Ma reggel valahogy nagyon rossz ütemben jöttem a bölcsiből. A Kismuki azt hitte, hogy ott maradok olvasni még neki (mondjuk sose szoktam, de ez ebből a szempontból most mindegy), én meg azt hittem, hogy elköszöntünk rendesen és vette, hogy én már megyek. Mire visszaért a szobából a könyvvel én már a sarkon túl jártam. Bori hívott, hogy menjek azonnal, mert valamit nagyon elrontottunk, Bágó nagyon bömböl. Az az igazi, hüppögős kiakadós volt. Mikor visszaérve leültem, csak annyit mondott két hüppögés között, hogy most bemegy egy könyvért, de el ne tűnjek, mire visszajön. Ő akart bemenni, de ahogy kikerültem a látóteréből, üvölteni kezdett, úgy kereste a könyvet. Aztán olvastam. A bölcsiscsajok egyesével jöttek oda, mindannyian valami cuki vonzó programmal próbálták megnyugtatni és becsalni Ágót. Végül nekem sikerült kitalálni egy jót, amitől bement. Most hívtam Borit, minden oké.
Csak arra gondolok, hogy mennyire baromi jó, hogy nem kell egy marcona főnökkel vitatkoznom minden ilyen alkalommal, amikor elkésnék. Nem kérdés, hogy akkor is visszamennék Ágóhoz ilyen esetekben, ha dolgozni kéne járnom, de azért így egy konfliktussal kevesebb (a gyomrom így is annyira belefájdult a dologba, hogy csak na).
Már elkezdtem pedzegetni neki az ovit, két hét múlva lesz a nyílt nap. Nem lesz az se egy könnyű menet ősszel (ha felveszik egyáltalán, de azért azt remélem), bár addigra már nagy hároméves lesz, de akkor is. Bori épp ma mondta, hogy Bágó, ha tehetné csak olvasgatna egyedül egy sarokban (vagy egy felnőttel), ha kézműveskednek, ő nem megy, ha táncolnak, nem megy. Kerüli a többi gyereket. (Bár tegnap a játszón engem is meglepett, milyen aranyosan játszott a kisebbekkel.) Édes Kispókom. (Jaj, már megint egy hülye nevet adtam neki?)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése