2010. augusztus 8., vasárnap

Hétvége

Vannak új képek.
Ez a hétvége igazi hétvége. Letettem róla, hogy budaligeti hétvégét szervezzek a kaktuszokkal, mert egyszerűen hiába van nyár, mindig rohangászunk valahová. És ettől nem csak a munkával nem haladunk, de a lakás is romokban hevert meg még fáradtak is voltunk.
Így hát ez egy rekreációs és itthon lebzselős hétvége. Felváltva megyünk Ágóval sétálni, miközben az itthon maradó fél tesz-vesz, kicsit rendet rak, kicsit pihenget. Ezzel a beosztással elértük, hogy mostanra (vasárnap délelőtt) csillog-villog a lakás (de úgy ám, hogy még a konyhai szemetesből is enni lehetne, a tavasz óta a sarokban álló cipőkből is kiporszívóztam a pókokat - a porszívó egyébként túlmelegedés miatt kétszer állt le kényszerpihenőt tartani - és Ágó ágya alatt is csillog a parketta).
Esténként meg még dolgozni is marad idő és erő. Vagy meccset nézni, vagy focizni menni.
Lassan befejezem a fejezetet, amivel május közepére akartam készen lenni. Lassan haladok, igen, de azért talán még időben vagyok. És persze valószínűleg nem olyan lesz ez az egész, ahogyan megálmodtam, de most azon vagyok, hogy legyen meg akárhogy. Ha sok időm marad (marad időm), még ráérek szépítgetni. És bízzunk benne, hogy nem ez életem főműve.

Lassan hazaérnek a parkból, megyek.

2 megjegyzés:

  1. Ugye csak pókhálót szívtál be, a pókokat evakuáltad eme gonosz megmozdulás előtt.

    VálaszTörlés
  2. Asszem nem voltak otthon, de mérget venni azért nem mernék rá. Jaj.

    VálaszTörlés