Őszi körkép

A bölcsi okozta felfordulás (hiszti hiszti hátán és konstans Titafüggőség) többé-kevésbé megszűnt (eltekintve mondjuk a nem éppen elhanyagolható ún. szeparációs szorongástól - aka szepiszori -, ami nem kevéssé nehezíti meg a mindennapokat, mert nem hogy pisilni nem mehetek el nap közben úgy, hogy 20 mp-en belül ne tűnne fel egy kis sipító manó, de nem hajlandó az apukájával bevásárolni menni - korábban (két hete) ez az egyik kedvenc programja volt -, az apukájával a játszón maradni, az apukájával vacsorázni és aludni). A hiszti is megmaradt persze valamilyen mértékben (jellemző felbukkanási helyei: csoki evés esetén; a játszón, ha 1. nincs azonnalrögtön szabad hinta, 2. vki elveszi/kéri a pöttyös labdáját stb.), de pár napja megint kiszáll a kádból bömbi nélkül, sőt az esti mesenézés is újra a régi módon - dühroham nélkül - ér véget. No, és persze az ominózus hintaszékes eset óta minden este kell pár percet ücsörögni a hintaszékben és csak utána lehet visszamenni a heverőre elaludni (és csak oda, a babaágyba sohasem!).
Az örvendetes javulást (mert minden kicsi gikszer ellenére itt javulás van, kérem szépen!) vélhetően az serkentette a leginkább, hogy ezen a héten nem volt bölcsizés. Takony mián. Helyette köhögős és orrfolyós napok voltak (és lelki helyrerendeződés). Mégis, talán még így is megérte a csere. Bár nem tudom, mi lesz, mikor újra elmegyünk Borihoz. Addig még egy hét kimarad, mert üdülni fogunk! (A család egy része kevesebbet, más része többet.) No, azt hiszem, erre nekem van a legnagyobb szükségem. Mert javulás ide vagy oda, az egy hét bezártság, és a fertőzés veszély miatti társaságmegvonás totálisan legyalulta és kocsonyássá tette az agyamat.
Mondanom sem kell gondolom, ez hogyan érintette az épp szárba szökő disszertáció írási kedvemet. Ezen a fronton roppant aggasztó a helyzet, ami meglehetősen sokat ront az amúgy sem rózsás hangulatomon.
Így vagyunk.

Na jó, hogy mégse így érjen véget ez a szedett-vedett bejegyzés, elmondom, hogy Ágó elkezdett ragozni és a "mindent mond" állapotába került. Valamint elképesztő cuki fantáziája van: szerinte a babapiskóta azért likacsos, mert benne lakik a róka; a köhögő rohamok közepette pedig arra hívta fel a figyelmemet, hogy neki valami van a torkában - a kérdésre, hogy szerinte mégis micsoda, azt felelte, hogy a "kikako". A játszón is "láttunk" már rókát, csúszdázott, majd elbújt a fűben. És maxicuki, ahogyan a képeket, rajzokat 100%-ig létezőként, megfoghatóként, megehetőként, pakolgathatóként kezeli, sőt hosszan lehet vele labdázni is az ő kis képzeletbeli labdáival.