsztot, hogy kapaszkodik-kapaszkodik, majd egy tetszőleges pillanatban hanyatt esik és ezen kacag. Mármint egyelőre csak az ágyikójában, de ez egy olyan vadmalac egy kölök, hogy holnap biztos majd már a szoba közepén is megpróbálja, de csak miután megevett 2m számítógép zsinórt, 5kg porcicát és közben lehetőleg taknyát-nyálát körbekente mindenütt. Persze attól mi még imádjuk.
Azt tudja mondani, hogy babababa, mamamama, tájti, adada meg ilyenek. Elég cuki.

Közben őriztük a házat. Pontosabban a kertet, mert a legtöbb időt ott töltöttük.
Nos, ha az én hivatásom az lenne, hogy nevelgessem a két gyereket és közben tartsak rendet, azt szerintem tudnám csinálni, rövidebb ideig még élvezném is, de legvalószínűbben egykettőre meghibbannék. Oké, Ágó amúgy sem a legkezelhetőbb periódusában van már megint, de az állandó alapzaj, amit a két gyerek csinál (Ágó baromi hangos akkor is, ha igyekszik halk lenni) az engem totál kicsinál. De nem ezt akartam írni. Hanem hogy viszont nagyon jól mulattunk mindezek ellenére, sokat rohangásztak (ki-ki a maga módján) a kertben, locsoltunk, cicát etettünk, más cicákat hajkurásztunk (de tojtak a fejünkre), voltunk játszón, ahol Ágó nagyon szuperül eljátszott két nagyobb gyerekkel, Andor meg jót aludt, csak szegény nagyÁ deglett ki egy kicsit a mindennapi le- és fölbicajozástól. Meglepő módon nem kellett minden játékot megmozgatni, hanem az érkezésünkkor előszedetett várral játszottunk négy napon keresztül. Ill. hát a cicákkal, akik állandó elfoglaltságot adtak Ágónak.
Jövő héten csak egy éjszakára megyünk, pedig ott sokkal hűvösebb van ám, mint itt, és a koktélparadicsom is érik.

Kiss András Benedek

Isten hozott, Andris! Nőj nagyra!

Új bejegyzés

Mamikai elégedetlenkedésre reagálva írok. De nincs időm erre.
Jól vagyunk mind, annyit autóztunk mostanában, hogy csak na, de remek dolgokban volt részünk (nyaralás, nyaralás és keresztelő Szanyban, esküvő Szegeden tiszai holtággal és fák között röppenő hintával, valamint azzal a fura ténnyel, hogy előbb tértem nyugovóra, mint Ágó).
Ezt viszont ide tenném, minden kedves érdeklődő, de legfőképp a magam kedvéért.

Minden napra jut egy szamba...

Nehezen írok, azt hiszem eltört az ujjam, mikor odazártam a kocsiajtóval ma Borkáék előtt (nem előttük, mert oda nem sikerült beparkolnom - hanem odébb, de még elfogadható távolságban).
Nem azzal az ajtóval, aminek előző éjszaka (vagy reggel) lehúzták a valószínűleg nem jól felhúzott ablakát, hogy jobban megnézhessék, mit is tartunk a kesztyűtartóban meg milyen cd-ket hallgatunk (egyik sem bizonyult kellőképpen izgalmasnak, minden maradt).

Borkáéknál nagyon jó volt, a fiúk is szuperül mulattak. Ágó még ott is maradt játszani, mikor Andor miatt haza kellett jönni. Á ment ért bicajjal és még nincsenek itthon. Így mulat egy nyári szünidőző!

Átaludta

Andor átaludta a tegnap éjszakát! 20h-tól 6.11-ig aludt. Vajon mit hoz a ma éjszaka?

Kőkapuban a következő jók történtek Ágóval:
- Megmutatta a néni a gólingpályát.
- A bob.
(az egyik estére nem emlékszem, meg a tegnapra se, basszus de egy tökfej vagyok, hát minek kérdezem, ha aztán elfelejtem)
Ma viszont az volt a legjobb, hogy találkoztunk Marciékkal a parkban, azt mondta.

Jó meleg van, elég fárasztó ettől minden. Tegnap, mikor hazajöttünk és du. még kimentünk a parkba, csodálkozva figyeltem, hogy az emberek úgy mozognak, mint valami lassított felvétel. De mostanra már én így is úgy  mozgok.

Nyilatkozzon a rádiónak!

Ágóval régóta játszunk olyat, hogy egy-egy nap végén meginterjúvoljuk valamilyen rádió nevében, hogy mi tetszett aznap a legjobban. Mostanában ezt az ágyban csináljuk elalvás előtt, így a nekem kiutalta alvóka-Törpapa sapkája a mikrofon, és mindig azt mondom, hogy "Kérem, nyilatkozzon a Törpapa-sapka Rádiónak, mi tetszett ma a legjobban!" és odatartom az orra elé Törpapát.
Az elmúlt pár napban a következő válaszokat kaptam:
- Hogy ablakot mostunk.
- Ez a pillanat teszik a legjobban, hogy itt fekszünk az ágyban együtt.
- Hogy itt voltak a Krisztáék.
- Hogy megtanultam egyedül elindulni a biciklivel.
Juj, a többit elfelejtettem. Na ezért is fogom ezt mostanában felírni ide. Egyébként úgyis azt tervezzük, hogy vezetünk majd egy nyári naplót, amibe feljegyezzük a kalandjainkat. Már ideje lenni nekiállni, mert egy egész hónap eltelt a nyárból, bár a nagy izgalmak ezután kezdődnek majd pl. a kőkapui nyaralással.

Máskülönben tényleg megtanult most már mindent, ami a biciklizéshez kell. A két könyökén jó nagy horzsolások (az egyik kifejezetten durván néz ki, remélem, nem lesz baja), kétszer koppant a sisakja is, a lábai meg úgy néztek ki ma estére, hogy egyfelől csupa mocsok volt mindkettő a kerekektől meg a pedáloktól meg attól, hogy azt játszotta, hogy átgázol a pocsolyán, másfelől meg csupa, de csupa kék-zöld-lila foltos és piros horzsolásos (plusz durván elvakart ekcéma foltos) mindkettő. Egy helyen próbáltam lesikálni a koszt, de szólt, hogy ezt inkább fejezzem be, mert nagyon fáj, ha így dörgölöm, mert az ott nem mocsok, csak csupa ütött-kopott.
Andorbambi meg azt tudja, hogy "kutyázik", vagyis négykézláb előre-hátra tolja magát, mégpedig néha olyan hevesen, hogy előre is szökken egyet-egyet. Vicces lesz, ha térdelő nyusziugrásban kezd majd el közlekedni. Egyébként meg mindent megesz, ami az útjába kerül. Nagyon durva (különösen, hogy Ágó soha semmit nem vett a szájába, úgyhogy nem vagyunk ehhez a dologhoz hozzászokva).

Hogy rólam is essen szó: tegnap éjjel ügyesen megetettem a gyerekemet, csak az volt furcsa, hogy olyan hamar bepuszilta az adagját. Aztán ahogy megfogtam, hogy ágyba tegyem (pontosabban az ágyunk mellett lévő mózesbe, mert éjjel csak oda szoktam, hogy hajnalban előbb tudjam visszaaltatni, mint hogy ő felverne mindenkit - na jó, Ákost soha nem verné fel, de mondjuk Ágót), szóval ahogy megfogtam, nagyon megijedtem, hogy a gyerekem telehányta a ruháját, csak nem vettem észre. De nem ez történt, hanem az, hogy a tápi szépen a nyakába folyt, mert nem volt rendesen összetekerve a cumisüveg. Fúj, Tita.

Kitört a nyár...

és nekünk jó. Azért nem írok.

Ágó bicajozik.
Andor kúszik.
Á. tegnap meghúzta a bokáját (de szerencsére nem annyira).
Én köhögök.

Nézzétek inkább a képeinket.

És mit tud még Ágó?

Amiként mamika legutóbbi bejegyzéshez tett megjegyzéséből látható, Ágó tud pl. úszni.
De ezen kívül: rendőrként járt Betlehemben, ahol a Kisjézusra vigyázott, illetve jelen volt a Budai Vár építésénél, ahol meg Mátyással cimborált.

Ugyanakkor - és ezt magam is tanúsíthatom - kiválóan tud úgy hányni félálomban, úgy hogy minden csepp az előre odakészített lavórba megy, majd pillanatok alatt fogat is mos (továbbra is az ágyban ülve), és vissza is alszik két percen belül (hogy fél óra múlva újra hányjon). Egyébként nem gyomorrontása van, hanem köhög.
Andor a köhögőrohamokat csont nélkül végigalussza, a hányás hangjától viszont (pedig Ágó igazán szolidan csinálja) mindig megijed és sikítós sírógörcsöt kap (viszont hamar megnyugszik).

Mondjak egy tuti receptet?

Alma répával.
Kérdezzétek csak meg Andort!

Eddig se volt gond az evési moráljával, de jelenleg a ló túlsó oldalán vagyunk. Mármint, hogy nem az jelenti a gondot, hogy nem akar enni, hanem, hogy akár a cumisüveg, akár a kiskanál láttán extázisba jön, vadul kalimpál. A kiskanalas ételekkel az a főgond, hogy nem mennek elég gyorsan a szájába, bár tulajdonképpen a cumisüvegtől is azt várná, hogy azonnal egyben becuppanthassa az egész tartalmát.

Kuszmász

Andor az imént megtanult kúszni.

A kóborló bőrönd hazatérése

Mivel a régi kedves piros bőröndünk nemrégiben, talán Áki indiai útja során (?) megsebesült, a mostani utazási sorozata előtt (Párizs és Pisa egy hónapon belül!) vettünk egy új bőröndöt. Kéket. Ágó húzta haza a boltból!
Ám Párizsból Ákos bőrönd nélkül tért vissza. Rövid volt az idő az átszálláskor (merthogy manapság már Párizsba is csak átszállással...), lemaradt. Másnapra mondjuk ideért, de ennyi idő is elég volt a fincsi sajtoknak, hogy gyors érésnek induljanak. Kellett is szellőztetni pár napig, mire rendbe jött a lakás levegője.
Aztán elment Pisába és... megint bőrönd nélkül jött haza! Ám ezúttal nem pusztán lemaradt a bőrönd, hanem elutazott Barcelonába! (Itt szeretném akkor elővezetni azt az ötletemet, hogy legyen inkább úgy ezentúl, hogy nem a bőröndöt hozzák vissza a gazdájához - igen, visszahozták megint -, hanem a gazdit - és kedves családját - viszik utána.)
A bőrönd tegnap éjjel érkezett, ma reggel szóltak, hogy majd hozzák. Ákos persze dolgozni ment, így Andorra és rám maradt, hogy fogadjuk a hazatérőt. Csakhogy mi elmentünk sétálni. A bőröndös pacák viszont azt mondta, nem tud ránk várni 15 percet, mert még sok helyre megy. Végül megegyeztünk abban, hogy elénk jön a parkhoz az autójával, és ott megkapjuk a bőröndöt. Ezért történhetett, hogy szemerkélő esőben egy babakocsit magam előtt tolva és egy bőröndöt magam után húzva vonultam végig a parktól hazafelé vezető úton - teljesítményemmel sok elismerő pillantást és meglepően sok segítséget kivívva magamnak.
Most itthon van. És a parmezán nem is büdi (a camambert-rel szemben, ugye).

Andor meg bevágott ma kb. fél deci reszelt almát.

J.A.

Még szerencse, hogy már úgyis megírta más. Legalábbis az ismételt munkaügyi fennforgások miatt mostanában sokat jár ez a sor a fejemben:
"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis."

Mondjuk akárhogy is... meg kell szervezni Andor felügyeletét szeptembertől... sőt, részben a jövő héttől!

42 - törölköző

Nem is emlékszem már, hogy mire mondta ma Ágó, hogy a megoldás a 42, pedig már akkor is megjegyeztem, hogy milyen felvilágosult ez a gyerek,
erre most derült ki számomra - mert egyébként én nem vagyok ebben igazából járatos - hogy ma van a törölközőnap. Szóval Ágó tud valamit.

Maxi

"Tita! Akármi is leszek, ha megnövök, de én leszek a legjobb."

(ma egyébként: benzinkutas)

Mi lesz, ha nagy lesz?

Legfőképp rendőr, kicsit hentes,
régész, mosodás.
(az elmúlt hónap termése)

Mindazonáltal...

... néha mégis szívesen szabadságra mennék.

Tita óriás lesz

Szóval ma, több hónapnyi szenvedéses kocsitologatás után, fél óra alatt új kerekeket kapott a babakocsi. Mert B. utána járt, hogy hol lehet megcsináltatni. Maszek, egy nő, aki maga is megunta, hogy súlyos pénzeket gombolnak le róla apró-cseprő dolgokért, azon az alapon, hogy mivel fontos, úgyis kifizeted. Nos, két kerékért, tengelypöckökért, és az elrongyolódott foggantyú gumikért 2500 ft-ot fizettem, de megelégedett volna 2000-el is, ha nem kaparom össze az apót. Ha valakinek babakocsi szerelő kell, csak szóljon.
De nem pusztán az a szenzációs, hogy lám-lám, ha akarjuk, a megoldhatatlannak tűnő műszaki ügyek is megoldódnak fél óra alatt -bár önmagában már ez is külön bejegyzést érdemelne (itt jegyzem meg, éjszaka töprengtem jó sokat az adóbevallásomon, és azt hiszem, megfejtettem, arra is büszke vagyok).
Az igazi mondanivalóm az, hogy miután felkeltem a két gyerekkel egyedül és Ágót eljuttattuk az oviba - amikor valami mázsás súly leesett a vállamról, én nem értem miért, mert a neheze ez után jött (Talán attól féltem, hogy mivel feszült vagyok, Ágóval leszek türelmetlen? Nem tudom, mindegy, nem voltam türelmetlen, ügyes voltam, meg ő is.) - szóval ezután visszajöttünk az autóhoz és kiautóztunk Csillaghegyre a babakocsishoz Andorral. Oké-oké, tudom, hogy másnak ez mindennapos ügy, de én még mindig tökre izgulok, ha ismeretlen utakra kell mennem autóval (meg gyerekkel). Ha meredek kocsibehajtókra kell parkolnom. Meg minden. És hiba nélkül mindent megcsináltam, Andor hazafele aludt is valamennyit. És mérhetetlen büszke vagyok magamra.
No, szóval semmi nagy dolog, csak egy újabb lépés, hogy biológiai felnőttből funkcionális felnőtté váljak.

update:
Apu most hívott, hogy mi volt délelőtt.
T: És képzeld, hazafelé az alsó rakparton jöttem.
A: Miért, eltévedtél?
---
hihi, egyébként igen, de akkor is tök ügyes voltam, mert azonnal ráismertem, hogy hol vagyok és bátran hazajöttem arra :)

Óda

Az én nagyfiam már most egy József Attila.
Tegnap fürdés után (azok mindig nagyon romantikus percek), odabújt hozzám és azt mondta, hogy úgy szeret, mint a fák a lobjukat. Mire én mit is felelhettem? hogy én meg őt úgy, mint a virágok a napsütést. Mire ő: tudod mit, én inkább úgy szeretlek, mint a halak a vizet.

Andor meg az almát szereti. Krumplival is. Nagyon.
Úgy eszik, hogy a tápit abbahagyja, mert unja vagy jóllakott vagy mittomén. És akkor én megkínálom almával (ma először krumplival vegyítve) és ő meglátja a kiskanalat, amitől azonnal hatalmasra nyílik a szája és hamm bekapja. Vigyorog és nyomja befelé. Mondom, miután a tápival már - elvileg és a jelzései szerint - jóllakott. Kalimpál, hogy megszerezze a kanalat, hogy nyomassam gyorsabban, hogy mégmégmég.
Oké; nem egy nagy alvó, de legalább az evéspara, úgy tűnik, nála is kimarad.

És ha már Óda. Boldog 8. házassági évfordulót nekünk! Ezt üzenem Ákosnak Párizsba :)

Másmilyen

Hogy Andor a "másmilyen fajta második gyerek" típusba tartozik, azt abból is tudni lehet, hogy szerintem már most több afféle háztartási balesetbe keveredett, mint Ágó az elmúlt 4,5 évben. Az előbb is a kiságy rácsa alól (!) kellett kiszabadítanom a kezét, mert valahogy odagörgött a játszószőnyegéről (n.b. Ágó ilyen korában nem görgött még sehová), bedugta, de mivel kismajom, kihúzni nem tudta már, mert gondosan ökölbe szorította és úgy nem fért ki. De szorult már lába is a rács közé, meg koppant a feje parkettán meg ilyenek.
Mindeközben mérhetetlenül jókedvű, gagyarászó makimajom, aki csak azt nem tudja megérteni sajnos, hogy az éjszaka alvásra való, mi legalábbis arra használjuk, ezért teljességgel fölösleges éjjel 1-kor, 3-kor, majd azután óránként felkelni ellenőrizni, hogy mind megvagyunk-e. Mert nem másért kel föl, bár a tisztesség kedvéért olykor eszik is. Viszont a visszaaltatáshoz mindig igénybe veszi a segítségünket. Reggel 6 után pedig egyáltalán nem kíván már visszaaludni, hiszen - ahogy egyébként én is látom persze - világos van, nappal, akkor meg minek aludni ugyebár.
Ma pedig igazi nagyvárosi szuperanyu voltam, shoppingolással töltöttük a délelőttöt, ráadásul autóval mentünk!

Új idők

Volt az, hogy Ágó egy napon elkezdte mondogatni, hogy túl korán megyek érte az oviba, mert épp elkezdene játszani én meg már ott is vagyok. Ez akkor tetőzött, mikor végül aztán dühösen elzavart, hogy menjek vissza később (Andorral, naná).
Most már nem is megyünk soha 4 előtt (bezzeg év közben, amíg tanítottam, külön macera volt, hogy ha f4-ig tartott az órám, hogy időben ott legyek - mert akkor még 3-ra jártam érte), és az a kedvenc részem az egészből, amikor a kis pirosfejű csatakos, nyakig poros-maszatos 5 méterről a nyakamba ugrik és látszik rajta, hogy baromi jól érezte ismét magát.
Rendőr ugyanis. Néhány hete. Fix rendőrök vannak (Marci, Ádám, Ágó) és fix bűnözők (Bálint, Sándor, Boldi). És rohannak egymás után naphosszat. És vannak rendőrautók, adóvevők, alkalmasint rendőrfúrótornyok, vagy bármik, amiket Ágó éppen kitalál, és reggeltől estig képes arról mesélni, hogy náluk az oviban milyen a rendőrség. Igazi ovis, na. Nagyon jó nézni.

Tegnap pedig elmondta, hogy úgy szokott számolni, hogy előbb kiszámol az ujjain 3-at meg még 3-at, aztán megjegyzi, hogy mindez hanyadik ujjáig tartott és azután összeszámolja, hogy az összesen hány ujj. Mondjuk a 6+6-tal tegnap kicsit meggyűlt a baja a vacsoraasztalnál ülve, mert ehhez már a lábujjait (!) is be kellett vetnie, de mivel zokni volt rajta, nem sikerült pontosan - és 14 jött ki. De 10-es számkörben (amihez elég a kezeit használni) valóban egyre magabiztosabb.

Firge

Szóval Andor forog és tegnap kapott egy korty almalevet is. Ágó napra pontosan ugyanilyen idős volt az első almalénél,

Tikk

Szóval, hogy Ágó szeme tikkel. Néha jobban, máskor kevésbé. Hogy mitől van, még nem tudni, de két versengő opció van: fénytörési rendellenesség (megyünk a szemészetre), vagy pszichés ok. Én a magam részéről az utóbbira hajlok. Már erre hajlottam azelőtt is, hogy tegnap nyilvánvaló jelét adta, hogy nem mindig jó neki.
A helyzet az, hogy tényszerűen állíthatjuk, Ágó most ért a második dackorszakba. Ami azzal jár, hogy sokat vitatkozunk vele, sőt, kiabálunk, sőt a kezünk is eljárt már párszor (az enyém gyakrabban), bárhogy sajnálom utólag, van az a pont, amikor ha tudnék, felrobbannék, dehát sajnos nem tudok, ezért csattan a fenekén a kezem. Ha hallottatok már egy falka kutyát, amint éppen élve nyúzzák őket, na akkor közelítőleg el tudjátok képzelni, milyen hangon visít Ágó tök értelmetlen(nek tűnő) dolgok miatt, ha hisztizik. Amiben egyébként nem ez a legdühítőbb (bár engem marhára idegesít a vernyogás úgy alapból is), hanem ez, hogy tudatos fegyverként veti ezt be, mert tudja, hogy idegesít. Bármelyik pillanatban abba is tudja hagyni. Egy ideig legalábbis, mert ha bele lovalja/juk magunkat akkor nem bírja már abbahagyni persze, csak hosszas hüppögés és nyugtatgatás után. No, szóval ez van. A napi ezerszer rászólás, hogy ne dőljön rá az üvegasztalra, mert betörik, hogy ne nyomja ki Andor belét szeretetből se, hogy előbb vegye le a cipőjét és csak aztán menjen a szobába (ezt nem nagyon csinálja egyébként), hogy ha eszik, üljön a fenekén és forduljon az asztal felé stb. És válaszképp a csakazértis. Ha nem tetszik, akkor visítás-rugdosás-ütögetés tetszés szerinti sorrendben.

--- (ezt a bejegyzést kb. egy hónapja kezdtem, most folytatom) ---

azét tudom folytatni, mert Andor ma maxi-alszik, mert viszont délelőtt nem aludt.
És azóta voltunk szemésznél, ahol megmérték, hogy ugyan kicsit rövidlátó (0,5-0,75 - erre én már szemüveget kaptam, igaz csak tizenévesen), de a tikk az valóban lelki eredetű. Ez ott és akkor már nem lepett meg egyáltalán. Pláne, hogy miután felismertem, hogy én hol rontom el a dolgokat, azóta a tikk is alábbhagyott. Mer' ilyen fasza csaj vagyok. Na, nem azért persze, hanem mert tavasz lett és én - ahogy egy magánlevélben fogalmaztam mostanság - végre nem csak alkalmazkodom ahhoz az új helyzethez, hogy egy helyett kettő gyerekem van, hanem kezdem élvezni a dolgot. Mert - mondom - tavasz lett, nincs állandóan szürkeség, eső és takony, és Andor nagyfiú, mi több, a világ legjobb kedélyű nagyfiúja, aki igazán mindig kacag, gurgulázik és mosolyog, hacsak nem nagyon éhes. Aludni nem alszik, de helyette folyamatosan cuki. És ne legyek igazságtalan: alszik is, csak nem annyit, mint Ágó aludt ilyen korában, na.

Azt akarom mondani csak mindezekkel, hogy nagyon könnyű ám nagyon gyorsan és mélyrehatóan hárpiává változni, kikecmeregni belőle kicsit nehezebb. Ezt üzenem mindazoknak, akik az elmúlt pár hónapban ügyesen és türelmesen viselték/viselik a hárpiaságomat. Hát, bocs. Azért igyekszem.

Megvagyunk...

és nagyon jól, csak tavasz lett és semmi kedvem írni. Vagyis van, de ha időm engedi, mást csinálok inkább.
Andor nagyfiú: ide-oda forog és akkora, mint Ágó volt fél évesen. Ágó még nagyobb fiú, nagyszájú, A. papa szerint vagány-képű, de az biztos, hogy egy imádnivaló minikamasz, aki mostanában nem is hoz ki minden nap a sodromból. És én is nagyon nagy vagyok persze, kibírtam az első esti műsort egyedül a két kisebb naggyal úgy, hogy mindenki jókedvűen ment aludni, valamint - naggyá válásomat követően - ma rendkívül csinos anyuka is voltam/vagyok/leszek: eprecskés órát hordok eprecskés nyaklánccal.

Ágó első vicce

Két kaki sétálgat a sivatagban. Találkoznak a fossal. A fos megkérdezi őket: "Veletek mehetek?" "Nem, velünk csak kemény legények jöhetnek."
Az apjától tanulta.
Nagyon tetszik neki.
Annyira, hogy 1.) elsőre vissza tudta mondani hibátlanul, 2.) el is kellett játszani: Ágó és én voltunk a kakik, Á meg a fos.
Végtelenül bedugult orral, fájó torokkal, köhögőrohamok közepette, könnyező-csipázódó szemmel, de akkorát röhögtünk (igen, bocs, mink már csak ilyen alpáriak vagyunk), hogy csak na.

Tényleg ramatyul vagyunk egyébként, bár legalább a kisebbek jól, ill. jobban (piciA megússza talán a dolgot - most is itt tornászik mellettem, hálózsákban igyekszik a hasára fordulni, nem is teljesen reménytelenül...). Az első nap rossz volt itthon a két gyerekkel, de aztán elkaptuk a ritmust, és tök jól megvagyunk. Sőt, merném állítani, hogy néha egyszerűbb, mint csak Andorral kettesben. Ha Ágó tud pihenni, akkor végtelenül jófej, szófogadó és segítőkész. Oda vagyok a fiaimért.

Hogy essen szó az &Co.-ról is

Tegnap voltunk a 3. havi státusz+oltáson, ahol kiderült, hogy Andor 6.10 kg és 66 cm, a feje 40 cm körbe. Ha - ahogyan a paradigma tartja - kétféle második gyerek van (ugyanolyan meg más), akkor Andorról elmondható, hogy a legtöbb vonatkozásban ő más. Külcsínre és belbecsre egyaránt. Talán egyetlen közös van benne és Ágóban, nevezetesen, hogy mindkettőt mindenféle bőrbaj sújtja. Egyébként viszont Andor sokkal gyorsabban nő (többet eszik), megtanult átfordulni a hasáról a hátára, sokkal kevesebbet alszik - viszont cserébe jobban elvan magában.
Ja, még az is nagy közösség bennük, hogy mindketten cukik!

Egyedül

Kész, vége, kitett az ágyából.
Ágó, úgy értem.
Mint ahogyan a cumizásnak és a pelenkába kakilásnak, szóval ezeknek a kisbabás dolgoknak, az együtt elalvásnak is ő vetett véget. Ma. Pontosabban tegnap, de akkor még "nem hagytam magam" (belealudtam a mesélésbe). Ma is egyébként, de aztán addig ficergett, míg felkeltett és szólt, hogy egyrészt kaptam egy sms-t, másrészt azt mondtam, hogy kimegyek, úgyhogy nosza rajta, húzzak dolgozni.
Nos hát, így múlik el a Titák dicsősége. Hétfőn, gondolom, már egyedül akar majd oviba is menni, és örüljek, ha délután nem zavar haza, hogy még játszani akar (voltak már erre utaló jelek). Aztán jönnek majd a haverok, a csajok, az első nem itthon alvások, külföldre utazások, aggódhatok majd szépen itten magamban, várhatom, hogy legalább majrofonon egy-egy kósza életjelet küldjön majd a Szigetről. Jaj, mibe keveredtem.
(Pedig még csak pár napja, hogy aggódva emlékeztetett rá, hogy legutóbb a fodrászIldi azt mondta, hogy már nekem is vannak ősz hajszálaim, ami pedig azt jelenti - Ágó szerint - hogy öregszem, és én is előbb-utóbb meghalok majd, mint a Dédi, aki ott lakott Bligeten a padláson mama szobájában, és mindig oda kellett bemenni, ha focizni akart, mert ott volt a labda.
..
Egyébként - hogy megnyugtassam, hogy sokára lesz még, mire olyan öreg leszek, mint a Dédi volt - mondtam neki, hogy ó, hát addig még megházasodik, gyerekei lesznek és azoknak is lesznek gyerekei. "Megházasodni!? Én?! Jaj, Tita, ez nekem nem fog menni."-válaszolta ő, őszinte aggodalommal a hangjában, hogy micsoda nehéz próbatételek elé állítom őt én (vagy az élet). Én drága kis optimista fiam :)

Még egy rövidhír

Ebben a percben kaptam sms-t, hogy a telefonszámlám újfent 2900 ft! (Két hónapja még 8-10e volt. Ügyes vagyok?)

Mézesmadzag

Az ügyesen megpendített tavasz után Időapó jól idepörkölt.
Fú, de ronda idő van.

Sok a galamb, sok a szar

Most, hogy meghalt szegény Cipő, majdnem írtam egy posztot. Végül nem, pedig benne lett volna fiatalkorom nagy titkának leleplezése is, no, hát így ez is elmarad. Legyen elég annyi, hogy mikor tegnap a rádióban az egyik dalából azt az egy sort játszották be, hogy "én elmegyek, de itt marad belőlem néhány pillanat", akkor azért végül is meghatódtam. Mert én tényleg tökre tök sok pillanatot köszönhetek az 1996-1998 közötti Republicnak. A későbbiekben elkanyarodtunk egymástól, de az az időszak sok szempontból tényleg másról sem szólt az életemben (életünkben), mint a koncertekről és a járulékos dolgokról. Szóval vannak szép, jó, emlékezetes pillanatok. Köszi, igazán. A címben jelölt dalt sajnos hirtelen nem találom - akkor azt linkelném ide, de ez van a lemezen előtte, és ez se rossz.

Ha csak ez kell

Megkövetem a 4betűs munkáltatót - ma visszautalják a pénzt.
Mondjuk azért nem olyan nagyon egyszerű a helyzet, szerintem engem már mindenki ismer ott a bérosztályon, meg a MÁK-ban is kb., de már csak egy-két papír, és a dolgok egyenesbe jönnek.
No, akkor ha a blog képes erre, hogy ha ideírok valamit, az elintéződik, akkor szeretném üzenni, hogy a visszamenőleg nekünk járó dupla családi pótlékra is igényt tartok!

Egyébként ma a parkban voltunk - mint minden nap, csak ma látogatók is jöttek hozzánk. A gyerekeink csodálatosan viselkedtek. Andor - miután jól megtömtük a pocakját - pl. Aludt, Marci meg játszott a többi gyerekekkel. És csodaszép ajándékokat és kölcsönruhákat is kaptunk!

Erről jut eszembe kedves Blog: intézd már el légyszi, hogy jövő héten ne újra 3 fok legyen, hanem 13 és napsütés.
Plusz javítsd meg a telefonom, mert ma többen is szóltak, hogy nem hallatszik a hangom.

Puffogás

Csak hogy lássátok, nem mindig csak azon bosszankodom, hogy
- Á nehezen kel fel reggel vagy későn ér haza, és emiatt úgy érzem, hogy a világ összes súlya az én vállamat nyomja (ami persze igaz azért :)
- van-e tejem (nincs)
- jó idő van/rossz idő van/savanyú a tej/kukacos a csoki
- ellopta a posta a csomagjainkat

Az elmúlt héten két feljegyzésre érdemesnek talált eset is történt. Fel is jegyeztem őket egy Tattának írt levélben, és ha már egyszer leírtam ilyen hosszan, kár lenne veszni hagyni - ide is bemásolom:

Az **** {1. számú munkahelyem} küldött egy csekket, hogy adjam vissza a decemberi bérem felét, mert miután szültem, nem jár (hanem más jár, amit nekik kell kiszámolni, hogy mennyi is - a visszakérés időpontjáig ez utóbbit nem sikerült kiszámolniuk...). Visszaküldtem. Pár napra rá "munkabér" megjelöléssel újra pénzt kaptam tőlük. felhívtam az illetékesnénit, hogy akkor most ez mi: ha munkabér, akkor inkább nem költöm el, mert utána nem tudom visszaküldeni, ha úgy döntenek. ha nem munkabér, hanem a kisgyerekespénzem, akkor meg kicsit kevesellem. Hát, kiderült, hogy kisgyerekespénz az, csak "a gép automatikusan levonta belőle a bértartozást". Jóanyádat. Automatikusan. Miközben a néni a másik kezével automatikusan küldött egy csekket. Most ott tartunk, hogy "megbeszéli a főnökeivel", hogy hogyan lehetne akkor visszaküldeni nekem, amit én elküldtem nekik. Merthogy a gép, amelyik automatikusan levonni tud, automatikusan hozzáadni valamiért nem.

Szombaton Bligeten voltunk. Mire hazajöttünk, az utcánk egyik végében két rokkantparkolót létesítettek. Az utcában, ahol egyébként sem férnek el a lakók autói, de mindegy, biztos lakik itt egy rokkant, aki kijárta ezt magának, és hát tényleg, legalább ő állhasson már meg közel a házához legalább. Csakhogy az ott parkoló autókat (akik a tábla kihelyezése előtt is ott parkoltak már) szombaton és vasárnap is megbüntették a közterületesek. Ez alkalmanként 50e forintot jelent. (Onnan tudom, mert az egyik autó egy házunkban lakó pasié, aki kicsit feldúlva fényképezgetett vasárnap koradélután, amikor hazaért a hétvégi programjáról, és megdöbbenve tapasztalta, hogy a pénteken leparkolt autójával vasárnapra 100e forint büntit gyűjtött. De úgy ám, hogy a parkolóhelyre még fel se tudták festeni a rokkantjelet, hiszen végig ott állt felette az autója! De a táblát odabaszarintották - egy szombati délelőttön - és akkor az úgy jó szerintük.)


Nektek is szép napokat!

Egyébként...

Ágó, kakilás közben, de csak azután, miután ma is, mint minden_egyes_este, fennhangon megállapította, hogy: "Ez nem hasmenés, az nem így jön ki, hanem placcsan. Ez kemény. --- ezzel tájékoztatva a lichthof mentén lakó 5X3 családot arról, hogy ma is vége a vacsinak és elment kakilni ---, így szólt:
"Egyébként a kasztanyetta ritmushangszer, a szájharmonika meg dallamhangszer."

---

Fürdés közben pedig azt állította, hogy ő tud Ágó betűt meg Andor betűt rajzolni. Én feltételeztem, hogy Mamika tanította meg rá ma délután (csak azt nem tudtam hirtelen, hogy mindezt az előtt, vagy azután, hogy felnyitotta a szemét a számítógépes játékok világára ;). De azt mondta: "Nem, nem a mama. A fejemből tanultam meg." És hogy ez mennyire így van, azt nem csak az igazolja, hogy Mamika is tagadja a közreműködést (mert ő igenis csak számítógépes játékokra tanítja, de túl nem fejleszti ;) hihi), hanem az is, hogy Ágó egy elég sajátos módon készíti el ezeket a betűket, valóban rajzolja, nem pedig írja őket. Összességében nekem döbbenetes, hogy ő ilyeneken töpreng, magában eltervezi, hogy hogyan fogja lerajzolni a betűt, és tényleg. Ezek szerint egyrészt pontosan tudja, hogyan is néz ki az adott betű, másrészt valószínűleg akármi mást is le tudna rajzolni (ahogy ez néha ki is derül), ha icipicit is érdekelné ez a rajzolás dolog.

Sántít

Jelen állás szerint a hurutos megbetegedésekkel gyakran együtt járó csípő izületi gyulladás. Szigorú ágynyugalom (most, hogy kitavaszodott), napi 2x0,5 kalmopirin (most, hogy tudjuk, hogy mindent kihány, ami nem jó ízű).

Új dimenziók

Két gyerekkel olyan, hogy amikor az egyik épp felébred, mert éhes, akkor a másik épp félálomban hány az ágyában. Vagy olyan, hogy amikor az egyik épp felébred, mert éhes, akkor a másik épp lázas, de kihányja a lázcsillapító szirupot is. Vagy olyan, hogy amikor az egyik épp kiabál, mert éhes, akkor a másik épp kiabál, hogy mesét akar nézni.
Vagy olyan, hogy amikor az egyik édesdeden alszik a hasadra kötözve, akkor a másik cukimód piacosat/autószervizest/vonatosat játszik veled a szőnyegen. Vagy olyan, hogy amíg az egyik alszik a babakocsiban, addig te a másikkal, aki egyre jobban sántít ugyan, a zuhogó esőben sétálsz és még élvezitek is, mi az hogy!
Vagy olyan, hogy amikor az egyiket eteted, mert éhes volt és kiabált, akkor a másik - miután meséltél neki egy "hamisfejdbőlkitaláltasat" a fal felé fordul és alszik egy nagyot. És közben még az apukád is megjön, hoz levest, sütit és nagy kartondobozt, amiből házikót lehet készíteni (igaz, hogy 20 perc telik el azután anélkül, hogy az ajtótokhoz érne, miután láttad átjönni az utca másik oldaláról - de megszoktad már a furcsaságokat, alig-alig izgulsz, hogy vajon mi történhetett vele azon a 10 méteren).
Vagy olyan is még, hogy mikor a kialvatlanságtól egyfolytában kóválygó férjed a sebészetre furikázza a sánta fiadat, addig a másikkal sétálsz és bevásárolsz, és barátokkal folytatott telefonbeszélgetések közben rájössz, hogy igen, két gyerekkel már csak ilyen, de igazából egyel is, mindegy. Február van, hamarosan itt a tavasz, vége lesz a nyűglődésnek, mindenkinek jó kedve lesz.

Tej vagy nemtej?

Szóval, néhány napja úgy éreztem, mintha fogyna a tejem. Ezt a mérleggel mért adatok is alátámasztották. Mivel Ágót is csak 3 hónapig etettem kizárólag anyatejjel, nagyon nem rázott meg a hír, no meg Andor már így is annyi mindenen túl van evés ügyben (anyatej, anyatej cumisüvegből, tápszer). De azért a biztonság kedvéért vásároltam egy újabb doboz tejcsináló teát, rontani biztos nem ront a helyzeten. És lám, lett is tejem, megint átázik éjjelente a pizsum, meg minden ahogy kell.
Hogy ettől vagy sem, Andor "elromlott" az utóbbi napokban. A kisfiú, aki egy hónapon át csak enni kelt fel, de ha befejezte az evést le lehetett rakni az ágyikójába, ahol kis nézelődés után elaludt... most elalszik ugyan evés után (nem könnyen, és főként csak ha ringatja valami, akár kéz, akár bölcső, de leginkább babakocsi), de másfél óra múlva felkel, ami önmagában persze nem lenne baj, ám hamarosan szívszaggató bömbibe kezd, amit csak kitartó, és hosszú munkával lehet csillapítani.
No, sebaj, láttunk mi már karón varjút, Ágó sem volt egy egyszerű eset. De titkon azért reménykedem, hogy visszaáll majd a rend.

Kinek-kinek

Á: A. néninek nagy a cicije.
T: Te nézegetni szoktad az óvónénik cicijét?
Á: Nem nézegetem, de látom.
T: C. néninek is nagy van, nem?
Á: Nagy, nagy, de nem annyira.
T: És szerinted melyik a szebb, a nagy vagy a kicsi cici?
Á: Kinek-kinek a testsúlya szerint.

***

Kísérleteket végez. Hótömböket cipel haza, itthon felolvasztja őket és sóval, ételszínezővel vegyítve kiteszi (kiteteti) őket a gangra, hogy újra megfagyjanak.
Á: Tita, vegyük föl a kísérleteimet és tegyük fel őket az internetre, hogy ha másvalaki is ilyesmit szeretne csinálni, az megnézhesse, hogyan is kell.

***

Lefekvéskor mostanában nem csak én mesélek neki, hanem előbb ő nekem.
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon kerek erdő. Abban az erdőben állt egy gesztenyefa, ami örökzöld volt. Sosem estek le a gesztenyék sem. És olyan virágok voltak rajta, mint a rózsa. Jobban mondva rózsák voltak. És a méhecskék ott döngicséltek. Egyszer egy gesztenyét leszedtek, felrakták a polcra és még mindig ott díszeleg."
(nem biztos, hogy szó szerint sikerült, de a fő motívumok ezek, ill. ezek variánsai minden alkalommal)

Orvosos

Egyébként természetesen Andornak is ekcémája van (a füle mögött, állítólag tipikus). A dokkernéni csak annyit mondott a vizsgálaton (a többi jelenlévőnek, úm. két védőnő és egy rezidens), hogy: "Na, de nem kell meglepődni, a bátyusnak is nagyon érzékeny a bőre." Persze nem is vagyunk meglepődve, csak felháborodva inkább. A hűtőnkben három tégely tökugyanolyan elocomos kenőcs dekkol: Ágóé, Andoré és az apukájuké. Esténként mindenkit szépen végigkenünk.

Tegnap viszont beszéltem B. doktorral. Aki csak hallotta az esetemet, mindenki azt mondja, hogy ő hibázott, mikor nem vette észre, hogy ez-az nem jött ki, aminek ki kellett volna. Hajlok rá én is, hogy úgy gondolja, nagyobb volt az a darab, semhogy így el lehessen siklani felette. De mindegy, nem haragszom emiatt, egy kicsit legfeljebb azért nehezteltem rá, mert még csak fel sem hívott, hogy megkérdezze, túléltem-e (végül is kaphattam volna vérmérgezést is). Erre mikor felhívtam, éppen egy mentőautóban utazott két kórház között, és ezúttal nem orvosként, hanem betegként. Tudtam, hogy kórházba vonul az év elején, de hogy ennyire beletrafáljak. És persze tök kedves volt. Minden meg van bocsátva.

Ágóbágóról

Hétfőn nem kellett bekötni a lábát már, bár még hosszú nadrágban tornázott. És meghívta a barátját hozzánk péntek délutánra. Valamint napos volt a kék asztalnál. Egyedül azt sajnálta, hogy nem lehet minden nap ő a napos.
Keddre a barátja sajnos fosós vírust kapott, viszont D. néni "boszorkánylépcsőt" készített és Ágó segíthetett neki.
Szerdán szerencsére elmaradt a Barbinéni torna, aminek nagyon örült. Este úgy feküdt le, hogy a szokásos kérdés helyett ("Mi lesz tervünk holnap ovi utánra?") azt mondta: "Három tervem van az ovira. Reggel iszom valami finom meleg italt, aztán készítek valamit, aztán csinálok boszorkánylépcsőt." Szerda délután papika ment érte, és mire én hazaértem a nőgyógyásztól nagy boldogságban játszottak itthon - és előtte is.
Csütörtökön Á vitte oviba, és bár nem sikerült minden tervét megvalósítania (ti. boszorkánylépcsőt nem készíthetett), azért jó napja volt. Hazafelé még egy tűzoltósisakot is beszereztünk a jövő heti farsangra, sőt Boldi adóvevői is megérkeztek hozzánk. Mi több, a barátja újra volt oviban!
Pénteken Zenekuckós nap van, az már önmagában jó. De emellett még ráadásul tűzoltósisakkal a fején vonulhatott végig az utcán az oviig és ott is megmutatta mindenkinek (aztán hazahoztam). Megint ő volt a napos is! Igaz aludnia nem sikerült, mert annyira be volt sózva a délutáni vendégeskedéstől. Ami remekül sikerült. Ágó barátja, az ő nővére és a szüleik is itt voltak (az apuka az elejétől kezdve, az anyuka később csatlakozott - egyébként a szülőkkel rövid ideig kétszer is egy helyen dolgoztam), mindenki mértéktartóan duhajkodott, a gyerekek cukin egymással játszottak, és végül a kedves vendégek mindent elpakoltak távozás előtt!

Mindezt azért írom, mert Ágó ugyebár a kezdetekben ki nem állhatott oviba járni, nemhogy még élvezze is és terveket kovácsoljon. Az pedig, hogy megkért, hogy hadd virigykézzen a sisakjában, nos, az teljesen példátlan eset. Eddig soha semmit nem akart megmutatni az oviban.
No, arra meg szavakat sem találok, hogy vendégeket hív!

Nejlon

Amikor éjjel 1 körül arra ébredtem, hogy eléggé fáj a mellem, akkor kicsit megijedtem, hogy barátaim ismerőse, Mell Gyula látogat el hozzám is. De csomót nem éreztem, alaposan kifejtem... még mindig fáj. Momentán azzal magyarázom, hogy tegnap lefekvéskor Ágó jól belebokszolt (akaratán kívül). Reménykedjünk.
De amikor reggel arra ébredtem, hogy minden ízületem fáj, akkor már kicsit jobban betojtam. Influenza? Esetleg azonnal sokízületi gyulladás?
Aztán amikor Andort a dokkernénihez kocsikáztam (ahol példásan viselkedett), és éreztem, hogy fél óra sétálás után elkezdenek fájni megint az porcikáim, akkor leesett: nem beteg vagyok, hanem izomlázam van bakker a tegnapi első babakocsis séta után! (Elég jót kacagtam magamban, amikor ez a kondimra nem éppen hízelgő felismerés még meg is nyugtatott.)

Család

Megvan az a kép, amikor van két gyereked és mindkettő torka szakadtából üvölt? Az egyik mondjuk a hasfájástól az apja kezében, a másik attól, mert az anyja ideges volt, ő meg szemtelen és szófogadatlan, amitől egy tenyér (az anyjáé) csattant a pucér fenekén (ő mondjuk legyen a fürdőszobában).
És akkor az anyja meg az apja egymásra néz, és nem is kétségbeesettek (arra az egy pillanatra) a sok üvöltéstől, hanem az egészet rém röhejesnek találják.

Pár perccel később a nagyobbik (az amelyik a kádban ülve üvöltött) már tök jól játszik és jókedvű, sőt hajat is hajlandó mosni, a kisebbik (az apja karjaiban) viszont csak üvölt és üvölt, néha szeleket (and co.) ereget magából, és az egész üvöltést csak azután hagyja abba (órákkal később, vagy legalábbis óráknak tűnő idővel később), amikor az anyja már felhívta a kerületi gyermekügyeletet, ahol egy nagyon kedves dokkernénivel beszélt,* aztán felhívta a papikaszolgálatot is, aki már elkezdte húzni a cipőjét (pizsuról indult az öltözködés). No, de akkor hirtelen abbahagyja végül, és alszik nyugodtan.

* Ismeretlen nevű (talán dr. Kende?) dokkernéni legnagyobb erénye (kedves, nyugodt hangján túl), hogy ismerte a legfőbb gyógyszert: először a szülőt kell megnyugtatni. Nem mondom, hogy maradéktalanul sikerült neki, de lényegesen higgadtabb voltam a telefonbeszélgetés után, mint előtte.

Köszi apu!

Köszi!

Apuckátlan

Számomra is hihetetlen, de túléltük az egyik éjszakát apucka nélkül (pontosabban volt itt egy nagy-nagy fősegítség apucka, csak az az enyém, nem Ágóéké). Ágónál nem volt ilyen érzésem, azt hiszem, de most vannak dolgok, amiket elképzelhetetlennek tartok (mármint gyerekpesztrálás terén) Á nélkül. Persze jó az önbecsülésemnek, hogy ment nélküle is, de azért jobban szeretem, ha itt van és segít testben-lélekben.
Közben már tud beszélni is! És holnap hazajöhet!

Mandula

Az még csak oké, hogy tegnap rosszul lettem, mikor Á elmesélte, hogy miket mondott az orvos a mandula műtétről, de az már nagyon nem jó, hogy azóta is görcsbe rándul a gyomrom, hacsak rágondolok. Azt hiszem, nagyon nem szeretem, ha Á-t bántják. Tűkön ülök, hogy mikor ír már, hogy túl van rajta, és megnyugtasson, hogy nem is volt vészes, és baromira várom, hogy itt legyen megint és megpuszilgathassam (és kedvemre morgolódhassak vele, hihi).

Terhességi diabétesz

Nos, a címben jelzett jelenségnek megvan az az előnye, hogy míg az első terhesgondozás alkalmával 63 kg-nak mértek, most 55 vagyok.

További rövidhírek: Ágó cuki. Andor cuki. Ákos is cuki, de most felfordult a gyomrom, ahogy beszámolt róla, hogy miket mondtak neki a mandulakivétel előtti tájékoztató alkalmával.

Ma megvettem a 2013-as határidőnaplómat. Elég jel-e ez a postának, hogy adják vissza az ellopott karácsonyi csomagunkat, amit Tattáék küldtek!?

Betegéletút

Amint az Ügyfélkapu lehetővé tette, megnéztem a beteg-életutamat annak idején. Azóta is szeretném szélesebb nyilvánosság előtt kijelenteni, hogy NEM, nem én adtam spermamintát 1999-ben Miskolcon. Jóllehet, az oep úgy tartja nyilván hogy de én. És betegéletutamban ez természetesen minden további nélkül megfér a 2008-ban Bp.-en megesett hüvelyi szüléssel (a 2012-est még nem rögzítették).

				Spermatogramm	289
				1999.09.02	Összefoglaló szakorvosi értékelés (zárójelentés)
				1999.09.02	Nativ anyag mikroszkópos vizsgálata
				1999.09.02	Spermagyűjtés
				1999.09.02	Terápia betanítása
				1999.09.02	Spermium vándorlási teszt ejaculatumban
				1999.09.02	Gondozásba vétel, feljegyzés követésre
				1999.09.02	Vizsgálat
				1999.09.07	Testméretek mérése
				1999.09.07	Végbélvizsgálat ujjal
				1999.09.07	Vizsgálat
				1999.09.07	Gondozásba vétel, feljegyzés követésre
				1999.09.07	Terápia betanítása
				1999.09.07	Összefoglaló szakorvosi értékelés (zárójelentés)

Álom

Á: ... és egy öreg híd van ott, amin nagyon sokan átmennek, de nem szakad le. Aki átmegy rajta, megfiatalodik.
T: Ezt hol hallottad, milyen híd?
Á: Ezt álmodtam.

Ovis, havas

Esik hó!
Újra mentünk oviba!
Andor is jött velünk. Tegnap este jól begyakoroltuk Ával, hogyan is kell kinyitni, ill. összezárni a babakocsi alját, aztán levitte az autóba, hogy majd csak a mózest kell lecígölnöm odáig és onnan azzal megyünk tovább. De a hóakadályra való tekintettel végül mégis a kendős megoldást választottam ma reggel.
Nem is bántuk meg, tényleg dög nehéz lett volna babakocsizni, így meg Ágó végig vidáman hógolyózta a hátamat, míg az oviig értünk. Ott elbüszkélkedett a kisöccsével, majd vidoran bevonult a csoportba.
Az még kérdés, hogy a bal lábán a gyűrűsujja csak azért fájt ma reggel, mert nem volt kedve tornázni, vagy más oka is van (mezítláb sántikált itthon, csizmában ugrabugrált útközben). Mindegy, így legalább az ekcéma miatti kötések is nagyobb eséllyel maradnak meg rajta, ha nem kell nap közben többször is átöltöznie.

Szóval, megvagyunk.

Baráti

És persze ne feledkezzünk meg a barátokról sem.
Attól kezdve, hogy a fiúk karácsony előtt egyszer csak egy nagy rúd gyümölcskenyérrel tértek haza, pedig csak a dm-be mentek; odáig, hogy van szuper babakocsi, mérleg, és nem utolsó sorban D vitamin (vigantol), ami egyébként Magyarország patikáiban jelenleg hiánycikk), meg légzésfigyelő.
Meg telefonok, sms-ek és mindenféle érdeklődés a szülés és aztán pláne a műtét miatt.
Tök jófejek vagytok, na.

Családi

Szóval igaz, hogy nem írtam apuról. De azt mégse hagyhatom szó nélkül most már, ami itt folyik. Á elmegy dolgozni reggel, apu fél óra múlva megérkezik. Hátizsákjában a mamika által előkészített ebéd. És ez így megy hétfő óta. Holnap papika tgyás ügyben is intézkedik az egyik munkáltatómnál (akik sajnos - hasonlóan a másik munkáltatómhoz egyébként - nem tudják, hogy ők most tb-i kifizetőhelyek-e vagy sem, mert éppen beszervezik őket (mindkettőt) az állambácsi alá). A nap folytatásában egyébként sétálni szoktunk, főzni és játszani. Apu addig van itt, míg Á haza nem ér. Nap közben - amíg mi ebéd után mindannyian alszunk - egyéb apróságokat is elintéz (ebédbefizetés az oviban, teregetés, mosogatás stb.).
Jövő héttől persze minden más lesz, mert Ágó visszatér az oviba. No, az még szép kaland lesz, hogy hogyan is jutunk el oda hétfőn (a biztonság kedvéért ma bevittük a cuccait, hogy ne egyszerre kelljen ágyneműt húzni hétfőn, miközben Andor is ott süvölt esetleg).
Arany életem van, na.

(az éjszakákról: nem az van, hogy Andor nem alszik, hanem az, hogy Ágó viszont előszeretettel jön át a mi ágyunkba. Viccesek vagyunk: hárman a nagyágyban, Andor a mózesben mellettem. Mostanában sajnos nyikorog a hajnali etetés után, simókázni kell a homlokát. Ettől nekem kicsit nehezebb az alvás. De azért nem vészes az egész, csak tök jó lenne, ha Ágó nem túrna le az ágyról :)

Ekcéma

A képhez (mindennapjaink képéhez) jó szorosan hozzátartozik az ekcéma. Amióta májusban Ágó lábán az első foltok feltűntek, azóta szinte mindennapi program a kenegetés-kötözgetés. No jó, nyáron-kora ősszel volt egy rövid időszak, amikor tünetmentes volt a gyerök, de azóta megint nagyon eldurvult a helyzet. Pontosan ugyanazokon a helyeken (főként lábszár, kisebb részt alkar) újra és újra eljönnek a piros foltok, amik idővel piros, száraz és viszketős foltokká változnak, még később szanaszétvakart vérző sebekké (bizonyos esetekben - ld. nyári helyzet - ótvarral felülfertőzött sebekké). Most ott tartunk, hogy kb. rendben lenne Ágó bőre (ami nem azt jelenti, hogy nincs rajta ekcémás folt, hanem hogy a foltok csupán száraz bőrhelyet jelentenek, de mondjuk legalább nem nedvedző sebeket), HA nem vakarná szét minden áldott este itt vagy ott a már-már begyógyult sebet. De minden este. Véresre. Úgy, hogy a már-már begyógyult helyen ömlik a vér, felszakad a seb... Én várhatóan rövid távon agybajt kapok ettől, azt viszont nem tudom, hogy hogyan akadályozzam meg Ágót az újabb és újabb szétvakarásban. Előbb szép szóval kértem, hogy ne csinálja, aztán üvöltve, fenyegetőztem azzal, hogy kórházba kerül (nem szoktam a kórházat gonoszként beállítani, nem véletlen, hogy Ágó csöppet sem fél pl. a vérvételtől - nálunk a kórház, az orvos meg ezek nem rémek, hanem segítő szándékú intézmények; mellesleg miután elmondtam Ágónak, hogy én nagyon szomorú lennék, ha kórházba kerülne és nélküle kéne itthon lennünk, én kerültem kórházba), bevetettem azt az opciót is, hogy ha meggyógyulnak a sebei, kaphat egy játékot. De mind semmit se ér. Ma is elvakarta. Minden este, minden egyes este az a menet, hogy - akármilyen szupi napunk volt is, kb. minden hiszti nélkül, mint ma - emiatt veszekszünk, fenyegetőzünk, sírunk. És gőzöm sincs, hogy mikor és hogyan lesz vége.

Bejegyzés apuról

Tudom, hogy kétszer is megígértem, hogy írok apuról egy bejegyzést (egész pontosan arról terveztem, hogy milyen volt, amikor a szülés előtt itt lakott egy hétig, meg hogy milyen nagypapa ő). De nem írok. Mert csak.
Ő az én apukám, pont a legjobb, de ehhez senkinek semmi köze. Meg úgyse értenétek (nem azért mert buták vagytok, hanem mert én nem tudom leírni).

****

Még azt akartam írni a kórházas epizód kapcsán, hogy azért azt nagyon fura ám megélni, hogy miközben azon aggódik az ember, hogy mi lesz a gyerekeivel itthon nélküle, ugyanakkor az embernek az anyukája meg az apukája azon aggódik, hogy mi lesz az emberrel a kórházban. Én még sose voltam ezelőtt kórházban, nem is nagyon kellett még miattam aggódnia senkinek, de most ez a kétirányú aggódás ez tényleg elég fura volt.
No, remélem, egyszer és mindenkorra túl vagyunk rajta (Andor megint egy mellből táplálkozik egyébként!)

Kiegészítés, folytatás vagy ahogy tetszik...

Kellett itt nekem hiányolni, hogy nem találkozom többé B. doktorral. No, majdnem találkoztam. De aztán mégse, mert végül nem ő műtött.
Nem is tudom, akarok-e erről írni, annyi biztos, hogy ... khm ... tanulságos (jó, mondjuk tanulságosnak) 4 újabb napot töltöttem a kórházban, csak most a folyosó szemben lévő oldalán, nem a szülészeten, hanem a nőgyógyászaton. Életemben először még altattak is, az életemben először szuperül beinduló tejem meg elapadt (átmenetileg, persze, tudom-tudom, Andorral rajta vagyunk, hogy minden jóra forduljon, no de akkor is).
A történetnek van tanulsága, számomra. Nem egészségügyi, nem konkrétan az én bajommal összefüggő, inkább a kórházban töltött napok tanulsága, amire azért jöttem rá, mert a szülészeten együtt feküdtem egy lánnyal, aki azt mondta, hogy ő minden helyzetben próbálja megérteni, hogy vajon az miért történik vele és mit lehet abból tanulni. No, ezen aztán volt időm morfondírozni (és egyébként pont ott és akkor egy ugyanerről szóló Ulickaja novellát is olvastam) és rá is jöttem valamire. Ami azért - sok szarság ide vagy oda - elég jó.
Azt hiszem, erről (a kórházról) legyen elég ennyi. A tanulságosdiról még talán lesz szó. Ahogyan el fog következni az ígért bejegyezés apuról is.