nincs semmi különös. Tegnap a fiúk megint elengedtek társadalmi életet élni, ami nagyon jó volt. Ebben a hónapban három helyen ettem (eddig) hagymás rostélyost - messze a tegnapi volt a legsilányabb. Mindegy, azért jól szórakoztam, azt hiszem, két sörtől kellemesen be is csíptem.
Szegény piciÁnak azért nem fenékig tejfel a sorsa, mert folyton van valami: vagy nem veheti el mástól a játékát, vagy ne legyen irigy és a sajátját adja oda; erre megyünk és nem arra; borsóleves van és nem meggy, meg számtalan ilyen, amitől ő krokodilkönnyes zokogást kap, én meg szívfacsarodást, de majd túl leszünk ezen is.
Rezsimek jönnek és mennek, manapság pl. már sosem főz olyan titát, amiben a fagyöngyeihez kapott zsineg a tita, hanem kizárólag üres lábosok vannak, amiknek ő mégis látja a tartalmát. És felfedezte, hogy a kisasztalhoz betolt szék remek sütő (még gomb is van rajta, a szék csavarja).
Nehezen alszik el du. Kivéve tegnap, amikor - mivelhogy előzőleg fél hatkor (!) kelt - konkrétan lefejelte az ebédlőasztalt. Ez egyébként elég vicces volt, mert ebéd közben már gondolkodtam is rajta, hogy majd megírom, hogy micsoda jófej egy gyerekem van, magától eszik, csöndben, villával (ami igaz is legtöbbször), amikor hirtelen arra lettem figyelmes, hogy ez a gyerek azért van csöndben, mert minden erejét arra koncentrálja, hogy a fejét a helyén tartsa. De nem sikerült az se, mert tényleg, igazán puff előredőlt (nem ért asztalt, mert a zuhanásra felébredt). Nagyon vicces volt.
Napról napra tanul egy-egy szót, de a legmenőbb mégis a saját maga fejlesztette jelrendszer, aminek mindenképp kell egy külön posztot szentelni, bár leginkább fotókkal és videókkal lehetne jól illusztrálni.
(A minap megnéztük Ával a régi videóinkat, amiket róla csináltunk, hát dőltünk a röhögéstől.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése