Szerdánként tornázni járunk. Pontosabban én tornázok, Ágó és a másik két résztvevő anyuka gyerekei (12 és 6 hónaposak) pedig addig rohangászhat. Padlószőnyeges terem, ami ritmikus sportgimnasztikázó kislányokra van berendezve, vagyis van benne sok labda, karika, padok, gerenda, nagy tükör, bordásfal. Ágó hétről-hétre ügyesebben használ mindent, szaladgál, labdázik, újabban fel- és lemászik a padokra és a gerendát is kipróbálta már (ha arra feláll, akkor remekül nézegetheti magát a tükörben). Sőt, múlt héten egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy két lábon áll a padon, ráadásul nem azon a végén, ahol felmászott rá. A tornanéni azt mondta, hogy mivel én nem zavartattam magam, hogy a gyerekem ott kórincál, ő se izgult, mikor látta, hogy végigsétál a padon. Szóval azóta tudom, hogy Ágónak van egyensúlyérzéke, amit nem fél használni.
Az elmúlt héten ennek örömére megtanult felmászni a parkban és az Angyalföldi úti játszón is az összes mászókára. Mi meg Ákossal csak állunk remegve a különböző vesztőhelyek alatt és izgulunk, hogy a gyerekünk egyben lejöjjön róluk.
Reggel, mielőtt tornázni indultunk volna, egyszer leszedtem Ágót az ágyáról, aminek ott egyensúlyozott a legszélén, azon morfondírozva, hogy vajon hogyan is lehetne legjobban átmászni az ágy melletti székre. Oké, ilyesmitől már alig ijedek meg.
No, de aztán elmentünk tornázni, ahol Ágó azonmód neki is látott az újabb mutatványoknak. Padra föl-le, labdával a kézben a padra föl-le, labdával és oroszlánnal a kézben padra föl-le. Egész hosszan nem is volt semmi baj, bár nekem néha kicsit nehéz úgy négyütemű fekvőtámaszozni, hogy közben azonnal mindig megváltoztassam a helyem, ha Ágó új célpontot választ.
De általában mellette vagyok. Akkor is mellette voltam, amikor úgy döntött, hogy úgy is le lehet mászni a padról, ha az ember lehajol és csak dől-dől előre. Mintegy bukfencezik. Igaza volt. Le lehet jönni úgy is, csak akkor az ember a fejére érkezik, a nyaka meg nyekken egyet. Bár tudom, hogy nyakatekeredett gyereket nem a legbölcsebb azonnal felkapni, mégis felkaptam. Szerencsére nem tört el semmije. És a szemei is egyenesen álltak és tudott egyenesen menni. És fel tudott mászni újra a padra, ahonnan majdnem ugyanígy újra le is esett.
Szóval, ma néhány gyakorlatot kihagytam a tornán.
De ez a bukfenc dolog szemmel láthatóan izgatja a kisfickót, pedig istenuccse, sose bukfenceztünk még a szeme láttára. Mégis megpróbálta itthon is, de akkor legalább a padlón állt. Jó nagyot taknyolt és lehorzsolta a bőrt a homlokáról.
Kíváncsi vagyok, mit tartogat még a délután!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése