A kóborló bőrönd hazatérése

Mivel a régi kedves piros bőröndünk nemrégiben, talán Áki indiai útja során (?) megsebesült, a mostani utazási sorozata előtt (Párizs és Pisa egy hónapon belül!) vettünk egy új bőröndöt. Kéket. Ágó húzta haza a boltból!
Ám Párizsból Ákos bőrönd nélkül tért vissza. Rövid volt az idő az átszálláskor (merthogy manapság már Párizsba is csak átszállással...), lemaradt. Másnapra mondjuk ideért, de ennyi idő is elég volt a fincsi sajtoknak, hogy gyors érésnek induljanak. Kellett is szellőztetni pár napig, mire rendbe jött a lakás levegője.
Aztán elment Pisába és... megint bőrönd nélkül jött haza! Ám ezúttal nem pusztán lemaradt a bőrönd, hanem elutazott Barcelonába! (Itt szeretném akkor elővezetni azt az ötletemet, hogy legyen inkább úgy ezentúl, hogy nem a bőröndöt hozzák vissza a gazdájához - igen, visszahozták megint -, hanem a gazdit - és kedves családját - viszik utána.)
A bőrönd tegnap éjjel érkezett, ma reggel szóltak, hogy majd hozzák. Ákos persze dolgozni ment, így Andorra és rám maradt, hogy fogadjuk a hazatérőt. Csakhogy mi elmentünk sétálni. A bőröndös pacák viszont azt mondta, nem tud ránk várni 15 percet, mert még sok helyre megy. Végül megegyeztünk abban, hogy elénk jön a parkhoz az autójával, és ott megkapjuk a bőröndöt. Ezért történhetett, hogy szemerkélő esőben egy babakocsit magam előtt tolva és egy bőröndöt magam után húzva vonultam végig a parktól hazafelé vezető úton - teljesítményemmel sok elismerő pillantást és meglepően sok segítséget kivívva magamnak.
Most itthon van. És a parmezán nem is büdi (a camambert-rel szemben, ugye).

Andor meg bevágott ma kb. fél deci reszelt almát.