Úgy szép, ha zajlik

Az elmúlt hét címszavakban (mert a változatosság kedvéért álmos vagyok):
- megvédtem a disszertációt, ami - nem is várt - megkönnyebbülést jelentett. Komolyan, én nem gondoltam, hogy ennyire mélyen nagyon nyomaszt és/vagy unom a dolgot, de a védés másnapján (vagyis még aznap éjjel) hihetetlen megkönnyebbülés szállt meg.
- Ágó a vártnál könnyedebben visszatért az oviba, ahol az első nap megdicsérték, hogy milyen fegyelmezett, amiért egyáltalán nem vakarózik, a második nap mondták, hogy picit vakarózott, a harmadik nap már a kapuügyeletes azzal fogadott délután, hogy a gyerekem átvérezte az ágyneműt alvás közben. (Itthon is megtörténhetett volna, C néni szépen ellátta, mostanra egész jól helyrejött az is, a többi seb szépen javul továbbra is.)
- Bár az összkép még mindig elég ijesztő lehet, ma ugyanis a Madarász u.-i kórház sebészetén az ügyeletes orvos azt mondta, hogy függetlenül attól, hogy mit mutat majd a röntgenkép, ő biztosan nem gipszeli be ezt a gyereket, mert akkor menthetetlen lesz az ekcéma. A röntgen után meg azt, hogy ő bizony fáslit sem rak rá, inkább szellőztessük a sebeket a bokáján, az ekcéma sokkal rosszabb állapotban van, mint a boka maga.
- Ui. mára kelve Ágó nem tudott ráállni a bal lábára, mert valószínűleg megrándult a nagy bubipukkasztgatás közepette tegnap este, vagy amikor kimentünk pisilni éjjel, ez mán sosem fog kiderülni.
- Merthogy volt nagy bubipukkasztgatás B.csabán a lakodalomban.
- Merthogy ui. B.csabán voltunk péntek óta, ahol szuperjól mulattunk. Játszóztunk és gyereknapoztunk (beleült egy igazi tűzoltó- és egy igazi rendőrautóba), fagyiztunk és rohangásztunk.
- És lakodalomban voltunk, ahol talált magának egy nagyfiút (az egyetlen gyereket magán kívül), egy 8 évest, akivel remekül elmulattak egész este.

Így vagyunk.