Ma sincs péntek

pedig mindig, ha Á nem megy dolgozni, bennem már kora reggel megszületik ez az érzés. De nem, ma sincs, bár holnap se megy, úgyhogy azért nem olyan rossz a helyzet. Az nagyon jó, mikor itthon van. Még akkor is, ha hiába van itthon, a disszertációmat sose írja meg, hiába kérlelem. Nagyon nehéz a sorsom. Csokit se hozott. Csak fagyit :)

ZUHOG!

Ebben a szép őszi nyárban ma volt a kb. 5. meleg nap. Ágóbágón szépen ki is jöttek a melegkiütései, valamint kiütötte magát ebéd után. Legalább fél órán át üvöltött torka szakadtából, nagyon keservesen és ugyanakkor hisztérikusan. Úgy, hogy semmit sem tudtam csinálni vele, sehogy sem tudtam kizökkenteni. Csak hurcoltam le-föl (letenni nem lehetett, de nem is próbáltam igazán), aztán elaludt. Belealudt. Már rég letettem az ágyra, de még mindig hüppögött. Nem tudom, mi volt, a fogai, a meleg, csak úgy, de teljesen tehetetlen voltam, szomorú és dühös egyszerre, de leginkább nagyon-nagyon sajnáltam. Aztán ébredés után - nem azonnal - lassan-lassan visszatért a jókedve.

KAPU, PAPRIKA

Hajnali rigó

Nem tudom, mi van mostanában, de piciÁ harmadszor kel sokkal korábban a szokásosnál. Ma egy óra alatt sikerült visszaaltatnom, mert akárhogy is, de a fél hat előtti kelés nálam nem fér bele. Nagy hasznát vettem egy kedves ismerős kb. 500 oldalas könyvének, amit többször végigpörgettem piciÁ szeme előtt, ettől végül - azt hiszem - hipnotizálódott és végül elaludt.
...
Azóta eltelt egy nap, ma csak 8-kor keltünk. De azért még nem bízhatom el magam, mert volt már ilyen, aztán jött megint a koránkelés.
Na, mindegy.
A szavak egyre többen vannak: KÁKU (=kátyú, egy mondókában), volt már olyan, hogy AUTÓ, PUH (=pók), KÖ_TE (körte), TÁPI(KA), ma többször elhangzott, hogy PAPRIKA (nem teljesen így, de nem tudom visszaadni az eredetit), PÁPU (egyszer sikerült a tervezett PÁVA is, egyszer meg PÁPA lett belőle), GIGA (=CSIGA), sokszor meg csak hirtelen elismétli, többé-kevésbé jól, amit előzőleg mondtunk.
Időközben - a még fel nem sorolt - jelek is sokasodtak. Nagy kedvencem a meggylekvárt és a meggylevest jelző felső ajak nyalogatás. De nem rossz a kézmozdulat sem, ami a csiga mondogatását jelzi (csigabigát rajzol a levegőbe).
Napok óta nem vert meg senkit a játszón, sőt inkább az történik mostanában, hogy kiveszik a kezéből a játékot, ő meg áll bambán. Azt hiszem, túl sokat mondtuk neki, hogy hagyjon másokat is játszani a játékokkal. Majd visszacsináljuk :)

Mostanában

nincs semmi különös. Tegnap a fiúk megint elengedtek társadalmi életet élni, ami nagyon jó volt. Ebben a hónapban három helyen ettem (eddig) hagymás rostélyost - messze a tegnapi volt a legsilányabb. Mindegy, azért jól szórakoztam, azt hiszem, két sörtől kellemesen be is csíptem.
Szegény piciÁnak azért nem fenékig tejfel a sorsa, mert folyton van valami: vagy nem veheti el mástól a játékát, vagy ne legyen irigy és a sajátját adja oda; erre megyünk és nem arra; borsóleves van és nem meggy, meg számtalan ilyen, amitől ő krokodilkönnyes zokogást kap, én meg szívfacsarodást, de majd túl leszünk ezen is.
Rezsimek jönnek és mennek, manapság pl. már sosem főz olyan titát, amiben a fagyöngyeihez kapott zsineg a tita, hanem kizárólag üres lábosok vannak, amiknek ő mégis látja a tartalmát. És felfedezte, hogy a kisasztalhoz betolt szék remek sütő (még gomb is van rajta, a szék csavarja).
Nehezen alszik el du. Kivéve tegnap, amikor - mivelhogy előzőleg fél hatkor (!) kelt - konkrétan lefejelte az ebédlőasztalt. Ez egyébként elég vicces volt, mert ebéd közben már gondolkodtam is rajta, hogy majd megírom, hogy micsoda jófej egy gyerekem van, magától eszik, csöndben, villával (ami igaz is legtöbbször), amikor hirtelen arra lettem figyelmes, hogy ez a gyerek azért van csöndben, mert minden erejét arra koncentrálja, hogy a fejét a helyén tartsa. De nem sikerült az se, mert tényleg, igazán puff előredőlt (nem ért asztalt, mert a zuhanásra felébredt). Nagyon vicces volt.
Napról napra tanul egy-egy szót, de a legmenőbb mégis a saját maga fejlesztette jelrendszer, aminek mindenképp kell egy külön posztot szentelni, bár leginkább fotókkal és videókkal lehetne jól illusztrálni.
(A minap megnéztük Ával a régi videóinkat, amiket róla csináltunk, hát dőltünk a röhögéstől.)

Kiabálás

Hát az szörnyű. Mármint kiabálni a picike Ával. De isten bizony, ha nyugodt hangon érvelni próbálok, nem hallja meg. Ellenben ha valamint felhúzza magát, akkor én vagyok első számú célpont, akin dühöt lehet levezetni (ütni, vágni, csipkedni). És olyankor valahogy meg kell állítani. Amire válaszul jön a szájbiggyesztés és a keserves zokogás. Pár napja időről-időre eljátsszuk ezt. Remélem, csak a foga jön, attól nyűgös, vagy attól, hogy előtört rajta az ekcéma (vagy melegkiütés, ezt holnap tisztázzuk a dokkernénivel).
Egyébként van már egy háromszótagos szava is. APUKA.

További mai tapasztalatok

1. Felesleges itthon kávézni és pisilni menni. Azt lehet a könyvtárban is. És ha ott csinálom, akkor az a boldog tudat is eltölthet, hogy nem üresjáratban vagyok, merthisz közben hozzák a tekercseimet a mikrofilm olvasóba.
2. No, azt nevezem rövidzárlatnak, amikor 5 percen belül négyszer leírom az olvasójegyem számát... és ötödikre nem jut eszembe!

R. L-ből

Ma - az imént, péntek este 23.50-kor - négy percen belül megjött a válasza az e-mailemre. És ez így megy egy hete. Pedig szívességet kértem.

Meg még

Ha már tegnap megemlítettem ezt a meggyleves dolgot, akkor szeretném hozzáfűzni, hogy ma repetát kért. Pedig már csak lé volt, meggy egy darab se. És boldogan bevágta!

Pihenésképpen

a nagy munkálkodás közepette (sokat emlegettem a doktori szigorlat előtt, hogy nekem bizony a legkönnyebb vizsga is igencsak nehezemre esne, minthogy az agyam helyén egy nagy cékla nőtt az elmúlt 20 hónapban -- és valóban: megfogalmazni egy értelmes mondatot bár sosem volt könnyű, de mostanában mintha extra nehezen menne).
Ezért hát csak annyit írok most, hogy piciÁ tudja azt mondani, hogy "APU" (és rá is gondol közben), meg hogy "TÓTA" (ha torta van a képen -- ill. ha jobban meggondolom, akkor is ezt mondja, ha a tócsára gondol, de ebből eddig nem volt keveredés), de azért legeslegjobban azt szereti mondani, hogy "ODA-ODA".

A mai ebéddel...

... végre megtaláltuk a kompromisszumot Ágó ízlése és a levesek között. A meggylevesben ugyanis legalább a szilárd rész (a meggy, ugyebár) elfogadható táplálék a kisded szemében.
Jó, hát én sem szeretem a leveseket egyébként, csak gondoltam, hogy a nagy melegre való tekintettel jó lenne, ha enne sok folyékonyat. Bár egyébként kb. 2 liter vizet iszik meg egy nap, úgyhogy különösebb aggodalomra nincsen ok. Esetleg, hogy rengeteget pisil, amit a pelusok sem bírnak már.
Valamint kinövőben van egy pár újabb foga, a bal alsó hármasra tippelek befutókont, de persze simán beelőzheti valamelyik másik még.
No, és dolgozni kéne. Pá.

A történészekről

Nagyon nem irigylem a történészeket. Elképesztő és hátborzongató, hogy mi minden történik egy nap alatt (mondjuk ma). Ők ezt soha-soha nem fogják tudni rekonstruálni. Meg minek is. Megélni is szinte képtelenség: mire felfognám az egyik telefonhívást, már jön a másik, meg egy e-mail, meg egy sms. Megérteni meg tutira nem lehet.

Júniusi fotók

megkezdődött a fotóáradat, itt.

A mai mérleg

Egy maximálisan vidor kölök, egy megtartott előadás (Á), sok kavicsdobálás, egy ismeretlen eredetű pici, de csúf könyökseb (piciÁ; a konferencia egyik résztvevőjével játszottak a jégkockacsináló géppel, de miután szóltam, hogy én nem szeretem, ha fiam olyan helyen pacsál, ami közben áram alatt van, akkor a résztvevő le akarta tenni gyorsan piciÁt, de valahogy valahová becsípődött a könyöke), egy kullancs (piciÁ, de azt hiszem, még időben elcsíptem), egy szökőkútba dobott telefon (az enyém, még nem tudni, hogy túlélte-e), egy elvágott nagylábujj (fűszállal, azt hiszem; piciÁ). Ja, és fél, ha az apája belemegy az úszómedencébe. És nagyon sír, ha rákiabálunk, hogy micsoda dolog beledobni a telót a szökőkútba (nem hiszti sírás, hanem bűntudat, amitől összefacsarodik az ember szíve).

Nem mellesleg pedig íme az ígért kép, piciÁ Erdőtarcsán 2010-ben.

Üdvözlet Erdőtarcsáról!

Így festett tavaly a helyzet. Ha sikerül, holnap megörökítem a mostani állapotot is.
Az úttal mázlink volt, Ágóbágó átaludta. De a hatalmagos hőségtől elfáradt annyira, hogy este se kellett neki kétszer mondani, hogy ideje volna aludni. A park egyébként egy kis paradicsom: szökőkút (amibe LEHET kavicsot dobálni), fák, fű, tobozok, bogarak, kavicsok. Mégis azt hiszem, hogy holnap kikocsikázunk a faluba is, végül is az tavaly teljesen kimaradt. Az ebédhez meg drukkoljatok - nem lehet válogatni, Ágónak is azt kell enni, amit adnak.

Ha már van időm, elmesélem, hogy Ágó a főzés mellett új tárgyat talált a rajongásának. Ez pedig a bárminemű munkagép. Igaz, hogy csak távolról (mert közelről túl zajos), de imádja a markolót, a billencset, de legeslegfőképp a darut (=DADA).
Éles szemű (fülű) megfigyelők észrevehetik, hogy az apját meg a darut ugyanúgy hívja (na de ugye ez semmi ahhoz képest, hogy meg TITA vagyok). Szóval kisfiúsodik, azt hiszem. Ezzel egy időben viszont komoly előrelépést tett az egyedül játszás frontján is, otthon mindenképp, de most már két alkalommal a játszóterezés közben is azon kaptam, hogy tök jól elpakerászik magában, és egyáltalán nem igényli, hogy árnyékként kövessem. Hajráhajrá, mondanom sem kell, sokkal jobban szeretek Borkával az árnyékos padon ülve beszélgetni, mint a tűző napon állni és pacsálni.

De elfáradt a derekam, úgyhogy most megyek. Meg azért is, mert időközben nagyon kedves levelet kaptam Leicesterből, amit szeretnék elújságolni Ának (ez itt egy szuperrejtélyes félmondat, amiről majd írok még tán, ha lesz folytatás --- nem, nem utazunk.)

dissz

de de! én ezt szeretem csinálni!
no, azért most jó éjszakát.

Nem vesztünk el

sőt! Csak hétvégén Szanyban voltunk, ahol a házat körbezárta a belvíz. De végre-végre meleg volt (igen, néhány napig még én is tudok örülni az ezer fokos nyárnak, bár mára kezd elfogyni a lelkesedésem), úgyhogy Ágó mezítláb pacsálhatott, rohangászhatott, kereshetett csigát, meglátogathatta a pulykát meg a kakast, látott siklót és millió szúnyogot, meg kiscicákat is meg mindenfélét. Elképesztően élvezte. Még focimeccsen is voltunk! Vannak fényképek is és hamarosan fel is töltöm őket, valamikor, amikor sem nem vagyok álmos, se nem próbálok dolgozni (kéne mostmár nagyon, mert hétvégén megint nem leszünk itt) meg semmi egyebet se.
Fodrásznál is jártunk, Ágó megkönnyezte DADA (=apu)hajának elveszítését, engem meg nemes egyszerűséggel TITÁ-nak szólít mióta rövid a hajam (igen, úgy, ahogy eddig a cicát, a sajtot és a tisztát hívta). De tudja mondani azt is, hogy TÓTA (=tócsa) meg még ezt-azt, noha a kommunikációt alapvetően az ODA-ODA formulára építi, amivel a tapasztalat szerint szinte bármit ki lehet fejezni.
Tegnap este meg kirúgtam a hámból (tanszékvezetői szülinapi bulin voltam, amire csodaszép ajándékot csináltunk), a fiúk pedig ketten maradtak a fürdetésre és az altatásra, és lám-lám gond nélkül abszolválták az egészet.
Most meg itt volt a gömbölyödő pocakú, meg az idegenbe szakadt barátné, és Ágó őket is megtanította főzni.

Az absztrakcióról

Nem tudom, mikor kezdenek a gyerekek képessé válni arra, hogy "elvonatkoztassanak".
Kb. egy hónapja volt, hogy egy esős napon Ágóval elmentünk egy drámapedagógus által vezetett foglalkozásra, ahol a gyerekek (inkább 3-4 évesek voltak, mint 1,5) a víz alatti életet játszották el (mosogatószivacs volt a hal, krepp papír a hínár meg ilyenek). Ágó imád mosogatószivaccsal csiszmákolni, így végső soron nem is lógott ki a sorból, még arra is rá tudtam venni, hogy a szivacsot ne csak ide-oda húzgálja, hanem esetenként bújtassa át a krepp papír hínárom alatt. (Oké, mondjuk itt történt a híres eset, amikor is Ágó-Misimókus megette a tananyagot: ui. az egyik anyuka - hogy a kis halacskáknak legyen tápláléka is - felajánlott néhány szem pogácsát. A többi gyerek szépen összemorzsolta a pogikat és szétszórta a halak között, velük szemben Ágó önnönmaga fogyasztotta el az étket.) Minden esetre az egyértelmű volt, hogy Ágó véletlenül sem hiszi, hogy a mosogatószivacs halacska lenne.
Mostanában jobban figyelek erre a dologra. Mondjuk azóta, hogy egyik este alig lehetett kivakarni a kisfickót a kádból, mire megkérdeztem, hogy: "Csak nem itt akarsz aludni?" Mire Ágó már dőlt is hátra, és ha nem kapjuk el, bizony leheveredett volna a vízben. Vagy ugyanígy: "Ágó, ha nem nyitjuk ki a dugót, hogyan fog eltűnni a víz a kádból? Csak nem fogjuk kiiszogatni belőle?" és már dőlt is előre, hogy kortyoljon egyet.
Itt van még a zebra esete is. Ágó szerint a zebra állat azt mondja, hogy "grrrrr". De legújabban, ha közöljük vele az útirányt és a tervben zebrán való áthaladás is szerepel, akkor ő helyeslően "grrrr"-t felel.
De a legcukibb az ma volt. Az újabb esőzés tiszteletére elővettem a még Frankfurtban szerzett maci-összerakót (fej-test-láb). Szépen szétválogattam fejekre, testekre/pulcsikra és lábakra a szettet. Ágó választott egy fejet, mire megkértem, hogy akkor keressen hozzá pulcsit is. Erre ő felállt, majd némi tétovázás után (hogy inkább a szárítóhoz menjen-e) elrobogott a mi szobánkba és előhúzott a ruhásszekrényből egyet a pólóim közül, amit aztán ragyogó arccal hozott vissza a macifejhez és próbálta hozzáilleszteni.

Hát így állunk. A legfőbb tanulság, amit per pillanat meg tudok fogalmazni az az, hogy talán jobb, ha egyelőre nem mondok neki olyanokat, hogy: "És ha X.Y. a kútba ugrik, akkor te követni fogod?"