Eljött a kicsinyitőképzős korszak. Ennek egyik gyöngyszeme a JAJKA (értsd: kicsi, aranyos jaj), de persze vannak ennél egyszerűbbek is, úm.: bagolyka, macika, polipka, sütike, focika és társaik(ka).
A héten jártunk kétszer is a Margit-szigeten, mert Ágó gólyát szeretett volna nézni és több kedvem volt oda ellátogatni, mint az Állatkertbe trolizni. Elképesztően élvezte (és szerintem még fogja is) a szigeti Vadaskertet. Kicsi, átlátható, kedves az állatgondozó bácsi. Először megszeppenve, másnap már magabiztosan szaladgált és mutogatta nekem az állatokat (és megnevezett mindent, de mindent, megint leesett az állam). Miután már jó barátságba kerültünk a gondozóval, megkérdeztük a pónik nevét. Vilma, Zsuzska, Kloé és Gyöngyi - így hívják őket. Azonban elkövettem azt a hibát, hogy elárultam Ágónak, hogy a Zsuzskát úgy hívják, ahogy engem. Onnan kezdve az a ló mán csak Tita volt.
Mint ahogy titajegynek hívják a kezén látható anyajegyet is :) (pedig ott azt mondtuk neki, hogy anyajegy - ő fordította le saját magának).
Jajj, mindezek ennél sokkal viccesebbek és megérdemelnék, hogy ennek megfelelően hosszabban írjak róluk, de most nem megy. Mindegy, így legalább nem rablom sokáig senki idejét.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ez eddig az egyik legaranyosabb.
VálaszTörlés