Na ja, merthogy Andornak

tüszős mandulagyulladása van.

Most Andoron a sor,

hogy nagyon köhögjön (a múlt héten Ágó adta elő a szokásos hányósat két éjjelen). Annyira kis védtelen, szerencsétlen csapzott kisnyúl. Ráadásul jöttünk ma haza Bligetről (ahol remekül érezték magukat: jöttek Gyuriék, volt wigwam építés és Ágó még a titokos kispadláson is járt), és nagyon lassan haladtunk a forgalomban. Andor nem volt igazán álmos, de jókedvű sem már, és azt hiszem, a bébi autóshordozót is kinőtte. Lényeg a lényeg, kétszer 3 perc csöndön kívül végig üvöltött. És köhögött. A végén már hüppögve bömbölt és reszketett. Akkorra hazaértünk és Á felhozta szerencsétlent. Én őrületesen ideges lettem, szerencsére balesetet nem okoztam, mert még ezt a bömbit is ki lehet zárni valahogy a fülön kívülre, amíg vezetni kell. De azért mégis ott van, majd' megszakadt a szívem miatta, de jobbnak láttam nem megállni, hanem hazajönni mielőbb.
Aztán itthon minden jó is lett. Mire felcuccoltam, addigra Á már be is dugta a fürdőkádba, amitől jó kedve lett, aztán vacsizott és puff, el is aludt. Alszik azóta is, csakhát nagyon köhög. Úgyhogy ma velem alszik, Á a nagyszobában. Ez megy mostanában, szegény Á lassan többet alszik ott, mint mellettem.

Ezzel kapcsolatban még

azt szeretném mondani, hogy végtelenül megbénít, ha betegnek látom őket.
A valóságban gyorsan és ügyesen reagálok (szerintem), de belül mérhetetlenül feszültté és aggódóvá válok. Legszívesebben ott ülnék a szőnyegen kettőjük ágya között, hogy hallgassam, hogy minden rendben van-e. Pedig ez csak egy fosás, igazán, az meg csak egy adag takony. De mégis.
De milyen ügyes, hogy ezt mára időzítette, amikor holnap már nem kell mondjuk előadást tartanom. (Ja, mert az a másik dolog, ami teljesen kicsinál idegileg :)

Most meg

(bár nem erről akartam írni, csak hát megláttam az utolsó bejegyzést - szóval: ma este pizsibefosós buli volt, remélhetőleg csak a vacsira elfogyasztott bundáskenyértől; ebédre az oviban fahéjas szilva levest és currys csirkét ettek :)

Amit írni akartam az az, hogy még csak nagyon kevés ideje vagyok oktató ugyebár. Bizonyára ezért lepődök meg dolgokon.
Először azon, hogy a katalógusra, amire mindenkinek fel kell írnia a nevét, hogy tudjam, hogy ott volt az órán (szemináriumon, az előadáson nincs ilyen) már tegnap is mintha felkerült volna egy név, amelynek a gazdáját nem láttam az órán. Nem igazán jó az arc-név memóriám, de azt a lányt és nevet pont viszonylag hamar össze tudtam kapcsolni. És a mai órán ugyanez történt, ugyanazzal a névvel. Egyfelől eleve figyeltem, mert tudtam, hogy ki a lány barátnője, másrészt meg amúgy is pontosan 50 cm-rel az orrom előtt írt rá ez a barátnő két nevet (a sajátját és a hiányzó lányét).
Óra után roppant lazán és higgadtan megkérdeztem, hogy mégis erre miért van szükség. Részemről ezzel túl van tárgyalva, mert tényleg annyira pitiáner ügy. Csak fel nem foghatom, hogy miért van rá szükség: háromszor lehet "büntetlenül" hiányozni, és ez az első alkalom, hogy nem jött ez a lány.

Másodszor meg azon, hogy egykori tanárom, szakterületünk egyik hazai top alakja ma egy diákjának "K. tanárnő"-ként mutatott be. Nagyon furcsa volt. (Oké, a szándék meg alattomos, ugyanis a diák szakdolgozati konzultációra jött hozzá, de ő kb. a második mondat után azt mondta, hogy ennek a területnek én vagyok a szakértője, ő meg semmiképp, hozzám képest pláne :) :) (igazán humoros), ezért azt javasolja, hogy inkább nálam szakdolgozzon. Jó trükk, remek, köszönöm.)

Orra vére

Ágóbágónak ma kétszer is eleredt az orra vére, elég rendesen.
Én meg mindkétszer rosszul lettem.
Nagyon érdekes. Mert nem a vér látványától. Már 5-10 perce törölgettem a csöpögő vért a mosdó felett, hűtöttem-nyomtam az orrnyergét, töröltem újra, mikor - mindkét alkalommal ugyanúgy - hirtelen leizzadtam és szédülni kezdtem. Nem vértől, de talán attól, hogy olyan hosszú ideig tökre eredménytelenül ácsorogtunk ott és a kisfiamból jött a vér. Nem tudom.
Aztán elmúlt mindkétszer, és most remélem, nem is lesz ilyen egy ideig.

Most meg zivatar van. Be is engedem a szagát.

Kieg. az előzőekhez

Nos kérem, Andort úgy kell elaltatni, hogy nem_szabad_ledönteni a karomra, hanem az ölembe kell ültetni, mintha babakocsi lennék. Hogy nem jutott ez eszembe előbb? Ágóval is pont így kellett.
Fura elgondolni, hogy vannak gyerekek (személyesen is jópárat ismerek), akiket nem kell ölben altatni. Milyen kényelmes lehet! (sóhaj)

Ágót illetően pedig a szezont a fazonnal összekavarásának jeles esete esett. Ugyanis hát perszehogy napos nem jutalomból lesz valaki, hanem sorban az asztalnál mindenki. Viszont való igaz, hogy tegnap óta életbe lépett egy új jutalom: az kap matricát a jele alá egy szép nagy kartonlapra, aki a leggyorsabban és a legszebben öltözik (mármint rendbe rakja a ruháit).
Tegnap ő volt a napos.
A naposok nem kaphatnak matricát, mert nem a többiekkel öltöznek, hanem kicsit korábban, mert nekik még teríteni is kell evés előtt.
Perszehogy ettől megint szomorkodott kicsit. De azért nem nagyon.


....
Ma nincs ovi. Kicsit izgultam, hogyan is lesz ez a vadmalac Andorral és az ugrabugra naggyal, elszoktam már a kétgyerekezéstől. De annyira szupi délelőttünk volt, hogy pacsira is nyújtanám magamnak a kezem :) És az altatás is gyors volt és hatékony. (A sikeres délelőtt nagyban köszönhető Ágónak, mert ha ő ott van, akkor Andor nem nyöszög utánam.)

Ágóbágónak

viszont nehéz az élete. Szomorú, mert a héten még nem volt napos. És a naposság az jutalom. Őt miért nem akarják megjutalmazni? De tudja ám, miért. Mert túl lassú az öltözködésben, márpedig - tudja ő - a naposnak gyorsan kell öltöznie, mert sok a dolga. Tudja ő, tudja, de ő úgy szeretne jutalomból napos lenni.

...

Tartok tőle, hogy a lüke kis maximalizmusából lesz még nehézségünk az életben.

...

Ma azzal fogadott az óvónéni, hogy: "Ágoston, meséld csak el anyának, hogy mit csináltál ma!?"
(így szokták felvezetni, ha mondjuk labdával berúgja valaki az ablakot, nem?)
Á: "Csináltam sógyurmából egy fürt szőlőt."
B néni: "Nem, nem azt. Hanem itt kint az udvaron. Az előbb. Séta... tudod?"
Hát képzeljétek az történt, hogy az eléggé erősen autista kisfiú a csoportjukból ma először jutott arra, hogy nem kíván B nénivel sétálni (mármint erre már gondolom sokszor jutott egyébként is), hanem helyette (ez az újdonság) Ágó kezét fogta meg, és vele ment egy-két kört. Ez nagyon nagy szó, de nem tudom, Ágó hogyan éli meg. Egy olyan kisfiúra gondoljatok, aki a spektrumnak az eléggé szélső szélén van, 5+ évesen még nem beszél, viszont cserébe elég agresszív, a csoportban több olyan gyerek van, aki szabályosan fél tőle és miatta nem szeret oviba járni. Erre tessék, Ágóval sétál! Én nagyon örülök, mert ez nekem két dolgot jelez: egyrészt, hogy Ágó remekül megértette azt, hogy a kisfiú - minden külső jel ellenére - éppolyan kisfiú mint ő. És ezt éreztetni is tudja. Ágó kiszámítható, nyugodt és magabiztos, akire rá mer hagyatkozni egy kisfiú, akit mindenféle változások nagyon érzékenyen érintenek. Szóval ez jó. (Egyébként valami tökre irigyelni való tolerancia, másság elfogadás tényleg látványosan van Ágóban: a múltkor egy törpét láttunk. Ágó reakciója: "Nézd milyen aprócska néni (figyelitek! aprócska, hát micsoda cuki szó ez), olyan mint egy nagycsoportos." És mikor elmondtam neki, hogy van ez így, hogy leáll a növekedés, akkor részéről itt felfogva, megértve. Csúfolódni, kinevetni még egészen véletlenül sem jut eszébe.)
Ja, mondjuk a múltkor nem tudtam viszont arra válaszolni, hogy ha valakinek csak egy lába van, mert a másikat levágták (azt még el tudtam mondani, hogy kb. hogyan), akkor mit csinálnak a levágott lábbal.

Andort régebben

nagyon könnyű volt altatni. Felvettem, ringattam, kész is.
De mostanában (kb. három napja) nem.
És mikor már fáradt, de jóllakott, akkor úgy pörög, hogy le se lehet csapni.
Letörte a komód ajtaját... :)
Ágó annak idején a törölközőtartót törte le.

Viszont éjjel sokkal jobban aludt most, hogy itt volt a bátyókája és együtt szuszoghattak.
Jó rájuk nézni.

Este kilenckor

felmosni!
Anyuka-e vagyok?

Szerdánként

amikor egész nap az egyetemen ülök, időről-időre nagyon felerősödik bennem az a hang, amelyik azt mondja: "HAZA AKAROK MENNI A KISFIAMHOZ MOST AZONNAL!"
Elég nehéz ezt a hangot elnyomni.
Ott kiabál akkor is, amikor az előadást tartom (majd két óra múlva!!! és addig is itt kell lenni, meg közben is).
Ez - hogy finoman fogalmazzak - elég nehéz. Nehezen feldolgozható nekem.