Kezdődik a kínos beszólások kora

Tudtommal előbb-utóbb minden gyerek nekilát, hogy módszeresen kínos helyzetbe hozza a szüleit azzal, hogy őszinte (és hangos) megjegyzéseket tesz a környezetében élőkre.
Bágó a múltkor még csak a maga ártatlan tudatlanságát árulta el, amikor a szoknyás nő láttán közölte, hogy a "néni elfelejtett nadrágot húzni", de ma folytatódott a történet.
Amikor ugyanis délután kiléptünk az utcára ott meglátott egy nénit, aki valami vacak műszálas anyagból viselt kopott, de szemmel láthatóan becsben tartott nadrágot. Ágó megállt és így szólt:
- Ez a néni vett nadrágot az utcára. De miért benti nadrágot húzott?
(mármint hogy én el szoktam neki mondani, hogy itthon még csak-csak felhúzhatja a kitérdesett gatyáját, de az utcán nézzen ki rendesen)
(na jó, lehet, hogy ez még nem volt igazán kínos beszólás - többek között, mert a néni meg se hallotta - hiszen a benti nadrág végül is nem valami szitok, de érzem én, hogy mostanában kezdődik majd az ő kis rendezett világának és a rideg valóságnak a szembesülése)

Mellesleg miután tegnap lematricázott, ma elkapta a két fülemet és azt mondta, lábos vagyok.
(Ja, és hát tök okos szerintem, jó, persze elfogult vagyok, de azért felírom ezt is. Mondtuk neki, hogy hétvégén megyünk egy barátunkhoz. Kérdezte, hogy hol lakik (a címekre, utcanevekre nagyon fogékony). A Fazekas u.-ban, feleltük. "Fazekas, az olyan, mint a lábos." - mondta ő. Elégedett vagyok. Ritkán használjuk a fazék szót, még sosem volt róla szó, hogy ki csinálja a lábosokat (pedig kb. mindenről megkérdezi, hogy hogyan készült, a sajttól a gerberáig), mégis ilyen ügyesen összepakolta az ismereteit.)