Mesék félálomban

Az úgy van, hogy este, miután megnéz(ünk) három Hupikéket, megesszük a c-vitamint (amiből mindig többet és többet követel, miközben én ravaszul a fél adagot - se - adom, mert minek is), megisszuk a vizet, pisilünk (ezeket többnyire Ával csinálja igazából), na akkor bebújunk az ágyba (már csak próbaszinten emlegetem, hogy esetleg megpróbálhatna elaludni egyedül is, igazából viszont olyan hulla vagyok olyankor, hogy tiszta szívemből örülök, hogy ágyikót látok), és amikor kificergi magát és elhelyezkedik, akkor aszongya, hogy: "Mesélsz fejbőlkitaláltHamisat?" (ezt naponta sokszor mondja egyébként)
És akkor kell mesélni egy Hami törpről szóló, de szigorúan egyedi és fejből kitalált történetet (néha egyéb paramétereket is meghatároz előre, de ez már csak így van - különböző szereplőkkel - legalább két éve: egy időben valami puli volt, aztán Hórihorgas a zsiráf, és nem is tudom, még hányan és mifélék). Én meg elkezdek mesélni. De ha becsukom a szemem, akkor egyben el is alszom. Így történhetett meg tegnap (is), hogy hülyeségeket beszéltem. A szereplők neveit persze mindig összekeverem egy idő után, de Ágó figyel és kijavít. Tegnap Márti mama is belekerült a mesébe (Hami kamrája helyett véletlenül mamáéba helyeződött át a történet), de igazán azt tetszett Ágónak, amikor - istenbizony nem tudom, hogyan juthatott ilyesmi az eszembe - a fejbőlkitaláltHamisba belekerült a "randalírozó egyetemi tanárok" szófordulat. Ezen hosszan mulatott. Én meg próbáltam legalább annyira felébredni, hogy rájöjjek, mi is volt az utolsó értelmes gondolatom (mármint persze a randalírozó egyetemi tanárok is nagyon értelmes, de hogy valami, ami a meséhez tartozik)...