Orvosos

Újabb szakorvosi vizsgálaton vagyok túl. Idén nagyon jól teljesítek a szűrővizsgálatokon való részvételben (igaz, most valami panaszom is volt). Nem is tudom, hogy a diagnózis ("Nyugodtan vegyen tartós tejet, Ön megmarad."), a kedves mosoly, ami a szokásos "humort" kísérte vagy a kedves emlékek miatt lett olyan jó kedvem az egésztől.
Vagy mert tegnap úgy nézett ki, mintha ideért volna a tavasz.
Igaz, ma meg a hóesésnek örültünk Ágóval reggel.
Meg annak is örültem, hogy Ágó adott 14 puszit az öltözőben, aztán 3-at a nyitott ajtóban, azután pedig hátraszólt, hogy "na, szia" és besétált a csoportba. Minden további elkámpicsorodás, sírás, titázás nélkül. Emberek! február vége van és úgy látom, lassan, de biztosan túljutunk a reggeli sírásríváson. Őszintén mondom: nem hittem, hogy valaha is vége lesz.

Az én okos testvérem

Tudom, hogy csak engem foglalkoztat a kapu-dolog ennyire, de azért az tök jó volt, hogy én mondhattam el Tattának (akire a várt hatást gyakorolta a sztori) :)
A legviccesebb az egészben, hogy az agyonelemzett történettel kapcsolatban (hogy kellett volna, kinek kellett volna, kinek nem kellett volna stb.) az ő meglátása az egyedül releváns: ki kellett volna nyitni a kaput indulás előtt és akkor nem lett volna semmi baj.
Hát, majd legközelebb.

Néni takaróban

Ó, látom, hogy időről-időre idetalál(nak) valaki(k) a "kínos beszólások" keresőkifejezéssel.
Neki üzenem, hogy tegnap Ágó egy poncsóba öltözött nő láttán megdöbbenve tette fel a kérdést, miszerint:
"Az a néni miért hord takarót?"

Szabad péntek - szabad szombat

Pénteken az ovi után tehát Bligetre mentünk. Ágó kicsit tiltakozott, mikor újfent megerősítettem, hogy mi nem fogunk ott aludni, búcsúzáskor előadta az oviból már megszokott ezer-puszis magánszámot... No de ne szaladjunk ennyire előre.
Én vezettem. Kicsit péntek délutáni dugós helyzet volt. Kicsit párszor lefulladtam menet közben, de a Rózsadombon pl. gond nélkül átjutottam (pedig Á épp azt tartotta rizikósnak - no de ő sem tudhat mindent előre :). Aztán megérkeztünk, nagy puszilkodás közepette elbúcsúztunk és az odaút kudarcos kézifékes-indulásos eseményei ellenére magamra vállaltam, hogy elindulok a kapu előtti lehajtóról.
Mondjuk el is indultam. Csak sajna a rossz irányba, és ezt a kapu elgyengült, rozsdás vasalatai bánták. Az autónak nem lett baja, de azért én néhány percig komoly pánikban voltam, hogy papika hogy fogja túlélni, hogy széttörtem a kapuját.
Becsületére legyen mondva, tökéletesen simán túlélte. (Naná! minek állt át oda, amikor én biztonságos helyen parkoltam le az autóval ;) hihi.
Na jó, szóval így indultunk neki a szabad péntek estének.

Aztán már nem történtek tragédiák. Bár a film, amit megnéztünk (Perfect Sense - Hétköznapi pár) még Ewan McGregor minden bája ellenére is kritikán aluli volt. De a vacsi szokásosan finom volt a Pozsonyi úton és a kávé meg egész egyszerűen nyammnyamm a Kinoban.

Farsang II.

- Ki lesz ott először?
- B. néni, most B. néni hét van.
- De ma is ott volt A. néni reggel.
- Igen, de ma farsang volt, farsangkor minden a feje tetejére áll.
- Az igaz, az óvónénik is furcsán viselkedtek ma.
- Tényleg? Miért, mit csináltak?
- Dobáltak.
- Kit? Titeket feldobáltak?
- Igen, még jó, hogy nem maradtam a plafonon.
- És ki dobált? Ki az, aki ilyen sózsákokat dobálni bír?
- C. néni. /a dadus/
- Igen, mondjuk ő néz ki a legfittebbnek, az igaz.

...

- És képzeld Á., ma dobálták is őket az oviban.
- Nahát! És ki dobált?
- C. néni.
- Mert ma furcsák voltak az óvónénik is.
- Még milyen furcsaságokat csináltak?
- Hááát, példá(h)ul fejen álltak.

Na és akkor itt esett le, hogy ez a gyerek átver minket. Pedig elsőre mindketten simán besz.ptuk, hogy dobálták őket.

Farsang

Nem öltözött be reggel, de aztán A. néni valahogy mégis meggyőzte és felvette a csillagász jelmezt.
Ám amikor érte mentem, sírva fogadott, hogy ő nem akar a táncos buliba menni. Ígyhát nem mentünk. A nénik meg is értették, mondták, hogy tök keveset aludt, fáradt, no meg hogy jobb lett volna, ha nem megyek, hanem ők átviszik az iskolába, ahol a buli volt; csak hát mivel minden nap ott vagyok érte uzsi után, nem ma volt a napja, hogy pont ne legyek ott.

A "munkahelyem"-ben az a jó, hogy egész nap nem beszélek senkivel, csak ha kifejezetten keresek valakit, akivel akarok. Meg az az átható papírillat is jó, ami a raktárban van. Meg az is, hogy azon kevesek közé tartozom, akik a munkanapjukat ceruzahegyezéssel és papírhajtogatással kezdik.

Az meg még jobb mindennél, hogy most Á van bent a fürdőszobában és vele szagolgatják végig az összes illat- és vegyszert, mert én elképesztően fáradt vagyok néha piciÁ mániáitól.

Türelem!

Nagyon kedvesek vagytok, mert látom, hogy van, aki még mindig visszajár ide. Csak én nem írok. De fogok valamikor hamarosan. Addig is a gyönyörű Snoopy díszítésű moleskin naptáramba írok feljegyzéseket, mert annyira szép az a naptár, hogy naponta örülök neki újra és újra (pussz, RiTa).
Holnap lesz az ovis farsang, hosszú orvosnak való készülés után, úgy fest, Ágó csillagásznak öltözik (vagy nem fog beöltözni semminek, ezt majd meglátjuk holnap reggel). Ehhez kapcsolódóan elmesélem nektek, hogy a minap egy mesike hallgatása közben már-már vérre menő szócsatát folytattunk arról, hogy vajon minden városnak külön holdja van-e, vagy Tattáék ugyanazt a holdat nézik Amerikában, mint amit mi itt Pesten. Nohát.
Valamint elhangzott az is már a szájából, hogy: "ma jó volt az oviban" és hogy "eszembe sem jutott sírni, eszembe se jutott." (és valóban, könnyebbek a reggelek mostanában)
No, de most igazán rohanok, majd jövök és írok még.

Lendület

Tulajdonképpen értelmezhető úgy is az egész, mint egy lendületes évkezdés.
Januárban "megtanultam" vezetni (hétvégén meg a Doboznak is megszagoltuk a kuplungját), most meg már az egy ideje halogatott fogorvosi viziten is túl vagyok. Tattának ezúton is üzenem, hogy itt baromira nincs cseresznyeízű polír a fogkőtlenítés végén, hanem sőt. Még most - egy óra múlva - is érzem a gumikesztyű ízét a számban.

Azt meg elég furcsa látni, hogy Ágó tényleg beleszokott az ovizásba. No nem, nem a reggeli nyiffnyaffok tűntek el (bár most A. néni hete van, ezért valamivel enyhébb volt a reggeli műsor), de már egyértelműen úgy beszél a csoportjáról, mint a sajátjáról, ahová ő is tartozik, akik együtt valamilyenek, együtt csinálnak ezt-azt. Ez hatalmas ugrás ahhoz képest, ahogyan az első hetekben próbálta verbálisan távolítani magától az egészet.

Ügyfélkapu

Nem tartom magam kifejezetten bénának az elektronikus ügyintézésben, de bakker az ügyfélkapun feltöltendő nav-os változásbejelentő lapom (és annak idején az igénylő lapom) feltöltése egy egész estés program volt. Hogy az adatlapot úgy kell összevadászni, mert a megfelelő kormányzati portálokon sehogyse egyértelmű, hogy mit is kell csinálni, hogy aztán a feltölthető formátumú mentéshez egy incifinci kis ikonra kell rábukkani meg minden, az lehet, hogy csak nekem okoz gondot, de lehet, hogy maga a cucc nem felhasználóbarát (és ezt valószínűsítem, mivel egymáshoz képest a két akcióm között nem telt el három hónap, vagyis éppenséggel emlékezhettem is volna, hogy mi merre mennyi, de erre nem lehet emlékeztetni, mert annyira nem magától értetődő).

Szánkó

És nagyon jót szánkóztunk ma hazafelé a piac mögötti téren. (És be se pisilt, míg hazaértünk.)

B. ma kérdezte, hogy én tulajdonképpen mitől is lettem szociológus, ha az embereket igazából csak a blogjukon keresztül szeretem, vagy csak úgy érdekelnek. Ami, hát igaz. (Hogy miért lettem, azt tudom, és nem az emberek szeretete miatt, az is biztos. Mint ahogy a későbbi elfordulás a társ. tört. felé ugyancsak főképp abból fakad, hogy ott azért ritkán kell élő emberekkel foglalkozni.) Most ez mind a kódolás kapcsán jut eszembe: annyira örülök, hogy mindegyikükkel csak a papíron keresztül találkozom.

Személyes beszélgetés a gyermekről

Van ilyen szolgáltatás az oviban. Ahol személyre szabottan mondják el minden anyukának/apukának, hogy milyen a gyereke.
Az óvónénik az Ágóról szóló beszámolót azzal kezdték, hogy "Ágoston a látszat ellenére remekül beszokott az oviba." És lényegében ennyit akartak mondani. Mármint hogy ne aggódjak a reggeli műsorok miatt, majd elmúlnak. Vagy nem, ha esetleg Ágó ilyen fajta. Vannak ilyen fajták.Vagy mondjuk az értelmi síkon meglévő előnye azzal jár(t), hogy az érzelmi sík meg kicsit lemaradt, de majd helyrebillen.
Meg egyébként is. Azon se aggójak, hogy nem nagyon játszik más gyerekekkel (bár láthatóan az, hogy egyébként, ovin kívül játszik-e, azért az őket is foglalkoztatta), mert vannak azok a gyerekek, akik szemlélődnek, nem játszanak másokkal.
Szóval minden rendben a gyerekemmel, az a lényeg :)

Most mindjárt megyek vissza az oviba, csak ezúttal felszerelkezem egy szánkóval.

Taxi

R. ajánlásával olyan remek autósoktatóhoz jutottam, aki két alkalom (három óra) után eltanácsolt a további órák vételezésétől, helyette azt javasolta, hogy gyakoroljak a Dobozzal, mert az olcsóbb és esetemben célravezetőbb is (mármint, hogy minek ivódjon belém az ő autójának minden paramétere, amikor azt valószínűleg már nem fogom többet vezetni). Kár, pedig nagyon élveztem, hogy taxisofőr lehettem (főleg a második alkalommal, amikor el is felejtette feltenni az "Autósiskola" jelvényt és tényleg taxinak tűntem kívülről). Mondjuk persze a legjobban azt élveztem, hogy iszonyú nagy biztonságban éreztem magam attól, hogy ott ült mellettem és ha bármi lett volna, közbeavatkozik. Igaz, ehhez se lenne jó hozzászokni.

Most gondolkodom, hogy átparkoljak-e a szomszédos keresztutcából a ház elé gyakorlásképpen, de túl hideg van hozzá, hogy ki akarjam dugni az orrom.

Ami Ágóbágót illeti, hétfőn ugrálva ment be a csoportba, mert A. néni volt ott, de ma már pityergett megint, pedig ma is A. néni van ott. Jövő héten lesz egyénenkénti beszélgetés a gyerekekről az óvónénikkel. Azért van egy pár kérdésem. Meg nagyon kíváncsi vagyok, hogy ők mit mondanak.

No, visszatérek a taposómalomba.