Így festett tavaly a helyzet. Ha sikerül, holnap megörökítem a mostani állapotot is.
Az úttal mázlink volt, Ágóbágó átaludta. De a hatalmagos hőségtől elfáradt annyira, hogy este se kellett neki kétszer mondani, hogy ideje volna aludni. A park egyébként egy kis paradicsom: szökőkút (amibe LEHET kavicsot dobálni), fák, fű, tobozok, bogarak, kavicsok. Mégis azt hiszem, hogy holnap kikocsikázunk a faluba is, végül is az tavaly teljesen kimaradt. Az ebédhez meg drukkoljatok - nem lehet válogatni, Ágónak is azt kell enni, amit adnak.
Ha már van időm, elmesélem, hogy Ágó a főzés mellett új tárgyat talált a rajongásának. Ez pedig a bárminemű munkagép. Igaz, hogy csak távolról (mert közelről túl zajos), de imádja a markolót, a billencset, de legeslegfőképp a darut (=DADA).
Éles szemű (fülű) megfigyelők észrevehetik, hogy az apját meg a darut ugyanúgy hívja (na de ugye ez semmi ahhoz képest, hogy meg TITA vagyok). Szóval kisfiúsodik, azt hiszem. Ezzel egy időben viszont komoly előrelépést tett az egyedül játszás frontján is, otthon mindenképp, de most már két alkalommal a játszóterezés közben is azon kaptam, hogy tök jól elpakerászik magában, és egyáltalán nem igényli, hogy árnyékként kövessem. Hajráhajrá, mondanom sem kell, sokkal jobban szeretek Borkával az árnyékos padon ülve beszélgetni, mint a tűző napon állni és pacsálni.
De elfáradt a derekam, úgyhogy most megyek. Meg azért is, mert időközben nagyon kedves levelet kaptam Leicesterből, amit szeretnék elújságolni Ának (ez itt egy szuperrejtélyes félmondat, amiről majd írok még tán, ha lesz folytatás --- nem, nem utazunk.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése