Végre jól indult volna, azt hiszem, csak a tegnap esti nagy mulatozás hatására ma jól elaludt a kis Földimogyoró, ezért nem maradt idő az itthoni játszikára indulás előtt, amitől rossz kedvűen vágtunk neki a bölcsibe vezető útnak.
Megvártam az ajtó előtt fülelve, hogy meddig sivít szegény, nem volt az egész egy perc, de azért így is rémes volt, hogy Bori felkapta és elvitte mellőlem, hogy minél jobban lerövidítse ezt a sírós szakaszt. Így kell, ügyes volt, de azért rossz érzés (puszit adtam neki előzőleg, mert anélkül végképp nem tudom ott hagyni). Ráadásul a lépcsőházban találkoztam egy szembejövő anyukával (játszótérről ismerős, de eddig a bölcsiben nem futottunk össze), akinek egy Ágónál idősebb kisfia van! Jajj, mi lesz ebből!!!
Du. jön M. mama, együtt megyünk a kismanóért, remélem, az megenyhíti a szívét.
Ja, és hát igen, igaza van annak (Kke), aki szerint "beszoktatás" helyett pontosabb "betörés"-t emlegetni. Tényleg. Szegény kicsi flótásokat betörjük a nagy, rohanós világ rendjébe. Gonoc.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Zsuzsu! Szerencsére ez nem "betörés"! Rossz megszokni, hogy elváltok egymástól, de, ha végig gondolod, te is tudod, hogy ez bizony szoktatás!
VálaszTörlésFel a fejjel!
Hozzászoktatom, hogy ezentúl így lesz. Vagyis beletöröm egy világba, ami neki nem tetszik. Ma egy picike, sírós-csatakos üvöltő kobaknak adtam puszit, mikor eljöttem. Nem ezt érdemli, és én csinálom vele, mikor én éppen pont az anyája vagyok, akinek vigyázni kéne rá.
VálaszTörlésHát igen, ha remeték lennénk egy nagy-nagy erdőben sokkal jobb lenne.
VálaszTörlés