Az év hétvégéje

Mióta Ágó megvan, tegnap először (!) sétáltunk kettecskén egymásba karolva az éjszakában. De olyan is rég volt, hogy minden kaktusz egyszerre egy helyen lett volna. Szóval, ez igazán jól sikerült.
Aztán anyu olyan jól visszarakta a kigurult gyereket az ágyába, hogy reggel 9.46-ig aludtunk (na jó, addigra Á is visszarakta egyszer, meg én is, sőt én ott is maradtam mellette), amire szintén nem volt még példa, mióta hárman vagyunk. Mondjuk így egy kicsit késésbe kerültünk a 10-re meghirdetett mézeskalács-sütő partihoz, de azután lefaragtuk a hátrányt és még ebéd előtt megsütöttünk ezer mézeskalácsot (hogy aztán délután még kétezret süssünk).



Igaz, piciÁ nem aludt el - és azóta se, apája most küzd vele -, én mégis leléptem, mert ma mehetettem egy ajándékért, amit valaki kapni fog. Lerajzolom, merre jártam: egyes részeken én voltam az első, aki nyomott hagyott a hóban. Majd kiköptem a tüdőm, szakadt a hó, el voltam tévedve, de tök szép volt. Mondjuk közben aggódtam picit a fiúkért, meg arra gondoltam, hogy mennyire vicces ez. Mert. Majd elmondom, kié az ajándék, ha már megkapta. Nevetni fogunk rajta mind.
Ha most végre elaludna, az lenne csak a szuper,
de azért így is az év egyik legtutibb két napja van mögöttünk, és perpill nagyon szeretem a havat is, mert igazi karácsonyi hangulatom lett tőle.