ma is sírással indult a bölcsibe menés. De ezt úgy kell érteni, hogy amikor már kellőképp felébredt ahhoz, hogy rájöjjön, hogy ma bölcsibe megyünk, akkor nekilátott sírni.
Mondjuk a reggeli idejére felfüggesztette, de aztán meg ráerősített.
Végül az ölemben vittem át, főleg azért, mert még mindig egyszerűbb így, mint hogy őt és a cangát is cipelem, de azért is, mert így valahogy nyugodtabban tudtunk elindulni, meséltem a fülébe és sikerült egészen elterelnem a figyelmét (egy fenét!). Bori házába beérve persze üvöltött, de a lakásba megérkezve abbahagyta. Ha anyu nem utálná, most erre azt mondanám, hogy "erre varrjatok gombot". Hát hogy van az, hogy valahová nem akar menni, de ha odaérünk jobb kedvre derül? Vittünk könyvet, amiből Ancsi mesélni kezdett neki, ígyhát becsattogott a szobába. Bori a kedvéért mára (is) rántott sajtot rendelt ebédre.
A délutáni agresszív arcletépésre (komolyan körömmel tépi az arcom) fel vagyok készülve. Utálom az egészet és alig várom, hogy megkezdődjön a nyári szünet anyunak.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ha gondolod, felmondok! Mármint a mh-n.
VálaszTörlésHát, pl. én se szeretek elindulni, de szeretek megérkezni. Csak mi, nagy 10 évesek már tudjuk magunkat kontrollálni.
VálaszTörlésLehetséges. Egyfajta rutint csinált ebből a dologból és most már szerintem csak azért is nyafog egy picit. Ma egész könnyen átjutottunk, de hogy ne felejtsem el mégsem, hogy mi is a pálya, a gangon - vagyis az utolsó 5 méteren - megint üvöltött Borinál.
VálaszTörlés