A nagyvilág

(Először is rájöttem, hogy a harmadik főnököm, az nem is a főnököm semmilyen hivatalos formában, nem is értem, hogyan nevezhettem így, holott néhány hete éppen én magyaráztam valakinek, hogy na ne már! őt aztán ne nevezzük az én főnökömnek. De persze főnök, mégis.)
Másodszor, ma visszatértünk a munka világába. Ágó kicsit vonakodott, de szerintem jól sikerült a visszailleszkedés. Legalábbis a dadus néni csillogó szemmel fogadott délután, mondván, hogy mennyire megörült, mikor meglátta reggel Ágót a csoportban. "Végre valaki színessé tette a napunkat!" - mondta. Mit csinálhat ott ez a csibész egész nap?
Itthon elképesztő jókedvű volt. Csak ne lenne minden második szava az, hogy "kakifej-pisifej", ami hát nyilván rém vicces egy háromévesnek, de elég uncsi azért mégis.
Harmadszor pedig, én is eltöltöttem egy teljes munkanapot (értsd: 6 órát) a munkahelyemen, mi több aug. 30-ig szóló szerződést írtam alá, ezzel biztosítva magamnak a társadalombiztosítást. Felhívtam az autósoktatót. Szomorkodtam, hogy kiszáradt a primulám, amit a szoba díszítésére helyeztem el az ablakban. És többször rácsodálkoztam, hogy vannak emberek, akik a zimankó ellenére egész nap (vagy akárhányszor én felnézek a papírjaimból) kint állnak az irodájuk ajtajában és dohányoznak. Aztán induláskor jobban megnéztem őket, és kiderült, hogy próbababák (és nem dohányoztak egyáltalán).