Ovi

Mivel bölcsis valószínűleg már nem lesz a kiskrampusz, ma megnéztünk két ovit. Az egyik nagyon szimpi volt az internetes bemutatkozója alapján, a másik meg a körzetes ovink, ami az interneten semmit nem árul el magáról, emiatt eleve nem volt szimpi. Azért szerencse, hogy mégis odanéztünk ma, mert élőben viszont abszolút meggyőzőbb volt.
Az Angyalkert nagyon szép épületben van és kisebb csoportokkal működik. Azt hiszem, nem vagyok különösképp érzékeny a szociális különbségekre, mármint abban az értelemben, hogy nem zavar, ha Ágó nem csak középosztálybeli, értelmiségi gyerekekkel jár majd esetleg oviba. Viszont arra érzékeny vagyok, ha a gondozó- és óvónénik banyának vannak sminkelve, ha - bár az előzményeket nem ismerem - a gyerekeket a karjuknál fogva többször erősen megrázzák az én szemem láttára (és többé-kevésbé nyilvánvalóan azért, hogy megmutassák nekem, az érdeklődő anyukának, hogy itt bizony rend van).
Meg az is számít nálam, hogy - az internetes megjelenés hanyagsága ellenére - a kijelölt napokon várják a betévedő érdeklődőket, kedvesen köszöntik, kérésre bármit megmutatnak és a vezetőnéni hosszan hajlandó minden anyuka minden hülye kérdésére (akár ugyanarra egymás után három percen belül kétszer is) válaszolni (meg tetszett a néni cipője is).
Nem beszélve arról, hogy a "mi ovink" (mármint ahová körzetileg tartozunk) elméletileg nyitott a 2,5 évesek felvételére is, bár gyakorlati állásfoglalásuk még nincs. De a biztonság kedvéért menjünk el az előjegyzésre - mondta a néni -, lemondani még bármit lehet, de az esélyt hagyjuk meg magunknak. Ez tényleg szimpi volt.
Egyébként a kert is nagyobb, füves, meg közelebb is van.
Szóval egyelőre úgy néz ki, a Meséskertbe jegyeztetjük elő Ágót a jövő héten.

Mai ügyeskedések

A kismókus ma kétszer wc-be pisilt, egyedül fűzött gyöngyöt (nagy fagyöngy, cipőfűzőre) és felmászott a Millenáris Zöld Péter játszóján egy naaagyon veszedelmes és magas építményre, olyan magasra, hogy épp csak a fenekét értem már el, ha igazán le akart volna esni, azt hiszem, nem tudtam volna elkapni.

"Most mutasd meg"

Ilyet gyakran játszunk Ágóval. A menet általában az, hogy mutat valamerre vagy "mond" valamit, nekem meg gyorsan ki kell találnom, hogy mi az, különben hisztizni kezd. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy egész jó játékos vagyok. Ma is, mikor a "Tanya" c. kis könyvét lapozgatta és közben egyre aggodalmasabb arckifejezéssel hajtogatta, hogy "ga-ga", akkor én pikk-pakk kitaláltam, hogy a gazda-gazdasszony oldalpárosra kell lapozni. Bezony.
Figyelem! A "ga-ka" viszont Gabi kalózt jelent.

Csokika

Csokifotózó legkedvesebb rokonaimnak küldeném az alábbi képet.
Mifelénk úgy van, hogy előbb eszünk, aztán csinálunk képet, ezért már csak az üres papírt volt alkalmam megörökíteni.
A csokikát egyébként úgy szereztük, hogy tegnap a parkból hazafelé beugrottunk a ház aljában lévő borboltba, hogy beszerezzem a summácska tiszteletére elfogyasztandó Váli Borászatból származó olaszrizlinget (azért írom ilyen részletesen, mert tényleg nagyon finom, és így legalább nem felejtem el a nevüket később sem). De sajna nem volt váliboruk, csak egy másik. Viszont a néninek annyira megtetszett a velem lévő kisfiú, hogy pikk-pakk a kezébe nyomott egy tábla csokit (amit egyébként 400 ft-ért árulnak a boltban). Jutalomból az ügyességéért ott helyben meg is kínáltam Ágót, de azért a tábla nagyobb részét (az is kevéske volt, mert ez pici méretű tábla volt) hazamenekítettem.
Mire jó egy gyerek!

Szókincs

Apu nehezen érti, hogy mit jelent, mikor azt mondom, hogy Ágó altatás közben folyamatosan beszél. Nos, ez azt jelenti, hogy ilyenkor esténként elmondja az összes szót, amit tud. Nevezetesen: oda, oda-oda, gogó (=golyó), ümma (=alma), ba (=banán), iáu (=miáu, de a betűelhagyásért csodaszép dallammal kárpótol), do (=dob, elhajít a fenébe), gól, Dodó, tita (=cica vagy tészta, illetve bármiféle köret), ttthrita (=Rita), mama, tata (=papa). Kb. ennyi, de majd bővítem a listát, ha új jut eszembe vagy újat mond.
De nem ám csak úgy felmondja ezeket, hanem elmondja rendes hangerőn, majd üvöltve, aztán hörögve (hogy így is lehet beszélni, azt a szomszédnénitől leste el, aki néhány éve gégemetszésen esett át, és ettől torokból beszél), aztán suttogva, sisteregve is. Közben dalol (az "Egy kis malac" dallamát remekül tudja, de több más dal is elhangzik ilyenkor).

A tudományos életről

röviden csak annyit, hogy ma megvolt a doktori szigorlat.
Utólag is csak üdvözölni tudom a gondolatot, hogy annak idején a szociológia helyett a társadalomtörténet mellett döntöttem.

A bandákról

Szándékosan nem akartam egyetlen anya-bandához sem tartozni. Nem szeretek gyereket összehasonlítgatni, receptet cserélni, jólneveltségből érdeklődő és kedves lenni. A körbe-körbe babakocsizós időszakban egész jól is ment. Aztán tavaly nyáron, mikor Ágó a fűre került, már nehezebb volt, hiszen a babák automatikusan átjárnak a szomszéd plédhez, ha meg már ott vannak, akkor illik is egy-két szót váltani az ott tanyázókkal. De mázlink volt, Ágó szimpatikus babákhoz-anyukákhoz járt szomszédolni, úgyhogy tényleg csak keveset beszélgettünk, de azt legalább jófej anyukákkal.
De a homokozói lét mindent megváltoztatott. Így aztán mostanra - pedig a parki szezon még alig-alig kezdődött el - gyakorlatilag minden olyan anyukával beszélgettem már, akit tavaly gondosan elkerültem. Meglepő módon egyébként egytől-egyig pozitív csalódás (még a családi szlengben csak "Agresszív"-ként emlegetett nő is).
No, így múlik el a világ dicsősége - hogy egy bölcset is tegyek a végére.
Na jó, a legvégére inkább egy huncutot teszek!

Csúszda

Ott fogok megőszülni a Szt. István park homokozójában. Felmászni már fel tud a hágcsós létrán, de bezzeg lecsúszni nem akar a csúszdán. Csák áll, kapaszkodik és nézelődik. Miközben a két oldalán nagyfiúk és nagylányok száguldanak le.
Aztán szerencsére jött Jancsi és Lili, a szintünkön lakó gyerekek, és megmentettek. Nélkülük igazán nem tudom, hogy beszéltem volna rá Ágót, hogy elhagyja a hajó felső szintjét. (Merthogy egy hajót formáz a mászóka.)

Meg kapott oltást. A sebészeti "élmények" elég nehezen múlnak. Amint egy vizsgálóba lépünk keserves és ijedt sírásra fakad. Nem az oltástól, a szúrástól fél, mert már előtte úgy üvölt, hogy csak na. Aztán, ha kijövünk, kokettálni kezd a dokkernénivel. Na, két hét múlva van az újabb kör, de aztán néhány évig, azt hiszem, nyugalom jön.

Fogak ismét

Jobban megnézve, fönt megvan mind a négy metszője.

Fotók

láthatóak itt.

Fogak

Ma sikerült addig forgatni Ágót, amíg végre csak hanyatt dőlt és kinyitotta a száját is. Be is igazolódott a feltevésem, hogy titkon megint növesztett két fogat. Egy-egy rágófog mindkét oldalon. Most fönt van három metszője és két rágója (legelöl és leghátul, az is lehet, hogy rögtön a bölcsességfogait növesztette ki), lent meg két metsző és ugyancsak két rágó jó hátul.
Akkora mázli, hogy ő ezt így szép csöndben csinálja és csak akkor veszem észre, ha erőszakkal nyomozok a fogak után. (Na jó, lehetett ám sejteni, mert néha-néha mint egy kiskutya, úgy rág mindent, legfőképp a cumiját. Olyankor érdemes gyanakodni.)

Az időről

Sosem sejtett időbeosztási képességet hoz elő az emberből egy Ágó.* Lehet, hogy ha gyorsan szülnék még egyet, akkor még a disszertációmra is jutna időm?

*"Mióta a gyerekeim megszületettek struktúrában élek." - ezt akkor, mikor cs mondta, hát én egyáltalán nem értettem.

Homokozó

Jó híreket kapni telefonon, miközben az ember Törpéje homokot pakol, pacsál és rohangász az egyik legjobb dolog, ami egy ilyen végre-napos tavaszi délelőtt történhet.

Szennyes

És azt a történetet ismeritek, amikor az ifjú feleség és anya ismeretlen melltartóra bukkan a szennyesládában?
És az még oké.
De mit szóljak én, hogy egy idegen 39-41-es méretű ún. sportszár akadt a kezembe, amikor a mosógépbe pakoltam?

Fejléc

A fejlécben található képet is Keszeg Ágnes rajzolta, ugyanaz az illusztrátor, aki az Ágóbágó naplója című könyv rajzait készítette. A képet az ő honlapjáról szereztem.

Fejreesős nap

Az van ma.
Szerdánként tornázni járunk. Pontosabban én tornázok, Ágó és a másik két résztvevő anyuka gyerekei (12 és 6 hónaposak) pedig addig rohangászhat. Padlószőnyeges terem, ami ritmikus sportgimnasztikázó kislányokra van berendezve, vagyis van benne sok labda, karika, padok, gerenda, nagy tükör, bordásfal. Ágó hétről-hétre ügyesebben használ mindent, szaladgál, labdázik, újabban fel- és lemászik a padokra és a gerendát is kipróbálta már (ha arra feláll, akkor remekül nézegetheti magát a tükörben). Sőt, múlt héten egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy két lábon áll a padon, ráadásul nem azon a végén, ahol felmászott rá. A tornanéni azt mondta, hogy mivel én nem zavartattam magam, hogy a gyerekem ott kórincál, ő se izgult, mikor látta, hogy végigsétál a padon. Szóval azóta tudom, hogy Ágónak van egyensúlyérzéke, amit nem fél használni.
Az elmúlt héten ennek örömére megtanult felmászni a parkban és az Angyalföldi úti játszón is az összes mászókára. Mi meg Ákossal csak állunk remegve a különböző vesztőhelyek alatt és izgulunk, hogy a gyerekünk egyben lejöjjön róluk.

Reggel, mielőtt tornázni indultunk volna, egyszer leszedtem Ágót az ágyáról, aminek ott egyensúlyozott a legszélén, azon morfondírozva, hogy vajon hogyan is lehetne legjobban átmászni az ágy melletti székre. Oké, ilyesmitől már alig ijedek meg.
No, de aztán elmentünk tornázni, ahol Ágó azonmód neki is látott az újabb mutatványoknak. Padra föl-le, labdával a kézben a padra föl-le, labdával és oroszlánnal a kézben padra föl-le. Egész hosszan nem is volt semmi baj, bár nekem néha kicsit nehéz úgy négyütemű fekvőtámaszozni, hogy közben azonnal mindig megváltoztassam a helyem, ha Ágó új célpontot választ.
De általában mellette vagyok. Akkor is mellette voltam, amikor úgy döntött, hogy úgy is le lehet mászni a padról, ha az ember lehajol és csak dől-dől előre. Mintegy bukfencezik. Igaza volt. Le lehet jönni úgy is, csak akkor az ember a fejére érkezik, a nyaka meg nyekken egyet. Bár tudom, hogy nyakatekeredett gyereket nem a legbölcsebb azonnal felkapni, mégis felkaptam. Szerencsére nem tört el semmije. És a szemei is egyenesen álltak és tudott egyenesen menni. És fel tudott mászni újra a padra, ahonnan majdnem ugyanígy újra le is esett.
Szóval, ma néhány gyakorlatot kihagytam a tornán.

De ez a bukfenc dolog szemmel láthatóan izgatja a kisfickót, pedig istenuccse, sose bukfenceztünk még a szeme láttára. Mégis megpróbálta itthon is, de akkor legalább a padlón állt. Jó nagyot taknyolt és lehorzsolta a bőrt a homlokáról.

Kíváncsi vagyok, mit tartogat még a délután!

Az Oroszlánról

Rövid ideig Gabi kalóz volt Ágó legjobb barátja.
Ő:

Ám aztán egy szép nyári napon, egészen pontosan Ágó keresztelőjén - aminek -- no lám -- már nem emlékszem a dátumára - Erika néni révén a családunkba került egy bizonyos oroszlán is (akkor még, azt hiszem, kis betűvel írta a nevét).
Ő:

Akivel hamar össze is barátkoztak:

Ám a barátság tiszavirág életű volt, és amikor hazajöttünk Szanyból az oroszlán felkerült a polcra porosodni.
Egy-két hete került le onnan, hogy fokozatosan, ám annál biztosabban kiszorítsa Gabi kalózt a pikszisből. Mára Ágó és az Oroszlán elválaszthatatlan jóbarátok lettek. Reggel ő az első, akinek Ágó puszit ad és este az utolsó, akit megsimogat. (Ez persze költői túlzás, hiszen - általában - én kapom az első és az utolsó puszit is :) És a kettő között is rengeteg kalandjuk van együtt. Ágó főz rá és eteti, labdázik és kisautót gurigat vele, mesél is neki (sokszor egyébként azért Gabit is bevonják a közös mókákba). Egyik nap még a parkba is magunkkal kellett vinni az Oroszlánt, de ott azért jól elbújt egy zsák aljába, mert nem szeret sok gyerek között lenni, ahogy máskülönben fürdeni vagy kezet (mancsot) mosni sem.Idézném, ahogy a minap Tattának beszámoltam Ágó és az Oroszlán kapcsolatáról: "Annyira jó barátja, hogy mindent megoszt vele, amit ő szeret. Pl. ha kap kekszet, akkor odaszalad az oroszijához és megkínálja. Meg megkínálta zsírkrétával is, bár azt tkp. ő sem szereti, de úgy gondolja, hogy a jóbarátoknak minden élményben osztozni kell. Ágó altatáskor azzal szokta szórakoztatni magát, hogy odamászik az ágy végében a falhoz és ütemesen beleveri a fejét. Nyilván klafa érzés, altatónak pedig egyenesen kiváló. Néhány napja az Orroszi is jön velünk aludni, és tegnap óta Ágó nem (csak) a saját fejét veri a falba, hanem főképp az oroszlánét."
Hát így valahogy. Ígérem, ezentúl beszámolok Ágó és az Oroszlán kalandjairól.

Sziasztok

Régóta töprengek rajta, hogy csinálok egy itthoni blogot is. És most tessék. Ez kicsit más célból készül, mint a frankfurti: inkább magamnak, magunknak akarom feljegyezni, hogy mik is történnek errefelé, mert az én memóriám olyan, mint a szita, és sajnálnám, ha 10 év múlva nem tudnám megmondani Ágónak, hogy mikor mondta először, hogy "krumplistészta" (vagy bármi mást). Ezért is van, hogy ez a blog nem nyilvános, csak azok olvashatják, akiket meghívok.
Lesznek fotók is, mert vettünk végre egy új fényképezőt ahelyett, amit a címszereplő kicsit túl alaposan megvizsgált.

ui.: A blog címét Demény Pétertől kölcsönöztem, aki Ágota nevű kislányának írt verseit adta ki ilyen címen. Nézzetek utána, a versek is aranyosak és a könyv grafikája is szuper.