Őszi körkép

A bölcsi okozta felfordulás (hiszti hiszti hátán és konstans Titafüggőség) többé-kevésbé megszűnt (eltekintve mondjuk a nem éppen elhanyagolható ún. szeparációs szorongástól - aka szepiszori -, ami nem kevéssé nehezíti meg a mindennapokat, mert nem hogy pisilni nem mehetek el nap közben úgy, hogy 20 mp-en belül ne tűnne fel egy kis sipító manó, de nem hajlandó az apukájával bevásárolni menni - korábban (két hete) ez az egyik kedvenc programja volt -, az apukájával a játszón maradni, az apukájával vacsorázni és aludni). A hiszti is megmaradt persze valamilyen mértékben (jellemző felbukkanási helyei: csoki evés esetén; a játszón, ha 1. nincs azonnalrögtön szabad hinta, 2. vki elveszi/kéri a pöttyös labdáját stb.), de pár napja megint kiszáll a kádból bömbi nélkül, sőt az esti mesenézés is újra a régi módon - dühroham nélkül - ér véget. No, és persze az ominózus hintaszékes eset óta minden este kell pár percet ücsörögni a hintaszékben és csak utána lehet visszamenni a heverőre elaludni (és csak oda, a babaágyba sohasem!).
Az örvendetes javulást (mert minden kicsi gikszer ellenére itt javulás van, kérem szépen!) vélhetően az serkentette a leginkább, hogy ezen a héten nem volt bölcsizés. Takony mián. Helyette köhögős és orrfolyós napok voltak (és lelki helyrerendeződés). Mégis, talán még így is megérte a csere. Bár nem tudom, mi lesz, mikor újra elmegyünk Borihoz. Addig még egy hét kimarad, mert üdülni fogunk! (A család egy része kevesebbet, más része többet.) No, azt hiszem, erre nekem van a legnagyobb szükségem. Mert javulás ide vagy oda, az egy hét bezártság, és a fertőzés veszély miatti társaságmegvonás totálisan legyalulta és kocsonyássá tette az agyamat.
Mondanom sem kell gondolom, ez hogyan érintette az épp szárba szökő disszertáció írási kedvemet. Ezen a fronton roppant aggasztó a helyzet, ami meglehetősen sokat ront az amúgy sem rózsás hangulatomon.
Így vagyunk.

Na jó, hogy mégse így érjen véget ez a szedett-vedett bejegyzés, elmondom, hogy Ágó elkezdett ragozni és a "mindent mond" állapotába került. Valamint elképesztő cuki fantáziája van: szerinte a babapiskóta azért likacsos, mert benne lakik a róka; a köhögő rohamok közepette pedig arra hívta fel a figyelmemet, hogy neki valami van a torkában - a kérdésre, hogy szerinte mégis micsoda, azt felelte, hogy a "kikako". A játszón is "láttunk" már rókát, csúszdázott, majd elbújt a fűben. És maxicuki, ahogyan a képeket, rajzokat 100%-ig létezőként, megfoghatóként, megehetőként, pakolgathatóként kezeli, sőt hosszan lehet vele labdázni is az ő kis képzeletbeli labdáival.

Állapotjelentés

"Akkor én most elmegyek fürdeni, pedig szívem szerint ennék egy hagymás rostélyost."

(Tatta, ne keresd az értelmét, nincs neki. Talán csak hogy éhes vagyok.)

Olvasói statisztika és más

Szintén üdvözlöm azt a kedves pozsonyi olvasót, aki "hasmenés" keresőszóval talált a blogra.
Az most épp nincs. És ma - tegnap - végső soron (eltekintve a kis hintaszékes kitérőtől, ami - úgy tűnik - pillanatnyilag az esti szertartás részévé vált) minden a régi kerékvágásban ment. Ja, és persze eltekintve attól, hogy Ágó perpill nem hogy a bölcsiben nem akar Tita nélkül lenni, és nem hogy a játszón nem akar az apájával kettesben maradni, de sírós rohammal vetett véget a bevett hétvégi apukás bevásárlási kísérletnek is. Nem volt hajlandó Á-val elmenni a boltba, hogy én itthon porszívózhassak! Aztán helyet cseréltünk, Á porszívózott, mi meg felfedeztük piciÁval, hogy bezony okt. 23-án, akármekkora kilométeres bevásárlólistával indulunk is neki, zárva vannak a boltok.
Viszont megkezdődött az elmaradt zsúr pótlása, és Ágó főzőcskéző kellékei máris megsokszorozódtak (bevásárló kosár, tányér, pohár, szeletelhető zöldségek, gyümölcsök).

A hangerőről

Még az előzőhöz tartozik az is, hogy viszont, amint újszülöttnek is őt hozták ki elsőnek a csecsemősök mindig, mert "olyan hangosan üvölt ez a gyerek anyuka, hogy mindenkit felver!", úgy a hangja most is ezerszer erősebb bármelyik általam ismert gyerekénél. Valamelyik nap megdöbbenve néztem, ahogy egy anyuka próbálta megnyugtatni a kisfiát és közben azt mondta neki, hogy ne kiabáljon olyan hangosan, mert mindenki őket nézi. No, az a kisfiú ugyan a torka szakadtából üvöltött valóban, de a hangerő így is csak akkora volt, mint Ágónál egy kisebb nyikkanás. Ez a körülmény azt hiszem, tovább fokozza Ágó hisztijének elviselhetetlenségét.

Ejha!

Tudom én, hogy a dackorszak, a két éves körül nagy hisztik hozzátartoznak a gyerekőcök normális fejlődéséhez, de hogy az én egészséges fejlődésemet évszázadokkal vetik vissza, az is biztos. Ma volt először, hogy a sokak által javasolt "ne szólj hozzá, foglalkozz látványosan mással, akkor abbahagyja"-taktikát bírtam csak választani, mert Ágó minden egyéb kísérletre (racionális érvelés, figyelem elterelés, simogatás) csak egyre durvább hisztivel válaszolt. Ezzel, hogy én hidegvérrel hajtogattam a száraz ruhákat, miközben nem néztem rá (csak a szemem sarkából figyeltem, hogy az őrült üvöltés és toporzékolás közben azért ne tegyen kárt se magában se a berendezésben), egész rövid idő alatt abbahagyta. Remek. Mondjuk tegnap este (az ominózus hintaszékben-akarok-elaludni esetben) nem működött ez a módszer.
A hisztik közötti szabadidejében ő a legdrágább gyerek a világon (ezt jól is teszi, mert így van mire gondolnom, miközben hisztizik és így meg tudom fékezni magam, hogy nehogy véletlenül kitekerjem a nyakát).
Egy szó mint száz, nagyon összejött neki minden mostanában: fogak, gyomorrontás, takonykór, bölcsi meg ki tudja még mi.
Egyébként van valami hisztipiszti-együttható is: egy héttel ezelőttig akkor nyafogott, ha ebédelni kellett indulni. No, most - asszem, ez a bölcsi hatása egyébként - ott toporog a sarkamban ebédidőben trollostúl, tűzoltóautóstúl, hogy mikor kap már enni.

Egyébként

Készül a második évről szóló fotóválogatás, de lassan halad. Azért addig is nézzétek az októberi képeket.

Kérelem

Szeretnék lemondani.
Hintaszék. Agyam eldobom.
Erről ennyit.

Bölcsi - 4. nap

Meglátjuk. Már egy órája ott van. Bori nem hívott. Ami végül is nem sokat jelent. Jó esetben jót, rossz esetben azt, hogy én nem hallom, ahogy sír.

update: Igen, csak én nem hallottam azt a kb.40 percet. Bori figyelemeltereléssel győzött, de az ő meglátása szerint még nincs vége. Ügyesek voltak minden esetre, Ágó dalolva jött haza. Az esti altatás itthon egy egészen más történet.

Bölcsi krach

Persze meglepett a múlt héten, hogy milyen pikk-pakk ment ez a bölcsibe járás dolog. Az már sokkal kevésbé, hogy ma kiderült, hogy mégsem eszik olyan forrón a kását. (Ettől még váratlanul érintett és nagyon nem volt jó.) Szóval, ma odafele mondtam Ágónak, hogy akkor majd ebéd után jövök érte. Erre ő azt felelte: "Nem! Tita bölcsi." Ami azt jelenti, hogy én is maradjak ott. És mivel nem maradtam, kb. 20 percen belül éktelen szomorú bömbibe kezdett (nem vittem a cumiját ráadásul, így először elszaladtam venni, mikor azt vittem, akkor épp bömbölt, de aztán megnyugodott - eljöttem, de alig tettem le a senekem itthon, Bori hívott, hogy Ágó nagyon keservesen Titázik, szerinte menjek inkább vissza.). Így hát ott maradtam, és akárhányszor felvetettem, hogy egy picit eljövök, nem engedett. Ez van.
Itthon aztán mondtam, hogy majd mikor legközelebb megyünk, akkor ott fogom hagyni megint, mire azt felelte: "Jó." (Ami persze jelentheti azt, hogy valóban jó, hagyjam ott nyugodtan, meg jelentheti azt is, hogy jó'van, majd ezt még megtárgyaljuk).
Meg még az is van, hogy megint nem esett neki igazán jól az ottani kaja, lehet, hogy a hétvégi gyomorizé ezzel is összefügg. Majd figyelek. (Hozatott kaja, csak olyan helyen kaphatna jobbat, ahol helyben főznek.)

Hát, így van ez a nagy-nagy kétéves, aki okos és szép mint a nap.

2 éve

Ugyanazt tudnám most írni, mint tavaly ilyenkor. Ágó szülinapja ilyenkor, előző este kezdődött, mert már lehetett tudni, hogy bármi történik, legkésőbb reggel megszületik. De nem várta meg, míg kiparancsolják, jött magától. De ne szaladjunk előre. Két éve ilyenkor orvosi tanácsra lefeküdtem aludni (az orvos meg - állítása szerint - nem, mert úgyis mindjárt hívják, hogy szülök).
Ezt el is meséltem Ágónak, ma altatás közben. Valamiért megint csak velem hajlandó aludni menni, pedig hónapokig nem volt semmi kifogása az APUKÁja ellen, de most keserves zokogásban tör ki, ha nem megyek vissza hozzá. Vannak ilyen hullámok, most nem aggaszt különösebben.

A tél előszele

Nem, nem a mai időjárás. Hanem az időjárás okozta bennragadásunk. A lakásban. Ma vált egyértelművé, hogy ha másért nem is, a bölcsi azért jó döntés, mert így legalább két olyan nap van a héten, amikor Ágó más embereket is lát rajtam kívül. Mert az, hogy itt vagyunk bezárva, mindkettőnket megvisel. Kiborítanánk egymást, akárhogy is. Jóllehet, megviseli a bölcsi is. A hét végi lebetegedésére nem tudok úgy gondolni, mint amihez a bölcsinek nem volt köze. Elfáradt, az biztos. De remélem hozzászokik a társasághoz és akkor csak a puszta élvezet marad (ami így is megvan, abban biztos vagyok, csak nagyon új még neki az a szituáció).

Nemi szerepek

A mai volt a harmadik olyan hétvégi ebéd, ami után a Kisfiú így szólt: "Apuka szoba! Tita mosogat!"

Ágó és a születésnapok

Eddig nem volt neki sok, de a rituálé túlzottan hasonló.
Tavaly ez volt.
Most meg - nohát, nohát - hasmenés, láz, Nurofen (azóta váltottunk, narancsos helyett epres ízűt kap) hatására jó kedély. Csak maradjon is az. A zsúrját így is le kellett mondani. Viszont misztikus - henger alakú - csomag érkezett a tengeren túlról.

Jajj, de utálom, ha beteg.

2. nap

Csak most (11:40) kezdem az órát lesni. Ó, micsoda anya az ilyen! Ennyire könnyű lenne megszokni, hogy nincs itthon?
Azért várom már, hogy megpuszilgassam a Kis Tejfölt. De mit is mondhatnék? Nem rossz csendben (napvilágnál) dolgozgatni.

Átállítódás

Az van, hogy én gyárilag leginkább 9-10 órát szeretek aludni. De mostanában éjjel 1 körül fekszem és hét-negyed nyolckor kelünk. Ez elfáraszt. De korábban lefeküdni nem tudok. Később kelni a bölcsis napokon nem akarok, mert akkor 1. mire odaérünk Ágóval, éppen mennek ki a játszira, 2. nem sokat nyerek (időben), ha itthon van, amikor ott is lehetne.
Pedig ő is aludna még reggelente, és a legundibb dolog egy alvó kis puhafülűt felébreszteni. Még akkor is, ha simogatással. Más napokon meg, mikor aludhatnánk, mindig valahová menni kell. Vagy felkel magától korán.

Az új kedvenc

Ha további részekről bárki bármit tud, vagy netán DVD-n rendelkezik velük, ne habozzon jelentkezni!

1. nap

12.30-ig beláthatatlanul hosszú az idő.

No, de vajon kié ez a csodaszép cipőke?

Erről a hétről még...

Vannak dolgok, amik nagyon rosszul festenek, de egy rövid beszélgetés vagy/és ha egy pillanatra máshogy nézzük őket, mégis egész jók. Tök jó, hogy van kivel beszélni ilyenkor.

És nem csak nekem volt vacak hetem. Sőt. (Sőt, az enyém a végére csudijó lett.)

De hol van az a nyomroult zöld cumi!?

A kéket szétrágta. És vettünk újat, mert azt mondja, hogy neki bizony szüksége van cumira.
Kéket vettünk. Hiszen a kéket rágta szét. És tessék, mint minden egyes este, miközben az egyik megvan, a másik eltűnt. A zöld. Én ebbe bele fogok őrülni.

update: megvan! megvan!

Az autómárkákról

Elsőként a Volvo volt meg, aztán jött szépen sorban a többi is.
Úgy mint (fonetikusan írom): nissánt, opent, merci/mercédesz, ford, tojota, fiát, lada, trabant, jönó (olykor jenó), szitojan, fokaja, béemvé, pözsó, sevaja, skoda, polskiautó, szuzika. Több nem jut eszembe.
Fontos, hogy a jelekből indul ki, nem az autó formájából mondjuk (nyilván). És a dísztárcsát figyeli, mert az inkább szemmagasságban van, mint a motorháztető. Ez viszont néha összetűzésekhez vezet, mert - nem tudom, megfigyeltétek-e - csomó autón van opel dísztárcsa (akkor is, ha egyébként ford).
És tudja cifrázni: kék fokaja, feketek nissánt, hatalmas volvo.
Ilyesmi teszi ki az utcán folytatott beszélgetéseink 98%-át (a maradék arról szól, hogy "cumi! cumi!", vagy "keksz, pogi!", vagy "kaki", vagy "néni - bácsi", vagy "kuka autó", vagy "másik oldal!").
További szép estét.

A legkisebb kukás

... és miközben én itthon izgultam, pár száz méterre egy kismajom boldogan tömte magába a kekszet és kisautókat tologatott.
Amikor a játszótéren rátaláltam a csapatra, ez a kép fogadott:

Attól még

Attól még az én icipici Ágóm,
jaj
hogy most ott hagytam a Boribölcsiben másfél órára.

De most már indulhatok érte, a játszón találkozunk!

2 éves státusz

Így hívják azt, amikor két éves kora körül a dokkernéni megméri meg megnézi a gyerekőcöt. Vittünk virágot. (Ezzel remekül rá lehetett beszélni Ágót, hogy elinduljunk. Bár azt is beígértem, hogy a dokkernéni meg ad majd matricát - mindig szokott -, ami végül elmaradt. Biztos mert most nem bömbizett a Prücsök.) Végre a nagyfiús mérlegre lehetett állni, nem a babamérlegre kellett ráültetni. Persze így se ment könnyen, ezért először én is ráálltam vele Aztán - a kijelzőn megjelenő szám láttán - reménykedtem, hogy legalább 15 kg a gyerek, akkor még én is a tolerálható kategóriába tartoznék. De "csak" 13.6 kg (oké, akkor én se vagyok sokkal több annál, amit reméltem). 89-90 cm. A feje alig nőtt féléves korához képest, a mellkasa kicsit jobban.
És hogy ne legyen minden ilyen vidám, a dokkernéni bedobta a "hát, egy kicsit szűk ez a fityma" félmondatot, amitől előttem persze rögtön megjelent a Madarász u.-i kórház sebészeti osztálya. Hiába mondta, hogy mielőtt a "hideg kés" (basszus, hát miféle dolog ilyen kifejezéseket használni, mikor tényleg a világ forog velem az egész ötlettől) alá küldenénk a gyereket (küldi a pék!), azért még van szteroidos krém meg minden, és egyébként is, amíg pelenkás, addig nem lehet... Jajj. Ugyanezzel a dumával jött egy éven át, a tök-ügyben is... Hát, reménykedjünk, minden esetre.

Bölcsi, könyvtár

Annak ellenére, hogy a nagy visszatérés (a munka világába) első (ja, bocs, második) nekifutásra nem/sem sikerült, hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy teszünk egy próbát: megnézzük a közeli családi napközik egyikét, hátha picit megtetszik a kislurkónak és heti egy-két alkalommal ott tudja tölteni a délelőttöt. A cél nem az ő közösségbe integrálása (lehetne ez is a fedőduma, de igazából nem erről van szó), hanem az én disszertáció-írásba integrálásom. Szóval adok magamnak egy lehetőséget (jó drágán), hogy bebizonyítsam: nem azért haladok ilyen lassan, mert egy lusta dög vagyok, hanem mert nehéz este tíz körüli kezdéssel értelmes gondolatokat szülni.
Persze ehhez az is kell, hogy Ágónak legalább egy picit is tessen a dolog, holnap megyünk felmérni a helyet (bár a csajt, aki csinálja, sokat láttuk már, hiszen egész nyáron ugyanott legeltetett ő, ahol mi is legeltünk). És persze csak délelőttről és persze egy-két napról van max. szó. HA... No, majd meglátjuk.

Kulturális életének - mármint Ágóénak - felpezsdítése érdekében viszont - a hétvégi Klimt kiállítás megtekintése után - ma elmentünk a kerületi fiók SzabóErvin/Hamvas Bélába és rögtön ki is vettünk három könyvet. Kicsit félek, hogy majd jól beléjük szeret (noná, egy autós Tesz-Vesz is van köztük, meg egy Thomas!) és nem fogom tudni meggyőzni, hogy vissza kell őket adni. Ezért úgy határoztam, hogy nem árulom el neki, hogy 28 nap a kölcsönzési idő, hanem 3-4 naponta fogjuk cserélni a szettet, talán ennyi idő alatt nem szokja meg annyira az itt létüket, hogy sajátjának érezze őket.

Aludjatok jól.

Ágy, alvás, paplan

Lehet ugyan, hogy bujkál vagy bújik, de lehet az is, hogy egyszerűen csak egy újabb formája ez az aludni-nem-akarás a dacolásnak. Pár hete - rémes hisztik és sírások árán - lejátszottuk a meccset a délutáni alvással kapcsolatban. Úgy tűnik, most az esti elalvás-kérdés tisztázása van soron.
Ma ugyanis volt egy jól evő* és elképesztő jókedvű gyerekünk. Egészen az utolsó pillanatig, mikor a mesekönyv nézegetést a tejecske elfogyasztásának és az alvásnak kellett volna követnie. Ehelyett jött a tegnapról ismert hiszti. Ám mivel ma egyébként jól volt, nem dőltem be neki és határozottan ellenálltam. De azért megremegett néha a magabiztosságom.

És tegnap nem írtam, hogy vettem egy új paplant, mert a régi túl nagy, a pokróc most már túl kevés. Így hát most egyszersmind beszámolnék róla, hogy az új paplan kiváló, remek - én ilyen finomat nem tudom, mikor aludtam utoljára. Már ami a hőfokot illeti. Mert a rácstalanított ágyban alvó kisembert persze legalább kétszer - ki tudja, olyan sötét és hideg van, hogy nem biztos, hogy pontosan számolok éjjelente - tettem vissza a szőnyegről az ágyába, ami ugyebár azzal jár, hogy mezítláb talpalok, hogy visszategyem és vacogva kuporgok még mellette egy picit.

*Ágó alapvetően egy kiválóan evő gyerek, de most egy hete kb. nem szeretne főtt ételt fogyasztani, viszont legalább rossz a gyomra.

Huhh

Az olyan esték, mint ez a mai, rádöbbentenek, hogy micsoda mázlisták vagyunk Ágóval úgy általában.
Vagy bujkál benne valami, vagy a foga bújik kifelé, de ezt a mennyiségű hisztit tényleg alig lehet győzni. Mármint mi még csak-csak, de ő nagyon nehezen küzd meg vele. Kétségbeesésében dobál mindent, ami a keze ügyébe kerül, közben meg szívszaggatóan bömböl. Azért mi is belefáradtunk, mire végül - egyébként a lenyugodástól számított kb. 20 percen belül - elaludt.

Egyébként meg, nem mintha vádaskodni akarnék, de azt hiszem, nem drukkoltatok eléggé hétfőn.