Mostanában

a legújabb életemben, amiben anyuka vagyok, feleség és egyetemi oktató meg kutató elég máshogy vannak a dolgok. Minden eddigi életemhez képest.
Egyrészt csupa felnőttes dolgot kell csinálni: pl. egy végigtanított nap után szülői értekezletre menni (és arról jegyzőkönyvet (!) írni - óvónői kérésre, naná, hogy nem magamtól).
Másrészt még jobban be kell(ene) osztani az időt: hogy játsszak is a kispókokkal, de teregessek-főzzek, takarítsak is, és persze készüljek az órákra, olvassak a magam témájában, és haladjak az egyéb önkéntes (vagy nem önkéntes) vállalásaimmal.
Harmadrészt rengeteget kell töprengeni. Mindenfélén. Nagyon nehéz hozzászoknom a tényhez, hogy Andorral sokkal kevesebbet vagyok, mint Ágóval voltam, vagy tán helyesebb úgy fogalmazni: sokkal kevesebbet, mint amennyit szívem szerint lennék vele.

... a bejegyzés itt megszakad, mert ölbe kellett vennem a kis alvó takonypócot