Véres(en komoly)

A mai nap azzal kezdődött 6.04-kor, hogy Ágó lábdobogását hallottam közeledni, aztán meg hogy "Vérzik az orrom! Vérzik az orrom!". Nem mondta kétségbeesve vagy ijedten, csak amúgy tényközlő stílusban, ugyanis a "grizzly támadások" nem teljesen ismeretlenek felénk. (Azért is van neve, mert jópárszor történt már, hogy Ágó ágya úgy nézett ki reggelre, mintha éjjel egy grizzlyvel csatázott volna.) Mentünk is hát a fürdőbe, csap fölé tart, törölget, hideggel borogat. De sajnos - ugyancsak nem először - egy ponton rosszul lettem és ki kellett jönnöm. Szabályszerűen ájulás közeli állapotba kerülök ilyenkor, kimegy a vér a lábamból és leizzadok. Nem kifejezetten a vér látványa csinálja, mert hisz máskor gond nélkül ellátom a vérző orrát, de bizonyára attól sem független. Talán a hirtelen kipattanás az ágyból, legmélyebb álmomból + a vér együtt.
Egyszer megpróbáltam visszamenni, de újra rosszul lettem,  úgyhogy a következő körben már csak a fürdőszoba ajtóból érdeklődtem, hogy elállt-e a vérzés. "Ó, már rég!" - jött a válasz.
Sajnos nekem eddigre már hasogató fejfájásom lett, ami estig sem múlt el.

Pedig nap közben véresen komoly dolgokat csináltam. Egyfelől tanítottam. Bicajjal mentem - mert most nem az egyetemre kellett. Egy szakaszon toltam a bicajt (a Rózsadomb aljára mentem), de lefelé aztán volt gurulás! Másfelől beírattam Ágót az iskolába. Atyaég! Iskolás lesz.
Du. fagyiztunk (van bérletünk már), aztán játszó (kavicsozás).

És jött az este, amikor Bambi lecsúszott valahogy a mosdó előtti fellépőről és jól felszakadt az álla. Szerencsére Á. mögötte állt, így a tarkója nem koppant a kádon. Nem vérzett nagyon, de bizonyára fájt és baromira megijedt. Még egy óra múlva, mikor elaludtak is szipogott és hallani lehetett a légzésén, hogy teljesen kikészült. Nem beszélve arról, hogy olyan csöndes és szófogadó lett az eset után, hogy rá sem lehetett ismerni. De hősiesen megmosta a sebet és később azt is megengedte, hgoy bekenjük betadinnal. Remélem, be tud gyógyulni szépen (sebészetre, varratni valahogy nem volt kedvünk elindulni - de talán nincs is rá szükség).

Tavaszi zsúfolt

Ma finomat játszóztunk. Ezt Andor mondta. És tényleg: olyan örömmel tudja belevetni magát a játékba, hogy mindenki felfigyel rá. Lefekszik, hempereg a homokban, pergeti az ujjai között. Bátor és kíváncsi - és ügyes is.
Egyik nap pelenkázás közben, mikor odahajoltam hogy megpuszilgassam a nyakát, azt mondta halkan a fülembe, hogy "nagyon szeretlek".

Hétvégén meg mindkét fiú bicajjal jött fagyizni (ma fogunk fagyibérletet venni :), de Andor nem profi még a triciklijén, Ágó viszont tényleg ügyes bicajos. Ahányszor elment ANdor mellett, mindig odakiabált neki, hogy "na mi az, csiga!?". Andor tanácstalanul kereste a csigát - nézett körbe-körbe. Ágó segített: "Ott van az ülésen." Andor erre felpattant és tüzetesen megvizsgálta az ülését is. Jót nevettünk szegényen :)
De azért ő is nagy dumás, és egyre többször van olyan is, hogy elvonulnak kettesben játszani. Nem is tudom, melyikük függőbb a másiktól: egy öröm nézni, ahogy rajonganak egymásért.

Na, most van 32 percem

Igaz, ami igaz, elmaradoznak a bejegyzések. Cserébe az élet zajlik. Nem rossz csere :)
Ágóbágó Bligeten nyaral és azt hiszem, élvezi. Mondjuk az én szívem is összeszorult a hírre, hogy az övé összeszorult tegnap, amikor alátekintett a Halászbástyáról és meglátta a Margit-hidat és szűkebb kis hazáját.
Gágáról még azt kell tudni, hogy nagyfiú, flegma és nagyszájú, és közben kisfiú és a legdrágább kis alvósállatka, akihez hozzá lehet és kell bújni elalváskor és akkor mindenkinek finom.
A héten volt a Hivatalban kreatív délelőtti játszóházban, ami nagy szó, hiszen ő aztán nem az a fajta, aki csak úgy elmegy ilyen helyekre. De még jól is érezte magát! Jövő héten pedig meseíró táborba megy - jól is jön az edzés Bligeten, ahol délutáni alvás helyett mindenféle vad városnéző programokba kezdenek távolról jött rokonokkal!
(Itt jegyezném meg, hogy tegnap Bambival HÁROM órát aludtunk délután!)
Volt még Gágá (és nagyÁ) lagziban, ahol ő vitte a gyűrűt és aztán ő lopta el a menyasszony cipőjét és ők hordták a székeket a templomtérre és az egész mulatság három napig tartott, mint a mesében. És közben sodródott a Rábában és azt is élvezte!

Én eközben ellátogattam Leicesterbe, ami szebb volt mint valaha. Lehet, hogy mert nyár van, lehet, hogy mert Oadbyban laktam és onnan közelítve egyébként is a legszebb arcát mutatja a város. De jó volt régi arcokat és kedves ismerősöket újra látni, és jó volt, hogy emlékeztek rám és kedvesen fogadtak. A konferencia is jó volt, de a legjobb, hogy három napig senkihez nem kellett időben igazodnom (kivéve a vonatokat, repülőket és konferenciaprogramot), és addig aludtam, amíg bírtam. És egy teljesen igazi angol házban laktam, hála nagylelkű támogatóimnak, egykori üzlettársamnak.
A legmeghatározóbb ebből az utazásból mégis az marad, hogy hajnalban, amikor a kisbusz vitt LisztFerihegyre, keresztülautóztunk a belvároson, a tűzeset miatt lezárt Kodály köröndön és az egész környéken égett szag szállt és nagyon furcsává varázsolta az egész környéket.

Bambidu is nagyfiú ám. Tud szavakat: Gágá, mama, papa, víz, néni, kuka, azt hiszem, ennyi a szókincse. De annyira, de annyira huncut, hogy elmondhatatlan és olyan bohóc is. Neki egy szál cérna, pláne egy méter hosszúságú zsinór egész napi elfoglaltságot ad. Azon kívül még enni szeret. És játszani. És biciklin utazni. (Voltak strandon, én azt nem láttam, de állítólag ott is hasonkúszásban kommandózott körbe-körbe a kisvízben.)

Ja, és még az volt velünk, hogy mielőtt elmentem Angliába, Ákosra rárontott a vírusos gyomorrontás, úgyhogy egy kiadós khm... előszoba takarítás után hagytam itt őket hajnalban. De láss csodát, rajtam csak akkor tört ki a baj, mikor hazajöttem, eltöltettem két napot Bligeten és aztán megérkeztünk ide haza. És utánam jött Bambi, de őt nem viselte meg annyira, aztán jött D., a babysitter, aki két órát töltött mindössze nálunk, hogy segítsen nekem túlélni. Gágá volt az utolsó. Mamika és Papika csak egész enyhén kaptak belőle.

Még van 15 percem az indulásig, mégis befejezem most.

Tavasszal majd

a ma megszerzett gyönyörű táskámmal fogok bicajozni!

Annyira gyönyörű, hogy... ennyire! Vegyetek ti is táskát ettől a lánytól, mert hát tényleg tök szépek.

Nyilatkozzon a rádiónak!

Ágóval régóta játszunk olyat, hogy egy-egy nap végén meginterjúvoljuk valamilyen rádió nevében, hogy mi tetszett aznap a legjobban. Mostanában ezt az ágyban csináljuk elalvás előtt, így a nekem kiutalta alvóka-Törpapa sapkája a mikrofon, és mindig azt mondom, hogy "Kérem, nyilatkozzon a Törpapa-sapka Rádiónak, mi tetszett ma a legjobban!" és odatartom az orra elé Törpapát.
Az elmúlt pár napban a következő válaszokat kaptam:
- Hogy ablakot mostunk.
- Ez a pillanat teszik a legjobban, hogy itt fekszünk az ágyban együtt.
- Hogy itt voltak a Krisztáék.
- Hogy megtanultam egyedül elindulni a biciklivel.
Juj, a többit elfelejtettem. Na ezért is fogom ezt mostanában felírni ide. Egyébként úgyis azt tervezzük, hogy vezetünk majd egy nyári naplót, amibe feljegyezzük a kalandjainkat. Már ideje lenni nekiállni, mert egy egész hónap eltelt a nyárból, bár a nagy izgalmak ezután kezdődnek majd pl. a kőkapui nyaralással.

Máskülönben tényleg megtanult most már mindent, ami a biciklizéshez kell. A két könyökén jó nagy horzsolások (az egyik kifejezetten durván néz ki, remélem, nem lesz baja), kétszer koppant a sisakja is, a lábai meg úgy néztek ki ma estére, hogy egyfelől csupa mocsok volt mindkettő a kerekektől meg a pedáloktól meg attól, hogy azt játszotta, hogy átgázol a pocsolyán, másfelől meg csupa, de csupa kék-zöld-lila foltos és piros horzsolásos (plusz durván elvakart ekcéma foltos) mindkettő. Egy helyen próbáltam lesikálni a koszt, de szólt, hogy ezt inkább fejezzem be, mert nagyon fáj, ha így dörgölöm, mert az ott nem mocsok, csak csupa ütött-kopott.
Andorbambi meg azt tudja, hogy "kutyázik", vagyis négykézláb előre-hátra tolja magát, mégpedig néha olyan hevesen, hogy előre is szökken egyet-egyet. Vicces lesz, ha térdelő nyusziugrásban kezd majd el közlekedni. Egyébként meg mindent megesz, ami az útjába kerül. Nagyon durva (különösen, hogy Ágó soha semmit nem vett a szájába, úgyhogy nem vagyunk ehhez a dologhoz hozzászokva).

Hogy rólam is essen szó: tegnap éjjel ügyesen megetettem a gyerekemet, csak az volt furcsa, hogy olyan hamar bepuszilta az adagját. Aztán ahogy megfogtam, hogy ágyba tegyem (pontosabban az ágyunk mellett lévő mózesbe, mert éjjel csak oda szoktam, hogy hajnalban előbb tudjam visszaaltatni, mint hogy ő felverne mindenkit - na jó, Ákost soha nem verné fel, de mondjuk Ágót), szóval ahogy megfogtam, nagyon megijedtem, hogy a gyerekem telehányta a ruháját, csak nem vettem észre. De nem ez történt, hanem az, hogy a tápi szépen a nyakába folyt, mert nem volt rendesen összetekerve a cumisüveg. Fúj, Tita.

Elindult

Akkorhát túl vagyunk az első héten, ami meglepően jól sikerült.
Ágó ovijában történtek változások: azon túl, hogy néhány csoporttársa elment és érkezett néhány új, elment B néni is, a(z általalm) kevésbé kedvelt néni. Ágó állítása szerint neki mindegy, hogy milyen óvónéni van ott, de azért érezzük ugye, hogy ez nem így van. A most érkező D néni egy halk szavú (noha teljesen mosolytalan - azért ez annyira döbbenetes, hogy egy óvónő nem bír mosolyogni, és most már mondhatom, hogy nem az első ilyen, akivel összefutok), a hagyományoknak megfelelően mísz nő. De halk szavú - és ezen nagy a hangsúly, mert a távozó B néni állandóan visított velük.
Ezért vagy sem (valószínűleg nem emiatt persze) Ágó egész héten jókedvűen ment oviba, abban a boldog és büszke tudatban, hogy ő most már nem akárki, hanem egy nagy és ügyesokos középsős.
Kiderült, hogy bár továbbra is a felnőttek jelentik az elsődleges társaságát (akik jó szokásukhoz híven körül is rajongják), azért szokott focizni is pl., meg mászókázni, sőt, a héten, mikor felbontották az udvar mögötti utcán a burkolatot és markolók meg miegyebek dolgoztak ott, akkor, ahogyan Ágó fogalmazott: "sok gyerek nézte a gépeket, és én is csatlakoztam hozzájuk" (értitek: néha azért leereszkedik ám a pórnéphez, akár úgy is tesz, mint egy - jujuj! - mint egy GYEREK!)
Na, szóval jól érzi magát. (És az egyik nap bicajjal mentünk - vagyis hát ment Ágó - az oviba.)

Az én munkahelyeimen is remekül alakulnak a dolgok. Nevezzük 1. számúnak azt, ahol megjelenni csak hetente egy alkalommal kell, viszont év közben aktívan kell(ene) kutatni és írni. Ezen a helyen már meg is volt az első megbeszélgetés, kaptam kulcsot a szobánkhoz (ketten vagyunk benne, jóllehet lényegében egyikünk sincs ott, bár még az is lehet, hogy rákapok majd, mert gyors és szép számítógép van benne).
A másik helyen, ahová többször kell menni és sokkal stresszesebb a munka (100 fős előadás, heti rendszerességű szemináriumok), na ott szerencsére csak jövő héten kezdődik az érdemi elfoglaltság. Ezen a héten nagyobb részt az első előadásomhoz készítettem a ppt bemutatót. Kicsit izgulok, annyit mondhatok. De lesz ott is saját szobám (közösen jónevű valakikkel), gondolom, ott - már csak a kötelező elfoglaltságok nagyobb száma miatt is - többször leszek.
Ma délután a kapcsolódó szervezési elfoglaltság miatt egészen úgy éreztem magam, mint aki - jesszus - dolgozik. Hm.
Valamint van még kétféle elmaradásom tavalyi (mármint tavalyi tanévi) munkákkal, jobb volna azokon is mielőbb túl lenni. És persze jön itt még egy konferencia meg ilyenek, amikkel ugyancsak foglalkozni kéne.

Közben lakásfelújítási/szépítgetési tervezetünkkel is haladunk előre, kis lépésekben, de jön az új kanapé jövő héten, amitől életszínvonalunk jelentős javulását várjuk.

Jutalom Tattának

Nohát, mert a gyors reakcióból arra következtetek, hogy Tatta tényleg sűrűn látogatja a blogot, azonnal írok is egy ajándék bejegyzést.
Mondjuk elmondom, mit csinálunk mostanában, hogy már egy hete is folyamatosan itthon vagyunk.
A hét első felét Bligeten töltöttük, kellő mennyiségű kertészkedéssel (komposzt szitálás, locsolás, fogkrém/szájvíz készítés Ágó módra stb.), némi bicajozással (és kapcsolódó hisztikével. Ui. a te kis unokaöcséd azt úgy csinálja, hogy mondjuk elmegy egyenesen a buszvégállomásig, ott mamika segítségével felmegy a legfölső utcába, majd közli, hogy: "Elfáradtak a kis lábacskáim." és ennek megfelelően az egyenes-lejtős szakaszon már nem hajlandó bicajozni :), sok alvással.
Aztán hazajöttünk jól felpakolva (ja, odafelé is sok mindent szállítottunk, mert a nagyszobánk végre lassan megkapja majdnem-végső formáját, vagyis belekerült egy újabb mennyezetig érő könyvespolc, aminek hatására más, kisebb-nagyobb bútordarabokat száműztünk), és nekiláttunk itthon rendet rakni. Ágó az a kisfiú, akit ha megkérdezel (konkrét példa), hogy fagyizni menjünk-e vagy takarítsunk, azt válaszolja, hogy inkább takarítsunk. (Na jó, ma pl. szívesebben ment bicajozni+fagyizni, de előtte már elkészítette az ebédet az apukájával és szerelt egy kicsit.)
Merthogy a nagyszobában most még kicsit kaotikus a helyzet, annál is inkább, mert tegnap vásároltuk Ágónak egy igazi nagyfiú ágyat (90x200), össze is szerelték, de a régi heverő még itt dekkol a lakásban (jelenleg a nagyszobában, ugyebár). A nagyfiú ágy egyébként nagyon jó, nem is gurult le róla (jól körül is volt bástyázva, az igaz). Kicsit kell csak aggódni amiatt, hogy a gázrugónak köszönhetően az ágyneműtartó fedele kilő, ha nincs kellő súly a fekvőfelületen :) (Ágó elég súlynak bizonyul, őt nem lövi ki, csak felkelésnél kell kicsit aggódni :)
Holnap elindulunk F.halomra, jó kis kánikulát ígérnek. Addig még pakolunk, rendezkedünk, takarítunk, a fiúk most a parkban vannak, ahová bicajjal mentek.

No, ez összevissza, de legalább írtam.

Búcsú a triciklitől

Szóval, Ágó kapott egy nagy, 18"-os bicajt anyuéktól.
Mikor legközelebb ráült itthon a pici cuki triciklijére, a liftig elment vele, de ott közölte, hogy ez sajnos neki már nagyon pici, és nem tudja használni többé.
Ezért ma elvittük a "raktárba" (hihi) Bligetre. Hazainduláskor Ágó bánatos szemmel mondogatta, hogy "pápá", és kiderült, hogy "Ezt nem papának mondom, hanem a triciklimnek."
Itthon újra szomorkodott egy sort: "Már soha nem fogok rajta bicajozni. ... Tita, ha meghalnék, jó lenne, ha Te szülnél meg újra. Akkor tudnék újra biciklizni rajta. .... Ugye az szörnyű lenne, ha egyik pillanatban csak úgy eltűnnék?" - "Bizony, hónapokig sírnék miatta, én lennék azontúl a világ legszomorúbb Titája." - "Tita, ugye te sose halsz meg?" -"Igyekszem, hogy minél később kerüljön rá sor, de előbb-utóbb azért meg fogok." - "Jaj, Tita, az lenne a legjobb, hogy ha meghalunk, akkor egy árokba tennének minket."

No, ennyit az én kis gyermekem lelékről.

Huszár Felícián napi több kopogással jelzi, hogy köszöni, megvan.

Köszi, ha még olvastok

Való igaz, hogy régen írtam. Ez csak amiatt lehet, hogy egyébként is kb.napi 8-9 órát ülök a számítógép előtt, ami nekem sok. De most van a dolgok hajrája, meg más dolgok kezdete. Ez mind jó, csak hát fárasztó. Még úgy is az, hogy a héten Ágó kölcsön volt adva Bligetre. De én még így is annyira elfáradtam az egyik nap, hogy délután öt és hét között muszáj voltam aludni. Mondjuk az elalvás előtti utolsó gondolatom az volt, hogy mennyire baromi jó nekem.
Jó kis nyár ez Ágónak (is), pedig még soha ilyen rohangálós nem volt (és még csak most megyünk bele a sűrűjébe). De már nagyfiú. Okos, szófogadó és jófej.
Két egymást követő hétvégén Szanyban voltunk, amit elképesztően élvez: kert, kertészkedés, a második alkalommal a medence is, meg a Rába!
Most meg két éjszakát Bligeten, aztán jövő héten végig ott. Ma mondta is, hogy ő nagyon szereti a kertes házakat, szeret a kertben játszani. És még egy igazi, nagyfiús bicajt is kapott, amin már egész ügyesen halad.
Most meg a strandon vannak Ákossal és apuval. Ez az első városi strandolása, készült is, hogy csatornát fog építeni, mint a Balatonon. Remélem, azért túlteszi magát rajta, hogy itt azt aligha lehet.
Mi van még?
Tök ügyesen vezetek, és már nem ébredek hasfájásra azokon a napokon, amikor tudom, hogy autózni kell.
És persze örülök, hogy feltalálták a gyümölcsös, nulla százalékos söröket, ez megkönnyíti a meleg, munkával töltött nyári esték elviselését így a 15. hét táján.

Óvóbácsi

Szóval, mikor délután érte mentem, a cipője megint az óvónéniké között volt. Induláskor A. néni azt mondta, hogy "nagyon be van zsongva" (most nem tette hozzá, hogy tehát beteg lesz, pedig legutóbb a két jelenség között ő fedezett fel összefüggést). Mire mondtam neki, hogy az semmi ahhoz képest, hogy óvónéninek képzeli magát, és felhívtam a figyelmét a cipő elhelyezésére (amiről ő is tudott, de nem tulajdonított neki jelentőséget), illetve elmondtam azt is, hogy a minap megdicsért a kiscsákó, miszerint: "gyorsan átöltöztél, ügyes vagy". Na, erre aztán A. néni is meglapogatta a hátamat és jót kacagott, valamint hozzáfűzte, hogy hát az a helyzet, hogy talán ők kapatták el kicsit Ágostont, de akkor majd odafigyelnek rá. Huhh, legalább nem belülről fakad ez a stréberség, hanem valószínűleg tényleg dicsérgetik.

Most az apájával ökörködik, én - bevallom - kicsit elfáradtam combtájon a sok bicajozástól. Holnap a Várba megyek, kedden még megfutamodtam a biciklis megközelítéstől, de most lehet, hogy nekivágok.

Tavasz

Jókor jött ez a négynapos szünet. Pont tavasz lett. Igaz elsőre kicsit rosszul festettek a dolgok, mert ugyan A. néni már a múlt hét csütörtökön jelezte, hogy szerinte Ágó hamarosan meg fog betegedni (ezért szerinte hétfőtől inkább maradjon is itthon), én nem hittem neki. Azért pénteken ebéd után érte mentem, de hétvégén minden remekül alakult, köhögött és orrot fújt ugyan, no de ki nem csinálja ugyanezt mostanában. Viszont vasárnap este kicsit melegnek, hétfőn reggel kifejezetten lázasnak tűnt, és a dokkernéni is megerősítette a gyanút, hogy itt bizony "mezei vírusfertőzés" esete forog fenn. No, szóval A. néninek igaza lett, a fene se érti.
Szerencsére két nap masszív Gumimacik nézés után a helyzet rendeződött, és mire a hosszú hétvége elkezdődött tegnap, Ágó már újra használhatóvá vált. Ezért a nemzeti ünnep tiszteletére kibicajoztunk a Margit-szigetre sütkérezni és vattacukrozni, ma meg felmentünk a Várba (siklóval!), hogy összehasonlítsuk Igthorn(megnéztem, így kell írni) várával, és hogy - bár ez nem volt a program tervezett része - utólagosan szemrevételezzük a hazánkba látogató lengyel barátok kisebb-nagyobb csoportjait. Gyönyörű idő, kellemes biciklizés. Jól el is fáradtunk.
Délutánra nem is marad más, mint a mosogató lefolyójának kidugítása.

Törjön le a keze

annak, aki immár második napja szemetesnek használja a biciklis babaülésünket. Tegnap két reklámújságot találtam benne, ma egy cigicsikket.
A lift és a lépcső közötti ficakban van kikötve a bicaj, jövet-menet kényelmes beledobni ezt-azt. És ez még a jobb forgatókönyv, mert csak remélni merem, hogy nem szándékosan dobál oda vackokat valaki. Mondjuk azért, mert zavarja a sok kikötött bicaj (ami egyébként érthető is volna, engem is zavarnak, sokkal jobban örülnék, ha megépülne a közgyűlésileg megszavazott bicajtároló).

Őszi verőfény

Ma együtt bicikliztünk Ákossal, kettesben a szép őszi verőfényben. Oké, hogy egy fejtágításra tartottunk, nem pedig sörözni mondjuk a Népszigetre, de azért mégis.

Das Puch ist zu Hause

13 perc a Kálvintól, és nem is siettem. Jól gurul a szép Puch.
Ágó a zászlót választotta jelnek az oviban. Egércsoport, zászló!

Biciklizés

Elképesztően megváltoztatja a távolságokat a bicajozás. Vagyis a távolságok érzetét. Ami Ágóval, trolival egy egész délelőttös program, az bicajjal negyed óra (pl. a Városliget). A fő baj, hogy az én - női vázas - biciklimre nem lehet sehogy se felapplikálni a gyerekülést, és lehetne, hogy ha kiruccanást tervezünk, akkor cserélünk Á-val, de egy férfivázas biciklivel meg nem merek nekivágni Ágóval a hátam mögött, mert jöhet olyan helyzet, amikor hirtelen kell leugranom és arról nem tudok. Szóval most töprengünk, hogy mi legyen, mert ezen az őszön még rengeteget lehetne bicajozni.

Egyéb híreink: az oviról még mindig semmi konkrét. Elég gáz, mert így Ágót se tudom felkészíteni rá, elég hülyén hangzik, hogy "ha felvesznek, akkor mész", ezt ő nem érti, honnan is értené. Pedig volt Boribölcsis búcsúbuli, kapott is ott ajándékot, de már azt se értette teljesen. Hiszen Bori azt mondta, hogy aki ősztől oviba megy, az üljön a nagyszivacs szélére. Ágó természetesen nem akart odaülni. Mire a fülébe súgtam, hogy aki odaül, az kap ajándékot, amitől persze szépen helyet foglalt. Bori búcsúbeszédet is mondott, miszerint:
"Eddig ide jártatok hozzánk minden nap, most pedig majd elmentek tőlünk." Ezt természetesen Ágó is értette, mondta is:
"Igen, innen majd hazamegyünk."

Azért nagyon jó kis autót kapott :)

Továbbá a toyota szemét (szélvédőjét) is intézni kell, a disszertációt írni, Á lába szerintem semmit nem javult, és akkor még van itt valami munkaféleség is, ami miatt papika első nyuggerdélelőtjét töltheti majd holnap Ágóval.

Bicaj

Aztán meg tegnap kihasználtuk, hogy végre jó az idő és ráadásul mindenkinek van biciklije, úgyhogy kimentünk Borkáékkal a Népszigetre, ami összehasonlíthatatlanul kellemesebb (prolibb és emberközelibb), mint a Margit-sziget. Hekk, sör, játszózás. És kb. 16 km bicajozás, ami éppen kellemes, ráadásul szintén végig kijelölt és kiépített bicikliúton.
Most meg a fiúk elmentek egy még újabb irányba Budán, ügyvédi ügyeinket elintézendő.

Canga

Hazajöttem Bligetről cangával. Hát, az szuper volt. Igazi beetetős pálya: végig gurulni kell, az ember kedvet kap, hogy eztán csak bicajjal járja a várost. De tényleg szuper volt három nap asztalnál görnyedés után. És végig bicikliúton lehet jönni, a legjobb a Duna-parton van (nem tudom, mitől jó, valamiért hangulata van), de jó mindenhol. Remélem, rá lehet szerelni Ágó ülését az én bicajomra is, és akkor aztán jön a jó világ. Mármint persze főleg akkor, ha az opusz is megíródik közben.
Most olyan, mintha látnám a végét, de azért még odébb van.

Autó, bicikli

Megvan az autó! Nagyon szép, nagyon kényelmes, nagyon csöndes, nagyon jó érzés elöl ülni, és nagyon zavar a benne (egy ideje, ki tudja mióta, mi a tegnapi hazaérés előtt vettük észre) világító "check engine" ikon. Ami - gondolhatjátok, rögtön nekiestünk az internetnek - kb. mindentől lehet: a benzintartály sapkájának nem rendes visszacsavarásától, a lambda szonda eldugulásán át (ezt ma tanultam Borkától) a motor dugattyúinak bedögléséig bármitől. Most nem nagyon bosszantó, hogy veszünk egy autót, ami meg alig száználtöbb km-t mire hazaér és elkezd világítani egy hibajelzés? Szóval most majd megkeressük a legközelebbi Toyota-szervizt, gondolom. Nevet is csak azután találunk ki a járgánynak. (Vagyis csak én, szerintem Á szerint nem is kell név egy autónak.) Ill. most a hét elején ráadásul még Bligeten fog dekkolni, mert nincs itteni parkolási engedélyünk, fizetni meg sok volna.
Mindegy, azért nagyon örülünk, mert máris meglátogathattuk Borkáékat, aminek itt volt az ideje, Lóri már mindjárt kinövi az újszülött ruhákat!

Az autó miatt Á lemond a felnőtt bérletéről, helyette bicajjal fog dolgozni járni. Tegnap Ágóval le is csutakoltuk anyu régi cangáját, a fiúk felszerelték a csomagtartót. Hibádzik rajta egy bovden, meg kell majd valami világító alkalmatosságot is felszerelni, de egyébként nagyon szupi az is. Lehet, hogy előbb-utóbb az én Suzy márkájú bicajomat is átköltöztetjük ide. Ágónak meg, az autósülés mellé, beszerzünk egy cangaülést is.

No, munkára: Á hozott másfél tonna zöldborsót, meg kell pucolni!