Hommage á B. doktor

Nos, akkor az ígért bejegyzés. Bár azt hiszem, nem lesz olyan hosszú és részletes, mint amilyennek eredetileg terveztem, mert nincs igazán kedvem írni. Időm viszont van most, mert a két nagyfiú elment Szanyba, én itthon maradtam a picivel, aki alszik (éppen nyöszög), meg a torkommal, ami fáj.

Az úgy volt, hogy B. doktort a kerületi sztk-ban ismertem meg, egy szokásos évi rákszűrésen vagy valami hasonló alkalomból. És nem volt szimpatikus, de minthogy nőgyógyászt mégse váltogat csak úgy az ember, legközelebb, meg azután és azután is hozzá mentem. Semmi különös nem volt, inkább nem szimpi, mint szimpi. Aztán egy szép napon Ágó megfogant a hasamban, és mikor emiatt látogattam meg a rendelőben, B. doktor arcára óriási mosoly ült ki és egycsapásra kedves lett. Nos, lehet mondani, hogy hát ez milyen már, neki az a dolga, hogy minden ügyes-bajos dolgunkat ugyanolyan lelkesen intézze, de végső soron nem különösebben nehéz megérteni, hogy egy szülésznek elsősorban a szülés az öröm, kevésbé a rákszűrés (hogy egyebekről, amik egy sztk-ban előbukkanhatnak, ne is beszéljek). Szóval attól a perctől kezdve szuperkedves volt. Legalábbis én annak találtam, de az internetes fórumokon sokan úgy gondolják, hogy ez az ember sosem kedves, hülye a humora és arrogáns. Ami egyébként lehet, hogy így van, de én szeretem a hülye humorú embereket, arrogáns meg velem iztibizti nem volt. Úgy lehet ez valahogy, ahogyan ez a fiatal szülészorvosnő írja itt. Hogy van egyfajta IQ-függő hozzáállás az orvosokban, vagy mi. És nyilván van, aki iq-tól függetlenül mindenkivel ugyanúgy bánik, de miért is várnánk, hogyan is várhatnánk ezt el bárkitől? Én is megválogatom, hogy kivel kerülök közelebbi munkakapcsolatba, egy nőgyógyász miért is ne tehetné ugyanezt? És nem mondom ugyan, hogy én egy eszeveszett nagy iq bomba volnék, tök átlagos az iq-m, úgy tudom, és lám, úgy tűnik, ennyi is elég. Én mentem hozzá, én választottam, akkor a minimum, hogy elfogadom, amit mond, tanácsol, javasol. Ha nem tetszik valami, akkor szabad a pálya, kereshetek másik orvost.*
Szóval Ágó piffpuff megszületett nála. Így utólag, a két szülés közül az volt a jobb, pedig utána sokkal nehezebben regenerálódtam. No de a váratlan fájdalmat az ember hősiesen tűri, nem nyavalyog. Nyom, ha mondják, szuszog, ha azt mondják és kész. Andorral viszont - túl azon, amit már írtam, hogy valószínűleg a rossz afp meg a cukor miatt amúgy is ideges voltam végig, legfeljebb jól titkoltam - az egész cucc tökre nem volt váratlan. Tudtam, hogy fájni fog. Igaz, egyébként nem is fájt annyira, sőt néha az volt az érzésem, hogy ezek a fájások még biztos nem is azok, mert ezek nem fájnak úgy igazán. Csakhogy közben B. doktor bízott bennem és nem kapcsoltak rá a fájásfigyelőre. Azt mondta, tudni fogom, mit kell csinálni. És csináltam, csak közben valahogy kívülről láttam magamat, meg eszembe jutottak a "Gyermek születik" könyv utolsó képei, ahol a gyerek feje már éppen kibújik (jólvan, Papika te ne olvassad, ha nem bírod az ilyesmit!), és velem is tökre ez történt, hogy már mindenki látta Andort, én meg viszont csak éreztem, hogy majd besz.rok úgy fáj, és mikor lesz vége és meddig kell még meg minden. Aztán piffpuff ő is megszületett. Mit izélek, bruttó 2 óra alatt. Mások ezt egy fél napon át csinálják és mégis szülnek következőt is...
Mindeközben B. doktor, ahogy a picasás fotón is látható, ott állt mellettem szép fehér nadrágban és ingben, még csak maszatos se lett kb., mert azt a részt a szülésznő csinálja, a szülész csak a végén, az anyuka rendbetételéhez öltözködik be (meg is dicsértem, micsoda szép hentesköpenye van, mire azt mondta, hogy nekem meg milyen nagy a szám). Szóval ott állt, és olyanokat mondott, hogy ügyes vagyok, meg simogatta a térdemet, meg amikor megkérdeztem, hogy mi a jobb: ha kiabálok, vagy ha vicsorgok, arra meg csak azt felelte, hogy neki a legjobban azt tetszik, amikor ilyen kedvesen mosolygok. Most mondjátok meg! még bókol is az embernek, amikor pedig nyilván rohadtul nem mosolyogtam kedvesen. És volt megint viccelődés (Ágónál is volt) és minden könnyen ment, végső soron.
Aztán hazament 4 óra körül, de reggel 8-kor már az ágyamnál állt és érdeklődött, hogy hogy vagyok, meg híreket hozott a csecsemősöktől, hogy Andor jól van. És ez így ment minden reggel. Miközben a szobatársaimra rá se bagóztak az orvosaik (ugyanúgy választott orvosok voltak, sőt, kicsit többet fizettek nekik, mint mi B. doktornak), hozzám minden reggel bejött frissen borotválva, fehér köpenyben. Holott neki én voltam az egyetlen szülő nője, és a kórházban már nem volt dolga, hiszen december végén végleg nyugdíjba vonul, a magánt is abbahagyja, a többiek orvosa meg ott dolgozott mind a kórházban, és mégse kukkantottak be. Mivel vizsgálni nem nagyon volt rajtam mit (amit kellett, azért megnézett), beszélgettünk a karácsonyi készülődésről, meg könyvekről, meg családfakutatásról. 10 percet, nem többet, de azt minden nap.
És az utolsó nap megegyeztünk, hogy 8.15-kor ott fogom várni másnap az ágyamon, hogy gyorsan végezzünk, mert menne a lánya elé a reptérre. Csak azzal nem kalkuláltunk, hogy a kalici miatt hazaengednek minket még aznap a kórházból és másnap 8.15-kor már itthon etetem Andort boldogan. Hát, így nem sikerült elbúcsúznom B. doktortól.
Persze felhívott még aznap délután, hogy tanácsokkal lásson el a gyermekágyi időszakra, meg hogy utódot ajánljon maga helyett (aki sajna nekem nem szimpatikus... bár tudjuk már, hogy ez semmit nem jelent), meg elmondja, hogy kihez menjek 6 hetes kontrollra, mert akkor ő már nem fog praktizálni, sőt éppen kórházban lesz (Szülni fog? - kérdeztem. Igen, már annyi gyereket segítettem a világra, hát csak sikerül szülni egyet nekem is, álmomban már sikerült egyszer. - jött a válasz.)
No, hát szóval így.
Tök jó orvos volt.

* ja igen, az internetről okosodók kapcsán még van egy B. doktorhoz kötődő gondolat:
Amikor megkérdeztem, hogy Á bejöhet-e a szülésre, akkor a következő megkötéseket tette. Bejöhet, de csak ha 1) ő maga akarja, én ne kényszerítsem; 2) ha nem lesz rosszul, és legfőképp 3) ha nem szól bele. Ha neki ui. valaki azt mondja, hogy az interneten nem így látta, akkor ő azt fogja válaszolni, hogy akkor menjen szülni az internetre. És mennyire igaza van.

Cumi

A tegnap estét kibekkeltük (Ákos), ma viszont egy óra változatos, hol elmúló, hol újult erővel feltörő keserves sírás után átadtuk Andornak a cumiját, ami azonnali megoldást jelentett.
Fura. Ágónál megváltásként éltem meg, hogy a cumi segedelmével végre abbahagyja a keserves sírást. Andornál inkább bűntudatom van. Nem tudom pontosan, hogy miért. Csak olyan fura volt a szájába dugni egy műanyag darabot.

Hogy lesz valakiből Mikulás?

- Titap (újabban így), hogy lesz valakiből Mikulás?
- Hát, Ágó, szerintem Mikulásnak születni kell.
- Na jó, de ki a Mikulás anyukája?
...

Ami azóta történt...

Szóval megszületett a legpicibb Huszár, aka szépséges bácsika, avagy a hosszúorrú tünemény. A szülés gyors volt és szerencsés, de jó is, hogy nem tartott tovább. Azt hiszem, akármilyen flottul megy is nekem ez a dolog, most egy időre elment tőle a kedvem. Elmondhatjuk most már, hogy valószínűleg az utolsó pillanaton túl is aggódtam még, hogy Andor egészséges lesz-e, ettől tökre feszült voltam, vagy ha az nem is, de nyugodt semmiképp. Mivel B. doktor szerint én tudok szülni, ezért még csak egy nyomi fájásfigyelőt se szereltek rám, mondván, úgyis érzem, ha fáj. Ami igaz is, csak van az a pont, amikor már konstansan fáj, és akkor nehézzé válik a dolog. Mindegy, pikk-pakk kibújt, utána is könnyen regenerálódtam, a szobatársaim jófejek voltak, néha akkorákat röhögtünk, hogy a nálam kicsit több stoppoláson átesett kolleginák már a fájdalomtól vinnyogtak inkább.
A gonosz streptococcus miatt Andort antibiotikum kúrára fogták, de jól és gyorsan reagált. Szombaton jöhettünk volna haza, legalábbis pénteken reggel f9-kor ebben maradtunk B. doktorral. Csakhogy előzőleg már felütötte a fejét a kórházban egy bizonyos kalici nevű nemkívánatos vendég, ami miatt, akit csak lehetett hazazsuppoltak. Minket is, de erről csak pénteken 10 körül értesítettek, amikor persze éppolyan jó volt, mint bármikor máskor, apu át tudott jönni addig Ágóhoz (apuról is hamarosan következik majd egy külön poszt!), Ákos be értünk. Csak B. doktortól nem tudtam már elbúcsúzni, mert vele szombat reggelre beszéltük meg az utolsó randit.
Itthon aztán rögvest jött a védőnő, aztán meg szépen el is kezdődött az új élet. Andor szuperül akklimatizálódik: alapvetően eszik-alszik, csak ha túl sokat eszik, akkor az alvás félidejében felkel és nyafog egy kicsit. Szerencsére a sokat evést eddig mindig nap közbenre időzítette, úgyhogy éjjel max. egyszer kelünk és egy 3, illetve egy 4 órás alvásos szakasszal húzzuk ki reggelig. Ez elég jó. Mint ahogy az is, hogy tudom magam etetni, ami Ágónál nem egészen volt így a legelső időkben.

Ma meg karácsony van. Ágó szeme csillog-villog, be van sózva rettenetesen. Az ajándékok már bekészítve a fa alá (ami Ágó díszített), ha felkel, akkor még teszünk-veszünk, sütit szeletelünk (mert részben home made, részben Kikkától, részben meg majd Mamikától nekünk még sütink is termett ebben a forgatagban!), aztán irány ajándékot bontogatni!
Én tudom, hogy a karácsony mindig szuper, de ha az embernek van hozzá két gyereke, akkor azért mégiscsak szuperebb.

Célegyenes

Legalábbis remélem :)
Tegnap leültem írni, de olyan fájások jöttek, hogy inkább nem írtam semmit, nem akartam elkiabálni. Hát, nem kiabáltam, Andor mégse született meg tegnap.
Ma újabb jelek mutatkoznak. B. doktor azt javasolta, hogy ugráljak, emelgessem Ágót és lépcsőzzek, akkor még ma sikerre vihetjük az ügyet. (Egyébként tegnap felhívott du., hogy elmehet-e még este valahová, mert addig ki lesz kapcsolva a telefonja és nem szeretné, ha elhagyottnak érezném magam.... - Ez nagyon-nagyon szép húzás volt, és tökre jól esett.)
Szóval ez a bejegyzés azoknak szól, akik már inkább fel se mernek hívni, hogy megkérdezzék, mi van velem. Azt üzenem, hogy még nincs semmi, de remélem, hamarosan lesz.

"Papóca, nem jött kakóca"

Bocs.

Nyakas

Hát, a dec. 12-ét elmulasztottuk. Pedig Papika itt aludt haptákban (csináltam már képeket, de most is kéne, mert perpill az ablak mellett ül a fotelban, olvasást mímel, de valójában alszik), ami egyébként nagyon jó móka, mindenkinek tetszik, és ő is jól aludt, annak ellenére, hogy az ágyunkat elsőre "vágódeszkának" titulálta.
Mindenki jól aludt egyébként, talán én a legkevésbé, mert nem született meg ugyan, de jó sokszor jól bekeményedik mostanában a hasam.
Sajnos Ágó is jól aludt. Túl jól. Moccanatlanul, amitől a nyaka totálisan bemerevedett ma reggelre. Vagyis remélem, ez történt, nem valami vírus vagy akármi. Két jó nagy pukli van a tarkóján egy ínon és baromira fájhat, mert Ágó az a kisfiú, aki tényleg csak a végső esetben sír, ha fáj valamije, de ma úgy üvöltött egész reggel, hogy még én is megijedtem.
Persze mennem kellett ctg-re, de Á itthon maradt, papika is ment a dolgára, aztán ebédre pont hazaértünk mi ketten, Á meg elment dolgozni. Azért jó, hogy ezt a reggelt nem papika kapta ki egyedül... Az viszont rossz, hogy most van az ovis adventi készülődéses délután, amin nem veszünk részt. Ágó alszik. Moccanatlanul. Felkelnie így is rossz lesz, mert ahhoz mozdítania kell egyet a nyakán. Lassan időszerű lesz felkelni, mert különben még hisztis is lesz. Jajnekünk.
Szóval adott nekem két "nyakas" fiatalkorú, az egyik annyira, hogy még megszületni se akar (mert konok és nyakas), a másik meg sosevisít-mostmégis, mert olyan kis szegény nyakaskakas. Így szép nekivágni a 40. hétnek.

Tudományoskodós

Ágó születése előtt is utoljára egy emlékkötetbe szánt cikket pofozgattam (igaz, az születésnapi kötet volt- ez meg búcsúkötet, bakker).
A baj az viszont, hogy ezt már elmondtam egy előadáson, ahol az utolsó pár oldalt kézzel írtam meg az előadás előtti este - no persze, hogy ezek az oldalak elvesztek valahol szeptember óta. Jajj, de utálom ugyanazt másodszor kitalálni (ha még másodszor lenne - de persze ez már eleve egyszer-kétszer feldolgozott anyag volt...).

Azonkívül üzenem a kedves hallgatóknak - akik remélem nem olvasnak persze - hogy abszolút mellettük állok a követeléseikben, de azért ajánlom ám, hogy elmenjenek ma megírni a zh-t!

Megszokás, álom, előtakarékosság

Szóval, arra jöttem rá, hogy nagyon furcsa lesz, amikor Andor megszületik. El se tudok képzelni. Mostanra úgy megszoktam, hogy itt van a hasamban. Tök sok mindent csináltunk már együtt, és azt se mondhatom, hogy az elmúlt 9 hónapban ne hallatott volna magáról bőségesen, hiszen afp is, cukor is - mégis annyira könnyű volt az egész, és most is szép pici, viszonylag könnyen kezelhető fizikailag. Ettől az egész teljesen hihetetlen, hogy két hét és itt lesz egy icipici baba!

Ágó azt álmodta (ez az első, ami olyan igazinak tűnik, nem pedig csak valami vágyálomnak, amit valószínűleg inkább csak kitalált, mint valóban alvás közben látott), szóval azt mondta ma, hogy álmában a kinti gatyájára adtam a tornagatyeszát, úgy ment a ma reggeli csoport-tornára. Attól lehet, mert engem iszonyúan felháborított (na jó, annyira nem, hogy szóvá tegyem), hogy a múlt héten kétszer is egy vékony, nyári váltónadrágban vitték ki az udvarra. Miközben szépen összehajtogatva ott van a pulcsija alatt a vastag bélelt nadrágja. Emiatt többször a lelkére kötöttem, hogy nagyon figyeljen, mit vesz fel, amikor kimennek.

Az előtakarékosságról meg csak annyit, hogy talán ideje utána néznünk, mennyit is kell - jelen árakon legalább - félretennünk a gyerekünk/gyerekeink esetleges felsőfokú ambícióinak finanszírozására.

Mikulás és egyebek

Annyira, de annyira édes, ahogy igazán hisz a Mikulásban, és csillog a szeme az ajándékok láttán!
Meg egyébként is annyira, de annyira édes.
Tegnap meséltem valamit és a mesében lehetett egy kívánsága a főhősnek (Haminak, naná), megkérdeztem Ágót, hogy ő mit kívánna, ha egy kívánsága lehetne. És hát azt kedveskéim, hogy "Maradj itt nekem örökre Tita, és Andor szülessen meg most rögtön."

Egyébként tegnap megkérdezte, hogy "és hogy lett az első ember"? A vázolt hipotézisekből (teológiai, evolucionista) a másodikat egyértelműen röhejesnek tartotta ("Egy majomból, haha!"), a teremtés-elméletet kisebb-nagyobb fenntartásokkal elfogadta.
A hétvégén az apukájával rajzoltatott nekem egy könyvet a kisbabák születéséről. "De rajzolj egy f*tyit is, apuka!" - szólt az utasítás, bár végül kibékült egy pocakos nő rajzával is.

Szervezés

Hogy ha minden valószínűség szerint hosszú ideig az az utolsó alkalom, amit kizárólag a férjemmel kettesben tölthetek, akkor ugye nem muszáj eleget tennem egy egyébként már hetekkel ezelőtt fixált programra való meghívásnak? (a kérdés költői, nyilván ezerszer Á)

Céldátum

2012.12.12.
az jól hangzik, nem?

Most itthon vagyunk mindketten Ágóval, pihenünk. Amint vízszintesbe kerül, rátör a köhögés... De ma du. azért nagyot aludt. Apu meg átjár délutánonként vigyázni ránk, ha piciA úgy döntene, hogy délelőtt kíván útnak indulni kifelé, akkor Ágó vagy megy a szomszédnénihez, amíg Á hazaér (amiben az a vicc, hogy eddig soha nem küldték sehová, de most a múlt héten Miskolcra, holnap meg Szegedre) vagy papika átér ,vagy a taxival a kórház felé menet beadom az oviba :)

Az egyház templom

D. néni mesélte ma, hogy Ágó elmesélte neki Katuska keresztelőjét.
És hogy Ágó váltig állította, hogy Katust az egyház templomban keresztelték meg.
Merthogy mesélte, hogy volt a keresztelőn, mire D. néni megkérdezte, hogy és az hol volt. "Hát a templomban." - jött a válasz. "No, de melyik templomban?" "Hát az egyházban. Az egyház templomban."

És ez a kis lüke, aki nagyon érzékeny arra, ha valamit nem tud pontosan és hibátlanul megcsinálni vagy elmondani,* ettől, hogy rajta mosolygunk, hogy milyen aranyosat mondott, bebújt a hátam mögé és tán még el is vörösödött. Aztán elmeséltük, hogy pontosan melyik egyháztemplomban is jártunk, és milyen is volt a keresztelő.

* - valamelyik nap dobókockát csináltunk itthon, óvodai szabásminta alapján, és ő belevágott a sablonba. Ettől hosszan-hosszan csak nézett maga elé, és sopánkodott, hogy ő ügyetlen, mindent elront, és nem jó semmire... Az rendjén van, ha valaki maximalista, de bakker a szívem szakad meg, mikor ilyenektől teljesen magá alá kerül.
- tegnap beleejtette a szőrtelenítő gépemet** a kádba (mert ha Á-val fürdik, akkor utána azt mindig meg kell nézni és be kell kapcsolni), amitől leesett valami egyébként levehető része. Mire odaértem, hogy felöltöztessem a pizsujába, ott állt lekókadó szájjal és sírt, hogy ő már megint tönkretett valamit.

** merthogy imádja kikutatni a fürdőszobai fiókomat, ahol ennél extrémebb dolgok is találhatók persze, melyek korrekt használatáról mindent tudni akar. A betétekről valahogy sikerült elterelni a figyelmét (oké, hát Titapelusnak hívja őket, na), de a terhességi tesztről pontosan tudja, hogy "Apuka, ha lepisili és egy csík van rajta, akkor nem terhes, ha kettő, akkor igen.")