Ovi

Na, akkor most oviban van.
Nem akarta.
Pontosabban azt nem akarta, hogy én eljöjjek.
Hamar eljöttem.
Mert teljesen fölösleges lett volna ott szobroznom két órán át, Ágó pontosan tudta, hogy el fogok jönni, akkor minek húzzuk az időt az elválás előtt. Nem hiszem, hogy segítettem volna azzal, hogy ott maradok, elkezdek vele játszani és azután hagyom ott.
Sírt, nagyon.
Meg kellett volna mondanom az óvónéninek, hogy a TITA az én vagyok. Vagy rájön, vagy nemtom. Végül is mindegy.
Annyival jobb most, mint Boriékkal volt tavaly, hogy
1. én elszánt vagyok, mert az utóbbi időben nap mint nap láttam, hogy Ágó itthon unatkozik
2. kell dolgoznom, nincs mese
3. Ágó el tudja mondani, hogy mi a baja, nem egy pici kétéves, aki nem tud még beszélni és nem tudja megértetni magát másokkal
Szóval rossz nekem, persze, hogy ott hagytam, rossz, hogy sírt. De nem ejt kétségbe. Ő ovis lesz, én dolgozom. Ez valahol a világ rendje, legalábbis erre mifelénk. Néha persze jobb volna ősasszonynak lenni Afrikában :)