Egy újabb kedd

Szóval, ma már itthon elkezdett sírni és kapálózva ellenkezni, mikor nekiláttunk öltözködni, hogy elinduljunk a bölcsibe. Szuper volt. De nap közben ennek ellenére egész jól elvolt a helyiek szerint. (Hogy azért nem ebédelt annyit, amennyit szokott, mert már a fülén jön ki a rántotthusi vagy mert bojkottálja az intézményt vagy mert nő a foga, azt nem tudom egyelőre.) A délutáni hatalmas alszika után persze nyűgösen kelt (mint mindig, ha túlalussza magát)...

...

áhh, nincs ehhez kedvem, pocsék nap volt a mai, és most elkezdődött az éjszakai köhögés, mint minden este mostanában. Száraz a levegő? Nem jó a gyapjúszőnyeg? Gyakrabban kéne porszívózni.

Apja-fia

Most meg úgy találtam rá, hogy a feje helyett a két kis talpa lógott ki a takaró alól. A feje ennek megfelelően a dunyha alatt volt. Mielőtt kétségbeestem volna, lerántottam a takarót. Szuszogott. Azóta viszont köhög. Nem bírja a friss levegőt?

Megvolt az első havas hétvége is.

Update 1, 2

1. Á pulcsijából végül mégis kézzel kellett kimosni a beleszáradt mustárt. (Khm: én mossam kézzel, de ő abban jár a henteshez sültkolbászkázni!)
2. PiciÁ aszongya, hogy a játszóra indult az ominózus alkalommal a bölcsiből. De persze sokszor válaszolja a "hova készülsz?" kérdésre, hogy a játszóra, úgyhogy ez végül is nem jelent semmit.

Vajon miről meséltem akkor,

amikor egyszer csak arra ébredtem, hogy azt mondja a szám: "És Bruno apukája meg rehabilitációra jár."
Igen, elaludtam. Igen, mesélés közben. No most mi van, veletek még nem történt ilyen?
Arra emlékszem, hogy a mese elején Bogáncs a vonattal épp egy hatalmas hídon robogott, ami Európát és Afrikát köti össze, az utastársai meg arról meséltek neki, hogy mi minden lakik a tenger mélyén.
Hogy hogy jön ide szegény B. szegény már nem élő apukája, azt aztán nem tudom. De mikor felriadtam rá, hogy ezt mondom, akkor inkább rövid úton befejeztem a mesét. Már Prücsök is aludt.

Szökevény

Képzeljétek, megszökött a bölcsiből!
Benne volt a kulcs (a kulcsra zárt ajtóban) a zárban, és persze kinyitotta. A liftig galoppírozott zokniban a jéghideg gangon. Bori ott érte utol, vigyorogva visszament. Eszem megáll. Bár persze nem különösképp meglepő, gondolom, utánam indult.
Egyébként vigyorogva, jókedvűen töltötte a napot. Felpörgeti ám - minden reggeli neheztelés ellenére - a bölcsi, jól érzi magát. Mikor meg érte megyek egy kis virgonc, röhincsélő ugribugri jön elém és a nyakamba ugrik, hív hogy menjek játszani a szobába. Bár azt sem kell kétszer mondani neki, hogy indulunk haza.
Az altatások viszont megint átalakultak. Hónapokig jó volt a könyvből mesélés és utána a Bóbita meg a "Túl a vízen egy kosár" c. nóta, de most lejárt a szavatosságuk. Újabban csak és kizárólag Bogáncsról mesélhetek, főként olyat, amiben Bogáncs vonattal utazik valahová. Addig kell mesélni, míg bele nem alszik (közben az ölemben ül). Kíváncsi vagyok, meddig bírom fantáziával.

De hol tanulja az olyan szavakat...

... mint: messzeség, mélység (több nem jut eszembe, pedig esküszöm leesik néha az állam).

Minden esetre azt már tudja, hogyan működik a kapitalizmus. Mivel múltkor (is) nagyon nyafisan indultunk a bölcsibe, kénytelen voltam elmondani neki, hogy muszáj dolgoznom, különben X. és Y. mérgesek lesznek rám, mert nem haladok a munkámmal. Valamint, hogy ha nem dolgozom, akkor nem fogok pénzt kapni és nem tudunk elmenni majd vásárolni a boltba. Estére az apájának mindezt már úgy foglalta össze, hogy: "Tita, dóga van, pézt." Hát, így.

Korlátaink

Sosem gondoltam volna, hogy az én szerelmemnek vannak korlátai, de amikor Á megkért, hogy a - valóban - csodaszép pulcsiját kézzel mossam ki inkább, nehogy a mosógép kárt tegyen benne, akkor be kellett látnom, hogy önző kis állatka vagyok.

A picibb meg ma is bömbizett, mikor ott hagytam. Mikor lesz mán vége ennek?

Őszölés

Végre eljutottunk együtt egy kis őszi üdülésre. A nem túl távoli Pusztavámra mentünk, de odafelé a sötétben, azért ez is hosszú útnak tűnt (hazafelé meg azért, mert Ágó elhatározta, hogy csakazértis kinyitja az ajtót az autóban az autópályán, ami a kellőnél kicsit nagyobb feszültséget generált kettőnk között). A hely tök jó volt, semmi pucc, de nagyon kedves házigazdák, fincsi vacsik, közeli erdő (szarvasok, lovak), emészthető mennyiségű látnivaló (Mór, Zirc). Szóval jól mulattunk.
Csak Ágó toporzékolós hisztikéit viselem néha nehezen (ez a friss élmény, azért írom, de azt le szeretném szögezni, hogy az idő nagyobb részében ő volt a világ legaranyosabb kisfiúja, aki pillanatok alatt csavart minden szembejövőt az ujja köré).
Ami kimaradt, pedig szerettük volna: egy jó kis móri ezerjó kóstolás, meg a zirci Reguly Antal könyvtár.

Bóbita

Bóbita Bóbita
porszívó hátulja

valamint

Egyszer volt egy komód, egyszer volt egy rizsünk, egyszer volt egy másik szoba ---- és így tovább, "egyszer volt" minden, ami épp az útjába kerül.

Csakazértis

BK-ba botlani a trolimegállóban
pityergés közben finom őszi levegő

(felírom ide, hogy lássátok: vannak apró, meg tökre nem is apró örömök minden nap, Ágóbágóval meg tőle függetlenül is, bár főleg azért vele)

Fene tudja hanyadik nap

Végre jól indult volna, azt hiszem, csak a tegnap esti nagy mulatozás hatására ma jól elaludt a kis Földimogyoró, ezért nem maradt idő az itthoni játszikára indulás előtt, amitől rossz kedvűen vágtunk neki a bölcsibe vezető útnak.
Megvártam az ajtó előtt fülelve, hogy meddig sivít szegény, nem volt az egész egy perc, de azért így is rémes volt, hogy Bori felkapta és elvitte mellőlem, hogy minél jobban lerövidítse ezt a sírós szakaszt. Így kell, ügyes volt, de azért rossz érzés (puszit adtam neki előzőleg, mert anélkül végképp nem tudom ott hagyni). Ráadásul a lépcsőházban találkoztam egy szembejövő anyukával (játszótérről ismerős, de eddig a bölcsiben nem futottunk össze), akinek egy Ágónál idősebb kisfia van! Jajj, mi lesz ebből!!!

Du. jön M. mama, együtt megyünk a kismanóért, remélem, az megenyhíti a szívét.

Ja, és hát igen, igaza van annak (Kke), aki szerint "beszoktatás" helyett pontosabb "betörés"-t emlegetni. Tényleg. Szegény kicsi flótásokat betörjük a nagy, rohanós világ rendjébe. Gonoc.

Amikről nem írok

pl. a lábam rezgéséről.
Mert még azt hinnétek, hogy hipochonder vagyok. Pedig olyat tud a lábam, hogy néha (napjában 5-10x) azt hiszem, a zsebemben van a zizegősre állított telefonom. De nincs.

Ami viszont ide tartozik: Ágó világa helyreállt. Ma boldogan, mosolyogva integetett az ajtóból, és azt kiáltotta: "Sziasztok Titák!" majd elment az apájával a játszóra. Elképesztő megkönnyebbülés ez azok után, hogy egy-két hete (a bölcsis válság hatására) egy pillanatra sem engedett ki a látómezejéből.
Csak menni fog ez valahogy.

Lusta vagyok

írni, ezért bemásolok néhány részletet egy chat-ablakból:

képzeld
van egy olyan szép festményünk is itthon mostmár, amit a kisPrücsök a bölcsiben nekünk rajzolt
mikor elindultunk haza, a lépcsőházból kellett visszamenni
mert eszébe jutott, hogy azt haza akarta hozni
tudod mi van rajta?
megmondom
egy Volvo!

az a nagy játék mostanában, sétálás közben
hogy megnézzük, hogy melyik autónak van 2-es a rendszámában
néha próbálkozom más számokkal
elég jól felismeri őket, a 0, 1, 6-ost
a többit még nem
azoknak a szegény kis autóknak, akiknek nincs 2-esük azt szokta mondani, hogy "jóvan, jóvan szitoen"
mert azok nyilván nagyon szegények

a falat is sajnálta a múltkor
mert mondtam, hgoy nagyon koszos és ha egy mód van rá, ne húzza végig rajta a kabátját meg a kezét
felfedezte, hogy lukacsos is
szegény fal
bár rájött, hogy a lukacsokban nyilván rókák laknak

tegnap a kockáit ringatta, mert leestek a földre
és biztos megütötték magukat
érted! közben meg püföli a kisebbeket
na, ezek vannak

ja, meg még az is volt
hogy elénekelte egy az egyben a hinta-palintát egyedül
asszem ez volt az első ilyenféle teljesítménye
hinta palinta régi duna kiskatona
na jó, ő úgy fejezte be
hogy
kiskatona, ugorja a
zimmezumm

ilyen kisfiú ez
szerinte ha van két banán a konyhapulton
akkor "beszélgetnek a banánok"

Babakocsitlan

Hazatérve a mamák-papákkal töltött üdülések után eltüntettük Ágó babakocsiját. Először némiképp zokon vette (bagijó, bagijóka! - így kereste a helyén). Az első napon nehezen is ment a sétálás. De másnaptól egész jól. S bár még mindig nem szeretném elkiabálni, de most, hogy már a bkvézós tűzkeresztségen is átestünk, némiképp megnyugodtam, hogy ez így menni fog.
Emlékszem, amikor én ált. isiből először mentem haza egyedül (vagyis nem Tatával) villamossal-busszal, hát úgy elfáradtam, hogy egész du. aludtam. Ma, az első 15-ös túra után Ágónak se kellett kétszer mondani, hogy aludjon. És délután még megyünk 4-6-osozni, ami azért rázósabb, mert sokkal messzebb van a megálló a háztól.

1. nap, végre

Bár hallottam, hogy nyafizik, mikor eljöttem, de Bori azzal fogadott, mikor érte mentem, hogy ma nem volt sírás.
Hogy nagy baj valóban nem lehetett, azt abból gondolom, hogy egy szuszra azt is elmesélte (Bori), hogy Á szívatja M.-t. Ő az egyetlen fiú Án kívül, bár kisebb mint ő, de már két lábon jár, emiatt Á vetélytársnak tekinti. Elvette a cumiját és olyan magasra emelte, hogy M ne érje el. Meg bezárta valami szekrénybe. Szerencsére M Bori bölcsijében szocializálódott, úgyhogy ilyen apróságokat nem vesz a lelkére. De azért igazán szenya dolog ilyet csinálni vele, még ha a szívem - nem is annyira - mélyén, örülök, hogy Ágó magára talált. Hihi. Le fog nyugodni, amint rájön, hogy M nem egy "domináns hím".
Ebédnél meg közölte Borival, hogy ő koszos tésztát nem eszik. Kukorica volt a szószban, kérem!

Eközben én úgy csináltam, mint egy felnőtt. Utaztam a metrón (és rácsodálkoztam az emberek sokféleségére), beszélgettem az egyetemen (igazán, igazán olyan volt mint 6-7 éve: csendes, beszélgetős, cédulapakolós, jó --- csak halkan jegyezném meg, hogy jesszus 6-7 éve!!!!---), gyrost ettem és még egy csokikaboltban is voltam. Köszönöm, ez így jó lesz. Csak maradjon így.

Más

Meglepő módon nagyot tud javítani a lakás élhetőségén, ha minden lámpa működik meg elem van a faliórában meg ilyenek.
Továbbá: belefulladt ma egy légy a tejeskávémba (tudom, az én hibám, miért kell nekem egy bögre kávét egy egész délelőttön keresztül, kortyonként iszogatni és közben állni hagyni). Nem vettem észre, mikor beleittam. Nem nyeltem le, de megcsikizte a lábaival a számat. Végül nem hánytam el magam.

Azután

Mikor érte mentem odarohant, átölelt és nagyot mosolygott, utána visszarohant játszani. Hazasétáltunk (közben bekapott két mandarint, majd itthon még egyet, a nap végéig összesen ötöt vagy hatot) és a szokott időben jókedvűen elaludt. Sokat aludt, hosszabban mint mostanában szokott (két órát), utána még egy fél órán át ült az ölemben és bambult. Fél óra után felállt, elsétált a spájzig, ahol közölte, hogy "mangarin".
Ha kérdezzük, hogy mi volt a bölcsiben elsőre azt szokta mondani, hogy "autózok". De mindig megemlíti azt is, hogy: "sírt". Ha tovább faggatjuk, hogy miért sírt, azt válaszolja, hogy: "Tita." Nagyon vacak, de ugyanakkor azért jó érzés, hogy most már el tudja mondani, hogy mi a baja (nem csak ebben az esetben, máskor is sikerül megtudni, ha elsőre érthetetlen okból sír vagy nyavalyog), ami azért sokat segít a problémamegoldásban is. Ma vacsinál, mikor azt kérdeztem, hogy "De ugye legközelebb már nem fogsz sírni miattam a bölcsiben?", akkor azt felelte, hogy "nem". Bízzunk benne. 20 percig bömbizett reggel, de utána minden rendben ment. Szerencsére csak hárman voltak ma, úgyhogy gyakorlatilag egy teljes ember jutott Ágóra, ami a parkban különösen jól jött, gondolom, miután ő csak és kizárólag hintázni akart.
Du. pedig elmentünk egy a park közelében nyílt új kávézó-játszóházba, ami szupi csak drága (a játszóház része), viszont mivel túlzottan is út közben van, félek, hogy gyakori vendégek leszünk ott.

A közös sétálás elképesztő jó érzés a hosszú babakocsizások után. Nagyon ügyesen jön, nap közben már nem is kérte se ma, se tegnap, hogy felvegyem. Az esti hazasétáknál szokott nyafizni, de mandarinnal az ilyen helyzetek is áthidalhatók.

1. nap, sőt

Annyira sírt, hogy mikor kiléptem az ajtón, én is elpityeredtem és rögtön hívtam Á-t. Tudom, hogy a picirke is jó kezekben van és tudom, hogy ez ilyen és ki kell bírni.
Vagyishát pont az a baj, hogy nem tudom, legfeljebb igyekszem bebeszélni magamnak. Azt tudom, hogy nagyon sírt. És azt is, hogy ha hisztizik és sír mostanában, akkor egy jó érvvel meg tudom nyugtatni magamat és őt is, hogy miért fölösleges a bömbölés. Ebben az esetben nem tudom ezt a jó érvet. Hiába mondom magamnak, meg neki is, hogy muszáj dolgoznom, ha közben azt érzem, hogy egy dolog muszáj: őt jókedvűnek látni.
(És igen, túl leszünk ezen, és igen, tényleg muszáj dolgoznom, ha már tizenx évet belefeccöltünk ebbe az egyetem-dologba, meg persze érdekel és szívesen csinálom és ezt akarom csinálni, de perpill mindez baromi gyenge magyarázatnak tűnik arra a vörös és taknya-nyála egybefolyató gyönyörű szöszi fejre, akit Bori kezeiben hagytam egy fél órája.)
((Tudom, hogy Bori nem fog felhívni, és hálás vagyok neki érte, hogy túlsegít minket ezen a nehéz ügyön, amit mondjuk hívjunk leválásnak vagy bárminek, de ettől még abban is biztos vagyok, hogy Ágónak nagyon rossz délelőttöt szereztem. --- És meglátjuk, hogy mi követi ezt este majd és holnap és mikor legközelebb megyünk a bölcsibe.))

Mit mondjak? piszok szarul érzem magam.

+/-

Nagyon sok minden történt az elmúlt napokban, voltunk Szanyban és Galyatetőn, üdültünk és vizsgázott (Á) meg konferált. Meg történt nagyon szomorú és nagyon vidám - szóval annyi minden, amit úgysem fogok már leírni.
Röviden azért néhány dolgot mégis érdemes felírni (a teljesség igénye nélkül, mert inkább aludni kéne már ilyenkor)
- pozitív, hogy már két napja babakocsi nélkül közlekedünk (de ne bízzuk el magunkat); hogy visszaállt a régi jó alvási rend, nagyjából hiszti nélkül este is; hogy gond nélkül iszik pohárból; egyre jobban beszél; ma nem félt a hajszárítótól; kinőtt a két alsó szemfoga
- negatív, hogy bár gond nélkül iszik pohárból, mégis inkább a cumisüveget használja; a hajszárítótól ugyan nem félt ma, de a hajmosástól magától igen; újból rátört a vadmalacka-korszak és mindenkinek nekimegy a játszón (ez lehet, hogy csak a hosszú játszótér nélküliség okozta elvadulás, de lehet, hogy hosszabban fog tartani); még mindig köhög.

Addig is, nézzetek képeket.