Méretek

Ágó nem pici. A lába 35-ös, a hüvelykujja akkora mint az enyém.
De mit mondjunk akkor Andorról, aki két évesen akkora (ma voltunk méricskén), mint a bátyja volt 3 évesen?
Praktikusan ez azt jelenti, hogy ha Ákos vezet, akkor már Andor sem fér el rendesen mögötte a gyerekülésben az autóban.
Új autót keresünk.

Évkezdet

Bambi szerint a hó hideg. És ha az ember keze nagyon hideg lesz, akkor sírni kell.
Amúgy nem rossz a tél, de jobb, ha még sincs hideg.
Idén eddig a következő dolgok történtek:
1-jén hazajöttünk Á. szüleitől. Az autópályán minden ráfagyott az ablakra, ami szembe repült velünk. Azért el tudtam aludni az úton.
2-án színházban voltunk Á-val. M+A altatták az itthon maradókat. Minden flottul ment. És a darab is jó volt: Julius Ceasar a Vígben (Alföldi).
3-án jöttek a katkuszkák. 20-an voltunk: fele gyerek, fele felnőtt. Jó volt látni őket, jó volt beszélgetni. Tulajdonképp csinálhatnánk ilyet gyakrabban, de persze most majd jól újrakezdődik a mókuskerék. Kivéve persze, hogy idén okosan szervezzük az időt, sőt, sport is lesz!
4-e az ma van. Nadrágokat vettem a kisebb Á-nak (akinek a hüvelykujja akkora mint az enyém, és nem csak ezen látszik, hogy micsoda nagy már, hanem a napról-napra látványosabbá váló flegmaságán is).

Jó korszak

Mostanában jók a dolgok. Vagyis hát persze rengeteget hisztizek, de csak olyankor, ha fáradt vagyok :) Mikor azt várom, hogy valaki (ki más, mint Á) vegyen le minden terhet a vállamról, és ez nem történik meg (mert ő nem kevésbé fáradt mint én). Aztán pár perc alatt elsimul minden.
Ezen  héten hármasban voltunk a fiúkkal, Á konferencián pihent. (Jövő héten én megyek egész hétre (!) kutatni a császárvárosba.) És minden olyan nyugodt volt (legfőképp, mert tudtam, hogy nyugi lesz még a jövő héten is).
Ebben a percben Gágá az ágyán kuckózik, könyvekkel, üres papírral és ceruzával felszerelkezve. Karácsonyi dalt költ. Egyre ügyesebben ír-olvas, a héten többször mesekönyvből olvasott fel Andornak!
Andort is érdeklik a könyvek, hosszan lehet vele böngészőzni, de legeslegjobban a zsinyórok érdeklik. Nagyon ügyeskedve beszél és kézzel-lábbal is lelkesen magyaráz a cél elérése érdekében. Mondom, a céljai nem túl sokszínűek: minél több zsinór, háztartási kisgép, esetleg ceruza megkaparintása. Vannak kedvenc "nyunyu"-i, kis műanyag állatkák. Favorit a nyúl volt hosszú ideig (innen a megnevezés), de mostanában egy cicával nyomul leggyakrabban. Ezek a lények sokat segítenek hétköznapi szituációkban: elindulás, öltözködés, gyaloglás. (Mondjuk a gyalogláson még van mit csiszolni, ma is rengeteget cipeltem. De babakocsit már nemigen viszünk sehová.)
Tegnap iskolanézőben is voltunk. Fura volt látni a játszótérről babakorukból ismert gyerekeket, ahogy most mind iskolába készülnek...
Mi van még? Rengeteg sok dolog, nem is remélem, hogy valaha utolérem magam.
"Tita, ha meghalunk, akkor hogyan fogunk kakilni?" "Sehogy, akkor már nem működik a szervezetünk, nem kell kakilnunk sem." "Akkor jó, már féltem, hogy mi lesz, ha nem látunk ott a sötétben és úgy kell kakilni."

Üdv a fedélzeten!

Szia Cs. Miklós! Mulass jól!

Amúgy jól vagyunk mi is, csak hát sok a dolg. Egyszer majd írok. Nem most.

Na, most van 32 percem

Igaz, ami igaz, elmaradoznak a bejegyzések. Cserébe az élet zajlik. Nem rossz csere :)
Ágóbágó Bligeten nyaral és azt hiszem, élvezi. Mondjuk az én szívem is összeszorult a hírre, hogy az övé összeszorult tegnap, amikor alátekintett a Halászbástyáról és meglátta a Margit-hidat és szűkebb kis hazáját.
Gágáról még azt kell tudni, hogy nagyfiú, flegma és nagyszájú, és közben kisfiú és a legdrágább kis alvósállatka, akihez hozzá lehet és kell bújni elalváskor és akkor mindenkinek finom.
A héten volt a Hivatalban kreatív délelőtti játszóházban, ami nagy szó, hiszen ő aztán nem az a fajta, aki csak úgy elmegy ilyen helyekre. De még jól is érezte magát! Jövő héten pedig meseíró táborba megy - jól is jön az edzés Bligeten, ahol délutáni alvás helyett mindenféle vad városnéző programokba kezdenek távolról jött rokonokkal!
(Itt jegyezném meg, hogy tegnap Bambival HÁROM órát aludtunk délután!)
Volt még Gágá (és nagyÁ) lagziban, ahol ő vitte a gyűrűt és aztán ő lopta el a menyasszony cipőjét és ők hordták a székeket a templomtérre és az egész mulatság három napig tartott, mint a mesében. És közben sodródott a Rábában és azt is élvezte!

Én eközben ellátogattam Leicesterbe, ami szebb volt mint valaha. Lehet, hogy mert nyár van, lehet, hogy mert Oadbyban laktam és onnan közelítve egyébként is a legszebb arcát mutatja a város. De jó volt régi arcokat és kedves ismerősöket újra látni, és jó volt, hogy emlékeztek rám és kedvesen fogadtak. A konferencia is jó volt, de a legjobb, hogy három napig senkihez nem kellett időben igazodnom (kivéve a vonatokat, repülőket és konferenciaprogramot), és addig aludtam, amíg bírtam. És egy teljesen igazi angol házban laktam, hála nagylelkű támogatóimnak, egykori üzlettársamnak.
A legmeghatározóbb ebből az utazásból mégis az marad, hogy hajnalban, amikor a kisbusz vitt LisztFerihegyre, keresztülautóztunk a belvároson, a tűzeset miatt lezárt Kodály köröndön és az egész környéken égett szag szállt és nagyon furcsává varázsolta az egész környéket.

Bambidu is nagyfiú ám. Tud szavakat: Gágá, mama, papa, víz, néni, kuka, azt hiszem, ennyi a szókincse. De annyira, de annyira huncut, hogy elmondhatatlan és olyan bohóc is. Neki egy szál cérna, pláne egy méter hosszúságú zsinór egész napi elfoglaltságot ad. Azon kívül még enni szeret. És játszani. És biciklin utazni. (Voltak strandon, én azt nem láttam, de állítólag ott is hasonkúszásban kommandózott körbe-körbe a kisvízben.)

Ja, és még az volt velünk, hogy mielőtt elmentem Angliába, Ákosra rárontott a vírusos gyomorrontás, úgyhogy egy kiadós khm... előszoba takarítás után hagytam itt őket hajnalban. De láss csodát, rajtam csak akkor tört ki a baj, mikor hazajöttem, eltöltettem két napot Bligeten és aztán megérkeztünk ide haza. És utánam jött Bambi, de őt nem viselte meg annyira, aztán jött D., a babysitter, aki két órát töltött mindössze nálunk, hogy segítsen nekem túlélni. Gágá volt az utolsó. Mamika és Papika csak egész enyhén kaptak belőle.

Még van 15 percem az indulásig, mégis befejezem most.

Levágtuk

Andor gyönyörű fürtjeit... Azt hittem, sajnálni fogom, de az az igazság, hogy 1.) nagyon csapzott bírt lenni, 2.) nagyon utál hajat mosni és szárítani, ami hosszú hajjal felér egy gyerekkínzással, 3.) annyira cuki a feje, hogy valójában a haja hossza nem is számít. Az eddigi kis angyalkánk helyett most egy ízig-vérig pasasunk van, de így is szuper.
További rövidhírek: maga kanalazta az uzsonnáját, valamint keresztülgyalogolt a gyerekszoba szőnyegén.
Megállíthatatlanul felnő és maholnap azt vesszük észre, hogy "már nem velünk jön forrócsokizni, hanem a barátnőjével"*

* tegnap a Ma-Pa (értsd: Mamika-Papika)  Gyerekfelvigyázó Team segítségének köszönhetően sörözni mentünk Ákossal és két barátunkkal (vagy legalábbis kollégánkkal. nehezek ezek a definíciók). Miközben ők itthon mulattak (és kiderült, hogy Andor remekül visszaalszik Papikával is, ami jó hír, bár a Ma-Pa GyT-re nézvést tartogat jövőbeni veszélyeket...), mi megtudtuk - sok egyéb mellett - hogy milyen nehéz is megélni egy anyának, amikor a fia kirepül.

Jaj, én annyira írnék

de nem akarom a kopácsolássomal felzavarni Andort, aki itt piheg mögöttem (finoman, jólesően).
De kikívánkozik már néhány schlagwort (slágvort?), mielőtt elfelejtem ezt a sok mindent:

- Ágó első (szuperül sikerült) zsúrozása egy játszóházban az ovis pajtikkal
- Ágó olvasási tudománya
- Ágó ovis értékelése (nyitottság, értelem, önbizalom(hiány))
- Andor javuló állapota
- tavaszodó idő
- új félév, órák, ahol jól érzem magam
- a kutatócsoporti végtelen elmaradásom
- két külföldi konferencia a nyáron
és ki tudja mi az, ami most hirtelen eszembe sem jut
(a névnapi ajándékaim, amiket én kértem és meg is kaptam és nagyon örülök nekik!)

Úszás

Rengeteg írnivaló lenne, de hát sajnos a blogon kívül is rengeteg írnivaló van (vagy szerencsére, bár hát ki tudja).
De azt most már aztán muszáj feljegyeznem, hogy ma Ágó életében először mondta azt valamilyen ovin kívüli kötelező elfoglaltságra, hogy van hozzá kedve. És nem másról van szó, mint ÚSZÁSról.
Az én fiam! Nem is tudom elhinni, komolyan.
Rajtam nem fog múlni (pedig nem lesz egyszerű kivitelezni Andorral felszerelkezve, azt mondhatom), bárcsak tényleg belefognánk!

(ma egyébként az IKEÁ-ban voltunk, kaptam egy szép új széket, még nem azon írok, na de majd holnap! a fiúk elképesztő remekül viselkedtek, le vagyok nyűgözve)

((Ha hetente lenne egy ilyen napom - reggel elvittem Ágót az oviba, aztán mentem az egyetemre, ahol védett a szakdolgozóm, de azon kívül a félévi óráim tematikáival, szövegeivel stb. voltam elfoglalva, aztán elmentem még egy finom illatot vásárolni, aztán Ágóért, majd ovi előtt összeszedett bennünket nagyÁ meg piciA autóval és mentünk a székekért, merthogy Ágó is kapott - szóval egy napom, amikor magammal foglalkozhatok és nyugodt tempóban dolgozhatok, hát ezer százalékkal javulna az életminőségem! Ha jól számolom, erre úgy kb. 2-2,5 év múlva van reális esélyem. Ó! addig már fél lábon is...))

Vége a téli szünetnek

Pedig a tél még el sem kezdődött.
Nagyon tartalmas szünet volt, és (nekem) nagyon pihentető is. Nem is tudom, hogyan fogok visszarázódni a (nem is létező) kerékvágásba. Mondjuk kedvem van most mindenféléhez, de dolgom is van (túl) sok. (És persze ilyenkor be is indul a csináljunk-bármi-mást-mint-a-cikket effektus.)
Andor változott valószínűleg a legtöbbet az elmúlt két hétben, biztos, hogy neki lesz a legfurcsább az is, hogy újra kettesben leszünk, vagy nem is velem lesz és csak du.-este kapja vissza imádott apukáját és bátyóját. A kis "göndörrém" újabb fogat növesztett (és kicsit aggaszt a furcsán növő felső-első metszője, de csak néha, máskor el is felejtem.), járni nem tanult meg, de mérhetetlen magabiztosan mászik fel bármilyen tereptárgyra (és Bligeten a lépcsőn már nem is négykézláb, hanem egyenesen a korlátba kapaszkodva, állva lépdel fel), és többé-kevésbé ügyesen is ereszkedik le bárhonnan. Kivéve, ha eszébe jut, hogy az adott tárgyon (főként ágy, kanapé) hemperegni is lehet, mert akkor teljesen elveszíti a kontrollt. Beszélni sem tanult meg, de határozottan mutogat, a lámpa a barátja, meg a karácsonyfa és tök ügyesen kommunikál. Ha adni akar valamit, akkor tartja és azt mondja: "da", ha meg csak észrevesz valami újat/szokatlant/érdekeset, akkor mutogatja a lüke kis mutatóujjával. Az evőkéje remek (bár pont az utolsó két ebédnél nem annyira mutatkozott annak), marokkal töm magába bármit, amit mások esznek, és a sajátját is befalja, csak közben ötször-ezerszer felmászik, kimászik, ledobja, hajába keni, kiköpi, kiborítja, elveszi, hozzávágja...
Ágó egész szünetben várta az ovit, csak most, az utolsó este mondta, hogy azért még egy napot itthon maradna. Sajnos a nagy titkos terv, amibe a végén beavattuk, hogy szerelünk két polcot az ágya fölé, nem valósult meg egyelőre, ami kicsit elrontotta a kedvét az utolsó napra, de egyébként csupa jó dolog történt vele, volt nyüzsgés, sütés-főzés, lebzselés, sok itthonlét, ahogy szereti :)
És igaz, hogy a tél még el sem kezdődött, de már hosszabbodnak a nappalok!

Andorhoz és Ágóhoz megérkezett a Mikulás

éppen az előbb
jujj, de jó!
nagyon jó Mikulásnak lenni.

Ha Á htb lenne...

... az milyen jó lenne!

Mostanában

a legújabb életemben, amiben anyuka vagyok, feleség és egyetemi oktató meg kutató elég máshogy vannak a dolgok. Minden eddigi életemhez képest.
Egyrészt csupa felnőttes dolgot kell csinálni: pl. egy végigtanított nap után szülői értekezletre menni (és arról jegyzőkönyvet (!) írni - óvónői kérésre, naná, hogy nem magamtól).
Másrészt még jobban be kell(ene) osztani az időt: hogy játsszak is a kispókokkal, de teregessek-főzzek, takarítsak is, és persze készüljek az órákra, olvassak a magam témájában, és haladjak az egyéb önkéntes (vagy nem önkéntes) vállalásaimmal.
Harmadrészt rengeteget kell töprengeni. Mindenfélén. Nagyon nehéz hozzászoknom a tényhez, hogy Andorral sokkal kevesebbet vagyok, mint Ágóval voltam, vagy tán helyesebb úgy fogalmazni: sokkal kevesebbet, mint amennyit szívem szerint lennék vele.

... a bejegyzés itt megszakad, mert ölbe kellett vennem a kis alvó takonypócot

Kitört a nyár...

és nekünk jó. Azért nem írok.

Ágó bicajozik.
Andor kúszik.
Á. tegnap meghúzta a bokáját (de szerencsére nem annyira).
Én köhögök.

Nézzétek inkább a képeinket.

Az egyház templom

D. néni mesélte ma, hogy Ágó elmesélte neki Katuska keresztelőjét.
És hogy Ágó váltig állította, hogy Katust az egyház templomban keresztelték meg.
Merthogy mesélte, hogy volt a keresztelőn, mire D. néni megkérdezte, hogy és az hol volt. "Hát a templomban." - jött a válasz. "No, de melyik templomban?" "Hát az egyházban. Az egyház templomban."

És ez a kis lüke, aki nagyon érzékeny arra, ha valamit nem tud pontosan és hibátlanul megcsinálni vagy elmondani,* ettől, hogy rajta mosolygunk, hogy milyen aranyosat mondott, bebújt a hátam mögé és tán még el is vörösödött. Aztán elmeséltük, hogy pontosan melyik egyháztemplomban is jártunk, és milyen is volt a keresztelő.

* - valamelyik nap dobókockát csináltunk itthon, óvodai szabásminta alapján, és ő belevágott a sablonba. Ettől hosszan-hosszan csak nézett maga elé, és sopánkodott, hogy ő ügyetlen, mindent elront, és nem jó semmire... Az rendjén van, ha valaki maximalista, de bakker a szívem szakad meg, mikor ilyenektől teljesen magá alá kerül.
- tegnap beleejtette a szőrtelenítő gépemet** a kádba (mert ha Á-val fürdik, akkor utána azt mindig meg kell nézni és be kell kapcsolni), amitől leesett valami egyébként levehető része. Mire odaértem, hogy felöltöztessem a pizsujába, ott állt lekókadó szájjal és sírt, hogy ő már megint tönkretett valamit.

** merthogy imádja kikutatni a fürdőszobai fiókomat, ahol ennél extrémebb dolgok is találhatók persze, melyek korrekt használatáról mindent tudni akar. A betétekről valahogy sikerült elterelni a figyelmét (oké, hát Titapelusnak hívja őket, na), de a terhességi tesztről pontosan tudja, hogy "Apuka, ha lepisili és egy csík van rajta, akkor nem terhes, ha kettő, akkor igen.")

Elindult

Akkorhát túl vagyunk az első héten, ami meglepően jól sikerült.
Ágó ovijában történtek változások: azon túl, hogy néhány csoporttársa elment és érkezett néhány új, elment B néni is, a(z általalm) kevésbé kedvelt néni. Ágó állítása szerint neki mindegy, hogy milyen óvónéni van ott, de azért érezzük ugye, hogy ez nem így van. A most érkező D néni egy halk szavú (noha teljesen mosolytalan - azért ez annyira döbbenetes, hogy egy óvónő nem bír mosolyogni, és most már mondhatom, hogy nem az első ilyen, akivel összefutok), a hagyományoknak megfelelően mísz nő. De halk szavú - és ezen nagy a hangsúly, mert a távozó B néni állandóan visított velük.
Ezért vagy sem (valószínűleg nem emiatt persze) Ágó egész héten jókedvűen ment oviba, abban a boldog és büszke tudatban, hogy ő most már nem akárki, hanem egy nagy és ügyesokos középsős.
Kiderült, hogy bár továbbra is a felnőttek jelentik az elsődleges társaságát (akik jó szokásukhoz híven körül is rajongják), azért szokott focizni is pl., meg mászókázni, sőt, a héten, mikor felbontották az udvar mögötti utcán a burkolatot és markolók meg miegyebek dolgoztak ott, akkor, ahogyan Ágó fogalmazott: "sok gyerek nézte a gépeket, és én is csatlakoztam hozzájuk" (értitek: néha azért leereszkedik ám a pórnéphez, akár úgy is tesz, mint egy - jujuj! - mint egy GYEREK!)
Na, szóval jól érzi magát. (És az egyik nap bicajjal mentünk - vagyis hát ment Ágó - az oviba.)

Az én munkahelyeimen is remekül alakulnak a dolgok. Nevezzük 1. számúnak azt, ahol megjelenni csak hetente egy alkalommal kell, viszont év közben aktívan kell(ene) kutatni és írni. Ezen a helyen már meg is volt az első megbeszélgetés, kaptam kulcsot a szobánkhoz (ketten vagyunk benne, jóllehet lényegében egyikünk sincs ott, bár még az is lehet, hogy rákapok majd, mert gyors és szép számítógép van benne).
A másik helyen, ahová többször kell menni és sokkal stresszesebb a munka (100 fős előadás, heti rendszerességű szemináriumok), na ott szerencsére csak jövő héten kezdődik az érdemi elfoglaltság. Ezen a héten nagyobb részt az első előadásomhoz készítettem a ppt bemutatót. Kicsit izgulok, annyit mondhatok. De lesz ott is saját szobám (közösen jónevű valakikkel), gondolom, ott - már csak a kötelező elfoglaltságok nagyobb száma miatt is - többször leszek.
Ma délután a kapcsolódó szervezési elfoglaltság miatt egészen úgy éreztem magam, mint aki - jesszus - dolgozik. Hm.
Valamint van még kétféle elmaradásom tavalyi (mármint tavalyi tanévi) munkákkal, jobb volna azokon is mielőbb túl lenni. És persze jön itt még egy konferencia meg ilyenek, amikkel ugyancsak foglalkozni kéne.

Közben lakásfelújítási/szépítgetési tervezetünkkel is haladunk előre, kis lépésekben, de jön az új kanapé jövő héten, amitől életszínvonalunk jelentős javulását várjuk.

Jutalom Tattának

Nohát, mert a gyors reakcióból arra következtetek, hogy Tatta tényleg sűrűn látogatja a blogot, azonnal írok is egy ajándék bejegyzést.
Mondjuk elmondom, mit csinálunk mostanában, hogy már egy hete is folyamatosan itthon vagyunk.
A hét első felét Bligeten töltöttük, kellő mennyiségű kertészkedéssel (komposzt szitálás, locsolás, fogkrém/szájvíz készítés Ágó módra stb.), némi bicajozással (és kapcsolódó hisztikével. Ui. a te kis unokaöcséd azt úgy csinálja, hogy mondjuk elmegy egyenesen a buszvégállomásig, ott mamika segítségével felmegy a legfölső utcába, majd közli, hogy: "Elfáradtak a kis lábacskáim." és ennek megfelelően az egyenes-lejtős szakaszon már nem hajlandó bicajozni :), sok alvással.
Aztán hazajöttünk jól felpakolva (ja, odafelé is sok mindent szállítottunk, mert a nagyszobánk végre lassan megkapja majdnem-végső formáját, vagyis belekerült egy újabb mennyezetig érő könyvespolc, aminek hatására más, kisebb-nagyobb bútordarabokat száműztünk), és nekiláttunk itthon rendet rakni. Ágó az a kisfiú, akit ha megkérdezel (konkrét példa), hogy fagyizni menjünk-e vagy takarítsunk, azt válaszolja, hogy inkább takarítsunk. (Na jó, ma pl. szívesebben ment bicajozni+fagyizni, de előtte már elkészítette az ebédet az apukájával és szerelt egy kicsit.)
Merthogy a nagyszobában most még kicsit kaotikus a helyzet, annál is inkább, mert tegnap vásároltuk Ágónak egy igazi nagyfiú ágyat (90x200), össze is szerelték, de a régi heverő még itt dekkol a lakásban (jelenleg a nagyszobában, ugyebár). A nagyfiú ágy egyébként nagyon jó, nem is gurult le róla (jól körül is volt bástyázva, az igaz). Kicsit kell csak aggódni amiatt, hogy a gázrugónak köszönhetően az ágyneműtartó fedele kilő, ha nincs kellő súly a fekvőfelületen :) (Ágó elég súlynak bizonyul, őt nem lövi ki, csak felkelésnél kell kicsit aggódni :)
Holnap elindulunk F.halomra, jó kis kánikulát ígérnek. Addig még pakolunk, rendezkedünk, takarítunk, a fiúk most a parkban vannak, ahová bicajjal mentek.

No, ez összevissza, de legalább írtam.

Életjel

Azoknak a drága érdeklődő és/vagy aggódó olvasóimnak szeretnék jelezni, akik még mindig ellátogatnak ide néha, hogy megvagyunk még. Nem azért nem írok, mert bármi baj van, hanem éppen ellenkezőleg, azért, mert jövünk-megyünk, élvezzük a nyarat, este pedig döglötten ágyba dőlünk.

Nagy váltás lesz ez a szeptember, de addig is próbálunk nem tudomást venni róla :)

Holnaphoz egy hete és holnap

Képzeljétek, holnaphoz egy hete volt a 7. házassági évfordulónk, amiről tökéletesen megfeledkeztünk mindketten. Ha B. fel nem hív (mert ő volt a tanúm, és minden évben felhív gratulálni), akkor esküszöm, egész május el is telt volna úgy, hogy eszünkbe se jut.
Merthogy azzal vagyunk inkább elfoglalva, hogy holnap ismét jelenésünk van a Heim Pálban, hogy eldöntsék, be kell-e feküdnünk Ágó kikúrálására, vagy kihordhatjuk a dolgot (ami most éppen megint nem Schönlein, "csak" mikróbás ekcéma) itthon. Van egy kis görcs a gyomromban, na.
(Viszont ennek a görcsnek köszönhető az is, hogy végre erőt vettem magamon és egyedül furikáztam Ágót az autóval - elsőre ráadásul forgalmi nélkül.)