Nejlon

Amikor éjjel 1 körül arra ébredtem, hogy eléggé fáj a mellem, akkor kicsit megijedtem, hogy barátaim ismerőse, Mell Gyula látogat el hozzám is. De csomót nem éreztem, alaposan kifejtem... még mindig fáj. Momentán azzal magyarázom, hogy tegnap lefekvéskor Ágó jól belebokszolt (akaratán kívül). Reménykedjünk.
De amikor reggel arra ébredtem, hogy minden ízületem fáj, akkor már kicsit jobban betojtam. Influenza? Esetleg azonnal sokízületi gyulladás?
Aztán amikor Andort a dokkernénihez kocsikáztam (ahol példásan viselkedett), és éreztem, hogy fél óra sétálás után elkezdenek fájni megint az porcikáim, akkor leesett: nem beteg vagyok, hanem izomlázam van bakker a tegnapi első babakocsis séta után! (Elég jót kacagtam magamban, amikor ez a kondimra nem éppen hízelgő felismerés még meg is nyugtatott.)

Család

Megvan az a kép, amikor van két gyereked és mindkettő torka szakadtából üvölt? Az egyik mondjuk a hasfájástól az apja kezében, a másik attól, mert az anyja ideges volt, ő meg szemtelen és szófogadatlan, amitől egy tenyér (az anyjáé) csattant a pucér fenekén (ő mondjuk legyen a fürdőszobában).
És akkor az anyja meg az apja egymásra néz, és nem is kétségbeesettek (arra az egy pillanatra) a sok üvöltéstől, hanem az egészet rém röhejesnek találják.

Pár perccel később a nagyobbik (az amelyik a kádban ülve üvöltött) már tök jól játszik és jókedvű, sőt hajat is hajlandó mosni, a kisebbik (az apja karjaiban) viszont csak üvölt és üvölt, néha szeleket (and co.) ereget magából, és az egész üvöltést csak azután hagyja abba (órákkal később, vagy legalábbis óráknak tűnő idővel később), amikor az anyja már felhívta a kerületi gyermekügyeletet, ahol egy nagyon kedves dokkernénivel beszélt,* aztán felhívta a papikaszolgálatot is, aki már elkezdte húzni a cipőjét (pizsuról indult az öltözködés). No, de akkor hirtelen abbahagyja végül, és alszik nyugodtan.

* Ismeretlen nevű (talán dr. Kende?) dokkernéni legnagyobb erénye (kedves, nyugodt hangján túl), hogy ismerte a legfőbb gyógyszert: először a szülőt kell megnyugtatni. Nem mondom, hogy maradéktalanul sikerült neki, de lényegesen higgadtabb voltam a telefonbeszélgetés után, mint előtte.

Köszi apu!

Köszi!

Apuckátlan

Számomra is hihetetlen, de túléltük az egyik éjszakát apucka nélkül (pontosabban volt itt egy nagy-nagy fősegítség apucka, csak az az enyém, nem Ágóéké). Ágónál nem volt ilyen érzésem, azt hiszem, de most vannak dolgok, amiket elképzelhetetlennek tartok (mármint gyerekpesztrálás terén) Á nélkül. Persze jó az önbecsülésemnek, hogy ment nélküle is, de azért jobban szeretem, ha itt van és segít testben-lélekben.
Közben már tud beszélni is! És holnap hazajöhet!

Mandula

Az még csak oké, hogy tegnap rosszul lettem, mikor Á elmesélte, hogy miket mondott az orvos a mandula műtétről, de az már nagyon nem jó, hogy azóta is görcsbe rándul a gyomrom, hacsak rágondolok. Azt hiszem, nagyon nem szeretem, ha Á-t bántják. Tűkön ülök, hogy mikor ír már, hogy túl van rajta, és megnyugtasson, hogy nem is volt vészes, és baromira várom, hogy itt legyen megint és megpuszilgathassam (és kedvemre morgolódhassak vele, hihi).

Terhességi diabétesz

Nos, a címben jelzett jelenségnek megvan az az előnye, hogy míg az első terhesgondozás alkalmával 63 kg-nak mértek, most 55 vagyok.

További rövidhírek: Ágó cuki. Andor cuki. Ákos is cuki, de most felfordult a gyomrom, ahogy beszámolt róla, hogy miket mondtak neki a mandulakivétel előtti tájékoztató alkalmával.

Ma megvettem a 2013-as határidőnaplómat. Elég jel-e ez a postának, hogy adják vissza az ellopott karácsonyi csomagunkat, amit Tattáék küldtek!?

Betegéletút

Amint az Ügyfélkapu lehetővé tette, megnéztem a beteg-életutamat annak idején. Azóta is szeretném szélesebb nyilvánosság előtt kijelenteni, hogy NEM, nem én adtam spermamintát 1999-ben Miskolcon. Jóllehet, az oep úgy tartja nyilván hogy de én. És betegéletutamban ez természetesen minden további nélkül megfér a 2008-ban Bp.-en megesett hüvelyi szüléssel (a 2012-est még nem rögzítették).

				Spermatogramm	289
				1999.09.02	Összefoglaló szakorvosi értékelés (zárójelentés)
				1999.09.02	Nativ anyag mikroszkópos vizsgálata
				1999.09.02	Spermagyűjtés
				1999.09.02	Terápia betanítása
				1999.09.02	Spermium vándorlási teszt ejaculatumban
				1999.09.02	Gondozásba vétel, feljegyzés követésre
				1999.09.02	Vizsgálat
				1999.09.07	Testméretek mérése
				1999.09.07	Végbélvizsgálat ujjal
				1999.09.07	Vizsgálat
				1999.09.07	Gondozásba vétel, feljegyzés követésre
				1999.09.07	Terápia betanítása
				1999.09.07	Összefoglaló szakorvosi értékelés (zárójelentés)

Álom

Á: ... és egy öreg híd van ott, amin nagyon sokan átmennek, de nem szakad le. Aki átmegy rajta, megfiatalodik.
T: Ezt hol hallottad, milyen híd?
Á: Ezt álmodtam.

Ovis, havas

Esik hó!
Újra mentünk oviba!
Andor is jött velünk. Tegnap este jól begyakoroltuk Ával, hogyan is kell kinyitni, ill. összezárni a babakocsi alját, aztán levitte az autóba, hogy majd csak a mózest kell lecígölnöm odáig és onnan azzal megyünk tovább. De a hóakadályra való tekintettel végül mégis a kendős megoldást választottam ma reggel.
Nem is bántuk meg, tényleg dög nehéz lett volna babakocsizni, így meg Ágó végig vidáman hógolyózta a hátamat, míg az oviig értünk. Ott elbüszkélkedett a kisöccsével, majd vidoran bevonult a csoportba.
Az még kérdés, hogy a bal lábán a gyűrűsujja csak azért fájt ma reggel, mert nem volt kedve tornázni, vagy más oka is van (mezítláb sántikált itthon, csizmában ugrabugrált útközben). Mindegy, így legalább az ekcéma miatti kötések is nagyobb eséllyel maradnak meg rajta, ha nem kell nap közben többször is átöltöznie.

Szóval, megvagyunk.

Baráti

És persze ne feledkezzünk meg a barátokról sem.
Attól kezdve, hogy a fiúk karácsony előtt egyszer csak egy nagy rúd gyümölcskenyérrel tértek haza, pedig csak a dm-be mentek; odáig, hogy van szuper babakocsi, mérleg, és nem utolsó sorban D vitamin (vigantol), ami egyébként Magyarország patikáiban jelenleg hiánycikk), meg légzésfigyelő.
Meg telefonok, sms-ek és mindenféle érdeklődés a szülés és aztán pláne a műtét miatt.
Tök jófejek vagytok, na.

Családi

Szóval igaz, hogy nem írtam apuról. De azt mégse hagyhatom szó nélkül most már, ami itt folyik. Á elmegy dolgozni reggel, apu fél óra múlva megérkezik. Hátizsákjában a mamika által előkészített ebéd. És ez így megy hétfő óta. Holnap papika tgyás ügyben is intézkedik az egyik munkáltatómnál (akik sajnos - hasonlóan a másik munkáltatómhoz egyébként - nem tudják, hogy ők most tb-i kifizetőhelyek-e vagy sem, mert éppen beszervezik őket (mindkettőt) az állambácsi alá). A nap folytatásában egyébként sétálni szoktunk, főzni és játszani. Apu addig van itt, míg Á haza nem ér. Nap közben - amíg mi ebéd után mindannyian alszunk - egyéb apróságokat is elintéz (ebédbefizetés az oviban, teregetés, mosogatás stb.).
Jövő héttől persze minden más lesz, mert Ágó visszatér az oviba. No, az még szép kaland lesz, hogy hogyan is jutunk el oda hétfőn (a biztonság kedvéért ma bevittük a cuccait, hogy ne egyszerre kelljen ágyneműt húzni hétfőn, miközben Andor is ott süvölt esetleg).
Arany életem van, na.

(az éjszakákról: nem az van, hogy Andor nem alszik, hanem az, hogy Ágó viszont előszeretettel jön át a mi ágyunkba. Viccesek vagyunk: hárman a nagyágyban, Andor a mózesben mellettem. Mostanában sajnos nyikorog a hajnali etetés után, simókázni kell a homlokát. Ettől nekem kicsit nehezebb az alvás. De azért nem vészes az egész, csak tök jó lenne, ha Ágó nem túrna le az ágyról :)

Ekcéma

A képhez (mindennapjaink képéhez) jó szorosan hozzátartozik az ekcéma. Amióta májusban Ágó lábán az első foltok feltűntek, azóta szinte mindennapi program a kenegetés-kötözgetés. No jó, nyáron-kora ősszel volt egy rövid időszak, amikor tünetmentes volt a gyerök, de azóta megint nagyon eldurvult a helyzet. Pontosan ugyanazokon a helyeken (főként lábszár, kisebb részt alkar) újra és újra eljönnek a piros foltok, amik idővel piros, száraz és viszketős foltokká változnak, még később szanaszétvakart vérző sebekké (bizonyos esetekben - ld. nyári helyzet - ótvarral felülfertőzött sebekké). Most ott tartunk, hogy kb. rendben lenne Ágó bőre (ami nem azt jelenti, hogy nincs rajta ekcémás folt, hanem hogy a foltok csupán száraz bőrhelyet jelentenek, de mondjuk legalább nem nedvedző sebeket), HA nem vakarná szét minden áldott este itt vagy ott a már-már begyógyult sebet. De minden este. Véresre. Úgy, hogy a már-már begyógyult helyen ömlik a vér, felszakad a seb... Én várhatóan rövid távon agybajt kapok ettől, azt viszont nem tudom, hogy hogyan akadályozzam meg Ágót az újabb és újabb szétvakarásban. Előbb szép szóval kértem, hogy ne csinálja, aztán üvöltve, fenyegetőztem azzal, hogy kórházba kerül (nem szoktam a kórházat gonoszként beállítani, nem véletlen, hogy Ágó csöppet sem fél pl. a vérvételtől - nálunk a kórház, az orvos meg ezek nem rémek, hanem segítő szándékú intézmények; mellesleg miután elmondtam Ágónak, hogy én nagyon szomorú lennék, ha kórházba kerülne és nélküle kéne itthon lennünk, én kerültem kórházba), bevetettem azt az opciót is, hogy ha meggyógyulnak a sebei, kaphat egy játékot. De mind semmit se ér. Ma is elvakarta. Minden este, minden egyes este az a menet, hogy - akármilyen szupi napunk volt is, kb. minden hiszti nélkül, mint ma - emiatt veszekszünk, fenyegetőzünk, sírunk. És gőzöm sincs, hogy mikor és hogyan lesz vége.

Bejegyzés apuról

Tudom, hogy kétszer is megígértem, hogy írok apuról egy bejegyzést (egész pontosan arról terveztem, hogy milyen volt, amikor a szülés előtt itt lakott egy hétig, meg hogy milyen nagypapa ő). De nem írok. Mert csak.
Ő az én apukám, pont a legjobb, de ehhez senkinek semmi köze. Meg úgyse értenétek (nem azért mert buták vagytok, hanem mert én nem tudom leírni).

****

Még azt akartam írni a kórházas epizód kapcsán, hogy azért azt nagyon fura ám megélni, hogy miközben azon aggódik az ember, hogy mi lesz a gyerekeivel itthon nélküle, ugyanakkor az embernek az anyukája meg az apukája azon aggódik, hogy mi lesz az emberrel a kórházban. Én még sose voltam ezelőtt kórházban, nem is nagyon kellett még miattam aggódnia senkinek, de most ez a kétirányú aggódás ez tényleg elég fura volt.
No, remélem, egyszer és mindenkorra túl vagyunk rajta (Andor megint egy mellből táplálkozik egyébként!)

Kiegészítés, folytatás vagy ahogy tetszik...

Kellett itt nekem hiányolni, hogy nem találkozom többé B. doktorral. No, majdnem találkoztam. De aztán mégse, mert végül nem ő műtött.
Nem is tudom, akarok-e erről írni, annyi biztos, hogy ... khm ... tanulságos (jó, mondjuk tanulságosnak) 4 újabb napot töltöttem a kórházban, csak most a folyosó szemben lévő oldalán, nem a szülészeten, hanem a nőgyógyászaton. Életemben először még altattak is, az életemben először szuperül beinduló tejem meg elapadt (átmenetileg, persze, tudom-tudom, Andorral rajta vagyunk, hogy minden jóra forduljon, no de akkor is).
A történetnek van tanulsága, számomra. Nem egészségügyi, nem konkrétan az én bajommal összefüggő, inkább a kórházban töltött napok tanulsága, amire azért jöttem rá, mert a szülészeten együtt feküdtem egy lánnyal, aki azt mondta, hogy ő minden helyzetben próbálja megérteni, hogy vajon az miért történik vele és mit lehet abból tanulni. No, ezen aztán volt időm morfondírozni (és egyébként pont ott és akkor egy ugyanerről szóló Ulickaja novellát is olvastam) és rá is jöttem valamire. Ami azért - sok szarság ide vagy oda - elég jó.
Azt hiszem, erről (a kórházról) legyen elég ennyi. A tanulságosdiról még talán lesz szó. Ahogyan el fog következni az ígért bejegyezés apuról is.