Ejha!

Tudom én, hogy a dackorszak, a két éves körül nagy hisztik hozzátartoznak a gyerekőcök normális fejlődéséhez, de hogy az én egészséges fejlődésemet évszázadokkal vetik vissza, az is biztos. Ma volt először, hogy a sokak által javasolt "ne szólj hozzá, foglalkozz látványosan mással, akkor abbahagyja"-taktikát bírtam csak választani, mert Ágó minden egyéb kísérletre (racionális érvelés, figyelem elterelés, simogatás) csak egyre durvább hisztivel válaszolt. Ezzel, hogy én hidegvérrel hajtogattam a száraz ruhákat, miközben nem néztem rá (csak a szemem sarkából figyeltem, hogy az őrült üvöltés és toporzékolás közben azért ne tegyen kárt se magában se a berendezésben), egész rövid idő alatt abbahagyta. Remek. Mondjuk tegnap este (az ominózus hintaszékben-akarok-elaludni esetben) nem működött ez a módszer.
A hisztik közötti szabadidejében ő a legdrágább gyerek a világon (ezt jól is teszi, mert így van mire gondolnom, miközben hisztizik és így meg tudom fékezni magam, hogy nehogy véletlenül kitekerjem a nyakát).
Egy szó mint száz, nagyon összejött neki minden mostanában: fogak, gyomorrontás, takonykór, bölcsi meg ki tudja még mi.
Egyébként van valami hisztipiszti-együttható is: egy héttel ezelőttig akkor nyafogott, ha ebédelni kellett indulni. No, most - asszem, ez a bölcsi hatása egyébként - ott toporog a sarkamban ebédidőben trollostúl, tűzoltóautóstúl, hogy mikor kap már enni.