A helyzet

egyfelől kétségbeejtő (egy hónap múlva le kell adnom a cuccot és még van vele munka dögivel), másfelől meg kibírható (majd lesz valahogy).
Ágó cukimuki, de az agyamra megy szegényem néha, ami nem is csoda, azt hiszem, teljesen kialvatlan vagyok (amivel azt akarom mondani, hogy nem az ő hibája, ha az agyamra megy, én vagyok türelmetlen). Mondjuk azért az, hogy már nincs egy icipici idő se, amikor csönd lehetne, mert akkor rögtön mesét kezd követelni ("Elmesélsz egy tűzoltó Hórihórgast?" - ez ugyanolyan reflexszerű mondatává vált, mint a "Kérem a zöld cumikát.", amit akkor is tud mondani, ha éppen a szájában van). Mesélni kell reggeli, ebéd, vacsora közben, az utcán, csakúgy meg egyébként is.
Közben viszont tök okosakat kérdez (Miért nem tudom kivenni a fogaimat? Miért esik minden lefelé? Miért pisilek és kakilok minden nap? Hová száll a füst? stb.), tök jó a fantáziája és nagyon vicceseket mond. (Az egyik mai kedvencem az volt, mikor Á-val várat építettek a királylánynak, a királyfinak, amit megtámadtak az ellenségek - akik barátságosak voltak. A királyfi legyőzte az ellenséget és követelte a királylány kezét. "Nem adjuk, - szólt a király nevében Ágó - ő a mienk, itt lakik. Marinak hívják. Lego Marinak, itt lakik." --- oké, lehet, hogy leírva nem olyan vicces, de élőben igazán aranyos volt.; A sárkányok és más váras mesékhez tartozó lények kicsit egyébként is érdeklik szombat óta, amikor szuper bábszínházat látott a Pozsonyi Pikniken. Mikor ma üvöltött a fürdőben, csakúgy, mint a fába szorult féreg, megszokásból, fejhangon, amitől a fülem majd szét reped, akkor bementem és kértem, hogy fejezze be, mert azt hittem már, hogy egy sárkány támadott rájuk fürdés közben. Erre azt felelte, hogy ő itt egy szál sárkányt sem látott, de ha jönne is egy, azt lecsapná. "Ha lecsapnám, akkor nem lenne többé?" - "Nem, akkor kimúlna, megdeglene, meghalna." "Akkor nem csapnám le, hanem mondanám, hogy maradjon itt és egyen fűt.")