Hisztik

Csak az utókor kedvéért feljegyezném a mai torokszakadtából üvöltős hisztiket:
- én kértem vissza a biciklijét a játszón, emiatt nem lehetett hazaindulni, mert ő akarta visszakérni; megoldásként azt javasoltam, hogy tegye le valahol és mikor valaki ráül kérje vissza; letette, de nem jött senki, hogy ráüljön; végső megoldásként én ültem rá, tőlem kérte vissza, így hazajöhettünk
- csak út közben volt egy markoló, amit "én még nézni szeretném sokáig", de aztán szerencsére a markoló majdnem elütötte, így sikerült meggyőznöm, hogy nem jó helyen áll, inkább menjünk haza
- du. időre kellett az orvoshoz menni, márpedig 30 perccel az ébredés utáni időpontra; ez a 30 perc Ágónál a délutáni alvás után - vagy ennél kicsit több is - általában bootolással telik, nem volt hát egyszerű ügy elindulni kicsit se, de mondjuk egész halkan sikerült; "de én azt terveztem, hogy még olvasgatom kicsit a Tesz-Veszt", "nem veszek bukósisakot" (ja, merthogy az idő rövidsége miatt az én bicajommal közelítettük meg a dokkernénit), "nem akarom ezt"
- az új rendelőben egy elegáns üvegfal választja el egymástól az egészséges és a betegrendelést; a betegrendelés oldalán dömper, lánctalpas markoló, kétféle helikopter; az egészséges oldalon egy dzsip és egy formabedobó a felhozatal kb.; Ágó egy hete - mióta megemlítettem, hogy el kell menni az orvoshoz - a helikopterre készül, de az az üvegfal túloldalán (jól látható helyen) volt, ahonnan nem lehetett áthozni (megpróbáltam, de az adminisztrátor nem engedte, amit végül is el is fogadok); ebből elég nagy (bár teljesen konszolidált hangon előadott) hisztike lett, ami kitartott a vizsgálat utánig, majd a parkig ("az volt a baj, hogy én játszani akartam a helikopterrel")
- miután az én biciklimmel mentünk, sajnos, bárhogy is szerettük volna, Ágó nem tudott a sajátjával hazajönni, sem pedig a hazajövetel előtt rodeozni a virágágyások között, ebből világraszóló cirkusz lett, amelyet a B. utca teljes lakossága meghallgathatott, fűszerezve az amiatti bődületes szomorúsággal, hogy nem voltam hajlandó (egészen az utolsó sarokig, ahol már mindent veszni láttam, és bármire hajlandó lettem volna egy kis csöndért) odaadni a zöld cumikáját (ez esetben nem is tudom idézni, hogy mi volt a nyafogás meghatározó mondata, mivel nem nyafogás volt, hanem artikulálatlan üvöltés)
- mesenézésre már csak annyi maradt, hogy "de Tita nézzünk még egyet, akkor nem lesz cirkusz" (nem fenyegetően mondta ezt, hanem kétségbeesve)

Szép nap volt!