Biciklizés

Elképesztően megváltoztatja a távolságokat a bicajozás. Vagyis a távolságok érzetét. Ami Ágóval, trolival egy egész délelőttös program, az bicajjal negyed óra (pl. a Városliget). A fő baj, hogy az én - női vázas - biciklimre nem lehet sehogy se felapplikálni a gyerekülést, és lehetne, hogy ha kiruccanást tervezünk, akkor cserélünk Á-val, de egy férfivázas biciklivel meg nem merek nekivágni Ágóval a hátam mögött, mert jöhet olyan helyzet, amikor hirtelen kell leugranom és arról nem tudok. Szóval most töprengünk, hogy mi legyen, mert ezen az őszön még rengeteget lehetne bicajozni.

Egyéb híreink: az oviról még mindig semmi konkrét. Elég gáz, mert így Ágót se tudom felkészíteni rá, elég hülyén hangzik, hogy "ha felvesznek, akkor mész", ezt ő nem érti, honnan is értené. Pedig volt Boribölcsis búcsúbuli, kapott is ott ajándékot, de már azt se értette teljesen. Hiszen Bori azt mondta, hogy aki ősztől oviba megy, az üljön a nagyszivacs szélére. Ágó természetesen nem akart odaülni. Mire a fülébe súgtam, hogy aki odaül, az kap ajándékot, amitől persze szépen helyet foglalt. Bori búcsúbeszédet is mondott, miszerint:
"Eddig ide jártatok hozzánk minden nap, most pedig majd elmentek tőlünk." Ezt természetesen Ágó is értette, mondta is:
"Igen, innen majd hazamegyünk."

Azért nagyon jó kis autót kapott :)

Továbbá a toyota szemét (szélvédőjét) is intézni kell, a disszertációt írni, Á lába szerintem semmit nem javult, és akkor még van itt valami munkaféleség is, ami miatt papika első nyuggerdélelőtjét töltheti majd holnap Ágóval.