Az ovi nagyon megváltoztatta az én életemet is persze. Egyfelől baromira megvisel naponta látni, hogy sír reggelente. Meg főleg, hogy aztán itthon dolgozom, miközben őt azzal szerelem le, hogy a munkahelyemre nem jöhet velem. Semmiben nem szokásom hazudni neki, ez az első. Akármilyen "kegyes", ez hazugság.
Rendszerint csak az órát lesem, hogy mikor mehetek érte.
Az első ottalvós nap elviselhetetlenül hosszúnak tűnt.
Ma viszont Ával közösen voltunk konferencián, "úgy mint rég", jó volt. Fura újra a "saját" életemet élni. Igen, persze, Ágó az én saját életemnek nagyon fontos része, de hosszú volt ez a három év, amit abszolút az ő érdekei alá rendeltem. Egy percig se bánom, hogy nem őt gyömöszöltük a mi életritmusunkba, hanem a sajátunkat igazítottuk őhozzá. De el is fáradtam ebben.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ügyesen csináltátok! Addig jó, míg nem áldozatnak, hanem természetes dolognak érzed!
VálaszTörlés