Ma végre haladtam kézzel fogható (szemmel látható) mennyiségűt Kikka lakásában.
És - bár a sütikéről kiderült, hogy csak bepalizás volt, mert az első alkalom óta soha nincs odakészítve nekem semmi --- neeeem, nem célzás volt természetesen ---- ma a lak fitnesz részlegét is használtam. Amennyiben a nagy labdája alkalmazásával felüléseket csináltam "pihenésképp".
Este meg elmentünk ikeázni meg mcdonaldsba (Kikkával).
(A fiúkat még ébren találtam negyed 10-kor, mikor hazaértem, de aztán elaluszkált a picibb szépen. A nagyobb némiképp megtépázva került elő. Azt hiszem, most először kapott élesbe/egyedül megahisztit. De a jelek (végeredmény) alapján úgy ítélem, hogy egész jól vette az akadályt.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ez is egy nagyis nap után, repülő csészealj is volt, vagy inkább levesestányér. Ez egy ilyen nap volt.
VálaszTörlés