Mikulások

Azok mi vagyunk. Az előbb besettenkéztünk a szobájába, hogy elhelyezzük a meglepiket a lefekvés előtt kikészített csizmába. Ez volt az első igazi settenkedős meglepizés. Jó volt.
Tempera, színes papír, nagy rajzfüzet, csokika. Mikor kérdeztem du., hogy minek örülne jobban festéknek vagy csokinak, akkor az előbbit (!) választotta. Persze nagyban befolyásolta a helyzetet, hogy éppen festés közben voltunk és fogytán volt a fehér tempera. Napok óta újra- és újrafestünk ugyanis egy garázst, ami egy kis kartondobozból készült (és amit eredetileg azért szedtem össze egy bolt előtt, hogy abban majd jól lehet ajándékot küldeni a távol lakó rokonoknak).
Du. megvettük a régóta tervezett "wc szék"-et (aka szűkítőt), és a bababoltban összefutottunk egy Mikulással. Ágó kellően távolságtartóan viselkedett, de azért kapott ajándékcsomagot, benne csokikát (eldugtuk), szaloncukrot (megette), meg egy kis figurát (autószerelő nő, nálunk Juliska néven fut). Nem tudom, hová teszi magában ezt a Mikulás dolgot. Visszatérve a "kisszék"-re. Hazatérve kipróbáltuk, eredménytelenül, de a pelust nem volt hajlandó visszavenni. Fél óra múlva kb. sikerült felszentelni a cuccot! Igaz utána még kétszer cseréltünk gatyát, de a második alkalommal a wc-be is jutott. Meglátjuk.

A párásító pedig a barátunk. 3-4 óra esti párologtatással sikerült lecsökkenteni a köhögőrohamokat (ki is porszívóztunk).