És aztán...

Tádámm! Képzeljétek, nem volt szomorkodás az esti elalváskor. Vacsinál még pityergett, hogy ő sohasoha nem akar ott aludni az oviban, de mire az ágyikóba értünk csak azt kérte, hogy meséljek még egy törpéset (na jó, meg még egyet meg még egyet, de aztán hiszti nélkül abbahagyta a követelést) és puff elaludt. Jól elfáradt szegényem, de ez egy tökéletes ovis nap volt (az én szemszögemből, bár szerintem annyira rossz az övéből sem lehetett): boldog gyereket kaptam az oviban, elmentünk még az őszi szépidőben cangával a könyvesboltba, itthon hancúrozás volt és jókedv, este sima vacsi-fürdés-mese-lefekvés és könnyű elalvás. Jó látni, ahogy lassan kisimul a lelke.